maç sonuçları

Multifogók IV. – Hab a tortán

Igen, minden jónak vége szakad egyszer. Íme Somi multifogó-sorozatának utolsó része: beszélgetés magával az Illetékessel, azaz Kristóffal, akit az Index Leatherman-topikjából is jól ismerhetünk.

A következő interjú alanya a Leatherman Magyarország üzletvezetője, Madroszkiewicz Kristóf, akinek ezúton is szeretném megköszönni a korábbi cikkeimhez nyújtott segítségét. Nem is akarom tovább húzni a szót, s hogy stílusos is legyek: vágjunk bele rögtön!

– Hogy kezdődött az egész?

– Az elején a MagLite-nak voltunk a hazai disztribútorai, de mivel külföldön is sok Maglite forgalmazó árul Leatherman termékeket is, így megkerestek, és megkérdeztek bennünket, hogy nem lennénk-e a Leathermannak is a hazai disztribútorai. Igen mondtunk, és azóta is tart a jó kapcsolat az amerikai céggel.

– Mikor történt ez?

– 1997-ben.

– Ki volt a célközönség?

– A teljes piac. Nem koncentráltunk csak egy kis szegletére. Persze az évek során kialakultak speciális vevőkörök. Ilyen például a kommandósok, akiknek – nagy örömünkre – egyik kedvenc késük a Nehalem. A kezdetekben persze ez sem fogyott úgy, ahogy most, de mióta egy szúrásálló mellényeket gyártó cég bemutatót tartott a kommandósoknak, amin a Nehalem egy mozdulatával tönkretették a cég fejlesztését, azóta érezhetően megugrott részükről a kereslet. Ehhez persze hozzájárul a megfelelően nagy méretű, fekete csillogásmentes markolat, a 154CM penge, a hevedervágó és a markolatba csúsztatott gyémántos fenő is.

– Hogy ment az árusítás elején, és hogy megy most?

– Az elején éves szinten pár száz fogót sikerült eladni, amiben szerepet játszott az akkor még jelentős vám, a dollár magas árfolyama, a Leatherman eleve magasabb árai és a fizetőképes kereslet hiánya.

Majd az évek folyamán a vám összege jelentősen csökkent, beléptünk az EU-ba, a dollár árfolyama is esett a forinthoz képest, és az anyacég is csökkentette árait – ez mind közrejátszott a nagyobb forgalomban. Sajnos a jelenlegi gazdasági helyzetet a Leatherman sem tudta kivédeni, így január 15-től 10% áremelést vagyunk kénytelenek végrehajtani.

Emellett fizetőképes kereslet továbbra sincs, de mindezzel együtt az eladásokat a kezdeti pár százról mostanra éves szinten 1-2 ezerre sikerült feltornászni – ami még mindig elmarad a tervezett 10.000-től. Ezt a helyzetet jól jellemzi, hogy jelenleg a cég teljes hazai raktárkészlete elfér egy kétajtós szekrényben…

Ugyanakkor – mióta Tim Leatherman nyugdíjba ment – a cég egyre több fejlesztéssel, és egyre gyakrabban megújuló termékpalettával lepi meg mind a felhasználókat, mind a forgalmazókat.

– A forgalmazókat is?

– Korábban megesett, hogy az IWÁ-n találkoztunk az amerikai képviselettel, jót beszélgettünk, de semmi hírrel nem tudtak szolgálni. Rá 2 hétre megérkezett egy nagy csomag, benne az új modellekkel és a hozzájuk tartozó leírásokkal. Képzelheted, hogy meglepődtünk.

Mostanra, hogy a Leathermannek már van egy „európai összekötője” (akinek az a dolga, hogy rendszeresen látogassa és tájékoztassa az itteni disztribútorokat), sokkal hamarabb értesülünk az újdonságokról, de az tény, hogy ha valamit kijelentenek, az már készpénznek vehető, és nagyon rövid határidőn belül rendelhető. Tehát az új termék bevezetéséről csak a végső stádiumában értesülünk.

– Tényleg így történik az újítások bevezetése?

– Igen, egyik napról a másikra. Ezt úgy kell érteni, ahogy mondom. A Leatherman tipikusan az a cég, amelyik keveset mond előre, majd szó nélkül kiáll valami nagy újdonsággal. Velem is megesett, hogy egyik kedves vevőnk hívta fel a figyelmemet az apró változtatásokra a fogó összeszerelésében.

Ahogyan az anyacéghez visszaérkeznek a hibák, tapaszok, úgy egyfolytában fejlesztenek, javítanak.

Ilyen változtatás volt például a Charge modellekhez adott 7 bites szerszámkészlet, amit a kezdetekben sajnos itthon is amerikai fejekkel láttak el. Később a többi európai disztribútorral közösen „kiharcoltuk”, hogy gyárilag az Európában elterjedt metrikus csavarokkal csomagolva küldjék, amivel párhuzamosan – gondolva a korábbi vevőkre – az új biteket kedvezményesen áruljuk.

– Keveslem az eladott fogók számát. Mi akadályozza az elterjedést?

– Relatíve kevés helyen vagyunk jelen, kevés üzlet foglalkozik Leatherman termékekkel. A leggyakoribb kifogás a viszonteladóktól a termékek árai. Ezzel nem tudunk mit kezdeni. Ez a fő ok, amiért nem tudunk jelen lenni olyan üzletekben, ahol szeretnénk. Csak egy példa kedvéért a Leatherman USA az új Skeletool modellekből rekord eladást ért el a bevezetés évében, nem tudta megkezdeni a külföldi szállításokat, mert az USA igényeit is alig bírta kielégíteni. Ehhez a túraboltok eladásai jelentős mértékben hozzájárultak, ugyanis a hegymászók, túrázók egyik kedvenc eszköze lett a maga új és innovatív karabineres kialakításával, szolid méretével, és sokoldalú felhasználhatóságával.

Persze itthon a túraboltok arra hivatkoznak, hogy annyiért, amennyiért ők árulnák (plusz haszonkulcs), annyiért nem tudják, az ajánlott kisker áron meg nem akarják eladni, mert mindenki hirtelen akar meggazdagodni.

Ugyanakkor bizonyos cégek a magyar disztribútort kihagyva, más forrásokból szerezték be a Leatherman raktárkészletüket, ami szintén nem nekünk kedvez.

– Mégis mennyi az a kevés üzlet?

– Jelenleg kb. fél tucat üzlethálózatban vagyunk jelen. Ha sikerülne ezt a számot feltornászni, akkor az az eladásokon is mutatkozna, ugyanis az embereknek az kell, hogy lássák, kézbe vegyék és kipróbálják a termékünket.

– Az olcsó kópiáktól, illetve a konkurens gyártóktól nem féltek?

– Az olcsó kópiák mind nekünk segítenek. Az ember megveszi, használja, tetszik neki, majd pár hét múlva tönkremegy. Ezután felébred benne egy igény a minőségre, amit mi tudunk biztosítani. És nincs jobb bizonyítvány, mint a 25 év garancia.

A többi multifogó-gyártó pedig nem jelent komoly konkurenciát a számunkra, két okból is: egyrészt ők általában főleg késgyártók, akiknél a multiszerszám csak egyfajta melléktermék, és fejlesztéseikkel leginkább a bicskákra koncentrálnak. Másrészt sokszor teljesen más szempontok alapján alkotják meg a multifogó termékeiket, ebből kifolyólag másban jók, más célközönségnek szólnak. A Leatherman szerszámok tervezésénél az elsődleges szempont a praktikus kialakítás és használhatóság, a bennük lévő szerszámfunkciók száma csak ezután jön, míg sok konkurens gyártó már-már a használhatóság és a méret rovására telepakolja a termékeit funkciókkal. A Leatherman-féle filozófiát igazolja vissza az a tény, hogy a Leatherman világszerte nagyságrendekkel több multifogót ad el, mint az összes konkurense együttvéve.

– Mi volt/mik voltak a fordulópontok az eladásokban?

– A legnagyobb fordulópont a Wave megjelenése volt 1998-ban. Ekkor hirtelen keresletmegugrást tapasztaltunk, és ekkor kezdett el igazán elterjedni a Leatherman név hazánkban. A Wave modellek mindig is a legnagyobb példányszámban eladott termékek voltak itthon.

– Ha már megemlítetted, akkor mik a legnépszerűbb Leatherman szerszámok?

– Első helyen egyértelműen a Wave áll. Ez ugyanazt tudja, mint a Charge, de olcsóbb az első generációs Wave-nél is.

Ezután egy igazi igásló, a Surge következik, ami abszolút a legerősebb fogónk. Aki Core-t szeretne venni, annak is azt javasoljuk, hogy spóroljon még egy kicsit, és inkább vegyen egy Surge-ot, mert nem fog vele csalódni. És persze Surge-tulajok a szervizet is nagyon nagyon ritkán látogatják.

A harmadik helyen áll a Skeletool – ennek is az alapváltozata, az alumínium markolatos – ,amely a gyenge hazai viszonteladói visszhang ellenére is kezd érezhetően feléledni..

Negyedik helyen a Blast, ami ennek a családnak a legjobban felszerelt példánya,

és ötödik helyen a Kick, ami a Blast család alapmodellje. Ezt főleg céges ajándékként szokták vásárolni.

– Mennyire érvényesül az Audaxtrade árpolitikája?

– Nézd… Annak ellenére, hogy az itthoni kis forgalom miatt nem azonos feltételekkel kapjuk a fogókat, igyekszünk tartani az európai árakat. Ha pedig az amerikaiak egyszer eljutnak arra a pontra, hogy az exportáraikat úgy lőjék be, hogy nálunk is közel ugyanolyan árakon lehessen árulni a termékeiket, akkor természetesen nem rajtunk fog múlni, hogy ez így is legyen.

– Az új generációk esetében mi történik a nyugdíjazott termékekkel?

– Ezeknek a forgalmazása rövid időn belül megszűnik.

– De a garancia tovább él?

– Természetesen.

– Hogyan működik a garancia, mennyibe kerül a tulajdonosnak a javítás, csere stb…?

– A garanciánk a lehető legrugalmasabban működik, amiben nagy segítség számunkra az anyacég is. Ehhez nem kérünk számlát, és az sem nagy probléma, ha egyértelműen látjuk, hogy a fogót nem itthon vette a felhasználó (ilyen például a fekete eloxált Supertool). A garancia minden LM termékre vonatkozik. Ha a hibás fogót helyben tudjuk javítani, akkor ezt megtesszük. Ha a javításra nincs lehetőség, akkor az egész fogót kicseréljük. Amennyiben már nem gyártott fogóról van szó, akkor ajánlunk helyette alternatívát, amire azonnal tudunk cserélni, vagy ha a tulajdonos mindenképpen ragaszkodik hozzá, akkor megpróbálunk keríteni egy régi, meghibásodott fogót, amit alkatrésznek fel tudunk használni a kedvence javításhoz. Ez, és minden más szerviz ingyenes.

– Milyen generációk közötti átváltások vannak?

– Super Tool-Core; Régi Wave-új Wave; PST II.-Fuse; PST-Kick és így tovább…

– Milyen tipikus hibák fordulnak elő, amivel találkoztok?

– A leggyakoribb hiba természetesen a fogók nem rendeltetésszerű használata és a fej törése.

Előbbire jó példa, amikor erős fémkábelt nem a kábelvágó tövében kialakított helyen vágnak, hanem előtte. Ekkor a kábelvágó éle kicsorbul, és a fogó pofái összecsukásnál szorulnak.

Az utóbbit 90%-ban anyaghiba okozza (főleg a korábbi generációknál), ami az újabb generációkban (ellipszis alakú fej) már kevésbé jelentős, mert ezeknél sokkal szélesebbek a pofák, és sokkal több anyag van a kritikus helyeken, így jóval nehezebben „adja meg” magát a fej. Persze kábelvágásra továbbra is a töve való.

A régi fogóknál a csavarhúzók végének elhajlása, vagy adott esetben letörése akkor jelentkezik, ha túl nagy, vagy berohadt csavart akarnak vele kicsavarni.

A másik kategória a konstrukciós hiba, illetve a gyártási hiba.

Gyártási hibából eddig 1-2 darabbal találkoztunk. Ekkor a fogófej törését az acélban egy zárvány kialakulása eredményezte.

A konstrukciós hibák leginkább az újabb modelleket érintik. Előfordulhat, hogy a szemüveg-csavarhúzó rögzítőrugója kilazul, és kiesik. Ritkán, de sajnos megesik, és így rögzíteni sem tudja a szerszámot.

A másik, amivel a legtöbb bajunk van – ma is érkezett egy ilyen probléma – a Core modell szerszámainak rögzítő acélja. Ennek a csapja túl vékony, ami a gyakori használattól, és a túl szoros becsukástól túlfeszített lesz, majd idővel kitörik. Ezt egy műanyag pánt betevésével a LM elvileg megoldotta, és az újabb modellek már így jönnek ki a gyárból, de ezek között is akad 1-2 hiba – habár lényegesen kevesebb, mint korábban. Ilyenkor a megoldás a fogó teljes cseréje.

Persze más cégeknél, ismeretlen (külföldi) webshopoknál ez nem így működne, kérnék a számlát és inkább kifogásokat keresnének (hallottunk ezekről), de nálunk – ahogy minden disztribútornál –, azonnali a csere.

– Élezéssel foglalkoztok?

– Nem. Ilyen esetben a vevőinknek otthoni élezésre a Spyderco Sharpmakert ajánljunk, vagy profi mestereket.

– Beszéljünk egy kicsit a termékcsaládokról általában. Melyek voltak az emlékezetes modellek, és minek köszönhették az emlékezetességüket? Kezdjük a múltból.

– A régi fogók eladása nem volt jelentős. Bár a Crunch a mai napig egyedülálló, amire jó pár vevő esküszik. Jelenleg is gyártási soron van, mert nincs kiváltója, és a maga nemében nagyszerűen megkonstruált darab.

Azután a Wave modell 98-ban hirtelen nagy siker lett.

A Juice család megjelenése óvatosabb vélemények szerint kevésbé volt sikeres, szerintem azonban egyértelműen kudarc volt. Méretre a normál fogók alatt voltak, de árban gyakran felettük, ahhoz pedig nagyok voltak, hogy kulcstartón hordhassa őket az ember. Többnyire céges ajándékként tudunk belőlük eladni, illetve a hölgyek kedvence a kisebb méretű Squirt, amin fogó helyett olló van. A család egyetlen hasznos hozománya a teljes értékű bornyitó, amire ígéretet kaptunk, hogy ezt az Amerikában kevésbé fontos, de Európában népszerű funkciót átmentik a nagyobb modellekbe. A tervező osztállyal arról sikerül beszélni, hogy átmeneti megoldásként esetleg a cserélhető bitek/szerszámok foglalatába lehetne beilleszthető dugóhúzót tervezni.

Ezután jöttek az új fogók, amelyek továbbvitték a Wave által gerjesztett keresletet, és megjelentek a bicskák is. A kezdeti gond az volt velük, hogy az emberek féltek tőlük, mert a piacon még újak voltak, kevés tapasztalat volt róluk, így a kereskedelmük nyögvenyelősen indult. Mai napig is kb. minden harmadik-negyedik fogóra jut egy eladott bicska.

Ezután megjelentek a kerti szerszámok, amelyekből az első két modell Amerikában sem váltotta be a reményeket, Magyarországon pedig a „metszőolló, harmincezerért???” kérdést és elképedt tekinteteket kaptunk. A Genus megjelenése azonban hasznos volt kint, mert nagyszerű metszőolló lett, de itthon a fizetőképes kereslet hiánya miatt szintén megbukott. Alig adtunk el belőle párat.

– Van valami információd a közeljövőben megjelenő újdonságokról?

– Nemsokára meg fog jelenni a bicskák egy újabb generációja, s ez a régi generáció kiárusítását vonja maga után.

Továbbá nagy meglepetésre megjelennek a Leatherman LED-es zseblámpák is, amelyekből az első tesztpéldányokat már kézbe is vehettük. Három modell: a legkisebb 1, a középső 2, a legnagyobb 3 fényfokozattal bír, digitálisan szabályzott kimenet, alumínium váz, 1 elem, kis hely, és 10 év garancia.

(A kérdés pillanatában még az USA-ban sem volta rendelhető a lámpa.)

– Végszónak megkérdezném, hogy mennyire megbízhatóak a Leatherman fogói?

– Erre a kérdésre a legrövidebb válasz a 25, illetve lámpáknál a 10 év garancia. Azt azonban leszögezném, hogy ha előre tudom, hogy nagy munkát kell végeznem, akkor természetesen én is szerszámosládával megyek, de ha bármi váratlan feladat merül fel, például polcok szerelése, számítógép szétszedése, vagy adott esetben egy drót vagy lánc elvágása, akkor praktikus dolog, ha az embernél van egy Leatherman multifogó.

– Köszönöm a lehetőséget, remélem sok újdonsággal tudok szolgálni az olvasóknak.

– Én is köszönöm, és üdvözlöm a Késportál olvasóit!

www.leatherman.hu

www.audaxtrade.hu

Somogyvári Tibor

2009. január

 

A sorozat többi része:


4 hozzászólás


  1. 1 Horasz

    Hello,

    Jo kis riport. En ameriakiakkal dolgoztam egyutt es naluk lattam eloszor leatherman toolokat, es azonnal beleszerettem. Elso darabom egy PST volt, aztan jott egy PST II. Ehhez Kristof es az Auxtrade segitett tokot szerezni amikor elveszitettem a gyarit, nagyon segitokeszek es udvariasak voltak.

    Jelenleg egy e302-es bicsakom van, mindenhova magammal viszem, egyszeruen imadom. A penge jo, akar hirtelen vagni kell valamit, akar eppen hagymat pucolni turan, mindenhez pont jo, a ket csavarhuz pedig barmikor jol jon.

  2. 2 degu

    Kivallo minoseg az teny, en egyszer nyertem egyet erteke kb 22 rongy volt.
    Bar szeretem a jo cuccokat erre nem aldoztam volna ennyit es ez meg kozel nem a plafon. Vettem viszont egy par nonamet kb 4000 hufos aron ami tokeletesnek bizonyult horgaszataim soran. Ha elhagyom vagy elcseszodik nem fogok sokkot kapni. Amugy okos dolog, kocsiban is tartok.

  3. 3 mtamas2

    A cikk olvasásánál jobban megnéztem a ma érkezett Juice-omat – tényleg van a kábelvágón külön mélyedés a tőben. 🙂 Kipróbálásnál előtte richtig a felső élt használtam … de nem lett baja.

  4. 4 Somi

    Itt jelezném, hogy nem garantált, hogy az interjúban elhangzott kijelentések még mindig érvényben vannak.

    Üdv.
    Somi

Hozzászólok

Hozzászóláshoz be kell lépned.