maç sonuçları

XT2B – a droid nevű vadász

Kezembe keveredett egy korábbi beszerzésem, mely nem is annyira kivitele miatt érdekes (bár egyszerűségében semmi igazán kivetnivaló nincs), hanem a hozzá kapcsolódó körülmények okán. Az XT2B-ről, a Schrade bukásának egyik közeli tanújáról van szó, mely sikeresen túlélte a „kínai hatalomátvételt”, családtagjaival egyetemben.

Kesportal: XT2B 01

A Schrade amerikaiból felcímkézett kínaivá válása előtti években igen sok ötletet kipróbált, hogy elkerülje sorsát. Az utolsó küzdelem egyik fegyverének bizonyult az új késcsalád is, mely egy kollaborációs modellből nőtte ki magát. Hazánkban Jim Zumbo neve kevés vadásznak cseng ismerősen, akik számára mégis, azok feltehetőleg lelkes „Outdoor Channel” nézők voltak. Zumbo úr többek között a Gerberrel is kapcsolatban állt, illetve az élethű álcamintájáról közismert „Mossy Oak”-kal is.

Kesportal: XT2B 02

Az 1998-as katalógusban különösebb csinnadratta nélkül felbukkanó új kés a „Rocky Mountain Elk Foundation” közreműködésével született, a termék reklámarca pedig az akkoriban közismert és közkedvelt vadász és író Jim Zumbo lett. Az „R.M.E.F.” kapcsolat a Schrade részéről hagyománynak tekinthető, több vadászkésük és bicskájuk is készült logózott-feliratozott pengével. Több szervezet is kihasználta ezt a lehetőséget, mikor kinek volt szüksége hírverésre vagy épp repi-ajándékra tagtoborzáshoz, például az NRA és a „Ducks Unlimited”. A kés feltehetőleg használható volt az erősen specializált és funkcionális kialakítás ellenére is, mert ugyanezzel az öntött gumimarkolattal (TPE), melyet Safe-T-Grip névvel illettek megjelent egy komplett sorozat 2004-ben az X-Timer termékcsaládban. Érdekes, hogy sosem kapott tisztességes nevet egyik modell sem a családból, csupán a számot változtatták meg a kódban. Így, XT2B-ként akár valamelyik robotra is gondolhatunk, tetszőleges sci-fi produkciót felidézve. (Az alábbi képen balról jobbra, fentről lefelé: XT2B, XT3B, XT1B, XT7B.)

Kesportal: XT2B 03a

Kesportal: XT2B 03b

A birtokomba került XT2B jelű példány feltehetőleg egy gyári maradékból készült darab. A gyár bezárásával a félkész késeket és alkatrészeket tömegesen és főleg olcsón kiárusították, több vállalkozás élt évekig abból, hogy az így beszerzett alapokból befejezett, kész kést árult. Nem egyedi eset, több akkoriban megszűnt márka darabjai is hasonló sorsra jutottak, elsősorban az online aukciós portálokon (és más, kevésbé ellenőrizhető helyen) bukkannak fel ezek a nem hivatalos termékek. A „buhera” jele például, hogy míg a beütő a pengén eredetinek tűnik, az elrontott bevonatolás nélkülözi a „Schrade X-Timer” logót. Az eredeti élszalag csak előnagyolt volt, igényelt egy kis túlórát, míg késszerűvé vált. A tok rejtély, biztosan nem a legfrissebb, kínai utángyártott darab, noha minősége akár ezt is felveti (nyitott kérdés még, hogy az eredeti gyöngyvászon tokokat nem importálták-e ezekhez a késekhez az első perctől).

Kesportal: XT2B 04a

Kesportal: XT2B 04b

A markolat formája kimondottan kényelmesre sikerült, legalábbis közepesnél nagyobb kezűek számára. Kellemesen vaskos, jól kitölti a kezet, a bordázás pedig épp elég mély, hogy a gumibordák érezhetően össze- illetve elnyomhatók erős markolás esetén. A (mű)gumi (jelen esetben, hivatalosan Santoprene) markolatok rákfenéje, a pengetüskén mozgás erősen feszegetve itt is jelentkezik, hasonlóan pl. a Cold Steel hasonló megoldású késeinél. Az acél és a gumi között hajszálnyi rés is jól látható, vadászias jellegű felhasználáskor kiváló gyűjtőhelye a vérnek és egyéb testnedveknek. Egy biztos, HACCP minősítésért ne ezzel a késsel szálljunk harcba. Előny, hogy hideg időben is kellemes a fogása, illetve az ugyanezzel a markolattal szerelt nagyobb családtagon a csapkodás rezgéseit is csillapítja.

Kesportal: XT2B 05a

Kesportal: XT2B 05b

A penge anyaga a szokásos 420HC, amit sajnos szükségesnek láttak bevonni némi fekete festékkel. Arról, hogy pontosan mi ez, nem igazán sikerült hiteles információt találni (epoxy bevonatként hivatkoznak rá, de a szokásosnál gagyibb), élőben teljesen olyan, mintha tényleg csak lefestették volna (kb. ugyanolyan ez a bevonat, mint pl. a Buck Kínában gyártatott low-end taktikai jellegű bicskáinak a bevonata). A pengehossz 11 cm, melyet 3 mm vastag lemezből alakítottak ki. A leélezés holkeres (homorú), ezen a példányon láthatóan féloldalas, hibás (talán ezért is maradt meg gyári készleten, mint selejtes vagy szépséghibás darab). A markolatot a formázott markolattüskén túl egy csőszegecs rögzíti, mely egyben zsinórfuratként is használható.

Kesportal: XT2B 06a

Kesportal: XT2B 06b

A messze nem szépségdíjas tok erős gyöngyvászon, melybe neoprén jellegű bélésanyagot varrtak. Ami a szabását illeti, tipikus amerikai jellegű tok. A visszahajló fület egy szegecs rögzíti, mely alatt a markolat ujjvédőként funkcionáló darabja gátolja meg a kés kiesését. Az övbujtató gyenge minőségű gyöngyvászon szalag, szimplán varrva, különösebb megerősítés nélkül. A tok alján egy esetleges zsinór rögzítésére csőszegecset raktak.

Kesportal: XT2B 07a

Kesportal: XT2B 07b

Nem egy nagy durranás, az abszolút olcsó vadászkés kategóriában a többi gyártó hasonló portékáival azonban partiban van, akár középmezőnynek is nevezhetnénk osztályában. A forma 2003-ban megkapta az „IWA International Knife Award 2003 – Best Outdoor Knife“ kitüntető címet, melynek okán a mai napig így hirdetik az azóta már teljes egészében Kínában, eltérő anyagból készülő példányokat is. Legjobbnak nevezni erős túlzás (2003-ban is az volt), de tény, hogy a „nagy vízen” túl még mindig népszerű és keresett darabnak számít, főleg nagyobb testvérével, a fogazott hátú „XT1B – Camp Knive” verzióval karöltve.

Kesportal: XT2B 08

A históriához hozzátartozik, hogy ez a termékcsalád sem menthette meg a Schrade-et a felszámolástól (későn eszméltek). A sors iróniája, hogy nem sokkal a gyár bukása után Jim Zumbo egy félresikerült blogbejegyzése okán gyorsan a média süllyesztőjében találta magát (mit süllyesztő, egyenesen uránbánya). Zumbo úr a Remington szóvivője is volt 2007-ben, mikor egy bejegyzésben az összes AK és AR formájú karabélyt terroristafegyvernek titulálta, megkérdőjelezve azok vadászati célú felhasználását és kvázi terroristának nevezve ezzel az ilyen eszközöket használó embereket. Azt tudni kell, hogy ezen fegyverek többnyire félautomata változatai a rágcsálókat irtani kénytelen farmerek és fegyverkedvelő sportemberek körében is nagyon népszerű holmik (egész iparág épül az utángyártott tuning alkatrészekre és kiegészítőkre). Az óriási nemzeti felháborodás hatására Zumbo elvesztette szerkesztői állását az „Outdoor Life” magazinnál, megszüntették TV-s programját és a Remington is elbocsátotta (lévén a vásárlói bojkott vastagon érintette). Hogy a bukás teljes legyen, a Gerber és a Mossy Oak is megszüntetett vele mindennemű kapcsolatot – noha vadászati tudása és fegyverismerete egy szerencsétlen bejegyzés okán nem lett kisebb.

Kesportal: XT2B 09

Ahogy Jim Zumbo sorsa is jobbra fordult azóta, úgy én is bízom az eBay-es szelek kedvező alakulásában, mert ennél sokkal jobb korai Schrade-ek bukkannak fel időnként. Szerencsére (vagy sajnos) az igazán szép darabok után nagy az érdeklődés (és sok a licit), de előbb-utóbb úgyis lesz egy kis szériás Pro Hunterem. Csak, hogy ne ez legyen az utolsó Schrade témájú szösszenet a blogon. Vagy még inkább azért, mert a néhai Loveless bácsi munkája is benne van, aki épp egy éve hunyt el.

BlackWoOd
(A fotók egy része interneten fellelt tartalom.)

8 hozzászólás


  1. 1 firesnake

    Köszi a cikket Blacky 🙂

  2. 2 Spoon

    Nekem is tetszik , kedvelem az írásaidat!

  3. 3 Golbat

    Szépen összerakott, jó hangulatú írás, gratu! 🙂

  4. 4 Julius77

    Jó kis cikk!Köszi,és gratula!

  5. 5 gabe

    Bravó BlackWood

  6. 6 edrose

    Hejj BW, még sok ilyet, mert ez jó nekünk. 😉

  7. 7 fanny

    most vettem egy utánzatot nevetséges áron,ugyan így néz ki.van belőle három fajta (harmadik kép) csak a tokja erősen más!

  8. 8 wiliwonka

    Én is most vettem egyet 1300 Ft-ért Extol márkanéven. Ahhoz képest egész jó a minősége, amennyibe kerül.

Hozzászólok

Hozzászóláshoz be kell lépned.