Gyakorlatilag minden régiónak, vidéknek megvan a saját, történelmi hagyományokkal bíró bicskája, kése – ha pedig az idők folyamán véletlenül kihalt volna, akkor az utóbbi idők „tájkéses reneszánsza” már feltámasztotta. A gyakorlatban ez annyit tesz, hogy a francia bicskák komoly része olyan nevekre hallgat, mint l’Alsacien, Dieppois, Nontron, Solognot, ami nálunk nagyjából úgy festene, mint Baranyai, Szegedi, Mezőségi, Sárközi (hehe)… De a legszebb, hogy ezeket sokan ismerik is, és ellentétben azzal, amit sok külföldi gondol, Franciaországban korántsem csak az Opinel „a” zsebkés. A tájbicskák közül pedig magasan kiemelkedik a Laguiole, amely az Opinel mellett úgy hazájában, mint külföldön a legnagyobb hírnevet szerezte magának.
Először is tisztázzuk a kiejtést: bármilyen furcsa is, a Laguiole-t helyesen úgy mondjuk, hogy lájol. Kis falucska neve ez Aveyron megyében, a Midi-Pyrénées régióban, azaz Párizs hosszúságában, de lenn délen, nem túl messze a Földközi-tengertől. Innen indul tehát hódító útjára a máig a település nevét viselő bicska. A Laguiole-ok megjelenése előtt a környékbelieknek már van egy jellegzetes késük, a Capuchadou (ejtsd: kapüsadu): egy egyszerű, fixpengés szerszám, kerek fanyélbe illesztett, árra hasonlítóan keskeny, hegyes pengével. Ezt váltja fel az 1820-as évek végétől a ma is ismert kinézetű Laguiole. Aubrac Aveyron megyében egy kiterjedt fennsík, ahol egymástól elszigetelt tanyákon több család is lakik. Az elsőszülött fiúk télen Katalóniába járnak vendégmunkásként dolgozni, s innen a legtöbben zsebükben nem csak keresetükkel, hanem természetesen navajákkal (ejtsd: navaha) térnek vissza. Ezek a hagyományos spanyol kések ihletik meg a fiatal Pierre-Jean Calmels-t, aki – egyesítve a Capuchadou és a navaják stílusát és jó tulajdonságait – 1829-ben a legelső Laguiole-t készíti. A gyártást a XIX. század derekán helyi készítők, kovácsok biztosítják, s a felhasználók igényeit követve az egyszerű bicska fejlődni is kezd: 1840 körül megjelenik rajta az ár, majd 1880 körül a dugóhúzó. Az ár fontos kiegészítő elem a jelentős szarvasmarha-állománnyal bíró Aubracban: a télen istállóban, száraz szénán élt tehenek a friss, kövér és nedves fű erjedésekor keletkező gázoktól felfúvódhatnak, és életüket ilyenkor az árral történő bendőlyukasztás mentheti meg. Ez a funkció indokolta egyébként a Capuchadou pengéjének hegyes, keskeny formáját is.
A század vége felé a dugóhúzó megjelenését pedig az magyarázza, hogy miközben a vendéglátásban általánossá válik a palackozott borok fogyasztása, jelentős számú helybéli fiatalember megy – Katalónia helyett ezúttal – Párizsba, hogy ott italárusként, pincérként dolgozzon, zsebükben persze az édes otthonnal is érzelmi kapcsot képező bicskával. Ez aztán a Laguiole országszerte ismertté és népszerűvé válásában is komoly tényező lesz: van-e jobb élő reklám, mint egy nagy dumás párizsi pincér? A századforduló a laguiole-i késkészítő műhelyek aranykorát jelenti, némelyik húsz segéddel dolgozik, országos kiállításokon nyernek díjakat. A nem túl távoli francia késes központban, Thiers-ben (ejtsd: tjier ekkor már modern gyártóeszközök is megjelennek, de Laguiole falva tartózkodik a technológiai újításoktól. Pedig a kés immár Aubrac-on kívül is masszívan hódít, a kereslet iránta egyre növekszik. Ezt a helyiek már nem tudják kielégíteni, gépekbe viszont még mindig nem fektetnek, így Thiers szép lassan átszippantja a Laguiole-kések mennyiségi gyártását. A szülőfaluban a kézműves és presztízskategóriás gyártás megmarad, de a thiers-ihez képest ez csupán nagyon kis mennyiséget jelent.
A Laguiole nem olcsó bicska. Kézzel készül, markolatán a hagyományokhoz illően általában világos vagy fekete szarut, szép fákat, szarvasagancsot, de akár elefántcsontot is találunk. Gyakori a damasztpenge is. A penge háta és a rugó gyakran vésett vagy gilosozott, azaz reszelővel kialakított mintákkal díszített. A méhecske vagy a helyette szereplő kagyló és egyéb motívum sokszor díszes ötvösmunka.
A stilizált méh, amely a Laguiole rugóján található, mára a kés jelképévé vált, pedig használata csak az ötvenes évek óta vált általánossá. Nem is méh, hanem légy. Vagy mégis inkább méh? Igazából mindkettő, legalábbis hívják így is, úgy is. A legenda szerint Napóleon adományozta Laguiole városának a méh, mint jelkép használatának a jogát, méghozzá az innen származó katonák hősiességének elismeréseképpen. (A császári palástot díszítő minta a méh volt). Ez azonban tényleg csak legenda. A legrégebbi laguiole-okon nem is találunk se legyet, se méhecskét, a kések mai formája pedig a XIX. század második felében, tehát jóval Napóleon után alakul ki. Akkor sem kizárólag méh díszlett a rugó végén, hanem emberi arc, lóhere, Szent Jakab-kagyló (ez ma is viszonylag gyakori motívum, mert itt, az Aubrac-fennsíkon halad keresztül a Santiago de Compostelába vezető zarándokút, a Camino egyik fő útvonala, a Via Podiensis). S bár a méh sokkal rokonszenvesebb élőlény, mint a légy, ez utóbbi a francia késkészítésben egy szakmai kifejezés is, és a rugónak a kovácsolással szélesített első, általában díszes részét kell érteni alatta.
Ez egyrészt azt is jelenti, hogy mindegy, hogy ott csak stilizált, sima fém háromszög, vagy mélyvésett, aranyozott kagyló van, a szakmában akkor is légynek (la mouche, ejtsd lá mus) hívják, másrészt pedig vannak további hagyományos, „legyes” francia kések: például az Yssingeaux vagy az Issoire. A mívesebb Laguiole-okon a légy mindig szigorúan kézi kovácsolású, és a rugó része, nem pedig külön készített és odaillesztett valami, szerepe pedig az (merthogy funkciója van, nem csak dísz), hogy bár nem zárként működik, azért az alá „befekvő” pengetövet még jobban tartja, s a penge becsukásához nagyobb erő kell, mint egy egyszerű rugóval „fékezett” slipjoint-bicskán.
Szintén jellegzetes Laguiole-elem a „pásztorkereszt”. Ez a XIX. század vége felé jelent meg a kések markolatán és apró rézszegecsek adják ki a kereszt formát a bal panelen. Aubrac igen vallásos vidék volt, és így a kenyérbe szúrt bicska markolatán lévő kereszt afféle úti szentélyként, „házi kápolnaként” szolgált, amely fölött a pásztorok imádkozhattak.
A Laguiole nem védett márka – sőt, nem is márka, hanem elnevezés. Ha annak idején nem mulasztják el levédetni, mára már akkor is lejárt volna. Az „ellenőrzött eredet” védjegy pedig csupán élelmiszeripari termékeknek dukál. Egyetlen cégnek sincs kizárólagos joga a név használatára, s mint fentebb látthattuk, már az is történelmi hagyománynak tekinthető, hogy a Laguiole-ok többségét nem is Laguiole-ban, hanem a „francia Solingenben”, Thiers-ben készítik. Persze utóbbi legalább nincs is olyan messze onnan, és szintén Franciaország, de ilyenformán bizony a kínai Laguiole sem hamisítvány, csak nem túl eredeti. Hogy honnan tudhatjuk, valódi francia avagy távol-keleti-e a Laguiole-unk? Ha valamelyik ismert márka (Laguiole en Aubrac, Forge de Laguiole, Laguiole de l’Artisan stb.) beütőjét látjuk a pengén, és ezáltal azonosítani tudjuk, illetve az ára úgy 40-50 euró fölötti (és most a nyugati árképzésről beszélek, mert ami ott 40-50 euró, az itthon, forintban úgyis 80-100 euró lesz…), akkor minden bizonnyal laguiole-i vagy thiers-i, azaz „eredeti” a késünk.
A Laguiole név és stílus mára nem csupán a hagyományos bicskát, hanem egyéb termékeket is jelent. Ugyanebben a klasszikus formában készülnek például fixpengés sztékkések, sőt, még étkészletek is, ahol a markolat formavilága a méhhel-léggyel együtt a villákon és a kanalakon is visszaköszön. A nevesebb Laguiole-márkák híres forma- és divattervezőkkel is dolgoztatnak, és a nevüket viselő exkluzív sorozatokat dobnak piacra.
A „melléktermékek” között azonban akad egy, amely nagyon komoly sikerré nőtte ki magát, és ez a Laguiole dugóhúzó, amelyet márkától függően Chateau Laguiole-nak (a név természetesen a Bordeaux-ban a borok elnevezésében dívó kastélynevekre utal) vagy Laguiole Sommelier-nek stb. hívnak. A Laguiole dugóhúzók nemes egyszerűséggel a műfaj csúcsai (ez sajnos 100-200 eurós árukban is tükröződik): finom anyagok, míves kidolgozás jellemzik, ugyanakkor a lehető legfunkcionálisabb darabok, amelyeket használni nem szabad, hanem kell.
üdv,
formailag nem az én világom, ám a díszítő motívumok és a gyönyörű fa markolatok igazi művészi munkák – egyszer tuti lesz valamelyikből egy darabom…
Na végre írtál erről is. Mondjuk magánban már elmondtad jó részét, de csak jobb így összeszedve olvasni és így megmarad az utókornak is. Míves lett!
Az a felső szarunyeles bicsak nem rossz… 😉
Színvonalas a cikk, a képek káprázatosak, a kézműves tárgyak is. 😀
A navaja kiejtését és jelentését is érdemes lenne belevenni. 😉
Köszönjük!
hú, ez most olyan volt, mint Pavlov kutyájának a csengő 🙂
Nekem egy kínai lájolom van, de azóta ez a formavilág egyre jobban bejön, így külön öröm számomra ezt a cikket olvasni.
Gratulálok!
Szép kis írás lett. Erre aztán egyetlen műmájerpacifista sem tudná azt mondani, hogy agresszív késes dolog. Szép-képes és nagyon hangulatos lett, gratula!
Köszönöm, fiúk! 😉 Jól esik, és nem is a dicséret, hanem egyáltalán, a reakció, mert mégis visszajelzés, hogy azért van, aki elolvassa… Mer’ azér’ rendesen megdolgoztat egy ilyen cikkus. 😀
Csoty, igazad van, ezeken én is gondolkodtam, de végül nem akartam túlterhelni a nyájas 🙂 olvasót a kiejtésekkel, van benne így is elég… Aztán azt is megelőlegeztem, hogy a többség hallott már navajáról…
Ed, te nem csak a fényképezéssel állítasz magas mércét azok elé, akik szívesen írnának ide! 😀
Mindig nagy élvezet olvasni a cikkeid! 🙂 Az ismert dolgokról is mindig tudsz újat mondani, és egyet kell értsek Sanyival abban, hogy minden tekintetben nagyon magas szinvonalon publikálsz. Szóval nagy respect és leborulós smájli.
No meg persze: „még még még” 😀
Ed, gratu, hoztad a szokásos magas színvonalat! 😉
N(y)avajám 😉 már van, effilé is akad, de ezek a „lájolok” is nagyon jól néznek ki… 🙂
Sok kedvencem között megtalálhatók a francia kések és bicskák, az Opinel, a douk-douk, és természetesen a Laguiole. Hihetetlenül praktikus, könnyed és szép eszközök. Ezt a minőséget adtad vissza a cikkel. Kösz
Tibor
Nagyon klasszul megfogalmazott cikket írtál Ed. Szuper lett. Anno annyit fényezted a Laguiole-t és az Opinel-t,hogy neked köszönhetően felfigyeltem én is ezekre a márkákra és a rabjuk lettem. Szóval csak így tovább. 🙂
Már többször olvastam ezt a cikket de még soha nem gratuláltam hozzá. Most megteszem: Köszönöm Ed, gratulálok. Szerencsére a nyíregyházi Extrametalba (Korzó Üzletház) most hoztak kb. 10-15 fajta Laguiole en Aubrac kést és azokat alaposan meg tudtam nézni…teljesen beleszerettem ezekbe az alkotásokba.
Mint a Forge de Laguiole hivatalos magyarországi viszonteladója örömmel találtam rá erre a gyönyörű leírásra, és osztom az előttem hozzászólók véleményét; az eredeti Laguiole-ok valóban fantasztikus alkotások!
Csodálatos kések ezek. 16 éve kaptam egy ilyen zsebkést ajándékba, egy egészen egyszerű, gyönyörű darabot. Pár év múlva elvesztettem, amit mai napig nem tudok magamnak megbocsátani… 🙁
Egy barátom évente jár festeni a provencei tájat. Ő mutatott egy ilyen
szép arányú nemes darabot. Bár én régebbről nem ismertem ,sejtettem, hogy
nem lehet előzmények nélküli ez a míves érettformavilágú kés. Köszönet a
remek és teljes képet adó bemutatásért.Szeretnék sok hasonló cikket olvasni,
mert – mint nagyon sok férfit -engem is mindíg érdekeltek a kések ,de az
igazi szerelem csak most jött el.
Gratulálok a cikkhez! Élmény ilyeneket olvasni.
Külföldre szakadt „hazànklànyaként”(Fr.o-ban élek)nagyon érdekesnek és élethunek talàltam, amit a Laguiole késekrol ìrtàl.A „làjol” meséjétol kezdve egészen a technikai leìràs részleteiig. Gratulàlok.:)
Köszönöm szépen mindannyiótoknak!
És igen, Beáta, éljen, egy lány!!! 😉
kamanart készített néhány klassz csoportképet, hangulatosak és összehasonlításra is nagyon jók. Egyelőre föltettem őket a Galériába, de ha majd frissítem a cikket, itt lesz a helyük. 😉
http://indafoto.hu/kesportal/tag/laguiole
nekem nagyon tetszik. szereznem kell egyet 🙂
Ezek a bicskák világhírüek, ismertek elfogadottak minden tekintetben. Orosz vásárlóm mutatta büszkén a zsebéböl kivéve, nekem is volt egypár mutatnivalóm, ami neki tetszett. Régi prospektusokban találtam csoda darabokat, amikkel találkoztam méltán lehet őket szeretni. Minden korosztájnak használható míves darabok. A levédés hiányábol kiindulva sajnos sokan utánozzák, azokat nem mindig lehet megkülömböztetni a valóditól. Köszi a szép ismertetőt, sokat tanúltam belőle.
Nagyon tetszett nekem is a cikk, bele is szerettem ezekbe a késekbe. A hivatalos honlapon találtam pár gyönyörű darabot. Tudna nekem valaki segíteni, hogy hol tudok beszerezni ithon egyet?
Kérelek segítsetek. Meghalok ha nem lesz egy ilyen késem! 🙂
@tagaba: itthonra sajnos nincs ötletem – hajdanán az Extrametálnál láttam ugyan, de a honlapjukon most csak két Herbertz „Laguiole” van…
Tagaba nekem van egy ilyen késem. Fa díszdobozba, bőr tokkal. El szeretném adni. A következő email címen beszélhetünk róla. kokiii@citromail.hu.
Tényleg jó a cikk kár hogy csak mostanába találtam rá . Kb egy éve gyüjtöm ezeket a bicskákat és egyszerüen gyönyörüek. Ráadásul a barátaim is kezdenek rákapni,csak egy kicsit nehézkes a beszerzés. Ha tud egy jó beszerzöhelyet, azt megköszönöm
Anyukám kapott egy készletet vagyis 6db. De ezek nem bicskák hanem kések…vadászkések. De a méh-légy motívum rajta van és eredeti dobozban van. El szeretnénk adni, hol lehet ilyet eladni?
Segítséget köszönöm. e-mail cím: andika0614@freemail.hu
Bár rég írtad ezt a cikket a Laguiole késekről, én is szeretnék hozzá gratulálni!
Eleve, nem találtam magyar ismertetőt a kés eredeti mivoltáról.
Én csak ajánlani tudom a kést! Pincér vagyok. Megfordultam már Guy Savoy éttermében és most a Fat Duckban is. Mindkettő helyen csak is, kizárólagosan Laguiole kések kerülnek az asztalra.
Amúgy a tisztításuk kész életveszély a vendéglátásban. El*urtúl élesek, persze ezeket a késeket heti rendszerességgel olajozni és élezni kell, ha igénybe vannak véve. A magánéletben, most veszek konyhai késeket, ami már az új generációs termékcsaládot képviseli. Meglátom, hogy az „igazi” lesz, vagy az „eldobhatós” :).
Szia. Nagyon tetszett a cikked. Úgy érzem része lehetek a történelemnek. nekem is van egy ilyen késem a nagyapámtól. Erre a darabra nincs légy vésve, attól még lehet eredeti? És sorozatszámot sem találtam a penge tövén.
Jó az irás. Nekem is van egy ilyen bicskám. Nagyon szeretem. A formája nagyon megfogott.
Én egy eredetinek vagyok a boldog tulajdonosa. 1972-ben vettem egy üveg szilvapálinkáért. 🙂