maç sonuçları

FeHoVa 2014.

Közeledik az idei FeHoVa időpontja, itt az ideje az emlékeztetőnek. A kiállítással egyidőben lesz a Boat Show is, talán matrózkéseket is hoznak mutatóba. A Késmíves Céh nem bízta a véletlenre, a kiállítással kapcsolatos kommünikéjüket lentebb olvashatjátok.

Kesportal: fehova 2014 - indafoto.hu

A kiállítás elvileg a „Hungexpo a hamisítás ellen” kampány zászlaja alatt kerül megrendezésre. Hamisítvány késes szempontból talán nem lesz, csak kínai gyártású knock-off, formai másolat, saját márkanévvel ellátott „teljesen hasonló termék”. (Érdemes a korszerű LED-es lámpákra is odafigyelni ilyen téren.)

Fazekas József illetve a Céh a következő információt szeretné megosztani veletek:
A minden évben megrendezett vadászati kiállításon 12 céhtag vesz részt a Modern Alarmmal egy standon.
A résztvevők: Szabados Károly (Puli), Vojkó Csaba, Tóth László, Berényi Sándor, Kertész Attila (AFK), Lovász Gyula-Jeneses József, Pap Mihály, Kocsis Ferenc, Szabó András, Szántó Szabolcs, Tóth Árpád, Fazekas József (Pyraster).

Ez a FeHoVa különleges lesz, a késesek és remélem a vendégek számára is. A Magyar Késmíves Céh egy nagy szabad standot kapott, ahol bemutató munka (késmarkolat csiszolás, tok készítés, stb.) lesz látható. Emellett 8 vitrint fogunk megtölteni, amelyekben a késkészítés fortélyait mutatjuk be. Demonstrációs darabokon láthatjuk a különböző damasztacélok készítését, valamint több kést az acéltól a nyelezésen keresztül, a kész darabig. Egy vitrinben csak markolatanyagokat nézhetnek meg, többek között 30 féle fa és csontok lesznek láthatóak.

Két vitrinben a céhtagoktól 1-1 kést láthatnak, amire szavazni is lehet, hogy kiderüljön, kié lesz a Kiállítás Kése cím.

Szeretettel várunk mindenkit!

Fazekas József és BlackWoOd

6 hozzászólás


  1. 1 Wolverine

    Már várom nagyon. 13-án megyek, csak akkor vagyok szabad. Remélem attól, hogy első nap, azért teljes lesz a repertoár mind a késmíves stand és az összes többi terén. Megvásárolható darabok is lesznek majd?

  2. 2 Sryker

    Pénteken ott leszek,talán még sincs akkora tömeg mint szombaton!
    Wolverine:biztos,hogy lesznek vásárolható darabok is,eddig is voltam minden évben!

  3. 3 Wolverine

    Akkor izzítjuk a zsetonokat, már égetik a zsebemet 😀

  4. 4 szabi72

    Már nem is tudom, mikor voltam kint utoljára! Idén megyek, most már biztos.

  5. 5 Wolverine

    13án menne még valaki?

  6. 6 tibor

    Ha addig javul a lábam (elcsúszás miatt a jobb térdem nehezen mozog most), igyekszem kimenni. A Céh nagyon hangulatos kiállítást szokott rendezni, ez a munkafázisokat bemutató megoldás is tetszik.

  1. 1 FeHoVa 2014.02.13-16 – Update : Syaky Késes és Outdoor Magazinja

Hozzászólok

Hozzászóláshoz be kell lépned.