Késportál

Mi köze a könnyű nyári ingnek a zordon fjordokhoz és a skandináv pengékhez? Alapvetően nem sok. Esetleg annyi, hogy meleg tavaszi, nyári estéken a lelkes hobbista a markolattüskére feltűzendő fakorongokat, bőrgyűrűket, rézből, acélból vágott baknikat épp egy laza ingben reszelgeti. Miközben a verejtéket letörölgeti homlokáról, fel sem merül benne, hogy az inge, melyre helyes kis lyukakat égetett a sarokcsiszoló ezer szikrája, melybe az olajos kezét törölte jobb sorsra lesz érdemes, minthogy a kukában végezze.

A mikartát sokan szeretjük markolatanyagként. Szintetikus, tehát nem árt neki különösebben a nedvesség, a gyakori hőmérséklet változás. Jól tűri a fizikai behatásokat, nehezen sérül. Ugyan könnyen zsírosodik, koszolódik, de tisztítása is egyszerű, szappanos-körömkefés hadművelet. A mikarta egyik vitathatatlan kellemes tulajdonsága, hogy tapintása még hideg időben is meleg, kellemes – hiába, a műgyanta mellett mégiscsak valamilyen szövetből van. Mikartás késeink szinte kivétel nélkül kontúros (teljes markolattüskés) kivitelű, paneles kések. Van azonban más mód is.

A videomegosztókon portyázva egy későbbi Cs. M. blogbejegyzés háttéranyaga után, rábukkantam a következő, tulajdonképpen kézenfekvő és ráadásul pofon egyszerű megoldásra. Markolattüskés penge + műgyanta + némi rongy = mikartás kés. Egyszerű képlet, kipróbálva nagyjából ugyanakkora feladat, mint egy egyrészes, fából készített markolat. Vagy talán egy picit könnyebb is. Mély lyukakat furkálni, illeszteni sem kell hozzá. No, kísérletképpen kipróbáltam a látottakat, készítettem egy ilyen kést.

Egy nagyjából két éve elkezdett, szó szerint a műhelyasztalon, a fémhulladék között hánykolódó pengét és egy Wirkkala puukko jellegű késhez illeszkedő baknit építettem össze végre, melyre eredetileg valamilyen gyümölcsfa markolat került volna. Tapio bácsi továbbgondolta a skandináv kést, lett belőle deltoid profilú markolatos variáns. Folytatva a folyamatot, a fát most kiváltottam a korszerű vegyipar vívmányával.

Az elkészítés menete roppant egyszerű. Kell hozzá egy penge, mely jelen esetben egy szénacél Polar volt. Nem ússzuk meg a bakni reszelgetést sem, itt szinte nélkülözhetetlen kellék. Ezekről a lépésekről külön nem készült felvétel, mivel nem így terveztem 2 évvel ezelőtt. Nem is baj, az én bénázásom helyett ezt szakavatott mestertől lessük el inkább. Gondolok itt például a Hegyes Sándor készítette „Késkészítés” DVD-re, illetve a fórum késkészítéssel foglalkozó topikjaira.

Mint a képeken látható, a ragasztó kordában tartására a baknik alá került egy-egy méretes vulkán fiber alátét is. Ez praktikus segítség lesz, miközben félkézzel a ragasztót kenegetjük a szövetcsíkokra, a másik kézzel lehetőleg feszesen próbáljuk tartani a ragacsos részeket. Így legalább az oldalirányú (penge és a markolat vége felé) mozgásokkal nem kell szenvedni. Spórolhatunk egy-két ősz hajszálat és némi verbális vulgaritást.

A szükséges ragasztómennyiség nagyjából 100 gramm (a képen látható 400 grammos doboz kb. negyede elég). A felhasznált szövet fénykorában egy ing volt, melynek háta éppen elég volt a teljes markolatra. Ha valaki nem nőtt elég nagyra, akkor az vágja fel a leselejtezett ruhadarab mellrészét is, legfeljebb nem lesz rá szükség. Fontos itt is megjegyezni: elvenni lehet belőle, hozzárakni nem. Tehát ne a ragasztóval és a ronggyal próbáljunk spórolni. A latex kesztyű is kötelező kellék, kellemetlenül ragacsos munka elé nézünk. A ragasztó lehetőleg tiszta (átlátszó) legyen. Jelen esetben epoxygyantát használtam, de a poliésztergyanta is éppen olyan jó erre a célra. Minimum 30-60 perces fazékidejű alapanyag kell, ha nem akarjuk, hogy munka közben használhatatlanná váljon a ragasztó.

Szóval ott tartunk, hogy van egy pengénk, amire felragasztottuk a baknikat és fibert. Ragacs bekeverve, a rongycsíkok darabolva, a penge stabilan leszorítva. Két mód is van a szövetcsíkok ragasztózására. Az egyik a tapétázós módszer. Tehát a teljes csíkot végigkenjük ragasztóval, majd ezzel a végig ragacsos csíkkal próbáljuk meg körbetekerni a markolattüskét. Elméletileg jó megoldás, gyakorlatilag azonban a vége az, hogy alkarunk szőrzete és a műgyanta külön kompozitot fog képezni, melyet fájdalom nélkül csak borotvával tudunk eltávolítani. Sokkal jobb és működőképesebb megoldás, ha csak a csík végét ragasztózzuk és a tüskére tekerés közben, folyamatosan nedvesítjük, itatjuk át a szövetet. Így a csík szabad vége száraz, tiszta, könnyebb vele dolgozni, tekergetni.

Ha felépítettük a szükséges méretű kompozit markolatot, akkor jöhet a jól megérdemelt sör. Amíg a műgyanta térhálósodik, nyugodtan pihenhetünk kicsit. A magam részéről hagytam 24 órán keresztül állni, sokkal könnyebb úgy dolgozni a mikartával, ha rendesen kiszáradt, kikeményedett. Mivel ez egy nagyjából deltoid keresztmetszetű markolat lesz, melyet az első és a hátsó bakni formája jól körülhatárol, így nyugodtan lenagyolhattam fűrésszel a kés nyelét (egyenesek határolják, nincsenek ívek, mint a halacska formánál és a madárfej forma végnél). Mikartával leggyorsabban így lehet dolgozni. A fűrészelés után a következő lépést nyugodtan végezhetjük egy jó ráspollyal is, épp úgy, mint fa markolat esetén. Sokkal haladósabb, mint a fémreszelő vagy a csiszolópapír.

A maradék csiszolást a magam részéről 100-as, 120-as papírokkal végeztem el, ennél finomabbra itt nem volt szükségem illetve kézben forgatva nem láttam értelmét. Illetve annyi csalás van a dologban, hogy a baknik oldalán a karcokat 400-as csiszolópapír segítségével azért valamennyire eltüntettem, egyszer-kétszer a mikartán is végigmenve (de nem csiszoltam teljesen 400-as finomságúra).

Az eredmény szó szerint kézzel fogható, de a munkának itt még nincs vége. Ha már egyszer Cs. M., akkor a hátul varrott skandi tok elkészítése szinte kötelező gyakorlat volt – ASH útmutatásai szerint. Nem mellesleg így legalább ki tudtam magammal vinni a kést egy kis próbára – noha a jobb kezesnek szánt tok mindjárt az elején balul sikerült. A Wirkkala modernizáció persze kydex tokot igényelt volna, hogy teljes legyen, de akkor nem lett volna saját készítésű halfarkú skandi tokom.

A próba lényege leginkább abból állt, hogy a kompozit ilyen formában rögzítve bírja-e a gyűrődést illetve biztonságos-e a kés fogása. A markolatnak mocorognia nem igazán szabad, lévén mindkét oldalon acél bakni tartja kordában, illetve a tüskére elvileg teljesen rásimul. Nagy meglepetés nem ért, kivéve talán annyi, hogy ez a mikarta most éppen úgy sikerült, hogy egyáltalán nem csúszik. Ennek persze az lesz a hátulütője, hogy jobban felveszi a koszt. Hiába a gondos ragasztás, ahogy tekerés közben feszítettem, kipréseltem némi ragasztót a szövetből. További technológiai hiányosság, hogy a lapos mikartát valamilyen módon nyomás alatt kell tartani a jó eredmény érdekében (pl. préselés), ezt így feltekerve megoldani problémásabb (talán valami vákuumos technikával, vagy talán széles, megfeszített gumiszalag feltekerésével). A videón látható ragasztószalagozás annyit ér, mint halottnak a csók.

Szóval ha épp van kéznél egy jóképű, de feleslegessé vált, kellően nagy méretű ruhadarab, egy kis ragasztó, akkor nyugodtan ki lehet próbálni ezt a tulajdonképpen pofon egyszerű és kézenfekvő megoldást. Én a magam részéről örülök, hogy belebotlottam az ominózus videóba és nekiláttam a saját példányomnak. Ráadásul teljesen kezdőnek is könnyen sikerélmény lehet.

BlackWoOd