Avagy Laikus barátunk elmélkedései a késkészítés jelenéről és jövőjéről – egy kiállítás apropóján…
Meglehetősen fáradtan érkeztünk meg a kiállításra.
A tapasztalat az, hogy ilyenkor mindig „összesűrűsödnek az események” és ahogy közeledik a kiállítás időpontja, egyre lázasabb kapkodás kezdődik, az idegesség pedig lassan a tetőfokára hág… Ez csak a második kiállítás volt, ahol megjelentünk, de lassan megszokottá válnak a megelőző nehézségek: az anyagbeszerzés pont ilyenkor akadozik, a hőkezelők nyaralni mennek, váratlan egyéb munkák bukkannak fel…, stb. A tavalyi tapasztalatokból igyekeztünk okulni és jó előre egyeztettünk mindenféle terveket Kildennel – mint kiderült, mégsem eléggé előre. A tervek java részt tervek maradtak – főként rajtunk kívülálló okok miatt. Maradt a „tűzoltás”: gyorsan összeszedni valamit, ami kiállítási anyagnak is megteszi, még gyorsabban produkálni néhány darab kést, ami eladható (hogy ilyen is legyen). Végül csak összejöttek a kollekciók, a megjelenésünkkel sem kellett szégyenkeznünk, de jövőre még korábban el kell kezdenünk a felkészülést – ez biztos.
A kiállítás számos érdekes tanulsággal szolgált a számomra. A kiállítók között örömmel fedeztem fel néhány fiatal, ismeretlen arcot (köztük a legifjabb Le Goff volt – le a kalappal előtte!), akik közül páran érdekes, friss „fuvallatot” hoztak magukkal: a korábbiaknál lényegesen több zsebkés volt látható (szép számmal egykezesek és még automaták is), felbukkantak a modern anyagok (CF és társai) és a modern technikai megoldások (pl. zárszerkezetek terén). Sajnos a többségük külhoni mesternek bizonyult… A standok többségénél még mindig dominált a „klasszikus vadászkés” vonulat. Szépen kivitelezett pengék, szép agancs- és egzotikus fa markolatokkal, itt-ott némi díszítő motívumokkal… Beszélgettük is egymás között egy kisebb társaságban, hogy ha összekevernénk egy asztalon 30-40 kést különböző kiállítóktól, amikről kitakarnánk a logókat, majd megkérnénk egy ismeretlent, hogy válogassa ki, melyik kés, melyik mester munkája, bizony gondban lenne. Ennek ellenére, aki eljött és megnézte a kiállítást, azért találhatott érdekes, izgalmas dolgokat is.
A kiállítás előtt úgy terveztem, hogy viszek diktafont (vittem), aztán afféle gyors-interjúkat, néhány perces helyzetértékeléseket rögzítek majd a kiállítókkal. Ez végül meghiúsult. Egyszerűen nem lett volna értelme, mert kb. a magyar késkészítő szakma gyászbeszédei kerültek volna szalagra. Már az érkezés utáni első órákban feltűnt, hogy valami szokatlan komorság tapasztalható. Az asztalok mögött ülő mesterek alig mosolyogtak, a tavalyihoz képest sokkal kevesebb volt a „kollegiális csipkelődés”, tréfálkozás. Érdemes megnézni a különböző időpontokban készült képeken a mesterek arcát is, nem csak az előttük lévő asztalokat… Ahogy szóba elegyedtem néhányukkal, kiderült, hogy zömükben fáradt, megkeseredett, gondterhelt emberek lettek, tele feszültségekkel. Néhány bevezető mondat után, sorra hangzottak el a (számomra) megdöbbentő kijelentések: „abbahagyom”, „ez az utolsó kiállításom”, „nem csinálom tovább”… Olyan mesterek szájából, akik számos alkalommal bizonyították a magyar késművesség létjogosultságát a világban, nemzetközi „porondokon” szereztek nagyon komoly elismeréseket. Egyelőre nem akarok neveket mondani, mert talán még meggondolják magukat (remélem…).
De tény: megindult egy folyamat, ami sajnos régóta „érett” – a főfoglalkozású késkészítők és a késesekhez kapcsolódó egyéb mesterségek művelői közül egyre többen érzik úgy, hogy végleg belefáradtak a kilátástalannak tűnő küzdelembe. Ebből ma Magyarországon nem lehet megélni, az erkölcsi megbecsülés nulla. Az még a jobbik eset, ha „csak” főállást vállalnak, és nem adják fel végleg a szakmát, hanem „hobbistaként” folytatják. (Csak megjegyzem: tőlünk nyugatabbra /megjegyzés a megjegyzésen belül: a kiállításon egyre növekvő számban résztvevő szlovák és cseh mesterek példája azt mutatja, hogy már tőlük északabbra is…/ ennek a folyamatnak a fordítottja az általános, vagyis a tehetséges hobbistákból viszonylag gyorsan főállású, „hivatásos” késkészítők lesznek. Mert úgy mindenkinek jó… Az, hogy a szakmailag elismert, külföldön is megbecsült mesterekből lesznek hobbisták – na, ez igazi hungarikum…) Hát, ezért nem készültek kis „színesek” a portálra – színesek helyett csak kis „feketék” és „sötétszürkék” sorakoztak volna egymás után…
Sokat lehetne a meglehetősen komor helyzet kialakulásáról, közvetlen és közvetett okairól, felelőseiről gondolkodni, vitatkozni. (Nem titkolom, hogy ezt a kis beszámolót egyben egyfajta vitaindítónak is szánom.) De tény, ami tény: a forráshiány, a megbecsültség hiánya, a fizetőképes kereslet hiánya, és sok más tényező, a folyamatos küszködés még a legelhivatottabb mesterek körében is sorra „vágja ki a biztosítékot” és X inkább elmegy raktárosnak, Y más területen kamatoztatja a tehetségét, Z főállást vállal és csak szabadidejében készít majd késeket, V pedig egyszerűen abbahagyja „ezt az egészet”… Ez pedig nem jó. Nagyon nem jó. Ezek az emberek – a mai világban már ritkaságnak számító – valódi értéket produkálnak/produkáltak. Mívességet, esztétikumot, praktikumot közvetítettek az emberek felé. „Veszélyeztetett faj” lesz a magyar késkészítő? Aztán majd kihal? Vagy pár év múlva már csak rezervátumokban lehet csodálkozni 1-2 megmaradt „példányon”, hogy ilyen is volt nekünk?
Miután vasárnap este hazaértünk és hetek óta először sikerült nyolc órát folyamatosan végigaludnom, ma egész nap a kiállítás és tanulságai jártak a fejemben. Megpróbáltam rendszerezni az élményeket, a benyomásokat – de elég ellentmondásos eredményre jutottam.
Egyrészről ott vannak a pozitívumok: a Magyar Késmíves Céh és Fazekas József (Pyraster) nem kis munkával, remekül megszervezte a kiállítást. Nem találkoztam semmiféle hiányossággal, minden „olajozottan” működött, aminek a hátterében bizonyára rengeteg munka áll. Ezúton is köszönet érte mindenkinek. A kiállítás – összességében – színvonalas volt, a „felhozatal” jelentős része a világ bármely pontján megállta volna a helyét, bármilyen összehasonlításban. Szép számmal voltak érdeklődők, látogatók is. Érzésem szerint nem többen, mint tavaly, de nem is kevesebben… Ezeknek a dolgoknak örülök.
Na, de ott a „sötét oldal”, amiről fentebb írtam, aminek kapcsán rengeteg kérdés motoszkál a fejemben… Mennyi áldozatkészség, jó értelemben vett megszállottság várható el egy szakma, hivatás művelőjétől? Lehet-e kreatívnak, újító szelleműnek megmaradni a kenyérgondok közepette? Vajon tényleg véglegesen megindult a szakadék felé a magyar késkészítés? Vagy csak egy hullámvölgyben vagyunk, amiből még van visszaút?
A válaszokat sajnos nem tudom, de „számban egy íz, valami íz – és nem múlik el…”
laikus
Némi kiegészítés a „háttérrel” kapcsolatosan:
1. A hivatalos FEOR (http://www.hrportal.hu/index.phtml?page=feor – itt rá lehet keresni foglalkozásnév alapján is) jegyzékben már régen nem szerepel semmiféle késsel kapcsolatos (késkészítő, késes-műköszörűs, stb.) foglalkozás. Ergo: ilyen „állat” a jogalkotók szerint nincs… Annak ellenére, hogy meglehetősen sokan foglalkoznak ilyesmivel, létezik szakmai szervezete (Késmíves Céh), kiállításokat szerveznek, a „szakmának” magyar nyelvű lapja jelenik meg (Késmíves), internetes portálja van – arról már nem is beszélve, hogy a nem létező foglalkozást űzők közül számosan nagyon komoly nemzetközi elismerésekben részesülnek… NO comment…
2. Mivel a FEOR jegyzékben nem szerepel a foglalkozás, vállalkozásfejlesztési támogatás, kedvezményes hitel, stb. sem vehető igénybe.
3. Korábban létezett késes-műköszörűs képzés. Mivel ilyen szakma nincs, a képzés is megszűnt, ilyen szakképesítés ma nem szerezhető. (http://okj2006.hu/kepzesek.php – itt szintén rá lehet keresni név alapján is).
4. A korábbi TEOR jegyzék (Tevékenységek http://portal.ksh.hu/pls/portal/vb.teaor_main.teaor08_fa – itt a kereshető változata), mely átalakult, aztán most megint alakul, de lehet, hogy megszűnik… különböző kiadásaiban látszik, hogy ide-oda tologatják magát a tevékenységet is. A korábbi jegyzékekben még szerepelt a késes-műköszörűs, mint önálló tevékenység. Ezt aztán hozzácsapták a „szerszámkészítő” tevékenységhez (amiről mindenki tudja, hogy valójában teljesen más tartalmat takar), legújabban pedig az „evőeszköz készítés” egyik lábjegyzetében tűnik fel egyáltalán a kés, mint olyan (a kanál, villa, stb. mellett).
(Ezeket csak most, sebtében gyűjtöttem össze, biztosan lehetne még pontosítani, kiegészíteni, de kb. tükrözi a mai helyzetet.)
Azon kívül, hogy laikus beszámolója hozza a tőle megszokott jó színvonalat (ha már ő billentyűzetet ragad, nem adja alább, ugye… 🙂 ), külön örülök, hogy ilyen gondolatébresztő, vitaindító szakmai írás is megjelenik itt. Premier. Remélem, hozzá is szólunk.
Ha már vita …
A különféle osztályozási rendszerekből pont az EU konformmá tétel során kerültek ki bizonyos dolgok. Tehát az EU-ban máshol sincsen „csicsásvadászkéskészítő” tevékenység, tudomáson szerint.
A hungarikum a vészharangkongatás és külső okok citálása ( lehetőleg politikailag semlegesen ). Kis hazánk lakossága sohasem volt képes eltartani ennyi késművest, mindig is a külföldi kereslet tartotta életben a zömét. Most a tót atyafiak beelőztek, 15 éve hogy is volt? Akkor ők siránkoztak? Valamit tettek és most nekik áll a zászló? Jó lenne látni konkrét adatokat a szakma művelőitől, mennyit adnak el, milyen piacra, mekkora rezsivel stb. Le fog idővel tisztulni ez is. Jönnek majd a fiatalok, akiknek bizonyos dolgok már nem lesznek ördögtől valók. Elfogadják, mert ez van, ez a piacgazdaság. Ha nem lehet megélni egy szakmából, akkor az exluzívvá válik, mert csak egy-két ember fogja űzni, mert majd nekik megéri. Hirtelen a cipészeket tudnám felhozni példának. Van egy pár műhely, ahol világszínvonalú, kézzel készített terméket állítanak elő, veszi is minden tehetős, igényes vásárló Magyarországtól Mexikóig. Még azt sem hallottam igazán, hogy mit is szeretne a céh, milyen környezetben tudnának virágozni? Nem akarom én bántani egyik profit vagy műkedvelőt sem, de én, a kibic, a vásárló mit tehetek erről, ezért? A labda szerintem nem zsebkendő, lehet kapura vezetni, meg lehet cserét kérni. 🙂
üdv,
érdekes amit írsz…
csak 3 gondolat:
– a jövő évi kiállításra már most el kell kezdeni készülődni (mondják ezt nálam hozzáértőbbek)
– egy jól működő szakmai szervezetnek illene kiharcolnia egy szakmai besorolást…
– azt írod, ha összekevered a késeket, nem tudnád társítani a készítőjéhez…
miért nem találnak ki a mesterek egy csak rájuk jellemző „kézjegyet”, hogy megkülönböztessék magukat a konkurenciától?
miért készít a többség évtizedek óta szinte kizárólagosan vadászkéseket?
a világ kissé megváltozott – miért nem lehet taktikai kést, konyhakést, nyakkést stb készíteni (mint ahogy teszed azt pl Te is)?
a vásárlói igények megváltoztak, és erre mintha nem látszana részükről a válasz…
ma már „nyomulni” kell, ha az ember meg akar élni…
nem mondom, hogy legyenek tömegtermelők, de talán lehetne készíteni egy normálisan árazott sorozatot (jó minőségben és nem csak a hagyományos formavilágból), ami „öregbíthetné” a márkanevet, mellette lehetne tovább custom modelleket készíteni, ami meg a pénzt hozná…
így kívülről úgy tűnik, mintha bezárkóztak volna a saját elefántcsont-tornyukba – ami nem túl jó elképzelés sztem…
amúgy mennyire összetartó társaság a késkészítőké? mennyire állnak ki egymás mellett, az „ügyük” mellett?
Jó a cikk, és jók a kommentek.
Számos oka van és lehet annak, ha a magyar késkészítők „sötéten látják a jövőt”. Én most csak egy aspektust említenék: ha valaki vállalkozásba kezd, és főállásban meg is szeretne élni belőle, annak kőkemény piackutatási és marketing alapjainak is kell lennie a szaktudáson és a tehetségen kívül is!
Ma már nem működik az, hogy „nekem ez a stílusom, ez tetszik/ezt szoktam meg, ezért ezt gyártom – szi nem eszi, ez van”. Ahhoz nagyon magas szinten kell már nemzetközileg is állni, hogy ilyen szellemben készítsen valaki késeket – sikeresen.
Ma már megteheti a vevő, hogy körülnéz a készítők és a gyártók között, és azt választja, aki az Ő igényeit a lehető legtöbb „hozzáadott értékkel” képes kiszolgálni. Ezen a téren bizony még van hová fejlődni – a busongás nem segít, azt hiszem ez egyértelmű. Több kreativitás, kevesebb sablon, jobb vevőkiszolgálás a meglévő magas minőség mellé – ez lehet a siker útja.
Szerintem.
(Palesz, jól megfogalmaztad, hol gyökereznek a problémák.)
Egy észrevétel a kiállítókkal kapcsolatban.
Nem tudtam mindenkivel beszélgetni, akikkel sikerült, azokkal sem annyit, amennyit szerettem volna. Mégis annyi lejött, hogy a készítők döntő része nem saját késztetés után próbál menni. Lesik a vásárlók igényeit, igyekeznek azokhoz alkalmazkodni, miközben a saját belső vágyaikkal, kikívánkozó késztetéseikkel nem mernek igazán bátran próbálkozni mert „az biztosan nem megy el”…
Nekem van egy olyan érzésem, hogy ha egy vásárló meg is fogalmaz egy-két igényt egy egyedi készítő felé, az igazi elvárás az inkább az, hogy az a készítő mutasson annál többet, mint amit ő egyáltalán meg tud fogalmazni, mint elvárást.
A készítő mutassa meg, hogy mit tud! Ezért ő a mester, és nem a vásárló.
Teljes mértékben egyetértek Hegyespengével!
Mi a kellemest a hasznossal összekötendő azért is mentünk ki a kiállításra, hogy ott valamelyik mesterrel „RWL 34-be köszörültessük” határozott elképzelésünket. Ezzel szemben ott olyan késeket – és megoldásokat – láttunk, amitől revidiálni kellett az elgondolásunkat és amire mindketten azt mondtuk: na ez az amit már egy hónapja szerettünk volna lerajzolni!
Tényleg gyönyörűek voltak a hat(hét)számjegyű vadászkések, de nekem az elfogadható árú, „praktikusabb” kések jobban tetszettek (lehet, hogy csak savanyú a szőlő). Aztán már hazafelé menet megálltunk az EM előtt és arról beszélgettünk, hogy végre kis hazánkban is elértünk oda, hogy már nem muszáj megvennünk az amúgy jó minőségű, de sokszor fantáziátlan tucatterméket, hanem ugyanezért az árért különösebb utánajárás nélkül egyedi igények szerinti, „testreszabott” kést csináltathatunk magunknak valamelyik magyar mesterrel. Nagyon szomorú lennék, ha pár év múlva ezt ismét már csak az angol nyelv igénybevételével tehetném meg.
Én harminc éve „látok bele” a vállalkozások szabályozó rendszerébe, és ki merem jelenteni, hogy hazánkban a főfoglalkozású „kézműves” és a nemcsak mennyiségi szempontból „egyéni vállalkozó” mindig is halálra volt ítélve, és a mai ***Show-s világban pláne az lesz. Ezért is tartom nagyra és egyben nagyon fontosnak is az ilyen kezdeményezéseket, mint a Késportál, ahol ezek a mesterek és maga az „Ügy” is nyilvánosságot kaphatnak és ahol esetleg egy online áruházat is létre lehetne hozni a termékeikből (mint ahogy ez az Ideiglenes Késportálon már fel is merült).
csoty nagyon elgondolkodtató dolgokat írt (persze a maga bicskanyitogatóan vitriolos stílusában 😀 ). Nyilván összetett dolog ez. Nyilván sokkal egyszerűbb lenne a helyzet, ha itt is fel lehetne olyan képletet állítani, hogy pl. egy főváros lakossága/taxik száma, és azt összehasonlítani más fővárosok hasonló arányaival. (Kiváncsi lennék, vajon a hozzánk hasonló lélekszámú Portugália vagy Belgium hány késkészítőt „tart el”.) Nyilván számít az életszínvonal és a vásárlóerő is. Nyilván nem véletlen, hogy a „sikertelen” Mike Snody még mindig csak part-time knifemaker, és biztos, ami biztos alapon megtartotta eredeti állását is. Nyilván időnként változik a bennünket körülvevő, megszokott piaci környezet, amihez akár technológiai (pfúj, mikarta!), akár ideológiai (internet, az meg minek?) szemléletben kellene tudni alkalmazkodni. Nyilván benne van mindebben legújabbkori történelmünk egyik következménye: az, hogy a (kézi)munka tisztelete, annak értékének, árának elismerése siralmas állapotban van. Hirtelen ennyi jutott eszembe, de szerintem sokáig lehetne folytatni az okok felsorolását – csak a megoldást nehéz megtalálni.
Csak halkan kérdezném meg: például Sanyit (tudnék még neveket sorolni ám! 😀 ) hallotta már valaki a gazdasági körülményeket hibáztatni? Lehet, hogy REÁLIS képe van a helyzetről, nem álmodik túl nagyot? Bizonyára egy közeli hozzátartozó súg neki a piaci törvényszerűségekről, praktikákról. 😀
Hát a közeli hozzátartozóm törte is a fejét, hogy egy hozzászólás kedvéért regisztráljon ide… 😀
Amúgy én is tudok neveket. Szabados Károly pl. csak azt tette szóvá, hogy a többiek a céhből rendszeresen nyaggatják, hogy túl olcsó. Ő meg mindig el is mondja, hogy egy egyszerűbb alap szériakése két óra alatt elkészül. Miért kérne többet? Azért, mert mások nem tudnak a hozzá hasonló hatékonysággal lépést tartani? (És még csak nem is igénytelen!)
Kuvasztól én meg azt kaptam, hogy mindig elképedve nézi (Ő!!!), hogy mennyi energiát fektetek a tokokba. Kicsit le is esett az állam. 😀
Na, hát az a közeli hozzátartozó csak regisztráljon (amúgy is!), és szóljon hozzá, ne csak a fejét törje. 😀
Helló!
Már regeltem, csak most dolgozom! 🙂
közeli hozzátartozó
Szóval: három éve írtam a szakdolimat, valami ilyen címmel, hogy „Kézművesek promóciós lehetőségei”. Tizenpár, talán húsz kézművessel sikerült „telefonos interjút” készíteni, vagyis beszélgetnem. Kivétel nélkül két kategóriába voltak besorolhatóak: voltak az elégedettek és az elégedetlenek.
Az elégedetlenek a nehéz gazdasági körülményekre, vállalkozói környezetre panaszkodtak, meg hogy az emberek nem becsülik meg ezt a fajta munkát,nincs fizetőképes kereslet etc. A munkájuk feladását fontolgatták.
Az elégedettek arról számoltak be, hogy elegendő munkájuk van, van fizetőképes kereslet a munkájukra, sőt nem is tudják kielégíteni azt. Ezért többségük megpróbálkozott több bedolgozóval is, de azok nem tudták az általa elvárt, a vásárlók által megszokott minőséget hozni. Lemondtak erről a lehetőségről, és megállapították, hogy ha meggazdagodni nem is, de tisztes jövedelmet tudnak szerezni ebből a tevékenységből. Hatékony promócióként mindannyian a vásárlóikkal való rendszeres és személyes kapcsolattartást nevezték meg, a fizetett reklámokat többnyire drágának gondolták és fölöslegesnek ítélték. A honlap fejlesztését, a netes kapcsolattartást mindannyian működőképesnek gondolták, és vagy gondot fordítottak rá, vagy tervezték, hogy nagyobb gondot fordítanak rá.
Kis minta volt, de nekem nagyon tanulságos és önbizalom-erősítő volt ez a néhány beszélgetés.
Sziasztok!
Miért készít a többség évtizedek óta kizárólag vadászkést?Miért nem készítenek taktikai,nyak vagy akármilyen MÁS kést?Ki számít kishazánkban úgymond professzionális késhasználónak?Vadászok,hentesek,szakácsok.A vadászok 1-2,a szakácsok 2-3,a hentesek 4-5 kést használnak egyidejűleg a mindennapjaikban.Ha nem sajnálják a pénzt egy jobb minőségű darabtól az évekig kiszolgálja őket.Pásztorok,juhászok,gulyások bicskát használnak.Egyik sem egy taktikai vagy túlélő esetleg nyakkést fog használni.A késesek eddig ezeknek az embereknek az igényeit szolgálták ki.Azokat az igényeket amikkel egy késkedvelő v.késmánis(de nem napi felhasználó) ál elő azokat a most felnövő fiatal késkészítő generáció kell,hogy kielégítse.Ez a váltás szakszerű képzés nélkül egy lassú folyamat lesz.Sajnos.Az sem mindegy,hogy valaki miért lesz késkészítő.Mert ebből akar megélni v.csak szeret ezzel foglalkozni.Aki megélhetésnek válassza az azt készít amit a piac diktál,a hobbista pedig amit a szíve diktál.És ez nem mindenkinek tetszik.A gazdasági és marketing részéhez nem tudok szólni mert nem értek hozzá.
Helló herberts, nem egészen pontosan értem a mondanivalódat (hogy milyen oldalról is közelítesz, és mihez… 🙂 ), de kicsit vitatkoznék azzal, hogy „Pásztorok,juhászok,gulyások bicskát használnak.Egyik sem egy taktikai vagy túlélő esetleg nyakkést fog használni.A késesek eddig ezeknek az embereknek az igényeit szolgálták ki.Azokat az igényeket amikkel egy késkedvelő v.késmánis(de nem napi felhasználó) ál elő azokat a most felnövő fiatal késkészítő generáció kell,hogy kielégítse.” Szerinted hány pásztor, juhász meg gulyás dolgozik ma Mo.-on? Szerintem nem sok… 😀 Ugyanakkor – paradox módon – akik idáig az ő igényeiket elégítették ki (és itt a Révész-, Nagy István-, Tarjányi-féle stb. vonalra gondolok, azaz az olcsó, sokféle, apróbb célkésre-bicskára, amiket mindenféle vásárokon is lehet árulni), azok szerintem nincsenek is olyan „bajban”, mert az ő termékeikre mindig is lesz szükség is, meg kereslet is. De miért is kellene pont az új generációnak készítenie az „új típusú” (taktikai, túlélő, nyak-) késeket? Mert utána meg te is azt mondod, hogy aki ebből akar megélni, az készítse, amit a piac diktál. Hát ha a piacnak igénye van a túlélő- meg a nyakkésre, akkor nyugodtan lehet azt is csinálni, generációra való tekintet nélkül…
Azért aranyos, hogy mi, nem késkészítők, milyen „jól” átlátjuk a helyzetet. 😀
Szívesen olvasnék már egy bennfentes eszmefuttatást is! 😉
😉
Én is azt várom, de hát látod…
Úgy látszik, a „mieink” nem akarnak nem panaszkodni/dicsekedni 😀 , más meg (még?) nincs itt…
Az mindenesetre bánt, hogy egy Kuvasz-szintű mester tényleg nem tud a munkájából megélni, és elmegy főállásba, hogy legalább a villany- meg a gázszámla biztos meglegyen, aztán szabadidőben esetleg csinálgat, amit tud… Mert nála nem is arról lenne szó, hogy nem azt csinálja, amit vennének. Lehet, hogy túl keveset kért? Vagy a munkája zömét a késkészítők megrendelései tették volna ki, és ők nem voltak hajlandóak eleget fizetni? Lehet, hogy abszolút custom módra, egyéni megrendelésre kellett volna/kellene dolgoznia, és akkor jobb árakat érvényesíthetett volna?
A késesek zöme nem fog mást csinálni a jól bevát termékpaletta helyett v.mellé.Ugyanúgy Hungarikum a „be nem vállalás” az iparosok részéről mint a vészharang kongatás v.a panaszkodás.
Amikor beléptem szombaton reggel a kiállítási területre, én is rögtön érzékeltem azt a negatív hangulatot, amiről Laikus beszámolt. Valóban lehetséges, hogy egy nehezebb időszakot él most át a késes szakma, vagy legalább is a céh? Nem ismerem a szükséges adatokat a munkájukról, a gazdasági teljesítményükről, még azt sem tudom tényszerűen, hogy pontosan milyen is a termékpalettájuk (lehet, hogy készítenek sok olyan kést is, amit nem mutatnak be a honlapjukon). Ezeknek az adatoknak a nagy része nem is tartozik a külsősőkre. Éppen ezért nem is vehetem igazán ténynek a szakmai válság létét. Az, hogy néhányan panaszkodnak, még nem jelent komoly tünetet a szakma egészének állapotára nézve. De azért marginálisan figyelemmel kísérem a munkájukat, és már régóta látok néhány kiegyensúlyozatlanságot , ha nem is az egész céh, de legalább is néhány céhtag munkájában. Persze könnyen lehet, hogy teljesen rossz helyen tapogatózok. Na de a találgatásokat félretéve, számba vehető néhány tény. Először is ez a szakma már idáig is nagyon szép karriert futott ebben a kis országban. A 90-es évek elején még hírét sem hallottam hivatásos késeseknek, aztán meg már sorra csatlakoztak a szakmához olyan emberek, akik komoly mesterré váltak mostanára. Kocsis, Fazekas, Marek, Szasza, Debreczeni és még sorolhatnám, világszínvonalra hozták ezt a szakmát. Nem tulzás ez, hiszen látható a neten mindenféle nemzetbe tartozó számtalan készítő munkája, tehát összehasonlíthatóak a teljesítmények. A szakmai felkészületlenség mint tényező tehát kizárható. Én kiegyensúlyozatlanságot a kereslet és a kínálat relációjában érzékelek. Azok a mesterek, akik elfogadható áron hétköznapi feladatokra alkalmas terméket állítanak elő viszonylag nagy mennyiségben, azok nem panaszkodnak. Sikeres például Szabados Károly, vagy a Révész műhely. Más készítők viszont talán túlságosan elmennek az exkluzív kések előállításának irányába, és előbb utóbb tapasztalniuk kell, hogy akadályokba ütköznek a piacon. Luxusterméket készíteni lehet, sőt kell is, de egy kisvállakozás nem hagyatkozhat csak erre a kategóriára. Nekem meggyőződésem, hogy sokkal célszerűbb alapvetően elérhető árú, jól funkcionáló késeket készíteni, mert arra kialakul egy folyamatos kereslet, aztán a volumen néhány százalékában meg lehet csinálni a vésetekkel díszített mamutagyar markolatú iparművészeti csodákat is. Lehet, hogy már túlságosan elment az iparművészet irányába a céh munkája. A másik hiba a gyakori túlárazás. Gyakran rákérdezek az árakra a kiállítóknál. Csak úgy repkednek a százezrek. És aztán ott állok a kezemben olyan késekkel, amiket még akkor sem vennék meg, ha tehetném. Na ezt már komoly kiegyensúlyozatlanságnak érzem. Gyakran nincs figyelembe véve a magyar polgár tényleges fizetőképessége. Vagy alapvetően a nyugati késhasználóknak dolgoznak a mesterek? Akkor viszont ne orroljanak a honfitársaikra. Lehet, hogy én vagyok mimóza, de többször érzékeltem már a távolságtartást a kiállítóktól.És ennek megvan a hosszútávú rongáló hatása. Bizalmatlanságot eredményez készítő és vásárló között. Szerintem a kapzsiság csúnyán vissza tud ütni, mert nagyon hátráltatja az üzletet. Szóval, lehet, hogy néhány céhtag eljutott abba a helyzetbe, hogy abba kellene hagynia a késkészítést, de szerintem inkább idomulni kellene a tényleges piaci helyzethez. Alkalmazkodás a piachoz, vevőközpontúság, megfelelő ár-érték arány szükséges s sikeres kiegyensúlyozott munkához az amúgy meglévő szakmai felkészültség mellé. Hát biztos, hogy nem könnyű szabadúszó késesnek lenni, de én nem aggódok a szakma jövőjét illetően. Jó késekre mindig is szükség lesz.
Szívemből szóltál SAMAN!
Sámán, jó volt olvasni a hozzászólásodat.
Egy kis kitekintés: morognak a tagok a francia „testvérportálon”, mert épp most hétvégén (pé-szo-vas) van a párizsi késkiállítás, a SICAC (kézműves kések, no production), és a divatosabb késesek asztalán gyakorlatilag már szombaton nincs semmi, ezért a késes is unatkozik, meg a látogató is morog… Ez évek óta így van, ráadásul közönségnyitás előtt van két óra a VIP-vendégeknek, ami elég elitista dolog, ugyebár. Nyitásra meg már ott áll a sokaság, és özönöl befele. Egyébként 500 euró az asztal, 15 euró a belépő. S ami külön kiemelendő: érdekes módon és jellemzően kik is azok, akik ilyen gyorsan (volt, aki még az árcímkéket sem bírta rendesen kirakosgatni, mert közben szépen elvitték a készletét!) túladott a portékáin: igen, azok a készítők, akik az ottani késes internetes közösségekben „élnek”, tehát az ottani hegyespengék, Sámánok, stb., illetve azok, akiket ez az internetes késes közösség felkapott… 😀
Érdeklődéssel olvastam a kiállítasról irt véleményeteket.Nagy részükkel egyetértek.Aki egy vállalkozásból meg szeretne élni,annak figyelnie kell az üzleti környezetét(pl:versenytársak, vevők igényei, stb.)hogy a meglévő adottságit kihasználva tudja kialakítani a számára legjobb stratégiát. A késkészítők is szemmel követik a változásokat, és egymást. Azonban különböző válaszokat adnak:
a)Nem változtatok semmin.
b)Megnézem mit csinálnak a többiek és azt csinálom.
c)Megnézem mit nem csinálnak a többiek és azt csinálom.
Ha b, válaszadó nem lenne az a, és a c, sokáig tevékenykedne.(Illetve a c,-ből a, lenne.)Igy viszont a c, folyamatos előremenekülésben van. Ez nem baj, mert fejlődik a szakma.Azonban a c,előremenekülésének idővel gátat szab vagy saját képessége vagy a kereslet hiánya. A b,-k beérik,és következik az a versengés, amit c, el akart kerülni. Ez van. Az árakról: Van olyan termék, amelyiknek a felépítése formája lehetővé teszi,hogy gyártását technologizálják.Ezek kisebb nagyobb szériákban készülnek,
ár-érték arányuk jó.A technológia beindítása viszont költséges.Egyetlen bicskatipus felszerszámozása
500000-1000000Ft.Ez csak nagy darabszám estén térül meg. Az egyedi kések munkaráfordítása többszörös lehet az előbbi kategóriához képest. Ráadásul az egyedi késekhez legtöbbször drágább anyagokat használunk. Szerintem nem túlzás, ha egy egyedi kés damaszkolt pengével háromszoros árba kerül, mint egy rozsdamentes pengéjű széria kés hasonló funkcióval és hasonló méretben. Természetesen vannak különleges pl.díjnyertes kések, ezek néha csak irreálisan magas áron eladók. Ezért vannak olcsó termékeim (6000-8000Ft) és nagyon drága termékeim(150000-300000Ft).
Ja, én általánosságban nem vagyok elégedetlen és nem hagyom abba.
Kedves Feri!
Sajnos nem volt lehetőségem kényelmesen elbeszélgetni veled (is) a kiállításon, ahogy szerettem volna, de nagyon örülök, hogy itt vagy!
Isten hozott! 🙂
„Ja, én általánosságban nem vagyok elégedetlen és nem hagyom abba.”
Ezt jó hallani. 🙂
Üdv itt, Feri!
Sziasztok!
Én egy kicsit másképp éltem meg a kiállítást mint Laikus szösszenetében olvashatjuk.Szerintem mindenki sokat fejlődött tavaly óta ,csak az iskolakezdési hónap végén nem sokat lehet elvárni a vásárlóktól.Főleg nálunk a jelen állapotokban.Egy ilyen kiállításnak elsősorban reklámértéke van , nem itt kell számítani az éves árbevétel nagy részére,viszont számítani lehet a munkáid alapján leendő megrendelésekre, persze nem árt valamit értékesíteni is.
Azt , hogy a képeken mindenki mogorva nem osztom , a SZasza vigyorog , én is a Kocsis Feri azért nem, mert éppen falatozik.Vasárnap lehet , hogy kicsit rozzantabbak voltunk , de ez a szombat esti szlovák- cseh- magyar szakmai eszmecserének köszönhető.
Csatlakozom Kocsis Művész Úrhoz, én sem hagyom abba !
MCS
No, akkor igyekszem reagálni az eddigi hozzászólásokra:
(Elnézést, hogy kicsit megkésve, de éppen próbálom rendezgetni a meglehetősen zilált „soraimat”… :/ Már egy ideje…)
– Az EU-ban (csak a nagyobb államokra kerestem rá hirtelen) mindenütt VAN olyan hivatalosan elfogadott szakma, ami kb. a „késkészítő” néven határozható meg.
(OK, biztosan számít, hogy náluk vannak olyan történelmi központok, mint pl. Solingen, meg Sheffield,stb., ahol jelenleg is komoly „finomacél gyártás” és hozzá kapcsolódóan késgyártás is folyik. Nálunk (anno) tán az ELZETT Művek volt hasonló jellegű – amint az megszűnt-átalakult, a képzés is, a foglalkozás is veszett…)
Tehát ennek a szakmának az eltűnése a hazai listákról nem a jogharmonizáció következménye. SZVSZ: egyszerű nemtörődömség, gondatlanság a jogalkotó részéről.
– Hazánk lakossága pedig a mainál sokkal több késművest is képes volt eltartani, sőt, képes lenne erre most is.
Nem kell nagyon öregnek lenni ahhoz (én még nem tartom magam annak… 😉 ), hogy emlékezzünk: nem volt olyan város, sőt nagyobb község, ahol ne dolgozott volna „késes-műköszörűs”. Élezett, javított, karbantartott. A tehetségesebb részük maga is „gyártott” késeket, ollókat. Közülük a kimagaslóan tehetségesekből saját „márkaneveken” gyártók váltak, akikből kiválasztódtak a „hírneves” mesterek. Működött egy természetes és egészséges evolúciós folyamat.
(Csak megjegyzés: tán 2 éve volt szerencsém eljutni egy csodás kis olasz városkába, Savigliano-ba. Ha jól emlékszem, a lélekszáma 5-6.000 fő körüli. A főtéren volt egy nagyon pipec kis késes (ollós, borotvakéses, stb.) bolt. Egy fiatal srác vitte az üzletet, naná, hogy elbeszélgettünk. 🙂 Elmondta, hogy náluk kb. ma is így működik a „késes” szakma: van egy kis boltja, ahol árusít (gyári termékeket és „custom” modelleket egyaránt – kinek, mi kell…). A bolthoz kapcsolódik egy olyan műhely, hogy az állam leesett – korszerűen gépesítve, berendezve, stb. Ott szolgáltat (élez, javít, stb.) és saját maga is gyárt – részben megrendelésre, részben a boltjába készletnek. Ahogy elmondta, ott ez nem különlegesség… Elégedett, vidám, megbecsült tagja a közösségnek – tisztes módon megél.)
– Az már egy teljesen másik aspektus, hogy a „késkészítés” kategóriába mi minden fér bele – a zöldséghámozótól a „csicsásvadászkésig” – itt már a piac dönti el, hogy ki a „tisztes iparos” és ki a „mester”.
– Tudom, hogy a sírva vigadás, meg a busongás ősi magyar sajátosság, de most nem (csak) erről van szó. OK, benne van ez is, de – szerintem – ez most kevésbé „markáns” vonal… Elismerem, nagyon fontos – valóban szükség van a szakmán belüli szemléletváltásra, megújulásra, bizonyos berögzült „hozzáállások” megváltoztatására. Erről az vonatkozásról egyébként már igen sok szó esett a különféle fórumokon.
– Épp ilyen kardinális kérdés a nemzetközi kitekintés, a marketing és annak eszközeinek megismerés és használata, stb., stb.
DE!
Mindezek – szeintem – másodlagos problémák, sokkal nagyobb baj van az alapokkal.
Ha visszakanyarodok kicsit, akkor létezik egy nem létező szakma/hivatás.
Lehet kerülgetni és bujkálni a kiskapukon (nézzünk körül: orvosi műszerésztől, a díszműkovácson át, a népi iparművészig próbálja magát valamilyen módon „legalizálni” a magyar késkéászítő szakma, ami önmagában siralom…). De a tény tény marad: ilyen szakma, foglalkozás, képzés, stb. NINCS.
Miért gondolom én, hogy ez ennyire fontos és, hogy egészen mélyen, a markolat alatt rozsdásodik a penge?
Nézzük ennek a látszólag egyszerű ténynek (nincs ilyen foglalkozás) a hozadékait:
– A késkészítés köztudomásulag anyag és eszközigényes tevékenység. Annó nagyon felháborodtam/-tunk azon, amikor egyik tanárunk, mesterünk (szobrászművész) „a képünkbe vágta”, hogy egy /mű/alkotás 60-70 %-ban anyag és eszköz kérdése és „csak” a maradék a kreativitás, a „művészet”. Azóta eltelt pár évtized és megbizonyosodtam róla, hogy igaza volt. Sőt, a késkészítés esetében ezt az arányt simán 75 % körüli mértékre merem belőni, horribile dictu: megkockáztatom a 80 %-ot. (Lehet lépfenés leveleket küldeni, stb. 😉 ) A nagy eszköz- és anyagigény = magas beruházási költségek.
Szintén sokat koptattam már a billentyűzetet arról, hogy érdemes megnézni, hol és hogyan készülnek a hazai kések… és ha valaki sírni akar, hasonlítsa össze a körülményeket, eszközöket egy külföldi késkészítő műhelyével, felszerelésével.
Kicsit megint kanyargok: feljebb előkerültek itt is a modern technikák, anyagok, technológiák, ezek átvételének szükségessége, stb.
OK. Kitekintünk, megismerünk, megértünk… Éééés? Szép csendesen rugdaljuk a falat… Mert – kérdem én – ugyan mikor jut el oda egy magyar késkészítő, hogy egy ilyen műhelyben dolgozhasson, ilyen eszközökkel, mint itt látható: http://forum.neoczen.org/viewtopic.php?t=5210 ??? (A képeken éppen használt eszközök mellett érdemes a hátteret is figyelni, akadnak ott is „érdekességek”… Az egész „környezetről” már nem is beszélve (Pl. láttok a srácon maszkot? Nem.. Az egész műhely komplex elszívással felszerelt, vízszűrős rendszerrel.)
(Tudom, volt már régebben, de azért őt hoztam fel példának, mert – szerintem – egy tisztes mesterembert láthatunk a képeken. Tessék megnézni a késeit: precíz, igényes szép munkák, de semmi „extra”. Nem a „nagyok” közé sorolom – nem forradalmasította a késkészítés formavilágát, technikáját, nem sokszoros díjnyertes, et c. – nem láttam még olyan kését, amelyiket Hegyespenge, Kilden, Szasza és számtalan magyar társuk ne tudna legalább ugyanúgy megcsinálni, ill. sok olyan kése van, aminél a mieink nagyságrendekkel jobb, szebb, egyedibb ötletgazdagabb késeket produkálnak.)
Ez tőlünk nyugatabbra egy „átlagos” műhely. Biztonságosan, hatékonyan lehet benne termelni.
Már a képeken is látható, hogy a srác nem is szenved heveny depresszióban…
Itt a portálon is vannak már képek a késkészítők műhelyeiről. Ha valaki „szörnyülködni akar” – lehet összehasonlítgatni…
És ismételten nyomatékosítanám: a végtermékeket is nyugodtan össze lehet vetni – ezek fényében még siralmasabb a kép.
Fejleszteni, fejlődni kellene.
De jelenleg ennek komoly akadályai vannak.
Szívesen várom a késkészítők, gazdasági szakértők, stb. véleményét, hozzászólásait a megoldásokkal kapcsolatban, addig is, leírom a saját tapasztalataimat, ismereteimet (máshol, máskor részben már leírtam ezeket, az ismétlésekért elnézést)…
A külföldi fórumokon ma már elérhetőek az információk, a késkészítők nem csinálnak titkot a gazdasági háttérből. (Nincs is benne semmi titok, olyan egyszerű az egész, mint egy raklap…) Inkább csak vázlatosan, nézzük, hogy is működnek a dolgok.
A késkészítő kb. mindenhol egyformán „terem”: van, aki ezt a szakmát tanulja, van, aki más mesterséget és aztán autodidakta módon, önképzéssel fejleszti magát.
Most tekintsünk el azoktól, akik elhelyezkednek alkalmazottként valamelyik nagy gyárban, üzemben, műhelyben és ott dolgoznak nyugdíjig, bizonyos feladatokra specializálódva.
Fókuszáljunk az egyedi, „kézzel készült” késeket készítőkre.
Akár tanulta a szakmát valaki, akár autodidakta, érez magában valami fura késztetést, hogy s.k. csináljon késeket, a saját elképzelései alapján.
Általában 2-3 év a „próbaidő” – ez alatt nagyjából eldől, hogy van-e tehetsége, stílusa, stb., van-e kereslet a produktumaira…
Ez időszak alatt általában tényleg „barkács-módszerekkel” készülnek a kések, minimális eszköz befektetéssel, jó esetben valaki más műhelyében, a „cégnél” munkaidő után, stb. Általában pár tucat kést sikerül így megcsinálni, ami már egy „portfóliónak” tekinthető – lemérhető a fejlődőképesség és sok más tényező is.
Ha kiderül, hogy megy a dolog, akkor jön a következő lépés: saját lábra kellene állni…
Ehhez pedig műhely, gépek, anyagok, vagyis nem kevés pénz kellene.
„Nyugaton” ilyenkor fogja az ember a portfólióját, csinál egy üzleti tervet, besétál a legközelebbi vállalkozásfejlesztési központba, befektetési bankba, stb. Ott megmutatja, hogy ezt tudja, ezeket ennyiért lehet eladni, ilyen kereslet van rá, meg egyebek… Szeretne vállalkozni ezen a területen, mert úgy véli, hogy van benne perspektíva.
Ezt az anyagot – természetesen – átnézik, elemzik, majd ha úgy ítélik meg, hogy OK, akkor nagy örömmel adják meg a támogatást, kedvezményes hitelt, stb., amiből el tud indulni. (Az államok általában boldogok az ilyesmitől, hiszen az illető ellátja magát (távlatokban tán még munkahelyeket is teremt…), nem segélyen él – DOLGOZNI akar. Van ilyen… A bankok sem hajtják el, hiszen egy jó vállalkozás indításához adott kedvezményes hitel is befektetés a számukra, amiből hosszú távon profitálnak. (Banki oldalról ezt hívják kockázati tőkének. Ha valakit érdekel, akkor tudok konkrét példákkal szolgálni, hogy másutt pontosan hogyan működik ez a fajta befektetés – általában vagy a vállalkozás tulajdonjogának részét kérik fedezetnek, vagy a profit bizonyos százalékát, stb. – elég sok konstrukció létezik.)
Tehát, Tom (OK, most már tényleg hagyni fogom szegényt, de olyan jó példa… 😉 ) megkapja az X ezer dollárját, berendezi a műhelyét és hajrá…!
Megy a bolt – aztán, ha új igények merülnek fel, fejlesztenie kellene, újra fut egy kört. És jól „elvan”, ahogy az állama, a bankok is.
Szerintem kb. ez a normális folyamat.
Ezzel szemben nálunk már ott elakad a dolog, hogy ha valaki vállalkozást szeretne indítani, fejleszteni, stb., hogy akárhová megy, az első szűrőn kiesik: ilyen foglalkozás, szakma, tevékenység NINCS… 🙁
Na, innen majd folyt köv., a falnak futásokról és egyéb konkrét tapasztalatokról. A végkifejlet sejthető… (Hangsúlyozom: nem csak saját tapasztalatokból hordtam össze mindezt.)
Amíg újra lesz némi időm a grafomániámra, jelentkezem. 😉 (Ezt is több részletben írtam, a csapongásokért, ismétlésekért elnézést…)
Ha ezek alapján van valakinek gyakorlati tapasztalata, hogy ezen a területen ma hogyan működhet egy beruházás-fejlesztés, örömmel olvasom…
Ja! És ne felejtsem: nagyon nagy örömmel üdvözlöm az új portáltagokat! 🙂 🙂 🙂
Nekem is nagy öröm, hogy Kocsis Feri, és Marek Csaba csatlakozott a portálhoz! Ez már önmagában is komoly eredménye a kiállításnak. Tisztelettel üdvözöllek benneteket, remélem személyesen is lesz alkalmunk, legalább néhányszor elbeszélgetni a közös témánkról!
SÁMÁN
Csak a tisztánlátás érdekében:
Én nem túrtam fel az Angliai, Német szakmajegyzéket, CSAK a hazait nyálaztam át. Én úgy látom, hogy az alap probléma nem valós, igenis létezik késkészítés a KSH szerint. Lehet, hogy képzés stb. nincs, de lehet késkészítő vállalkozást indítani! A 80% anyagköltséget meg nagyon erős túlzásnak találom. 😛
Nem tudom, hogy itt működnek-e a formázó TAGek, inkább csillagokkal „emeltem” ki a releváns sorokat. 🙂
28.75 Máshova nem sorolt egyéb fémfeldolgozási termék gyártása
Ebbe a szakágazatba tartozik:
– a háztartási fémtermékek gyártása:
• sütőedény, tepsi, egyéb nem elektromos konyhai és tálalóedény,
• fém laposedény (nem nemesfémből),
• kis konyhai készülékek és tartozékaik,
• fém súrolópárna,
– a fém fürdőkád, mosogató, mosdótál és hasonló termékek (nem nemesfémből) gyártása,
– a kisméretű irodai fémeszközök gyártása,
– a páncélszekrény, -doboz, széf, páncélozott ajtó gyártása,
*************************************************************************
*************************************************************************
*************************************************************************
*************************************************************************
– a vadászkés, kard, bajonett stb. gyártása,
*************************************************************************
*************************************************************************
*************************************************************************
*************************************************************************
– a hajópropeller gyártása,
– az egyéb különféle fémtermékek gyártása (nem nemesfémből):
• fém védősisak, munkavédelmi fejfedő,
• csat, kapocs, horog,
• rendszámtábla,
– a máshova nem sorolt egyéb fémfeldolgozási termék felszerelése, üzembe helyezése, javítása,
karbantartása.
*************************************************************************
*************************************************************************
*************************************************************************
Nem ebbe a szakágazatba tartozik:
– az evőeszközök és késáruk gyártása, lásd 28.61
*************************************************************************
*************************************************************************
*************************************************************************
– az evőeszközök, étkészletek gyártása nemesfémből, lásd 36.22
Csoty:
Idézem magam az eredeti cikkből:
„4. A korábbi TEOR jegyzék (Tevékenységek http://portal.ksh.hu/pls/portal/vb.teaor_main.teaor08_fa – itt a kereshető változata), mely átalakult, aztán most megint alakul, de lehet, hogy megszűnik… különböző kiadásaiban látszik, hogy ide-oda tologatják magát a tevékenységet is. A korábbi jegyzékekben még szerepelt a késes-műköszörűs, mint önálló tevékenység. Ezt aztán hozzácsapták a „szerszámkészítő” tevékenységhez (amiről mindenki tudja, hogy valójában teljesen más tartalmat takar), legújabban pedig az „evőeszköz készítés” egyik lábjegyzetében tűnik fel egyáltalán a kés, mint olyan (a kanál, villa, stb. mellett).”
Tehát: igen, a TEOR jegyzékben szerepel (még…), amíg még van TEOR jegyzék.
A belinkelt lista az aktuális állapotot tükrözi. Ha rákeresel, akkor a netről még elő lehet kotorni a TEOR 07, 06, 05 … stb. verziókat is. Ezekkel összevetve látszik, hogy az elmúlt években ide-oda tologatják magát a tevékenységet is.
Egyébként a TEOR szám kb. tisztán statisztikai célokat szolgál. (Nem véletlenül a KSH tartja nyilván, ill. alakítja.) Nem is EU-konform, már egy ideje megy a huzavona: megújították, aztán mégsem, a vállalkozásokat kötelezték rá, hogy módosítsák a cégbejegyzéseiket az új lista alapján, aztán ezt visszavonták, vsz. eltörlik hamarosan az egészet… Vagy ki tudja… 🙁
Korábban még fontos szempont volt egy vállalkozás indításánál, hogy milyen TEOR szerinti tevékenységeket végez, ezeket egy listában (tevékenységi kör) kellett rögzíteni és a vállalkozás kizárólag ezeket a tevékenységeket végezhette, erről adhatott ki számlát, stb. Ma már ez is sokban változott.
A lényeg:
Ha megnézed akár a saját TB nyilvántartásodat, akár a különféle pályázatokat, akkor mindenütt a FEOR számokat használják. Ez a „hivatalos”.
Pl.: FEOR 3523 = Üzemrendész
Ha pályázatot írnak ki vállalkozásfejlesztésre, ott is FEOR számokat adnak meg, ha vállalkozó vagy, akkor is a FEOR szám alapján tartanak nyilván, stb.
Ezt a helyzet hívják joghézagnak.
Egyik listán mint tevékenység (ha az evőeszköz készítés altevékenységeként is…), még létezik a késkészítés, a tevékenységet végző, azaz a késkészítő a másik listáról már hiányzik.
pl.: FEOR 7429 Egyéb fémmegmunkálók, -felületkezelők
A FEOR-t is a KSH tartja karban.
Cégalapításhoz a TEAOR kellett. Tervezik, hogy megszüntetik a tevékenységek rögzítését az alapító okiratban.
EU komformak ezek az osztályozási rendszerek, úgyhogy szerintem gyenge lábakon áll „az EU régi tagjainál bezzeg van olyan is… ” állítás.
Más területen nem akarod összehasonlítani az USA és Magyarország pénzintézeteit, adóhatóságait vállalkozóbarát mivoltukban?
Pályázatból könnyű lenne elindulnia bármilyen magyarországi vállalkozásnak. Valahol a pályázatok is torzítják a versenyt, a nem életképeseket is mesterségesen lélegezteti egy darabig. Kell, hogy legyenek alkalmazottak is, nem lehet mindenki vállalkozó!
Csoty:
Úgy veszem észre, hogy két malomban őrlünk…
1. Alapvetően az bántja a csőröm, hogy miközben van egy rakás
2222. Optometrista
2442. Konduktor
6122. Nádgazdasági és fűztelepi foglalkozású
7356. Fénymásoló
7521. Címfestő
5224. Vonat fel- és átvevő
… és még sok ilyet lehetne mazsolázni a listából – addig nincs olyan, hogy „késkészítő”. (Érdekes módon, messermacher, meg knifemaker, stb. van másutt az EU-ban és kívül is.) Volt, de valami okból törölték.
Miközben ez egy létező foglalkozás, létező tevékenységgel, eredményekkel, újsággal, portállal, stb., stb…
Vess vad, vérengző mókusok közé: megkockáztatom, hogy 1 jelenleg is fungáló címfestőre legalább 10 késkészítő jut. Sőt, a konduktorokat is kenterben verjük létszámban. (A füles sapka készítőkben már nem vagyok bizonyos… 😀 )
Erre mondom én, hogy ez vsz. vétkes hanyagság – ahogy bennmarad egy csomó már régen nem létező foglalkozás a listában, ez úgy esett ki véletlenül…
Persze, lehet „7429 Egyéb fémmegmunkáló, -felületkezelő” a foglalkozás. Meg még sok egyéb is van, amit „rá lehet húzni”.
De – kérdem én – minek kell húzkodni?
Egy adott szakma általános elismertségét, megbecsültségét, a szakmai lobbi hatékonyságát, stb. – szerintem – kiválóan mutatja, hogy a FEOR, TEOR és egyéb jegyzékekben hogyan szerepel. Keress rá a bőrre… á, ne fáradj, tessék 🙂 :
733. Bőrkikészítők, bőrtermék- és lábbeligyártók
7331. Tímár, bőrkikészítő
7332. Szíjgyártó
7333. Bőrdíszműves, bőröndkészítő
7334. Kesztyűs
7335. Cipész, cipőkészítő, -javító
7336. Bőrruhakészítő, -javító
7339. Egyéb bőripari foglalkozások
Az alosztályokban pedig még bomlik lefelé: cipő felsőrész készítő, sámfa készítő, stb., stb., stb. Ezekkel már nem terhelném a türelmes fórumlátogatókat sem…
Ez két szempontból is problémát okoz.
Illetve, egy szempontból „ciki”, a másik szempontból probléma.
A ciki az, hogy van valakinek egy sok évszázados hagyományokkal rendelkező, tisztes foglalkozása, de mégsem az, ami… Hivatalosan. Mert olyan nincs.
Szerinted, egy matematikust nem zavarna, ha nem lenne ilyen foglalkozás „hivatalosan”? Ha annyira sem érdemesítenék, hogy egy számot és egy sort kapjon egy listában? Ha a gyereke nem diktálhatná be a naplóba, hogy „apám/anyám foglakozása: matematikus”? Közben – tegyük fel – megnyeri a matematikai Nobel-díjat. Hiába: ő akkor is csak „egyéb szellemi foglalkozású” egyén lehetne.
De ezt még el lehet könyvelni „hiúsági kérdésnek” is.
(Szerintem annál jóval több. Ősi emberi sajátosság, és nagyon hosszan lehetne erről értekezni, de kb. egy „dolog” attól kezdve válik a számunkra létezővé, valóságossá, hogy el-, ill. megnevezzük. De most nem bonyolódok bele az emberi tudat és a nyelv összefüggéseibe… 😉 )
Ami komoly probléma:
Egy nem létező foglalkozással, amit már csak itt-ott lehet felfedezni az evőeszköz készítők és fémipari felületkezelők „árnyékában”, pontosan azok történnek, amiket fentebb leírtam. Nem akarom ismételni…
Többek között pályázati forrásokhoz sem juthat az ilyen foglalkozást űző.
„Pályázatból könnyű lenne elindulnia bármilyen magyarországi vállalkozásnak. Valahol a pályázatok is torzítják a versenyt, a nem életképeseket is mesterségesen lélegezteti egy darabig. Kell, hogy legyenek alkalmazottak is, nem lehet mindenki vállalkozó!”
Öööö…
Na itt ledobta az agyam az ékszíjat…
Vállalkozásfejlesztő, gazdaságélénkítő pályázati és egyéb rendszereknek pontosan az (lenne) a célja, hogy kiegyenlítsék az esélyeket, az arra érdemeseknek tényleg könnyű legyen vállalkozásba kezdeni, fejleszteni.
SZVSZ: kevered a különböző TÁMOGATÁSI rendszerekkel.
Utóbbi esetekben valóban vannak „anomáliák” – vö. már a 22-es csapdájában leírt „minél kevesebb répát termesztek, annál többet keresek” effektussal… Szenvednek is a támogatási rendszerekkel az egész világon – nálunk is.
De ebbe most ne menjünk bele…
Az, amiről én beszélek, nagyon egyszerű (lenne), úgy hívják, hogy LEHETŐSÉG.
Lehetőség arra, hogy megméresse magát bárki, aki akarja, hogy az, amit csinál (legyen ez cipő, füles sapka vagy kés…) megfelel-e egy bizonyos minőségi szintnek, van-e benne perspektíva és még számos egyéb tényező…
Ha igen (mert tehetséges, ambiciózus, stb.), akkor legyen lehetősége arra, hogy segítséget kapjon a bizonyításhoz. (A pályázatokon, vállalkozásfejlesztési alapokból, stb. elnyert pénzek nem ajándékok – kvázi hitelekről beszélünk, csak könnyített feltételekkel. A kockázat mindenképpen adott: aki bevállalja, lelke és gatyája rajta…)
És senki sem kötelez senkit a vállalkozásra.
De ha akar és képességei szerint tudna is, akkor hadd tegye már…
Aztán, ha bejön a dolog, akkor lehetsz (akár) még alkalmazott is nála… 😉
Na, már megint jól elment az idő, pedig Kocsis Ferinek megígértem, hogy még ma estére elküldök egy mailt, oszt’ mégsem…
Ezúton üzenem: Feri, kis türelem és kitartás – már gyűlik az anyag…! 🙂 😉
Érzem én, hogy nem akarod elfogadni, hogy egy versenyben a „könnyített feltételek” is előnyhöz juttatnak egyeseket másokkal szemben. 😉 Milyen ideológia mentén kellene eldönteni, hogy kik jussanak előnyhöz? A fakanálfaragók, a szénégetők, vagy a honlapkészítők? A többiek mit fognak szólni ehhez?
Ki tiltja meg bárkinek, hogy késkészítőként gazdasági tevékenységet végezzen?
Szerintem, aki akar és képességei szerint tudna, akkor az teheti is. Aztán, ha bejön neki, akkor vehet föl alkalmazottakat is. Ha annyira életképes az elképzelés, akkor mennie kell hátszél nélkül is. 😉 Ha meg nem annyira, akkor hadd ne mások fizessék a tanulópénzt! 😉
Csoty:
Én meg egyszerűen nem értem, hogy hogyhogy nem érted, amit mondani akarok… 🙁
„…nem akarod elfogadni, hogy egy versenyben a “könnyített feltételek” is előnyhöz juttatnak egyeseket másokkal szemben.”
Biztosan az én készülékemben van a hiba, nem tudom világosan megértetni magam… Azért még egyszer (utoljára) kísérletet teszek rá…
Soha, sehol nem mondtam, nehezményeztem, kértem számon, hogy a versenyben miért nem részesítik előnyben a magyar késkészítőket. (Ezt megelőző hozzászólásomban írtam a különbségeket: az előnyben részesítést „TÁMOGATÁSNAK” hívják. Részletesebben lásd ott…)
Amiről én beszélek, az maga a _versenyzés lehetősége_.
Megpróbálok hasonlatokkal élni, hátha úgy érthetőbb leszek.
Tegyük fel, hogy elutazol Piréziába, ahol azt látod, hogy piréz fiatalok pucéran kókuszdiót rugdalnak egymásnak szabadidejükben, zseniális ügyességgel. A példa kedvéért, mondjuk, hogy még „elméletileg” is tökéletesen képzettek, teljesen szabályos futballt játszanak, mert Piréziában fogható az Eurosport és van Internet is, ahonnan megtanultak mindent, amit onnan láttak, olvastak és megtanulható.
Neked azonnal beugrik, hogy „született” focisták. Adottságaik, képességeik alapján úgy ítéled meg, hogy simán legyőzhetnék akár az olasz válogatottat is.
Nyílt, igazságos versenyben.
DE!
A piréz fiatalok szegények, se cipőjük, se ruhájuk, se labdájuk… (Piréziában ráadásul valamiért még le is nézik ezt a tevékenységet az ország választott vezetői, irányítói… Nem látnak benne „értéket”, ezért gyakorlatilag saját neve sincs a sportnak… 😉 )
Pucéran, kókuszdióval nem indulhatnak semmilyen versenyen, hogy bizonyíthassák képességeiket.
Még a legalsóbb osztályú kupasorozatokban is vannak bizonyos minimális feltételek, amik nélkül esélyük sincs a versenyzésre.
Ezen kívül, vannak egyéb feltételek is (el kell jutni valahogy a versenyekre, stb.), amik szintén a versenyben való részvétel LEHETŐSÉGÉT teremtik meg.
Ha sikerül meggyőznöd arról a választott piréz vezetőket, döntéshozókat, befektetőket, hogy valóban „született” focisták vannak az országukban, hogy a foci milliárdos üzlet (is), valamint egyébként sem ördögtől való dolog, stb. – akkor jöhet az, amiről én beszéltem.
– Pirézia erre hivatott szervei és döntéshozói a pucéran kókuszdiót rugdaló fiatalokat sportolóknak nyilvánítják, mégpedig „focistáknak”.
– Pirézia – egyébként – sportbarát nemzetnek vallja magát, sok rúdugrójuk, kajakosuk és golfozójuk öregbíti a nemzet hírnevét, növeli közvetlenül és közvetve a GDP-t. Tehát, amint hivatalosan is elismerték, hogy a piréz fiatalok tevékenysége sport, mégpedig a nemzetközi normáknak is megfelelő „foci” sportág, megnyílhat a lehetőség a tevékenység fejlesztésére, ösztönzésére.
Erre az államnak számtalan lehetősége kínálkozik: mondhatja azt, hogy össznemzeti érdek a sport fejlesztése és erre elkülönített forrásokból a focira is fordít közvetlenül, de átadhatja a feladatott fejlesztési ügynökségeknek, befektetési szervezeteknek, stb. – úgy, hogy közvetetten érvényesíti a szándékait…
A végeredmény szempontjából ez szinte mindegy: a lényeg az, hogy a tehetséges piréz fiatalokba valakik „befektetnek”, forrásokat teremtenek a számukra, hogy cipőt, ruhát, bőrlasztit, stb. tudjanak maguknak szerezni, ezáltal lehetőségük legyen megméretni magukat a nemzetközi mezőnyben.
– Hogy hogyan döntik el, ki kaphat ezekből a forrásokból, ki „érdemes” erre a befektetésre?
Annak szintén számtalan formája lehet: megbízhatnak szakértőket, akik értenek ehhez a tevékenységhez és átvállalják a döntés felelősségét, de felkérhetik a focista-jelölteket, hogy úgy, ahogy vannak, pucéran, kókuszdióval rúgjanak gólt a jelenlegi legmenőbb kapusnak, … ahogy tetszik…
A lényeg: nem úgy működik a dolog, hogy valaki jelentkezik, hogy „én kérem focista vagyok, ide a mezemet, meg a cipőmet, meg a lasztimat” – van egy előzetes „bizonyítási kényszer”. (Tessék rúgni egy ideig pucéran a kókuszt a porban… 😉 )
– A másik lényeges szempont, hogy a piréz fiúk az előzetes bizonyítás után sem „csak úgy” kapják a forrásokat. Kvázi „megelőlegezték” a számukra a cipőt és a többit, aztán majd szépen apránként visszatörlesztik.
HA el tudnak indulni versenyeken, HA tényleg tehetségesek, HA hajtanak és HA élni tudnak a lehetőséggel a tehetségük bizonyítására, akkor ezt gond nélkül visszatérítik a kasszába (amit újabb és újabb tehetséges pucér pirézek „helyzetbe hozására” lehet majd fordítani – legyenek focisták, vagy diszkoszvetők…). Sőt, optimális esetben közvetlen és közvetett profitot is termelnek.
Ebben van némi kockázat – az kétségtelen. De ennek minimalizálására vannak az előzetes elbírálási szisztémák.
Ezért hívják ezt „kockázati befektetésnek”.
Van kockázat nélküli tőkekihelyezés is: pl. a tehetséges pucér kókuszdiós pirézek felvehetnének jelzálog alapú hitelt a házukra, hatszoros biztosítással, négy kezessel, THM 78 %… és ebből megvehetnék maguknak a rucit, a cipőt, stb. Aztán ha akarnak legyen focisták… (Mellesleg, ha azok lesznek, és még sikeresek is, és még ki is nyögik a cucc árát, juszt sem ismerik el, hogy léteznek, hogy ők focisták – neeem, majd jól beszedik tőlük az adót és egyéb járulékokat, mint „egyéb, fizikai foglalkozású” egyénektől… De ez már majdnem mellékes…)
A gond csak ott van, hogy ha a tehetséges piréznek nincs terhelhető ingatlana, sem kezese, de még lábasa sem…
Tehetsége van, meg kókusza.
…
És igen, tudom, hogy vannak olyan tehetségek a világban, akik örökölnek, nyernek a lottón, más munkából megteremtik maguknak a forrást, stb., hogy focisták lehessenek.
Az is tudom, hogy Piréziánál sok gazdagabb, szerencsésebb sorsú ország van, ahol ab ovo jobban odafigyelnek az értékekre, a tehetségekre és bővebben jut pénz a gondozásukra.
Azt is tudom, hogy a pucér pirézeken kívül még számosan érdemesek lennének a „fokozott figyelemre”, a lehetőségek biztosítására (pl. a meztelen magasugrók, a pőre pingpongozók, valamint a csóré cselgáncsozók is… 😉 ), de ez egy ilyen „piréz portál”, hát róluk beszélek.
Azt is tudom, hogy a tehetséges pirézek előtt nyitva állna a világ: elmehetnének olyan helyre, ahol két kézzel kapnának utánuk. Pucéran is… De – fene tudja miért – én inkább azt szeretném, ha maradnának Piréziában és itt, innen lennének lehetőségeik a sikerre…
***
Hát ennyi, ennél képletesebben már nem tudom megfogalmazni a mondanivalóm „velejét”. Ha így sem érthető, akkor passzolok…
Ha érthető, akkor lehet folytatni a beszélgetést a lehetséges megoldásokról, tennivalókról, stb…
Emelemkalapom szmájli… 😉
A pucér piréz pingpongozóknak kellene megmagyaráznod, hogy miért pont a pucér piréz kókuszrugdosóknak adsz pénzt cipőre, mezre, labdára és nem pingpongütőre, labdára, asztalra! Nem a jenki bobcsapat költségvetésével kell a piréz zátony I bajnokságét versenybe hozni.
Lehetséges megoldások?
Neked például mi hiányzik a vállalkozás beindításához? Rizikó nélkül nincs kockázat; mondta Gróf úr.
A biogilisztások óta nem tudták megmagyarázni nekem, hogy miért akarják megfizettetni a kárukat a nagy haszon érdekében nagy kockázatot vállalók a kisebb hasznot és kisebb kockázatot vállalókkal?
csoty, légy rugalmasabb, néha lehet szűrőt cserélni az objektíven… 🙂
Rizikó nélkül nincs kockázat: ez ugyanúgy érvényes lehet, ugyanúgy vonatkozhatna a bankokra is, nem?
Na mindegy, pihenésképpen egy mókás, de igen elgondolkodtató aspektusra szeretném felhívni mindenki figyelmét: észrevettétek, hogy Tom Krein barátunk Todd Begg-pólóban tolja? Ebből valahogy azt sejtem, hogy ha anno a kezdő Tom Krein elakadt, és kérdezett valamit például Todd Beggtől, akkor utóbbi nem a felhők vonulását figyelte, zavartan fütyörészve, hogy hogy odázza el a választ, mert jajj, még konkurencia lesz ez nekem, hanem valszeg segített neki, ne adj’isten meghívta egy hétvégére műlegyezni, meg átbeszélni a dolgokat. Itthon sajnos jó pár ellenkező előjelű példát hallottam már…
OFF
Mondjuk azt sem igen tudom felfogni, hogy hogyan alakul ki egy hitelválság, amikor sokszoros fedezetre lehet csak kölcsönt felvenni a pénzintézetektől. :vallvon:
Én inkább az egész objektívet cserélném teléről nagyobb látószögűre, hiszen a probléma nem kizárólag egy párszáz fős közösséget érint. A kilábalás útja sem az kell legyen, hogy kiragadunk egy nagyon szűk réteget, helyzetbe hozzuk és mutogatjuk a maradéknak, hogy lám, lám milyen jót tettünk azokkal, majd egyszer ti is sorra kerülhettek. 😀
Kedves csoty!
Kár,hogy nem érti amit laikus mond! Nem arrol van szó ,hogy néhányszáz
ember mások rovására jusson előnyökhöz,hanem, hogy lehetőséget kapjon a megmérettetésre. Egyébként közben kiderült,hogy válság van ,azt hiszem a
dolog egyelőre aktualitását vesztette. Más! Nekem úgy tűnik, hogy ez egy szakmai fórum. A dolgok maguktol nem változnak meg.Ha azt szeretnék elérni,
hogy ismét elismert szakma legyen a késkészítés tenni kellene érte valamit.
Pl. egy beadvánnyal fordulni illetékesekhez. Nincsenek illúzióim, biztosan nem lenne könnyű.A Nemesfémes Ipartestület és a MANEOSZ évekig harcolt azért, hogy
eltöröltesse a nemesfémek fogyasztási adóját, amely leküzdhetetlen versenyhátrányba hozta a magyar ékszerészetet. Már nincs ilyen adó!
Egyébként én optimista vagyok, ha tesszük a dolgunkat lessz eredmény is.
Örülnék, ha folytatnátok a fórumot!
Tegnap tévedtem az oldalra és befaltam az összes cikket. Aztán ma megkukkantottam a magyar késkészítők honlapjait.
Magamról annyit, hogy idényszerü késkedvelő vagyok, szóval néha rámjön és akkor veszek 1-1 darabot.
A véleményem erről a témáról:
Lehet, hogy ezek a késkészítők jó szakemberek, de az üzlethez nemigen értenek. És mióta lehet ezt a részt kihagyni egy vállakozó mesterember életéből? Amint azt valaki előttem említette: marketing és üzleti érzék!
A honlapok 1-2 kivétellel ó de gagyik, én még nem láttam késkészítő reklámját sehol sem. Az árak sokhelyen nincsenek feltüntetve, a képanyag amatör kompaktfotós szintü, a honlapokon nem lehet sokszor eligazodni. Jellemzően ez a honlap jobban tetszik, mint a mesterek hobbi html-je.
Aztán a következő: a kések drágák.
Semmi sem győz meg arról, hogy ezek a kések többet tudnának, mint egy olcsóbb, nyugati, neves gyártó kése tudna. Kés-kés, persze biztos jók, csak nem vagyok róla meggyőzve (amúgy mért lenne jobb?, mert magyar?). Valami látványos dolgot produkáljon, mert az senkit sem érdekel, hogy 20 éve vannak a szakmában, meg őt már kiskorában is érdekelte a késkészítés. Mutasson egyedit, de ne csak a formában.
Választék: az van, csaképpen bicskából és vadászkésből. Slussz. Gebasz, mert sokunkat más kések is érdekelnek, persze mindenkinek van otthon bicskája és vadászkése, de attól még mást is szeretünk gyüjteni. Nem láttam példáúl túl sok túlélő kést, pedig ez valszeg érdekelné a katonákat, stb. Ráadásúl eléggé egylére mennek a kések (nyilván 2 tipusból nem lehet túl sok mindent kihozni).
Jó dolog ez a népi iparművész, de ez hobbi, aki komolyan akar késeket gyártani az csináljon belőle üzletet, keljen versenyre, csináljon versenyképes termékeket, értelmes áron.
Be kell törni az áruházakba konyhakésekkel, az ilyen pici késmániás boltokba, stb.És nem kell sok késkészítő, sajna olyan a világ és olyan kicsi a hazánk, hogy nem tud eltartani minden város egy neves késkészítőt. Dolgozzanak együtt, fogjanak össze, ideje a céhekből manufaktúrát létrehozni, mert ez a kisipari szint nem akar menni, mint a fenti példa is mutatja.
Elnézést, ha kicsit élesebb hangot ütöttem meg, de ez jellemző itt Magyarországon: valamit nem jól csinálunk és csodálkozunk, hogy nem megy a dolog, eszünkbe sem jut, hogy máshogy is lehetne csinálni.
Helló aaa, légy üdvözölve a Portálon!
Örülök a hozzászólásodnak, mert a magadról leírtak alapján képes vagy viszonylag kívülről, elfogulatlanul nézni a helyzetet. Remélem, lesz itt néhány készítő, aki érdemben reagál majd.
Én ugye nem vagyok mester, csak „fogyasztó”, így a magam részéről csak e tekintetben válaszolnék néhány gondolatodra.
Azt írod: „Semmi sem győz meg arról, hogy ezek a kések többet tudnának, mint egy olcsóbb, nyugati, neves gyártó kése tudna.” Ha itt olcsóbb, nyugati, neves gyártó alatt nagy, ismert márkákra gondolsz, akkor az érvelésed azért nem helyes, mert a sorozatgyártást nem lehet összehasonlítani a kézművességgel. Utóbbinál nem azt fizeted meg drágábban, hogy „többet tud”, hogy még jobban vágja a szalonnát vagy a paradicsomot, hanem azt a pluszt, amit a (majdnem) egyediség, a kézzel készítés ad. Ha ez téged nem érint meg, akkor te szerencsére roppant racionális vagy, és egyszerűen nem kell ilyen kést venned. 😉 Amennyiben viszont nyugati, neves gyártó alatt egyedi készítőkre gondolsz, akkor azok bizony (azonos szinten) egyáltalán nem olcsóbbak.
Ami a választékot illeti, az általad említett bicska- és vadászkés-centrikusság országos szinten bizony helytálló, és általunk (az itteni, Késportálos közösség által) ismert és sokat ostorozott tény. Tanácsolom, hogy nézz körül azon készítők művei között, akik alapvetően itt, a Portálon „forognak”. A Fórumban és a Galériában bizony láthatsz túlélőkéseket többüktől is, és sok másféle kést is – az egyedi elképzelések megvalósításáról már nem is beszélve.
Az pedig, hogy ez a honlap tetszik, külön jólesik. Remélem, a befalt cikkek is ízlettek! 😉
Most vettem egy Opinelt és utánanéztem hátha van róla cikk valahol és így találtam az oldalra 🙂
Nagyon helyes! 😉 Itt a régi Opinel-cikk linkje is, nemsokára jön a bővített- aktualizált változat.
http://knives.hu/MTP-archive/keses%20cikkek/kestesztek/Opinel.html
edrose
2008. szeptember 26. péntek 23:31
„Sámán, jó volt olvasni a hozzászólásodat.
Egy kis kitekintés: morognak a tagok a francia “testvérportálon”, mert épp most hétvégén (pé-szo-vas) van a párizsi késkiállítás, a SICAC (kézműves kések, no production), és a divatosabb késesek asztalán gyakorlatilag már szombaton nincs semmi, ezért a késes is unatkozik, meg a látogató is morog… Ez évek óta így van, ráadásul közönségnyitás előtt van két óra a VIP-vendégeknek, ami elég elitista dolog, ugyebár. Nyitásra meg már ott áll a sokaság, és özönöl befele. Egyébként 500 euró az asztal, 15 euró a belépő. S ami külön kiemelendő: érdekes módon és jellemzően kik is azok, akik ilyen gyorsan (volt, aki még az árcímkéket sem bírta rendesen kirakosgatni, mert közben szépen elvitték a készletét!) túladott a portékáin: igen, azok a készítők, akik az ottani késes internetes közösségekben „élnek”, tehát az ottani hegyespengék, Sámánok, stb., illetve azok, akiket ez az internetes késes közösség felkapott… :D”
Végül is ez egy érdekes vélemény, csak Sámánt és hegyespengét azóta sem láttam kiállítóként soha. Miért is?