maç sonuçları

ICK, avagy izraeli „kommandós kés” Sheffieldből

Firpojoni éltársunkat, a katonai kések rajongóját legutóbbi csalódása sem tántorította el attól, hogy webshopon keresztül újabb darabot szerezzen be. Ezúttal egy vadászkésből lett kommandós kést szemelt ki, melyről pár szóban és képekkel beszámol nekünk.

Kesportal: ICK 01

Ezúttal egy angol-izraeli katonai kést szeretnék bemutatni a tisztelt olvasóknak. Bár a kés utáni nyomozás alapján egyelőre csak az „angol” jelző állja meg száz százalékosan a helyét, azonban a kések világában is előfordul, hogy érdekesebbek a legendák, mint a valóság. A késre Steven Dick cikke hívta fel a figyelmemet, aki a Tactical Knives 2003. márciusi számában írt (34. oldal) egy ismertetőt az „izraeli harci késről” (Israeli Combat Knife). Cikke bevezetőjében azt írja, hogy ez egy olyan kés, ami iránt az olvasók nagy érdeklődést mutattak és végre a múlt évtől (értsd 2002) ismét hozzá lehet jutni különféle forrásokon keresztül, így itt az ideje, hogy írjon róla. Dick szerint a kést 40 éve használja az Izraeli Hadsereg, ezáltal egyike a „leginkább valós körülmények között tesztelt” késeknek, s a KaBar-hoz mérhető klasszikus.

Kesportal: ICK 02

Elveti azt a máshol közkeletűen elterjedt nézetet, hogy (elsősorban a hasonló pengeméret okán) az ICK egy KaBar-kópia lenne. Véleménye szerint mindkettő közös őse a Marbles Knives „Ideal” nevű vadászkése. A korabeli katalógusrajzokat és a mostani, közel tucatnyi verzió képeit nézve valószínűleg van benne igazság.

Kesportal: ICK 03

Az ICK-t a „John Nowill, Sheffield, England” cég gyártja, melynek kínálatában egy sor más kést, illetve replikát (vagy újra gyártott közismert modelleket) forgalmaznak, mint például a legendás Fairbairn-Sykes tőrt, vagy a brit „M.O.D.” túlélőkést. A John Nowill & Sons 1700. óta létező patinás brit késgyártó (borotvásoknak is érdekes lehet, különösen a „Krosskeys” márkanevű modellek).

Kesportal: ICK 04

Az egyetlen kérdés, amire nem sikerült választ kapnom internetes és egyéb búvárkodásom során, hogy vajon az Izraeli Hadsereg hivatalosan rendszeresítette-e ezt a kést, vagy hogy a pengetőbe ütött Dávid-csillagon és az „ICK” elnevezésen (az interneten egyébként leginkább „Israeli Commando Knife” néven fut, hiszen egy „kommandós-kés” azért mégiscsak jobb, mint egy nem kommandós) kívül egyáltalán van-e köze az izraeliekhez? Cikkében Dick egyértelműen dicséri a kés tulajdonságait, hiszen a „40 évnyi katonai tapasztalat és a sheffieldi acél” ötvözete csak jó lehet, bár megjegyzi, hogy (jó amerikai lévén) éles helyzetben azért ő egy KaBar-t választana a valódi fokél miatt. Némi kritikával illeti ugyanakkor a tokot, mely valójában kritikán aluli.

Kesportal: ICK 05

Más online források is megerősítik a 40 éves használati legendát Egy másik netes forrás (sajnos ezt a cikk írásakor nem sikerült visszakeresnem) ennél jóval tárgyilagosabban és tudományosabban annak a kétségének ad hangot, hogy ez a Nowill-féle kés használatban állna az Izraeli Hadseregben, azon egyszerű oknál fogva, mivel a pengetőn feltűnő látványos izraeli Dávid-csillag nem a hadsereg hivatalos átvevőjele, ilyet hadianyagokon egyáltalán nem használnak. A többi sheffieldi terméket (és egyáltalán a hozzáférhetőség körülményeit) vizsgálva magam is arra a meggyőződésre jutottam, hogy ez a kés annyira „izraeli kommandós”, mint amennyire egy mai gyártású Fairbairn-Sykes tőr „eredeti brit ejtőernyős”. Arra nézve viszont, hogy mikor használt ilyen késeket az Izraeli Hadsereg, semmiféle forrást nem sikerült fellelnem. Három (az Izraeli Hadsereggel foglalkozó) könyv áttanulmányozása során mindössze két képet találtam kést viselő izraeli katonákról: egyikük egy KaBar-t hordott, a másiké azonosíthatatlan. Mindazonáltal köztudott, hogy az 1967.-es hatnapos háborúnak az izraeliek amerikai, francia és brit forrásokból beszerzett (némiképp szedett-vedett) eszközökkel vágtak neki (tehát reális esély mégis van egy hasonló kés használatának, ha nyoma látszólag nincs is).

Kesportal: ICK 06

Ha már a „történetén” átrágtuk magunkat, nézzük meg, konkrétan milyen vasról is beszélünk. A kés teljes hossza 30,5 cm, melyből a penge 17,6 cm-t tesz ki, mely egyébként 5 mm vastag. Az anyagáról a gyártó csak annyit ír, hogy szénacél, melyet parkerizálással feketítettek, ettől csillogó lett. A www.kapszli.hu szerint ez az eljárás minden alacsonyan ötvözött acél (fegyverek, gépalkatrészek csavarok, stb.) némileg korrózióálló kezelésére jó. Olcsó és egyszerű, tömeggyártásra alkalmas.

Kesportal: ICK 07

A kés markolata a hagyományos „bőrgyűrűs” eljárással készült. Valamivel keskenyebb, mint a KaBar markolata, de a két alsó és két felső bemélyítés kényelmessé teszi többféle fogásnemben is. Az acél markolatvéggel elvileg lehet ezt-azt törni. A keresztvas egy egyszerű (de hatékony) acéllemez. Egészében egy kicsit „archaikus”, de (legalábbis szerintem) szép formájú Bowie-késsel állunk szemben, ami tulajdonságaiban a KaBar-hoz mérhető, viszont árban annál drágább (Angliából szállítással együtt 100 USD körüli áron sikerült beszerezni), így igazából használati késnek nem érdemes megvenni. Az összeszerelés is kicsit „archaikus” (avagy trehány), a pengetőnél van egy kis rés a keresztvas és a penge között, a bőrgyűrűket is kissé „rusztikusan” húzták fel a markolattüskére.

Kesportal: ICK 08

Az új késsel ismerkedés mélypontja egyértelműen a tok kézbevételével kezdődik. 3 mm vastag bőrből készült, semmiféle élvédő nincs belül, vékony cérnával varrták össze (még szerencse, hogy azért szegecselték is), az övbújtató pedig egy egyszerű dupla hasíték. A markolatszíj patentja egy olasz ruhapatent, nem túl erős, ráadásul a szíj jócskán bővebb, mint maga a markolat. Gondolom csak a kés készül Sheffieldben, a tokot pedig távol-keleti vendégmunkások rakják össze egy olasz pincebörtönben, így aztán a méretezés valahol elcsúszhatott … Tehát ha valaki netán hosszasabban használni is szeretné, akkor gondoskodjék egy normális tokról (a mérethasonlóság okán a KaBar-tokba belefér, kicsit lötyög benne, ugyanakkor egy véletlen ötlet folytán belepróbáltam a Muela Tanto tokjába, és abba tökéletesen illik).

Kesportal: ICK 09

Összességében egy szép „old school” kés ez az ICK, nosztalgiázásra kiváló.

Firpojoni

A képek egy része a WarRelics.eu fórumáról származik.

5 hozzászólás


  1. 1 Somi

    Gratulálok az oknyomozó cikkhez! Klassz! 😉

  2. 2 trice

    Érdekes, jó kis cikk. Köszönöm.

  3. 3 csulak

    hat ez brutalisan nezz ki, tenyleg gyilkolasra „teremtett” joszag.

  4. 4 MirrMurr

    Pazar írás,nem vagyok szakértő,de a végén már úgy éreztem…

  5. 5 wittmann

    Ezek kellenek nekem!!

Hozzászólok

Hozzászóláshoz be kell lépned.