maç sonuçları

Egy Kocsis-náder születése

Még tavasszal történt, hogy a fórumban Kocsis Ferenc két héten át, folyamatában, kiváló képekkel dokumentálta egy náderbicska elkészítését. Értékes anyag, amelyet szerettem volna egybeszerkeszteni és nagyobb nyilvánosság számára is elérhetővé tenni – íme.

Kesportal: 24

Bevezetésképp először azonban próbáljuk meg tisztázni, hogy mi is az a náder. Azt sokan tudjuk, hogy nevét hajdani készítőjéről: Náder Ignác XIX. századi szegedi késes mesterről kapta. Bálint Sándor: A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete című, a Móra Ferenc Múzeum 1976-1977-es évkönyvében megjelent tanulmányában ezt olvashatjuk: „Egy másik érdemes, rókusi késes családnak Náder a neve, amely szintén nemze­dékeken át folytatta a mesterséget. Az ő műhelyükből került ki a szakmában náder-bicska, náderosbicska nevezetű fajta. A náderforma hosszú, eléggé keskeny bicska, amelynek nádernyél néven emlegetett egyszerű, de mutatós nyelén három szarkaláb­bal díszített pakni, azaz fémből készült végződés látható.”

A további meghatározáshoz hadd idézzem két, az ügyben a lehető legmagasabb fokon illetékes késkészítő: Tóth Árpád (Révész Késes Műhely) és maga Kocsis Ferenc igencsak hiteles szavait.

T. Á.: „Mindkettő (ti. a cakli és a náder, a szerk.) széles, jó markolatú erős bicska, kiválóan alkalmas juhászbicska készítésére oly módon, hogy az alsó felébe körmölő pengét teszünk. Nagyon régen, amikor kovácsoltuk és reszeltük a bicskákat, mi is csináltunk cakli juhászkést, de a náder jobban tetszett nagyapámnak, ezért ezt szerszámoztatta le. Így lett a 110 mm markolathosszú náderből a Révész juhászkés, amely legalább 50 éve készül ebben a formában. A legutolsó csinosítást: a pakli „szalagjának” második lépcsőben történő domborítását nemrég találtuk ki, és az ehhez szükséges célszerszám elkészítésének oroszlánrészét Feri (ti. Kocsis, a szerk.) végezte, amiért örök hála neki.”

K. F.: „Náder, cakli, völgyelt: egy család. A náder formatervezettebb és jobban kidolgozott változat. A cakli kicsit „parasztosabb” (ezt nem pejoratív értelemben gondolom), kevésbé művi. A földrajzi elterjedésük is más volt – bár nagyon hasonló célra, nagyon hasonló társadalmi réteg használta.”

Most pedig jöjjön tehát a címszereplő náder születése, innentől már a mester hozzáfűzött magyarázataival.

*      *      *

Kb. 25 évvel ezelőtt a debreceni vásárban vettem Polyák Imre bácsitól egy kis náder bicskát. Hazamentem, s hirtelen felindulásból megpróbáltam lemásolni. Persze nem sikerült úgy, ahogy szerettem volna. El is határoztam, hogy többé nem koppintom senkinek a munkáját. Azóta sem csináltam náder bicskát. Most azonban az egyik kedves éltársunk megkért, hogy készítsek egyet. Hát, valami ilyesmi lesz.

Kesportal: Kocsisnader1

A rajz és a reszelő sablonok után a baknikhoz húzóvasat kellett készíteni.

Kesportal: 2

Kesportal: 3

A kész platina és a baknik.

Kesportal: 4

Fiókbaknik felforrasztása.

Kesportal: 5

Türelemjáték. Szarulapok beillesztése.

Kesportal: 6

Napkorongok kialakítása szegecsekből…

Kesportal: 7

Kesportal: 8

Kesportal: 9

…és szarukorongokból.

Kesportal: 10

Tablácskák behelyezése, a nyers penge és rugó elkészítése.

Kesportal: 11

Megmutatom a macskát is.

Kesportal: 12

A baknik mintázatának kialakítása.

Kesportal: 13

Kesportal: 14

Kesportal: 15

Kesportal: 16

Kesportal: 17

Kesportal: 18

A rugó mintázása.

Kesportal: 19

Összeszerelés.

Kesportal: 20

Kesportal: 21

Kifáradt a segéd.

Kesportal: 27

Megjött a vésnöktől a bicska.

Kesportal: 22

Közelkép a rugóról.

Kesportal: 23

Kész a bicska.

Kesportal: 25

Kesportal: 24

Tanúsítvány.

Kesportal: 26

40 hozzászólás


  1. 1 blaid

    Szép,szeretnék egy ilyen összeállítást a fejesgörbéről is.Arra kíváncsi lennék ,mennyi időbe telt még elkészült a bicska ?

  2. 2 Wlad24

    Remek bemutató, csodás bicska !
    Most, hogy egyre jobban kezdek belebolondulni a Magyar bicskákba, ez csak olaj volt a tűzre 😛
    Emelem kalapom, az összes Magyar bicskás előtt !

  3. 3 szerszámedző

    Szuper bemutató – Szuper bicsak

  4. 4 szabi72

    Gyönyörű bicska, csodálatos, aprólékos munka. Gratulálok hozzá, és már várom a márciust, a caklit…;-)

  5. 5 Flagellator

    Köszönjük! Üdv. Debrecenből!

  6. 6 Flagellator

    Nemrég tudtam meg, hogy a mester műhelye úgyszólván a kezem ügyében van. Jó tudni, mit mulaszt az ember.

  7. 7 Filly

    Gyönyörű!

  8. 8 cuccos19

    Pompás bicska lett! 😀

  9. 9 Rémuszbácsi

    Nagyon szép bicska! Külön köszönet a képes beszámolóért, eddig még nem láttam ilyen részletesen, lépésről lépésre bemutatva hogyan készül, aprólékosan, rengeteg kézimunkával.
    Le a kalappal!

  10. 10 Szepy2884

    Ez a bicska egy cifra gyönyörűség!!!

    Köszönet a cikkért.

  11. 11 moti

    Remek cikk,kiváló alany!Köszönöm!

  12. 12 daAscoli

    A súlya 280 gramm.

  13. 13 révészbicska

    Nagyon igényes és iszonyatosan sok munka.
    Ilyent csak teljesen beleszerelmesedett (a szakmába) ember csinál.

  14. 14 gabe

    Igazi magyarság!

  15. 15 sentinel

    Megmondom őszintén,hogy eddig nem nagyon tetszett ez a számomra túl csicsás bicska.
    Aztán most valahogy mégiscsak bejön … fene sem érti … lehet rendelés lesz Ed cikkének köszönhetően .. 🙂
    Köszönöm a kedvcsinálót e cikk írójának és a készítőnek egyaránt.
    Remek kis olvasmány volt így kora reggel ..

  16. 16 firesnake

    Kiváló munka Feri. Köszönjük a cikket 🙂

  17. 17 Jaq Draco

    „A születés misztériuma”.
    Jó látni egy ilyen gyönyörű bicska elkészültét.
    Köszönet érte!

  18. 18 csulak

    koszonom a bemutatot, gyonyoru bicska, de Feritol mar „csak” ilyenre lehet szamitani!

  19. 19 tritrek

    Ilyen bicska márpedig nincs, ember ilyet nem készíthet… ez valahogy teremtődött vagy miténtom… hihetetlen! Leesik az állam.. és folytathatnánk…

  20. 20 révészbicska

    Pedig ember volt, éppen most beszéltem vele. Jó lenne, ha sok ilyen ember lenne még az országban az élet más területein is.

  21. 21 bicskás

    Főnök úrnak köszönöm a lehetőséget, az éltársaknak a hozzászólásokat.

  22. 22 daAscoli

    Én pedig Ferinek köszönöm ezt a remekbe szabott bicskát. 🙂

  23. 23 KalAndor

    Egyszerűen szédületes!…:-) Elképesztően precíz munka!..:-)

  24. 24 KalAndor

    Ez szerelem első vágásra!…:-)

  25. 25 xlsxls

    Remek cikk, egy remek bicskàról. Azt hiszem nem sok mester mutatná be ilyen részletesen a műhelytitkokat. Amellett, hogy gyönyörű, nagyon jól használható is ez a bicska. Apósom ilyet kapott születésnapjára, és azóta minden étkezéshez ezt használja.

  26. 26 hegyespenge

    Magamnak biztos nem rendelnék ennyire bonyolult darabot, de az igényességet, a precizitást, a szakmai tudást nagyon jól érzékelteti egy ilyen különleges kés. Pláne, ha ilyen jól látható, hogy mennyi munkát igényel az elkészülése. Legmélyebb tiszteletem és elismerésem Kocsis Ferinek, pláne, mert aki látott már tőle mondjuk egy hasonlóan bonyolult kinézetű villás párost, az tudja azt is, hogy Feri tud ennél egy szinttel nehezebbet is. (És azt is hibátlanul!)

  27. 27 kelapu

    Hibátlan, nagyon szép darab, az meg hogy a folyamatot is láthattuk ahogy készült, nagy megtiszteltetés számomra. Köszönjük Feri.

  28. 28 bicskás

    Én köszönöm Uraim.
    De meg kell jegyeznem, hibátlan munka nincs.(Legalábbis részemről.)

  29. 29 taro

    Nagyon jó a cikk, a bicska pedig lenyűgöző, csodálatos darab. Gratulálok!

  30. 30 tuske698

    Szép bicska gratulálok hozzá,nekem az tetszik legjobban amit a Tibornak készitettél,az a szétszedhetösmarkolatu változat eggyik fele kés a másik villa

  31. 31 bikmakk

    Gyöngyörű bicsak. A segédet pedig ezúton is üdvözlöm, prr-prr (sicc!)

  32. 32 Mátyusi -Mező Ernő

    Üdvözletem.Nagyon szép munka.Hol lehet ezt megrendelni és mennyiért.Érdekelne 1.dbhasonló mintával.Tisztelettel Ernő

  33. 33 Németh Csaba

    Nekem is készít a mester egy damasz pengényés maskrát monogrammal a nyélen. A penge a nyéllel csacsatlakozó rész után vékonyodik a pene hegye felé. Az él a vágóél felől 0.2mm lesz ebből alakítja ki mester a vágóélet. Igy alkalmas lesz almahámozásra is. Komolyabb igénybevételre megvannak amaegfelelő „szerszámaim”.Decemberre igérte,elkészül,azonnal lefényképezem és közreadom.
    Egy megszállott gyüjtő.

  34. 34 borMUVES70

    Nagy örömmel tölt el amikor meglátok egy ilyen gyönyörű munkát. Mélységes elhivatottsággal a hagyomány és az anyag iránti tisztelettel lehet ilyet alkotni. Minden elismerésem a mester munkássága iránt ! Remélem például szolgál a felnövekvő generációk számára !

  35. 35 Péter László

    Üdv. Érdeklődni szeretnék hogy a képen látható kés mennyibe kerül és hogy lehet-e ilyent rendelni.
    Válaszát előre is köszönöm!

  36. 36 szabi72

    Úgy tudom, hogy ilyet a mester már nem csinál, de nagyon hasonló az egyenesnyelű pásztorbicska, ami viszont szerepel a kínálatban. Árakról díszítésekről egyebekről őt kellene megkeresni, a kocsiskesek@freemail.hu e-mailen.

  37. 37 red mummy

    Érdekes név egybeesés, avagy ki tudja mi is az igazi eredet,?? mert jómagam az ősi Egyptom kutatásával (is) foglalkozom és van egy egyptomi egyiptologus barátom akit Nader Francisnak hívnak.-ő kopt keresztény-…ez ott kint gyakori, elterjedt név….emiatt kiváncsian olvastam végig a cikket….és csodáltam meg ezt a ritka, egyedi szép míves bicskát, és annak készítési fázisait. Régi vásározós, kézműves múltamban számtalan különleges bicskát láttam már de a Náder bicskának még hírét sem hallottam soha….igaz nem vagyok a késes szakmában szakavatott…azon gondolkodtam vajon mi lehet ennek a név azonosságnak a gyökere…Náder Ferenc ősei egyptomiak voltak avagy a magyarok keveredtek Egyptomba??? mert ez ugyan adabszurdumnak tünik,de él egy tőrzs Aswanban nubiai területen, akik egy magyar férfi leszármazottjai akit Nagy-nak hívtak és a nevüket is így használják..büszkék is erre és sokan jöttek hazánkba gyökereiket kutatni és magyarul tanulni…..én pedig hírül viszem Egyptomba, hogy nekünk is van egy híres késesmester Náder Ferencünk .. köszönet és üdvözlet a mestrenek és a cikk írójának…ismét gazdagabbak lettünk ennek megismerésével …..Áldás 😀

  38. 38 red mummy

    Most látom újra olvasván a cikket,hogy Náder Ignác a késesmester neve….elnézést a tévedésért de most már még jobban felcsigázta a kíváncsiságomat,hogy utána nézzek ennek a néveredetnek….üdv

  39. 39 red mummy

    a Wikipédia segítségével a következőket tudtam meg: Nader ,vagy Nadír ffi utónév Persia, iráni eredetű,jelentése Ritka,egyedi…mint az köztudott eleink Persiában tanyáztak a leghosszabb ideig,,,számtalan csodálatos népi motivumot, ornamentikát hozva onnan és hagyva az utókorra a díszitő művészetünkben, amiket még ma is használunk….

  40. 40 Rozika

    Mibe kerül egy ilyen náder bicska amit elkészitett, mert nagyon szép, páromat szetetném meglepni egy ilyen bicskával már régota szeretne. Elküldene emailban egy ár listát nekem? Nagyon megköszöném.

Hozzászólok

Hozzászóláshoz be kell lépned.