Aki nincs jelen a közösségi oldalakon, de nem ódzkodik a közösségi média termékeitől, annak esetleg érdekes lehet, hogy az IWA 2015-ről készült és készülő mozgóképes beszámolók hozzáférhetőek az egyik népszerű video-megosztón.
A csatorna erre a linkre kattintva elérhető.
ArchivePage 3 of 26
Lionsteel. Nemrég még senki sem hallott erről az olasz cégről, pedig 1969 óta vannak az iparban. Manapság meg évről évre hozzák ki a felső kategóriás, „Oscar Díjra” gyártott késeket (kétévente nyernek a Blade Show-n valami lényegeset, 2010-2012-2014). Nemcsak a saját nevük alatt, de például a Spydercóval, DPx-szel, CRKT-val, Pohl Force-szal együttműködve is maradandókat alkotnak.
Hosszú várakozást, ezernyi feltett kérdést és sok bizonytalankodást követően a kések kézi élezése után érdeklődők végre ismét szakértő iránymutatást kaphatnak. Hegyespenge elkészítette témába vágó útmutatójának következő darabját, mely ezúttal a konvex élű kések élezését mutatja be részletesen. A kedves olvasó és a mindig éles konvex penge közé a leírtak megértésén kívül már csak rengeteg gyakorlás állhat!
Köszönjük, Sándor!
Idén nem akármivel kívánunk nektek kellemes ünnepeket: íme a korábban már bemutatkozott Bonyheart együttes legújabb, ezúttal kifejezetten karácsonyi klipje. Most nem Bach, hanem Vivaldi, talán az ünnep hangulatához igazodva egy fokkal kevésbé keményen, de az üllő a dobok mögött továbbra is Pyraster mesterrel.
S mint már megszokhattuk (elvégre ez már a hetedik alkalom a Késportál életében), azért a bicskás mókusunk (tudom, hód) sem hiányozhat. Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk mindannyiótoknak!
Bloo barátunk klasszul dokumentálta, hogyan készített markolatot és tokot egy szépséges Berényi-pengére.
Igen, merthogy idén a Magyar Késmíves Céh immáron hagyományos kiállítása és vására pont december hatodikára esik. Ami ugye a jövő hét szombat.
Hegyes Sanyi úgy érezte, hogy szép és jó kés ugyan, de azért még jobban a maga ízlésére kellene szabnia a Spyderco egyik legklasszikusabb modelljét: a Militaryt. Rajzolt, rajzolt, aztán a műtőasztalhoz lépett – a végén pedig megírta az egészet. Olvassuk!
Magyarul és köztünk szólva, csak simán: a Lurdy. Mit is kellene vagy lehetne még erről mondani? (Ezért aztán csodálkoztam is, hogy ennyi idő után csak tegnap jutott eszembe az a kacska hasonlat, hogy honi késbarátnak olyan a Lurdy, mint katolikus zarándoknak Lourdes.)
A legegyszerűbb, leghétköznapibb eszközökről a legnehezebb írni. Különösen, ha ezek csendben, hiba nélkül teszik a dolgukat, szinte természetes a használatuk, annyira letisztultak, célszerűek. Már majdnem két éve, hogy Szálkai Robi legális méretű EDC késeit szemléztük, így most már szinte muszáj ennek a késnek a bicska változatáról is megemlékezni. Különösen, hogy már legalább két éves a modell, ráadásul a horizonton felsejlik egy következő generáció, egy újabb koncepció.
Véget ért a 11. Tűzzel-Vassal Fesztivál. Vad újdonságokra semmiképp nem számítottam, így a rendezvény tulajdonképpen hozta a papírformát. Napsütés, népi hagyományőrzés, kézművesség és némi témába vágó szórakoztatás. Na, meg voltak kések és késesek is. …és senkit nem kellett eltiltani harapás miatt.
Ha valakinek a kovácsolásról automatikusan ez a kép ugrik be, akkor épp itt az ideje, hogy felkeljen a számítógép mögül és a realitásba helyezze vissza képzeletvilágát. Egész véletlenül van egy jó hírem a számára (is)! Idén is lesz Tűzzel-Vassal Fesztivál Székesfehérváron, ahol élőben, testközelből, tapintható módon is megismerkedhet az ember talán legelső eszközeivel, a késsel, karddal, baltával és egyéb hideg fegyverekkel. Az elmaradhatatlan hagyományőrző haditornán túl, idén az ugyancsak emberiséggel egykorú vadászat kap nagyobb hangsúlyt a rendezvényen.
Aki már a címből tudja, miről van szó, annak pedig a lényeg:
2014. június 21. szombat, Székesfehérvár, Rác utca (Skanzen).
Délelőtt 10 órától várnak a szervezők, a kiállítók és a kirakodók minden kedves érdeklődőt – ahogy szokás, családostól.

Előfordul, hogy egy formatervező, egy unatkozó iparművész vagy egy kósza marketinges-dizájner csoport fantáziát lát egy mindennapi használati eszközben, jelesül a késben. Kellő fertőzöttség híján (nem mindenki születik vagy válik késmániássá) nehéz az értő közönség számára elfogható, legalább elismerést kiváltó produkcióval előállni. A közelmúltban is találkozhattunk ilyen sikerrel, de a most bemutatandó francia-kínai koprodukciós bicska esetében egyáltalán nincs így.
Legutóbbi hozzászólások