Késportál

Spyderco Fan élvezetes vallomása következik. A végén szerintem nektek is a következő jut majd az eszetekbe: lassan itt az ideje, hogy új nevet keressen magának…

Előre szólok, hogy ha Pyraster késekről van szó, nem tudok pártatlan maradni. Először is azért nem, mert ezek a kések gyönyörűek, másodszor pedig azért, mert igencsak megkedveltem a készítőjüket. Egyedi vasakról van most szó, azon belül is a bonyhádi Pyraster műhelyből kikerült késekről. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy a fővárosunktól mintegy 156,2 kilométerre található aprócska műhelyben készült gyönyörű kések közül ötöt is birtokolhatok.

Egy késmániás mindig különleges élményként éli meg egy újabb kés megszerzését. Legyen szó akár egy „átlagos” gyári vasról, egy limitált darabról, vagy egy kézzel készült, teljesen egyedi késről. Számomra azonban ez utóbbiak jelentik a kések világának igazi non plus ultráit. Teljesen mindegy, hogy egy apró kis ulut, egy mindennapi használatra alkalmas egyszerűbb modelt, vagy egy hatalmas, több száz rétegű damaszkpengével rendelkező bowie-t rendelünk Fazekas Józsitól, a végeredmény mindig egy tökéletesen kidolgozott, minőségi kés lesz.

Jöjjön hát a gyűjteményemben található öt Pyraster kés bemutatása.

AZ ELSŐ

2009-ben láttam meg a Késműves magazin 1. számának címlapján. Tudjátok, szerelem volt első látásra. Akkor beszéltem először Fazekas Józsival. Kedves volt és segítőkész. Nem sajnálta rá az időt, hogy meséljen késekről, anyagokról, a késkészítésről és a magazinról. Izgatottan tettem le a telefont és alig vártam a kés elkészültének időpontját, amely egybeesett a Lurdy-házban megrendezett kiállítással. Találjátok ki, hogy az utolsó este mennyit aludtam. Életem első kézzel készült kése.

Az integrál Bowie különlegességét tovább növeli a markolat kékes árnyalata (NEM rokfort sajt!), valamint a bőrtokon elhelyezett két darab „K”.

Akkor már tudtam, innen nincs visszaút… A penge 240 réteg hullámdamaszk, a markolat mamutagyar.

A MÁSODIK

Egy teljes évet kellett várnom, de nagy nehezen elérkezett ismét a Lurdy-kiállítás. Azt tudtam, hogy valamit vennem kell a Fazekas Józsitól. Sok-sok nézelődés után egy gyönyörű vonalvezetésű, letisztult formára esett a választás.

My old Józsi bátyám azonban egy merényletet tervezett ellenem és egy amolyan Piszkos Fred féle laza fintor kíséretében megkérdezte: „Láttál már damaszkolt baglyokat?” Persze, gondoltam, idefele jövet kettőt is. (Bevallom, azt hittem, Józsi bátyánkat végleg elvesztettük. Szegény ördög, baglyokat lát. És milyen fiatal volt…) De aztán megnyugodtam. Vagyis inkább lefagytam. Tényleg ott volt a három huncut kis bagoly a pengében. A markolaton pedig ismét megjelentek, egy gyönyörű Harmat Attila scrimshaw formájában.

– Kéred? – kérdezte.

– Majd legközelebb – válaszoltam.

– Addigra elkel…

Patthelyzet. Nekem nincs annyi pénzem, a madárkáknak meg nincs annyi idejük. Sebaj, nem lehet minden kés az enyém… Csöppnyi szomorúsággal és még több boldogsággal a szívemben tértem haza. Elvégre megvan a 2. Pyraster késem! A penge 120 réteg kisrózsa-damaszk, a markolat mamutagyar/kígyófa.

A HARMADIK

Álmatlan éjszakák sora kínzott. Mindenhol baglyokat láttam. (Még egy baglyokról szóló filmben is – milyen érdekes…)

December volt, közeledett a Vajdahunyad-kiállítás. Az összes malacperselyt széttörtem a lakásban (meg két tányért és egy poharat, bár ez nem tartozik szorosan a témához), és összekuporgattam minden lyukas kétforintost. Lázasan hívtam Józsi bátyámat. – Ugye megvan még? – a vonal túlsó végén síri csend. Minden másodperc egy örökkévalóságnak tűnik, egy izzadságcsepp folyik végig az arcomon…

– Meg!

Összeomlás, újjászületés, Nirvána. Egy héttel később Fazekas mester egy kiállításra vitte volna a baglyokat külhonba. Megmenekültek.

2010. Vajdahunyad-vár. Kiállítás. Egy újabb beteljesült álom. A baglyok a kezemben vannak. Nem hittem volna… A penge 140 réteg nyagyrózsa-damaszk, a markolat gímszarvas-agancs és sivatagi vasfa, Harmat Attila scrimshaw-jával.

A NEGYEDIK

Egyre súlyosabb tünetei vannak a Pyraster-láznak. (A tudomány jelenlegi állása szerint nincs gyógymód. A tudósok még nem adták fel a reményt…) Már 3 hónapot sem bírok ki újabb damaszk nélkül. Mi is legyen, mi is legyen… MEGVAN! Egy Spyderco! Damaszk pengével, luxus verzióban. Telefon a kézbe, tárcsázás, ismerős hang… – Képzeld Józsi bátyám, van egy fantasztikus ötletem… Meteorvas, mamutagyar, damaszk. Jó ötlet. Józsi bátyám örült is neki, nagyon. (Közeli hozzátartozói szerint még most is rángatózik a bal szeme, ha meghallja a „meteor” szót.)

Ezért a késért meg kellett harcolni. Nekem Józsi bátyámmal (nem volt könnyű rábeszélni egy használhatatlan és csúnya kés elkészítésére), neki az anyagokkal. Végül a meteor verzió ugrott, az elkészült kés mégis gyönyörű lett… A penge mozaik- (pókháló-) damaszk, a markolat 2 féle mamutagyar.

AZ ÖTÖDIK

A történet egy füstös diszkóban kezdődött hajnali 3-kor (mentségemre szóljon, hogy dolgoztam), mikor is kábán lapozgattam a telefonomra mentett kések képeinek százai között. Abban reménykedtem, hogy rátalálok az (újabb) igazira. Nem is kellett sokáig várnom. Megláttam. Egy gyönyörűséges damaszk volt. Brutális mérettel, és valami elképesztő damaszk mintával. Kb. 1 órán át nézegettem a kést. Hol a pengét, hol a markolaton lévő Harmat Attila által készített varázslatos scrimshaw-t. Másnap már meg is beszéltük a részleteket Józsi bátyámmal. A markolat – rozmáragyar vagy tevecsont – dilemmáján gyorsan túltettem magam és az előbbire voksoltam. Sznob vagyok, tudom, de a tevecsont valahogy nem vitte feljebb a pulzusomat. A penge már nagyobb falat volt. Amióta Józsi bátyám a Késportál tagja, senkinek sem kell bemutatni a szebbnél szebb mintákat, amiket a pengéből elővarázsol. Legyen szó akár baglyokról, vagy lángnyelvekről, pókhálóról vagy éppen egy piramisról. Azt tudtam tehát, hogy a penge kétféle damaszkból lesz, csak azt nem tudtam, melyik kettőből. A problémát azonban maga Pyraster mester oldotta meg, mikor felrakott egy képet a „lángnyelv” damaszk pengéjű tőrről.

Tudtam. Ő az. A kés el is készült a FeHoVára, ahol is Harmat Attila gondjaira bíztuk a meseszép vasat. Attilával 1 óra beszélgetés és tucatnyi fotó átnézése után megállapodtunk abban, hogy a markolatot egy indián díszíti majd. Az elkövetkezendő majd két hétben email-ek és telefonbeszélgetések sora következett, hogy a tervet tökéletesre csiszoljuk. Végül Ülő Medve portréjánál maradtunk.

Mivel Attila folyamatosan készített képeket a vésés állapotáról, volt szerencsém látni, ahogy szinte napról-napra kel életre az indián törzsfőnök a markolaton.

Az elkészült mű már fotón is varázslatos volt, de mikor végre kézbe vehettem, nem hittem a szememnek. Az indián nem csupán egy rajz, egy vésés, egy mintázat volt a késen – sokkal több volt ezeknél. Ő maga volt a kés. Engem nézett, megelevenedett és beszélt hozzám. Megszűnt a világ körülöttem. Elcsendesedett minden, megszűntek a fények, a világ már nem volt behatárolható többé. Egyszerre volt szilárd, folyékony és légnemű. És egyik sem. Csak Ülő Medve volt és én…

A penge lángnyelv-damaszk, hullámdamaszk kerettel, a markolat rozmáragyar, damaszk baknikkal és Harmat Attila scrimshaw-val.

Nos egyenlőre ennyi. Öt kés, öt műtárgy, öt történet, öt élmény.

A történet folytatódik…

Képek: Spyderco Fan, Harmat Attila, web

Kapcsolódó cikk: A baglyos damaszt és a vörös Blazetics