Késportál

Véget ért a 11. Tűzzel-Vassal Fesztivál. Vad újdonságokra semmiképp nem számítottam, így a rendezvény tulajdonképpen hozta a papírformát. Napsütés, népi hagyományőrzés, kézművesség és némi témába vágó szórakoztatás. Na, meg voltak kések és késesek is. …és senkit nem kellett eltiltani harapás miatt.

Nem volt lovagi bemutató, ahogy azt az I. András Király Lovagrendtől megszokhattuk. A szervezők úgy érezték, hogy nagyon egyforma évről-évre a program, így idén a lovagrend vezetője, Benzce Tamás első világháborús honvéd egyenruhában (tábori szürke, posztó) múlatta az időt a verőfényes nyári napsütésben. Középkori hadi viseletben, láncingben és acélsisakban sem lett volna neki jobb, annyi bizonyos. További probléma volt, hogy az üres telket, ahol eddig a haditornázóknak biztos helyük volt, eladták. Az új tulajdonos nem járult hozzá az elkerítetlen, füves terület használatához.

De ne azon keseregjünk, hogy mi nem volt, hanem inkább annak örüljünk, ami viszont igen. A megnyitott udvarok és a skanzen házaiban látható kiállítások nem csak a késbarátokat vonzották, ezt a vásáron részvevő látogatók számából és összetételéből láthattuk. (Nem mellesleg a szervezők mindenhová telepítettek „forgalomszámlálókat”, az ő striguláik alapján is elmondható, volt értelme a „nyitásnak”.)

No, de mik voltak az udvarokban? Megtekinthető volt egy XX. század eleji kalapos műhely néhány szerszáma, gépe, berendezése. Rég nem használt eszközök a nádfedeles házikóban – nem csak a késeseknek kell aggódniuk, hogy lassan elfelejtjük a hagyományos bicskakészítés mikéntjét.

Voltak még hagyományos, mindennapi használatra szánt szőttesek, illetve hímzések. Ezen tevékenységek egy részét modernebb eszközökön meg is tekinthették az érdeklődők. Egy-két fogást akár ki is lehetett próbálni – korlátozottan.

Egy rongybaba, mely az udvarban kapta meg a haját. Lehet, hogy old school, de még mindig szimpatikusabb, mint Barbie vagy a Monster High idevágó sorozata.

Az ólomkatona öntésének mikéntjét mutatta be Marczell Kolos az érdeklődőknek – ha éppen jókor jártak arra. Asztalán csodaszép, már befejezett, készre festett ólomkatona-szakaszok tucatjait csodálhatta meg az arra fogékony bámészkodó.

A vadászokból nagyon sokat nem láttam, talán csak a rendezvényt nyitó kürtös trióba és a gyerekek vadászpróbájának állomásába sikerült belefutni. Az viszont minden bizonnyal jó volt, több kispajtás sétálgatott fakarddal-fapajzzsal, az ő számukra ezek biztosan érdekesebbek voltak (a vadászpróbán túl lovagi ügyességi elfoglaltságok is voltak a kicsiknek).

A borbély idén is várta a látogatókat az egyik udvar tornácán berendezett munkahelyén. Flaschner Úr borotváinak megtekintése után rögtön autentikus módon ki is lehetett próbálni az eredeti, késsel borotválkozás élményét – szakértő kezek segítségével.

A színpad környékén zajlott az élet, az árnyékban rengeteg ülőhellyel itt is múlathatták az időt, akiknek éppen elegük lett a napon sétálgatásból. Mese (Kassowitz László előadásában), tánc (Táncolkodó együttes, Folkmanusok), ének (Nemcsics Kinga, Németh András, Istvánfi Balázs), minden, ami előfordulhat egy hagyományőrző jellegű rendezvényen.

Az egyik udvarba a Magyar Kovácsmíves Céh telepített tábori kovács munkahelyet, ahol a kovácsok egymást váltva biztosítottak látnivalót gyakorlatilag egész nap a közönség számára. Akinek olyan kedve volt, akár vásárolhatott is egy-két apróságot (kicsi patkót, nyakbavalót, esetleg egyszerű gyertyatartót, vagy kelevézt, ha épp arra támadt gusztusuk).

Persze a vásár jelleg is kicsúcsosodott azért. A korábbi rendezvényeken is látott kézműves termékek mellett (fonott kosarak, fajátékok, mézeskalács) megjelentek az ilyenkor máshol megszokott kézműves sajtos, lekváros, szappanos, stb. pultok is. Ezt feltehetőleg a látogatók is így várják el, így szoktak hozzá.

Természetesen a késesek standjai is megvoltak. Már azoké, akik eljöttek – ahogy arra már évek óta számítani lehetett, nem mindenki tudja vagy akarja tartani a lépést. Persze ott a jobbik eset is, hogy egy készítőnek annyi a megrendelése vagy egyéb tennivalója, hogy nem tud egy vásárra való portékával megjelenni, ezért távol marad. Több készítő hiányzott, köztük olyan is, aki nem csak a hagyományos késes vonalat képviseli.

A kiállító késesek közül is volt, aki kevésbé volt elégedett a bonyolított forgalommal. Nos, látogató volt, talán több is, mint az elmúlt években. A szervezőket, közönséget okolni felesleges, ha a számítást nem találták most meg. Egy országban élünk (többnyire), egyformák a problémák a pult mindkét oldalán.

Késes szempontból kevés újdonsággal találkozhattunk. Mindenki készítette, amit már megszoktunk tőle. Ha most ide beszúrnék tetszőleges, korábbi fesztiválon készült fotókat, az nagyjából lefedné az idei felhozatalt is. Nincs ezzel semmi baj, csak kevésbé változatos pár év után, még késbarát szemmel is. A mesterek hozták a bicskákat, vadász és konyhakéseket vagy akár a modernebb formavilágú vágóeszközöket, ahogy mindig tenni szokták, mi pedig megnéztük őket, újra. Itt kicsit érződött, hogy a kínálatot diverzifikáló készítők otthon maradtak, többnyire a megszokott vásározók jelentek meg (felteszem, ez a fajta kiszámítható állandóság előnyükre válik hosszabb távon).

Üde színfolt volt a Lovász stand, ahol a hagyományos bugyli (friction folder) némileg modernebb formákkal és anyagváltozatokban szerepelt. Került még itt az asztalra egy újabb fajta záras bicska is. A zármechanizmus talán a Benchmade-féle axis-lock és a hagyományos retesz szerelemgyereke lehetne. Ez a fajta új irányokkal való próbálkozás mindenképpen hasznos – ha más nem, legalább mozgatja az állóvizet.

A készítők számára indított versenyen a szokásosnál kevesebben indítottak munkáikat. A teljesség igénye nélkül (emlékezetből, mert valahová elkavartam a jegyzetpapíromat), a portált érintő díjazottak között volt Berényi Sándor török damaszk pengéje, Jeneses József vadászkése, Lovász Gyula új bicskájával, Szántó Szabolcs 13. századi kard fél-rekonstrukciója. Természetesen az összes, versenyen indított kés és bicska színvonalas produkció volt, kivétel nélkül.

Érdekesség még Máté László díjazott konyhakése, mely hagyományosnak éppen nem mondható, viszont üde színfolt (végül is ezért került díjazásra) volt mindenképpen. (Ő az a felvidéki késes, aki tavaly is részt vett a fesztiválon késeivel, bőrtokjaival. Az egyetlen határon túli késes, aki idén képviseltette magát.)

A prémium acélok iránti (talán a portál által is támogatott, generált) igény okán egyes készítőknél (akik többnyire a hagyományos, bevált acélokkal dolgoztak leginkább) megjelentek prémium acélból készült pengés kések, bicskák is a napi használatra szánt termékek között. Kiemelném például Juhász József bicskáit, vagy éppen a faragószerszámairól és rusztikus evőeszközeiről is ismert Madaras Jánost. Előbbinél Damasteel pengék és N690, utóbbinál damaszkolt bicskapengékkel bővült a repertoár. E mellett sem szabad elmenni szótlanul, hisz a változás leginkább az értő közönségnek, azaz nekünk szól!

BlackWoOd

Profi fotók Éliás Sándor galériájában.
A fotókból hangulatos videó is készült, mely alább látható.