maç sonuçları

Akár bicska helyett is – Böker Subcom Fixed Blade

Escape ezúttal nem retrospektív, hanem nagyon is aktuális bemutatót írt egy népszerű sorozat egyik modelljéről.

A címben elrejtett javaslat sokszor megosztja az embereket. Ezért a zsebkés-fixpengés polémiába nem mennék bele, mindössze röviden bemutatnék egy könnyen – és Magyarországon legálisan – hordható, többcélú kést.

A kiskés a „kicsi-a-világ” kategóriába tartozik: a solingeni Böker cég a Hawaii-on élő, filippínó-japán származású Chad Los Banos által tervezett kését New York államban gyártatja az Ontariónál. Persze a főszigeten börtönőrként (!) dolgozó, szabadidejében harcművészetekben elmerülő Chad számára nem itt kezdődött a történet…

2003-ban adta be a Spydercónak egyik tervét, amelyet végül elfogadtak, és Lava (C110) néven ma is kapható. Igazán ismertté azonban a 2005-ben megjelent Subcom zsebkés tette – ez a kés lett később az alapja a számtalan CLB Design Bökernek. S ebből született a Subcom Fixed Blade (SFB) is. Az alapkoncepció egy minél rövidebb, mégis jól megmarkolható, strapabíró mindenes kés volt. Az első prototípust a kanadai Garth Thompson (http://sgtblades.com ) készítette. Ennek az átdolgozott változatait a Chase Axinn (http://chaxknives.com ) ma is árusítja.

A kés anyaga 440C, 14,1 cm hosszú, ebből a penge 6,3 cm, vastagsága 0,47 cm, ehhez 4 centiméteres maximális szélesség társul. Egy Blade-Tech műanyag tok, és egy fekete golyós lánc jár hozzá. A kés maga 90 grammot nyom, a tok – lánc nélkül – 10 gramm. A markolaton öt hosszúkás könnyítés és egy zsinórfurat található, amelyek a fogást is segítik. A markolat végén és elején egyformán ritka, a penge fokán sűrűbb csúszásgátló irdalás van. A kés egésze matt homokfúvott, az egyik oldalán a Böker Plus logójával, míg a túloldalon a CLB Design-éval. Itt van az anyagjelölés és a gyártás helye is. A tokon lévő négy lyuk számtalan rögzítési lehetőséget ad a Tek-Loktól kezdve az ejtőernyős zsinóron át a félcentis szélességű kábelkötegelőig.

A minőséget illetően valamivel nagyobb kitérőt tennék, mint amennyit a téma ennél a késnél megérdemelne. Az mára már természetessé vált, hogy a sajtófotókon látható modellek sokszor prototípusok, első szériás darabok, s így különbözhetnek a kézbe vett késtől. Viszont az SFB-nél még az aktuális szériák is jelentősen mások. Erre álljon itt egy kis képösszeállítás. Természetesen hőkezelésben, anyagminőségben nem állt módomban összehasonlítást végezni.

Némi sorja…

Lehet ezt szépen…

…és csúnyán is.

Az egyik éles, a másik legömbölyített peremű

Gyári csorba!

A Kék Mauritius vagy csak állatorvosi ló? Még a logót is sikerült fordítva nyomni.

A bőséges „lyukasztás” ellenére is zömök, súlyos kis kés, kézben elég masszív érzést nyújt. Bevallottan háromujjas fogásra optimalizált, nekem tenyérgyökbe támasztva a legkényelmesebb. A kialakítása miatt fokozottan javaslom, hogy vétel előtt vegyük kézbe. Könnyen irányítható, s a markolatpanel nélküli kések között kellemes a fogása, főleg a vastagsága és a szélessége miatt. A nem túl nagy élszalag elég strapabírónak tűnik a méretéből adódó munkákhoz. A nagyon finom, szikét, tűt igénylő feladatokat természetesen nem ezzel a késsel kell elvégezni, de jó kompromisszum.

Hordás tekintetében a lehetőségek szinte végtelenek a tokkal együtt legfeljebb 9 mm vastag SFB-nél. Ebben az árkategóriában természetes, hogy az áru nincs mindenféle kiegészítővel körbepakolva. A magam részéről még örülök is, hogy a saját egyéni ízlésem szerint dönthetem el, Tek-Lokot veszek hozzá, vagy csak a láncán hordom. Ha a gyors elővétel nem fontos szempont, a tokjában bárhová be lehet csúsztatni, alig foglal helyet. Ugyancsak a lapossága miatt zsebben, övön, nadrágon belül is kényelmesen viselhető. A tervező javaslata szerint a könnyebb elővétel érdekében érdemes megérdesíteni a tok hüvelykujj alá eső részét.

Összefoglalóan tehát: az SFB egy igen jó ár-érték arányú kis kés, amelyet nyugodt szívvel ajánlok mindenkinek, aki egyszerű, könnyen használható „bicskahelyettesítőt” keres”.

Köszönet Fonthunernek a „kontrollcsoportért”!

A Böker honlapja:

www.boker.de

Chad Los Banos honlapja:

http://www.clbdesign.info

A sorozatgyártás előtti két variáció:

http://chaxknives.com/TRiP1and2.html

Szöveg: Escape

Fotó: edrose

6 hozzászólás


  1. 1 hegyespenge

    Hát a „kicsi a világ” megközelítés nagyon tetszett. Még Szaszával beszélgettünk nemrég arról, hogy milyen gyakran fordul elő, hogy egy-egy jobb formára sok készítő néha egymástól függetlenül is rátalál.
    Valamelyik késtalin, amikor volt szerencsém kézbe venni ezt a kis csöppséget, nem éppen szerényen hozzáfűztem, hogy milyen ismerős ez a forma. Azóta megtaláltam azt a Kaliber magazint is (2003/szeptember, 65. szám), amiben utoljára láttam képet róla. Persze nem hiszem, hogy koppintásról lenne szó, annyira nem egyforma, de azért az alkotó gondolat összecsengése elég nyilvánvaló.
    Tetszik! 🙂

  2. 2 Escape

    Hát ja. Én is erősen filóztam rajta, hogy akkor most gyűjtsek mellé eredethistóriát, meg hasonlókat, inspirációkat, Ed még külön fel is hívta a figyelmemet a Spyderco Forumra. Aztán lemondtam róla, mert ez egy kis könnyed bemutató, nem nagyobb lélegzetű teszt, vagy formatanulmány.

    Nekem nagyon bejött a komplett megoldás, mert tokkal együtt elég kompakt kis darab. Szerintem ez a szükséges minimum, amit egy többféleképpen rögzíthető műanyag tok igényel. Ebben a méretben meg a maximum is… 🙂

  3. 3 fonthunter

    …és itt van még két Chad Los Banos „bicskatesó” a házunktájáról:

    http://indafoto.hu/kesportal/image/1825249-bfdd57db/details/l

  4. 4 joni firpo

    Ezek a hibák nem durvák egy kicsit? Hogyan lehetséges ez szerintetek?

  5. 5 Escape

    Röviden: nemtom. Bővebben: a minőségellenőrzés szintje nem konstans, illetve szerintük még ez beleférhet.

    Az enyém a kevéssé kifinomult változat. Nekem ez se fáj, de azért látni, hogy van ez jobb kiadásban is ugyanennyiért…

  6. 6 edrose

    Én örülök ezeknek a hibáknak, mert kifejezetten élvezetes kihívás volt igyekezni megfelelni Escape utasításának, miszerint legyenek összehasonlító közelképek… 😀

Hozzászólok

Hozzászóláshoz be kell lépned.