maç sonuçları

Spyderco Wave-ek, avagy a villámgyorsan nyíló pókok esete

Spyderco Fan szépen összefoglalja a Spyderco wave-es késeivel – s így általában a wave-vel – kapcsolatos tudnivalókat. Mindezt saját minőségi képeivel – ahogy ezt tőle már megszoktuk. Igaz, úgy néz ki, ebben már segédje is akadt…

Kesportal: 1

Hála Ernest Emerson és Sal Glasser együttműködésének, a Spyderco-nál is megtalálhatóak a zsebből való kihúzáskor rögtön nyíló kések. A 2010-es esztendőben ugyan csak négy modell képviselteti magát, de hála az egyéb beszerzési forrásoknak (internetes oldalak, elhanyagolt boltok, limitált kiadások) összeszedhetünk pár „gyors” pókot. Ha szeretnénk, hogy késünk éllel is rendelkezzen (késeknél nem hátrány) akkor a Delica, az Endura, a Rescue 93 valamint a P’kal modellek közül válogathatunk. Amennyiben a késes önvédelmet, illetve a kés használatát szeretnénk biztonságosan gyakorolni, de ehhez nem akarunk lemondani kedvenc modellünkről, a Spyderco gondolt ránk és elkészítette a Delica, az Endura és a P’kal él nélküli, gyakorló, úgynevezett: „Trainer” változatát is.

Némi leleményességgel azonban mi is elkészíthetjük kedvenc „pókos” késünk Wave verzióját. Semmi másra nincs szükség, mint egy kábelkötegelőre, valamint arra, hogy késünk klipszét „tip-up” (hegy felfelé) pozícióban is felszerelhessük. A kötegelőt a nyitólukba fűzve már el is készült a „gettóvév”. Jól működik, bár a kinézet hagy majd némi kívánnivalót maga után…

Kesportal: 8

A Wave rendszer

Egykezes késünk sokféleképpen nyílhat. Legyen szó akár a hüvelykujj (a pengén elhelyezett nyitóluk vagy pöcök), akár a mutatóujj („flipper” nyitószerkezet, pl. CRKT M-16) által nyitható típusoktól a különböző trükkös rendszereken át egészen az automata nyitómechanizmusokig, szinte mindent láttunk már. Így amikor a világ azt hitte, hogy „mindent megénekeltek már” , Ernest Emerson (az Emerson kések atyja) bebizonyította, hogy van még új a nap alatt. Szokták mondani, hogy mindig a legegyszerűbb megoldás a legjobb és ez most sincs másképp.
Mikor már attól féltünk, hogy az unatkozó tervezők feltalálják a füttyszóra nyíló kést, Ernest bácsi nem tett mást, mint hogy egy kis „szarvacskával” látta el a pengét. Ettől ugyan nem lett feltétlenül szép a kés (bár az Emerson késeket eddig sem fenyegette az a veszély, hogy szépségversenyt nyernek… ), de praktikus annál inkább. A dolog lényege annyi, hogy mikor a kést kihúzzuk a zsebünkből, a pengén lévő „szarv” beleakad a zseb szélébe és nyitja, valamint rögzíti a pengét. Néhány országban (többek között nálunk is) tiltott az automata kések viselése. Hála azonban a Wave-nek, automata késeket megszégyenítő sebességgel tudjuk késünket kinyitni.

Kesportal: 3

Wave a gyakorlatban, avagy amikor jól jön a sebesség

Természetesen ha csupán az evés, vagy pl. egy csomag felvágása a feladat, akkor a zsebből nyílás feleslegesnek tűnhet. Ernest Emerson taktikai késeket készít, így a Wave-et alapvetően ilyen, azaz taktikai helyzetekre találta ki. Magyarán: ha egy támadásra gondolunk, ahol meg kell védenünk magunkat, mindenki beláthatja, mennyire fontosak és értékesek azok a másodpercek, amit ezzel a fajta nyitással nyerhetünk. A gyakorlatban, a mi számunkra azonban mindez szerencsére aligha realitás, illetve a késsel való védekezés általában is az utolsó utáni eshetőség kell, hogy legyen, hiszen aki már kést ránt, annak elég nehéz karcolás nélkül kikeverednie a helyzetből. Ráadásul az utána következő jogi procedúra sem kellemes. A jelszó tehát ilyen esetben is a „szégyen a futás, de hasznos”.
Szóval: hol is nyerjük ezeket a másodperceket? A válasz egyszerű: lerövidítjük, illetve kihagyjuk a kés nyitásának bizonyos lépéseit.

Kesportal: 9

Kesportal: 10

Kesportal: 11

Kesportal: 12

Kesportal: 13

Kesportal: 14

Kesportal: 15

Átlagos kés nyitása:

1. Kihúzzuk a kést a zsebből

2. Kinyitjuk a kést

3. Biztos, stabil fogást veszünk fel – KÉSZ!

Wave-vel ellátott kés nyitása:

1. Kihúzzuk a kést a zsebből – KÉSZ!

A fent említett példa valóban így játszódik le a P’kal esetében, ahol már a nyitás közben automatikusan ott fogjuk meg a kést, ahol az a legstabilabb. Természetesen a Delica/Endura páros esetében csupán a 2. lépést hagyjuk ki, de az is sokat számít.

Kesportal: 16

Kesportal: 17

Kesportal: 18

Kesportal: 19

Kesportal: 20

Spyderco Delica/Endura

A legendás páros már közel 30 éve tagja a Spyderco kínálatának, így várható volt, hogy a rengeteg változat után, (különböző színek, acélok, markolatok, köszörülés) megkapják a „szarvakat” is.

Aki a hétköznapi feladatok ellátására keres gyorsan nyíló kést, az a Delicában, akinek pedig nem számít a méret (állítólag a nők azok…), azok az Endurában találhatnak rá a tökéletes EDC-re.
Kicsik, könnyűek és kényelmesen viselhetőek. Pengéjük VG-10-es japán acél, markolatuk pedig acél linerekkel erősített üvegszálas FRN.
A Endurából időközben megjelent egy „toxic-green” markolattal ellátott, fekete pengéjű limitált modell is.

Spyderco P’kal

A Shivworks és a Spyderco közreműködésével született meg a Fülöp-szigeteki harcművészeti rendszerről elnevezett önvédelmi egykezes, a P’kal.
A kés olyan mértékben meríti ki a SD (self-defense, önvédelem) fogalmát, hogy EDC-re (every day carry, mindennapi használat) jóformán nem is használható.
A Delicához képest prémium anyagokat használ, ami az árcéduláján is meglátszik. (Nálunk 55.000 forintért árulják, míg a Delica Wave-et 19.900-ért.)
A penge porkohászati acélból, a markolat pedig acél linerekkel erősített G10-ből készül. A finom nyitásról a Spyderco golyós zárrendszere gondoskodik, amit ezen modell esetében elláttak egy kis recézett műanyaggal is, amelynek köszönhetően sokkal egyszerűbb a kés becsukása.
Szerencsére a kés (a Delicához hasonlóan) ripityára szedhető, ami nagyban megkönnyíti a takarítást, valamit az esetleges tuningolást.

Tapasztalatok

A Delica Wave még csak néhány napja van nálam, de máris belopta magát a szívembe. Precízen és jól működik. Könnyű és vékony. Olyannyira, hogy az ember szinte meg is feledkezik arról, hogy a zsebében van. Nyitópöcke kevésbé „zsebgyilkos”, ráadásul FRN markolata miatt nadrágunkat sem dörzsöli – nem úgy, mint a P’kal.

Kesportal: 4

Utóbbi már több, mint két éve minden nap velem van. Személyében megtaláltam a tökéletes önvédelmi egykezest. Bár mind nyitópöcke, mind markolata hazavágja előbb-utóbb a nadrágot (nálam a harmadikat fogyasztja…), ráadásul – mint már említettem – a penge és a markolat formája miatt tökéletesen alkalmatlan a hétköznapi feladatok ellátására. (Nyársat faragtam és szalonnát vágtam már vele. Megigértem, soha többet…) Mégsem kéne semmi más helyette. Ki érti ezt?
Még nedves kézben is (vizes, izzadt, stb…) rendkívül stabilan fogható mindkét kés. A G-10-es műanyagot nem kell senkinek sem bemutatni, hiszen mindannyian ismerjük ezen előnyös oldalát. Én azonban nagyot csalódtam a Delicában. Szerencsére pozitívan.

Kesportal: 6

Megmondom őszintén, régen tartózkodtam az FRN markolattól. Egy csúszós, recsegős, nyeklő-nyakló anyagnak gondoltam. Tévedtem. Az acél linereknek hála nagyon masszív benyomást kelt, ráadásul az FRN mintázata is olyan, hogy a markolat közepétől a penge felé, illetve a kés vége felé „megakasztja” az ujjunkat és nem engedi lecsúszni. Körülbelül olyan, mint a kígyók vagy leguánok bőre, ami csak az egyik irányban engedi a kezet siklani, a másik irányba nem. Remek ötlet. Persze a P’kalnak nincs szüksége efféle „trükkökre”, hiszen G10-es markolata hírből sem ismeri a csúszás fogalmát, amire még a kés formája is rátesz egy lapáttal. Ugyanis hála a kisujjnak kialakított mélyedésnek, valamint a hüvelykujj „lezárásának” a markolat végén, késünk olyan stabilan ül a kezünkben, hogy még akkor sem csúszna ki onnan, ha a teljes markolat acélból lenne.

Adatok

Delica/Endura:

-Penge: VG-10

-Markolat: FRN

-Zár: Back Lock

-Pengehossz: 74mm / 97mm

-Vágóél: 65mm / 88mm

-Teljes hossz: 108mm / 224mm

-súly: 72g / 103g

Kesportal: 5

P’kal:

-Penge: CPM-S30V

-Markolat: G10

-Zár: Ball Bearing Lock

-Pengehossz: 76mm

-Vágóél: 71mm

-Teljes hossz: 187mm

-súly: 103g

Kesportal: 2

Értékelés

(Természetesen szubjektív, 1-10-es skálán értendő)

Külcsín

Delica: 7 pont (+ egyszerű,letisztult, a Spyderco-tól megszokott dizájn / – mivel nem egy plusz kiegészítőként kapta meg a szarvat, hanem a penge lett átalakítva, így az keskenyebb lett, mint az alapverzió)

P’kal: 10 pont (+ minden milliméter a funkcionalitást szolgálja)

Összeszerelési minőség

Delica: 7 pont ( – alapmodellként rendelkezik néhány bosszantó hibával, pl. sorjás markolat)

P’kal: 10 pont ( + tökéletes kidolgozás és precizitás)

Használhatóság

Delica: 10 pont ( + tökéletesen alkalmas a mindennapi feladatok elvégzésére)

P’kal: 5 pont ( + SD-nek hibátlan / – EDC-nek nem alkalmas)

Hordhatóság

Delica: 10 pont ( + kicsi,könnyű)

P’kal: 7 pont ( – szarva és markolata kidörzsöli a nadrágot)

Anyagok

Delica: 7 pont ( + árához képest jó anyagok)

P’kal: 9 pont ( + prémium anyagok)

Beszerezhetőség

Delica: 10 pont ( + megfizethető,jelenleg is kapható)

P’kal: 8 pont ( + jelenleg is kapható / – viszonylag drága)

Aki tehát gyorsan nyíló Spyderco-ra vágyik, választhat a kényelmes Delica, az illegális méretekkel rendelkező Endura, a mentőkésként használható Rescue 93, valamint az önvédelem mestereként tündöklő P’kal között. Döntsünk bármelyik kés mellett, biztosak lehetünk benne, hogy: „…a minőségi és precíz munka mellett a megbízhatóságot és az egyediséget is megvásároltuk.”

Szöveg: Kardos Kamill (SPYDERCO FAN)

Fotó: Miklósy Nikolett és Kardos Kamill

11 hozzászólás


  1. 1 firesnake

    Nagyon jól megírt, minden szempontból precíz cikk 🙂 Tetszett, jók ezek a vasak !

  2. 2 hegyespenge

    Egy érdekességet szeretnék hozzáfűzni a témához. Még jóval azelőtt, hogy Emerson úr levédette a wave nyitásmegoldást, a Kershawnál készült egy rövid ideig egy olyan modell, amelyen pontosan erre a felhasználásra alkalmas felső kampó került kialakításra. A vicc a dologban, hogy a Kershaw tervezőiben fel sem merült az, hogy ezzel mennyire értékes koncepciót nyerhettek volna. A katalógusban a kialakítás értelmét azzal indokolták, hogy milyen remek sörbontó…

  3. 3 Golbat

    Érdekes cikk, a szokásos kiváló képekkel! 🙂 (Megelőztél – tavaly nyáron leadtam egy Delica Wave cikket, talán az is megjelenik idén…)

    Sanyi, érdekes infó volt :), nem tudod melyik modell volt ez a kuriózum?

  4. 4 finucci

    A régi Talon volt az.

  5. 5 edrose

    @Golbat: a pontosság és a külső olvasók kedvéért azért tegyük hozzá, hogy – bár én is sokkal lassabb vagyok a kelleténél, de – azt a cikket nem ide adtad le! 😀

  6. 6 Spoon

    Nagyon összeszedett cikk lett, pöpec képekkel! Gratulálok 🙂

  7. 7 Golbat

    Ed: teljesen igazad van, az én irományom a nyomtatott sajtóban jelenik majd meg valamikor. Szkúzi. 🙂

  8. 8 Cuccos19

    Remek cikk, regota szerettem volna mar egy jot olvasni a wave-es kesekrol!

    Koszi SF!

  9. 9 kelapu

    Nagyon összefoglalt jó olvasmány, nem vagyok szerelmese az említett késeknek, de engem meggyőztél.
    Talán kellene vennem egy ilyet is, csak le kell győznöm a kishitüségemet amiért a többfunkciós bicskákhoz húz inkább a szivem. Bocs.

  10. 10 Croaker

    Két pontosítást engedj meg SF: A „p’kal” szó nem egy harcművészeti rendszer neve, hanem a visayan nyelvekben találtható pikal/pakal ‘tépni’ jelentésű szóból ered, ami egy technika elnevezése lett.
    Az EDC pedig nem ‘every day carried’, hanem ‘every day carry’.
    🙂

  11. 11 Kardos Kamill

    Köszi mindenkinek. Észrevételek elraktározva a memóriában. 🙂

Hozzászólok

Hozzászóláshoz be kell lépned.