maç sonuçları

Csináld magad – késkészítés DVD-segédlettel

Minden szempontból újszerű dolog érkezik a magyar késes kiadványok piacára: nem könyv, nem újság, hanem… DVD! Címe: Késkészítés – Profi tippek amatőr késkészítőknek, az előkészületektől a kész késig. Alkotója nem más, mint Hegyespenge, azaz Hegyes Sándor.

Sokunknak vágya, előbb vagy utóbb megvalósuló késztetése egy saját kés elkészítése. Gondoljunk csak arra, milyen sikere volt számos rendezvényen a Késportál „készítsd el a saját késed” programjának, de elég körülnézni a Fórumon is ahhoz, hogy sok-sok saját próbálkozással, csináld magad késsel és tokkal találkozzunk. Jó, hát szigorúan profi szemmel nézve az ilyen mű sokszor persze kicsit sárga, kicsit savanyú, de az örömteli tény, hogy úgy a miénk, hogy a saját kezünk munkája, illetve az elkészítése során szerzett élmények számunkra a világ legszebb és legédesebb gyümölcsévé teszik – és ez így is van jól. A készítés közbeni buktatók, csapdák, zsákutcák azonban számosak, és rengeteg időt, energiát, és persze anyagot is spórolhatunk azzal, hogy valaki szamárvezet bennünket. Nos, ennek a DVD-nek pont ez a célja: lépésről lépésre irányít és oktat bennünket abban, hogy hogyan készítsünk markolattüskés kést egy készen vásárolt pengére, majd hozzá tokot is, természetesen.
Hegyespenge rengeteg munkaórát fektetett a műbe, és nagyon komoly részletességű anyagot sikerült összeállítania, amelyben az alapvető dolgokon és fogásokon kívül a rá annyira jellemző aprólékossággal még olyan nüanszokra is kitért, mint hogy mit lehet csinálni a csonttól eltömődött fűrészlapokkal, vagy hogy ragasztás közben tényleg készítsük oda a rongyot is, mert úgyis összekenjük a kezünket.
A film két és fél órás, március elején kerül piacra, várhatóan 4800 Ft-os áron. A FeHoVán már kapható lesz, méghozzá kiállítási kedvezménnyel.
A DVD honlapja további információkkal: Késkészítés

25 hozzászólás


  1. 1 Gyugyó

    Nagy nagy köszönet érte!!!!!!!!
    Már alig várom hogy megvehessem,nagy segítség lesz.
    Remélem nem az utolsó dvd.

  2. 2 földlakó

    Mekkora már!

    Van egy kés, amit már sokat nézegettem, de a markolattal kapcsolatban aggályaim vannak. Gondoltam rá, hogy én is elkészíthetném, a fórumon nagyon szép példákat látni. És akkor most
    itt ez a DVD, ami az olyan full kezdő tudatlan amatőröknek van kitalálva, mint én 🙂 Nem ugyanaz,
    mint egy mester körül lábatlankodni, de az egyszeri műkedvelő számára nagyon értékes segédanyag!

    Az összes leendő bénázók nevében is köszi! 🙂

  3. 3 csulak

    huha! ez nagyon jo mar egy eve gyujtogettem az anyagot hogyan keszitsunk kest, na es persze a szerszamokat is hozza, de ez a DVD azt hiszem pont jokor jon!
    koszi Hegyespenge!

  4. 4 Nauta72

    Nagyon jó! Sőt még jobb!!!
    Heteken keresztül mókoltam a videómegosztó oldalakat+olvastam, mire egyáltalán neki mertem kezdeni egy kis Hultafors átalakításnak. Markolatot és tokot is csináltam hozzá!
    Ez a DVD mindenképp hasznos, hisz minden egy kiadványon megtalálható, olyan amatőrök számára is mint én!
    Köszönjük!!!

  5. 5 protect

    Őszinte szívből gratulálok Sanyi a DVD-hez!

  6. 6 ponggi

    HegyesSanyi a garancia rá, hogy ez igényes anyag lesz. Nagyon örülök, mert igen hiánypótló.
    A videomegosztókon mindig kétséges, hogy az illetőnek vajon mekkora tapasztalata, és milyen igényessége van. Itt ez nem kérdés. Köszi Sanyi, nagyon várom!

    …no meg nem kell attól tartani, hogy az első perc után elhangzik a következő mondat. „És most programozzuk fel az otthoni CNC esztergánkat…” Gondolom Sanyi azért figyelt arra, hogy korlátozottak a hazai otthoni műhelyfelszereléseink.

  7. 7 ponggi

    Végre sikerült megnéznem a reklámvideót is. Kézi szerszámokkal mindent… És az egyik kedvenc késformám készült… és még a tok is hozzá…

    Kár volt megnézni, lassan telik majd az idő a beszerezhetőségig…

  8. 8 degu

    Egy johet ide is,
    koszi erte!

  9. 9 Rebel

    Gratula a DVD-hez!

  10. 10 protect

    Amikor először megláttam, hogy lesz ilyen DVD rögtön az jutott eszembe, hogy na igen ehhez drága gépek is kellenek… Aztán mikor megláttam a bejátszásban a kézi fúrót Sanyi kezében nagyon örültem, mert a mi Hegyes Sándorunk bizony a földön jár, és nekünk, egyszeri érdeklődőknek készítette ezt a remek anyagot.

    Minden tiszteletem az övé!

  11. 11 BlackWoOd

    7. másodperc: „csak kéziszerszámokkal” 🙂

    Igen örülök ennek a videónak, ez is egyfajta (profi) hozzáállás az otthon próbálkozó laikusokhoz és hobbistákhoz.
    Várjuk a FeHoVát, meg a beszerzés lehetőségét is. 5 ezrest megér, de kézügyességet ugye nem lehet csomagolni mellé.

    Hajrá HegyesPenge! 😀

  12. 12 Duhaj Ádám

    Sanyiiiii!!!
    Metááál!! 😀
    Istenem, ezért a videóért érdemes volt fölkelni…
    Instant get ez a DVD!

  13. 13 Robi

    Sanyi ,le a kalappa .

  14. 14 ignazio

    Már hallottam korábban hogy lesz ezért a múlt héten hozott a posta egy lauri 77 pengét, úgyhogy bevárom a dvd-vel 😀 Hiánypótló!

  15. 15 Nemozoli

    Ez egy nagyon jó kezdeményezés, hajrá Sanyi!

  16. 16 tibor

    Sanyi,
    bár nem gondolok magam nulláról kést készíteni, de szerintem nagyon jól tudom majd használni a DVD-t. Valahogy elkerülte a figyelmemet ez a cikk, a késtalin nem is kérdeztem rá, no, de sebaj, lesz még rá alkalom. Köszönjük!

  17. 17 Oldfield

    Gratulálok, a bemutatkozó video alapján nagyon igéretes. Lehet a FeHoVa-ra névre is kérni? Mennék érte.

  18. 18 bgakos

    Köszi Sanyi!

  19. 19 hegyespenge

    Én is kint leszek a FEHOVÁ-n, úgyhogy szívesen dedikálom helyben bárkinek. 🙂

    Szeretném szóvá tenni még az operatőri, vágó, szerkesztési és egyéb kivitelezési és szervezési munkákat végző barátom érdemeit is. Amíg nekem nem volt újdonság a feladat, amit csinálni kellett (bár a kamerának dolgozni elég szokatlan), addig ő az egész vágási, zenével összejátszási tevékenységet ezen a filmen tanulta meg. Ha látjátok, rá fogtok jönni, hogy miért nagy dolog ez. Kezdők lévén nem írunk előre szöveget, a sok rögtönzés miatt viszont voltak részek, ahol szinte szavanként kellett összevágni a mondókáimat, hogy végül valami értelmes egész álljon össze.
    Biztosan lehetett volna profibban is csinálni ezt az egészet, de valahogy el kellett kezdeni. Talán a kontúros nyelezéssel foglalkozó rész, vagy az élezés témaköre jobban sikerül majd. Ha ennyire pozitív a fogadtatás, akkor jó esély van ezekre a folytatásokra is.

    Köszönjük mindenkinek az érdeklődést, és ha láttátok, kérlek ne kíméljetek a kritikákkal sem!

  20. 20 Dugó

    Nagyon jó kis videó! Gratulálok hozzá!

  21. 21 MZoli

    Sanyi! Ez MEGABRUTÁLSZUPER!!! KÖSZI! Egy példányt stipistopi a Fehován!!!!!

  22. 22 Bifsztek

    Nekem a legjobbkor jött.
    Már csak kilencet kell aludni, hogy meglegyen… 🙂

  23. 23 Vadászkés

    Ez nagyon jó kés gyártó cd.
    Csináltam egy ugyanolyan vadászkést ami a megtorló filmben van.
    A markolat nehezebb munka volt.
    Na és a tok…. Ott fűbe haraptam mert bőrből csináltam,próbáltam összevarrni cérnával de elszakadt,így megvarrtam damillal.
    Az szépen megfogta!
    Na mind1 nagyszerű ez a cd!!

  24. 24 Vadászkés

    Ez nagyon jó kés gyártó cd.
    Csináltam egy ugyanolyan vadászkést ami a megtorló filmben van.
    A markolat nehezebb munka volt.
    Na és a tok…. Ott fűbe haraptam mert bőrből csináltam,próbáltam összevarrni cérnával de elszakadt,így megvarrtam damillal.
    Az szépen megfogta!
    Na mindegy énis várom már!!! Kések <3

  25. 25 mehh

    Megvettem a dvd-t, de sajnos a címe félrevezető, mivel főleg a markolat és a tok elkészítésével foglalkozik egy előkészített pengéhez… Nem mondom, hogy nem hasznos, csak nem erre lett volna szükségem.

Hozzászólok

Hozzászóláshoz be kell lépned.