Magyarul és köztünk szólva, csak simán: a Lurdy. Mit is kellene vagy lehetne még erről mondani? (Ezért aztán csodálkoztam is, hogy ennyi idő után csak tegnap jutott eszembe az a kacska hasonlat, hogy honi késbarátnak olyan a Lurdy, mint katolikus zarándoknak Lourdes.)
Tag Archive for '2014'
Véget ért a 11. Tűzzel-Vassal Fesztivál. Vad újdonságokra semmiképp nem számítottam, így a rendezvény tulajdonképpen hozta a papírformát. Napsütés, népi hagyományőrzés, kézművesség és némi témába vágó szórakoztatás. Na, meg voltak kések és késesek is. …és senkit nem kellett eltiltani harapás miatt.
Az IWA beszámoló végére maradt a Böker, illetve egy-két kósza érdekesség vagy furcsaság. A magam részéről igyekeztem a kiállítást szórakozásként felfogni, illetve olyan témákkal foglalkozni, melyek weben nehezen megfoghatóak, kevésbé kaptak publicitást. A maradék 2014-es IWA látnivalóiból csemegézek egy utolsót.
A körkép harmadik része. Olaszok, Opinel, opálból és türkizből újraalkotott markolatú gyári kések és egy oltári jelmondattal rendelkező brand. Plusz egy svájci meglepetés, amiért nem is kellett volna feltétlenül Nürnbergig utazni.
Tovább haladunk a kiállítási körképpel, erősen szubjektív megközelítésben. Kezdetnek egy olasz csoda, bulinó minden fémfelületen (Salice Sanna Massimo munkája, „Max” gravírral jelöli késeit). A praktikus, használatra szánt kések mellett remekül elfértek a műalkotások, vitrinbe szánt gyűjteményi darabok és a hagyományőrző másolatok is.
Idén sem maradt ki az IWA-n tett látogatás. A tengernyi látnivaló és kiállító, az óriási terület és a szűkre szabott időkeret okán a magam részéről próbáltam azokra a kiállítókra koncentrálni, melyekről / melyektől kicsit kevesebb információ áramlik webszerte. Hála a Shot Show 2014-nek, a nagy és kurrens gyártók újdonságaival mostanra már mindenki tisztában van – őket csak érintőlegesen fogom emlegetni.
Legutóbbi hozzászólások