Késportál

Ssk éltársunk rengeteg kést rajzol, időnként egyet-egyet el is készít. Egyedi stílusának nem kevés kedvelője akad, így nem meglepő, ha időnként vásárlói igények is felmerülnek. Persze egy dolog, hogy valami tetszik, egy másik, hogy mennyire érzi kézbe illőnek az egyszeri késbarát – így előfordul, hogy a kések vándorútra indulnak, gazdát cserélnek. Egy ilyen, közkézen forgó példányt sikerült nyakon csípni múltkorában.

A késes szakma komoly gyakorlatot igényel akkor is, ha valaki kizárólag a szabadidejét áldozhatja erre, de a minőségre törekszik. Aki hobbiból készít késeket, hamar ráébred, hogy egy-egy példány elkészítésének nem minden munkafolyamatát élvezi azonos mértékben. Márpedig a szabadidő drága, kellemetlen dolgokkal kínlódva eltölteni egy ponton túl mazochista dolog. Így fordulhat elő az a roppant kézenfekvő megoldás, hogy a pengéket profikkal készítteti az ember és csak azokat a részleteket végzi maga, melyekkel szeret szöszmötölni. Ssk késeihez a pengéket nem ritkán a Lovász Késes Műhely készíti, vagy éppen a Nagy Csaba – Szálkai Róbert duó.

A képeken szereplő kés a keresztségben a „Stray Dog”, vagyis „kóbor kutya” nevet kapta. Ennek oka rém egyszerű (a legenda szerint): rajzon a penge egy kutya fejére, jelesül dobermannra hasonlított a tervező szerint. Mire testet öltött a penge, a forma inkább juttatta Ssk eszébe az árokszéli vegyes (vagy játszótéri keverék) típusú, ázott, bozontos, gazdátlan kutyákat, melyekbe gyakran belebotlik az ember – különösen vidéken. A név egyébként találó, a penge és markolat „sebhelyeivel” is kellemes összhangban van. Arról nem is beszélve, hogy a kés (is) a napi „kóborlásban” kiváló társa lehet az embernek.

Az már kiderült, hogy a lényeg Sleipnerből készült. Népszerű acél, sok késbarát számára jelenti a megfelelő és elfogadható kompromisszumot élezhetőség és éltartás, keménység és szívósság szempontjából. A penge 4,5 mm vastag, ami szintén könnyen felvállalható megoldás, ha 80 mm pengehosszúságú, erős késben gondolkodik a felhasználó. A savazott, (kőmosással) koptatott penge a „taktikai” stílus szinte kötelező jellegzetessége. Az ilyen pengéknek gyakran jól áll, ha használati kopás, fényesedés nyomok vannak rajta, ráadásul a „gazdit” is automatikusan megóvja a vitrinkés-szaporító skatulyától. (Mert ugye meglátszik a pengén, hogy legalább egyszer már használva volt egy nyisszantásnál komolyabb feladatra.)

És valóban, a „kóbor kutya” sérülései könnyen megbocsáthatók. Azzal szembe kell nézni, hogy egy ilyen kóbor, keverék jószág gyakran problémás. A markolat a végleges változaton fekete G10, azaz üvegszálas műanyag. A formája talán a ’60-as évek organikus dizájnját idézi, beleoltva a korszerű „taktikai kinézet” követelményrendszerébe. A markolat alsó szélén kialakított, funkciójukat tekintve a stabil fogást segítő érdesítő bemarások egyenesen „tribal” beütésként azonosíthatók. Röviden szólva, ha a stílusokat nézzük, akkor is stimmel a keverék jelző.

Az eredeti (végül alternatívává váló) elképzelés szerint zöld mikarta panelekkel, zöld kydex tokkal készült el a kés. Szerencsére erről is készült fotó, így most azt is be tudom mutatni. Ez a verzió sem csúnya, viszont határozottan kevésbé „fűszeres”, mint a később kialakult, végleges állapot.

A kerekített markolatformának előnye, hogy kényelmesen kitölti a tenyeret. Nyugodtan lehet vele dolgozni, 10 perc akác vagy száraz kőris kapirgálás után sincsenek csíkok a tenyérben. A törővég talán felesleges, de szerencsére a csúcsa nem a markolat végére került, hanem kicsit előrébb, így legalább övön viselve sem válik lengőborda-törővé. Mindezzel együtt a húsos forma és a törővég a markolat túlsúlyában jelenik meg, mint kedvezőtlen „fajtajellemző”. Persze egy rövid pengéhez is kell megfogható méretű markolat, így nem olyan egyszerű a kérdés, de talán egy picivel több kikönnyítést elbírt volna a panelek alatt a lemez. A kés a 8 cm-es pengehossza mellé 115 mm markolat társul.

A penge formája kellemes, enyhén domború hegyű. Engem a Tim Wegner munkáira emlékeztet, jelesül a Blade-Tech késekre, mint például a Pro Hunter, vagy akár a pici Mouse (de emlegethetném a Spyderco zászlaja alatt megjelent modelleket is). A penge a hegy felé folyamatosan, nagyjából egyenletesen vékonyodik, így a vágóképesség sokkal jobb, mint amit a legnagyobb, 4,5 mm-es vastagság okán elsőre gondolnánk. Ehhez vastagon (vagyis jelen esetben vékonyan) hozzájárul a pengehátig felköszörült élkialakítás is. Persze nem hagymaszeletelő bajnok metszőképességű, de nem is konyhakésnek készült.

Az igazság az, hogy szeretem az „amatőr” késeket. Gyakran merészebb formákkal próbálkoznak, szabadabban vezetik a ceruzát, mint azok a mesterek, akiknek ebből kell megélniük. Így, hogy a műszaki megvalósítás sem hagy kívánnivalót (hisz fele részben profik készítették) és a dizájn mellé kapunk egy kis extra egyediséget, úgy érzem, minden egyes forintot megért a kés.

A kínaiaknak mindenre van közmondásuk. A kóbor kutyáról azt tartják, hogy aki örökbe fogad egyet, arra nagy gazdagság vár. (Várjunk csak, ezt minimum tucatnyi dologról tartják…) Mindegy, én a magam részéről megelégszem azzal, hogy van még egy késem, amelyhez lehet kötődni. Pusztán azért, mert szereti használni az ember, ebből kifolyólag előbb-utóbb emlékek is képződnek, tehát lélekben gazdagodik. (Azért vettem egy lottót, hátha a kínaiak jelen esetben nem átvitt értelemben értették…)

BlackWoOd