maç sonuçları

Késes kalandozások korszakokban és kontinenseken I. – a Douk-Douk

Vannak kések, amelyek egyáltalán nem míves darabok, viszont használhatóságuk, kiváló ár-érték arányuk, vagy néha a történelem okán komoly földrajzi elterjedtségre és/vagy korszakos jelentőségre tettek szert.

Ilyen például a francia Douk-Douk, a japán Higonokami, a hajdanán német, mára dél-afrikai Okapi stb. Kalandozzunk hát e témában egy kicsinyt…

A Douk-Douk története 1929-ben kezdődik: ekkor alkotja meg egy thiers-i késkészítő, Gaston Cognet. Egyszerű bicskát tervez: a penge szénacél, a markolat U-alakban meghajlított acéllemez (ennek köszönhetően igen lapos), zárja nincs, a markolaton belül viszont rugó rejtőzik.

Késével a cégét éppen csak megöröklő, fiatal Cognet új piacokat szeretne meghódítani, ugyanis az első világháború utáni gazdasági recesszió és politikai átrendeződés miatt számos korábbi vevőjét, felvevőpiacát elveszítette – köztük is a legnagyobb érvágást Oroszország kiesése jelentette. Az akkor még ereje teljében lévő francia gyarmatbirodalomban szerencsére rejlettek még kiaknázatlan lehetőségek, így az új bicskát elsősorban ide, ezen belül is először az akkor ígéretesnek tűnő – mert szűz – óceániai piacra szánja. Miközben nevet keres a legifjabb modellnek, egy Larousse-enciklopédiában lapozgatva megakad a szeme egy, a melanéziai kultúrában jelentős istenségen, akit Douk-Douknak neveznek.

Douk-Douk (ejtsd: dukduk) levélszoknyában és csúcsos sipkában jár, eredete az idők homályába vész, de még ma is jelentős kultusszal dicsekedhet. S ami akkor igen lényeges: neve a világ minden sarkában kimondható. Az ő jellegzetes, banánszoknyás ábrázolása lett a Cognet-bicska markolatán látható motívum, neve pedig cirádás arabeszkekkel körbevéve a pengén látható. Egy gond van csak, amit vagy a Larousse nem említ, vagy Cognet nem olvas eléggé utána: Douk-Douk mint büntető istenség is tevékenykedik, márpedig a babonás melanézek ezért nem éppen szívesen hordanának ilyen „rizikós” tárgyat…

Nem tudni, hogy a hiedelmek vagy egyéb tényezők miatt is, de a melanéz piac tényleg kiábrándító eredményeket produkál, így a Douk-Doukkal a cég kénytelen új területeket is megcélozni: jelen esetben először is Észak-Afrikát. Itt már sikert sikerre halmoz a banánszoknyás istenség, olyannyira, hogy az első világháború előestéjére már gyakorlatilag az akkor francia tartomány Algéria „nemzeti bicskájává” válik.  Borotvaéles pengéje – valóban gyakran használták borotválkozásra is – és lapos, vékony mivoltának köszönhető rejthetősége okán használata sajnos komoly „érdemeket” vív ki az eredeti, békés célokon igencsak kívül eső területeken is (mindezt persze kölcsönösségi alapon, azaz mindkét, francia és arab oldalon). Olyannyira, hogy a Douk-Doukot Algériában a francia hatóságok végül „hadifelszerelésnek” minősítik, behozatalát megtiltják, a meglévő készleteket pedig lefoglalják, s a gyártó kárpótlására kiegészítő felszerelésként kiosztják a katonák között. Ennek köszönhető, hogy a francia katonaság és az idegenlégió közvetítésével a Douk-Douk Libanont és Indokínát is meghódítja.

Észak-Afrikából dél felé szintén a katonai expedíciók, illetve az arab kereskedők karavánjai, vagy az ekkor még nagy számban mozgó felfedezők, kutatók és utazók közvetítésével az egész kontinensen ismertté válik és elterjed – olyannyira, hogy egyes afrikai országokban a dukduk máig egyszerűen zsebkést jelent. A sors és a történelem iróniájaként pedig a francia gyarmatbirodalom összeomlásakor, a hazatérő csapatoknak és a visszatelepülő civil telepeseknek köszönhetően az anyaországban addig gyakorlatilag ismeretlen bicska ott is új karriert kezdhet.

A Douk-Douk az idők folyamán különböző változatokban is megjelent, elősegítendő főleg az afrikai kontinens különböző zugaiban történő „kellemesebb” fogadtatást. A különbségek leginkább a markolaton található motívumok szintjén, ritkábban azonban a penge formájában is jelentkeztek. Északnyugat-Afrikába El Baraka néven is gyártották (motívum: a Dél Keresztje). Innen délebbre részben le Saharien néven készült, motívumként az agadezi kereszttel, részben pedig Ed-Dib, azaz Sakál néven futott, a markolaton természetesen sakállal. A később mégis ébredező Óceánia Tiki néven „kapta vissza” a Douk-Doukot, markolatán természetesen Tikivel, egy tahiti istenséggel – ő ezúttal talán csakis szerencsehozó és áldásosztó tulajdonságokkal bír… A francia belső piac pedig a l’Écureuil, azaz Mókus elnevezésű és rajzú modellt kapta, a hagyományos, keleties hangulatú és cirádás díszítésű penge helyett sima drop point változatban.

Mindezen verziók a különböző pengeváltozatokkal fűszerezve, illetve a természetesen szintén nagy számban létező utánzatok értelemszerűen a gyűjtőszenvedélyre is igencsak stimulálóan hatnak…

A kés eredetileg tízcentis pengével készült, mára azonban több méretet is gyártanak belőle: az óriás kb. 12, a nagy (normál) kb. 10, a kis modell pedig kb. 8 cm-es pengehosszal bír, ezeknél szénacél a penge. A normál modell már színes változatokban is kapható, inoxpengével, ezeken a markolat epoxibevonatot kap.

Egy Douk-Douk beszerzése itthon bizony nehézkesebb feladat. Azok azonban, akik ugyanebben a műfajban, de az eredeti Douk-Doukhoz nem feltétlenül ragaszkodva szeretnének foldert választani, találhatnak egy XXI. századi leszármazottat, egy multivitaminokon nevelkedett, szteroidokkal tuningolt, bodybuilder dédunokát: a Pocket Bushmant a Cold Steeltől. E modell az óriás Douk-Doukra hajaz (12 cm-es penge), ugyanaz az egyszerű markolatfelépítés jellemzi (külön értékelendő, hogy a Cold Steel a honlapján említést is tesz a francia ősről…), viszont a dédihez képest nagy előnye, hogy már zárja is van. Az ős bájával és patinájával ugyan nem dicsekedhet, de ár-érték aránya – családi jegyként – továbbra is kitűnő.

 

 

Rózsa Edvárd

Képek: douk-douk.com, forum.neoczen.org, internet

18 hozzászólás


  1. 1 Somi

    Hu, ez klassz! Végre tudom, hogy hívják ezeket a bicskákat. 🙂
    Gratula a cikkhez, nagyon tetszik az idővonal, amit bejárunk az olvasás alatt.
    Ha jól gondolom, akkor a markolat végén az a kis fém a penge becsukott állapotban történő rögzítésére is szolgál?

  2. 2 tibor

    Nagyon érdekes lett a cikk. Nekem van egy Douk-Douk-om, egy régi kollégám küldte Franciaországból, úgy gondolta, érdekelhet engem. Kezdetben nem nagyon foglalkoztam a késsel, korrodálódott, akkor még inkább a rozsdamentes kések vonzottak. Azután rájöttem, hogy nagyon élesre lehet fenni, és viszonylag jól tartja az élét. Azóta az első késeim között tisztelem, fenegetem, tisztogatom.
    Tibor

  3. 3 csoty

    Nem semmi már megint! Ha ez ilyen rendszerességgel „megy”, akkor nyomtatott formában is piacképes vagy. 🙂

  4. 4 hegyespenge

    Edrose, ismét csak ámulok. Komolyan fel kell gyűrni a gatyaszárat, ha a tiédhez mérhető cikkeket szeretne valaki írni. Persze törekedni mindenképpen érdemes rá! 🙂

  5. 5 Escape

    Ed -sem 😉 – a piacképességre hajt.

    Amúgy igen, ez a terv, hogy pörögjön a portál.

  6. 6 edrose

    Szolgálati közlemény: most vettem észre, hogy éccaka kimaradt egy kép, amit szerettem volna még betenni, méghozzá Tikiről. Pótolva. Remélem nem sértődött meg és küld rontást a fejemre… 😀
    Köszönöm a hozzászólásokat, örülök, ha tecc! 😉

  7. 7 csoty

    Hülyén hangzik, de én picit visszafognám a pörgést. Még a végén elfogy a spiritusz, és akkor jön a pangás. 😛
    Ha heti egy cikk jelenik meg, esetleg havi kettő, akkor maradna tartalék az uborkaszezonokra ( nagy, össznépi családi ünnepek, Karácsony és társai ) is.
    Annak ellenére gondolom így, hogy nagyon kellemes nekem is a professzionális zsurnalisztikai alkotásokat befogadni. 😀

  8. 8 poe

    Ismét szuper. Télleg ilyen kisszínes, kávé mellé való és tanulok belőle jól. 😉
    Így tovább!

  9. 9 rty42

    Részemről is a szokásos max respect!

  10. 10 Golbat

    Ed, szép munka volt! 🙂

    Lehetett anno a ’80-as években is ilyen Douk-douk-szerű zsebkéseket venni – a helyi nagyáruház szerszámosztályán egy sárga műanyagládában mindig volt nylonzacskóba csomagolva vagy 50 darab… Persze azok formájukban (mint penge, mint markolat) inkább egy svájcibicskára hajaztak, de rém olcsók voltak – kár hogy gyerekként elhagytam már az enyémeket…

  11. 11 bigjockey

    Csak igy tovább Ed,magasra tetted a mércét…

  12. 12 Le Goff

    Gratulálok, jó volt erről is olvasni ilyen részletesen.Csak így tovább, a korábbi cikkeid is nagyon színvonalasak.

  13. 13 h_g

    Somi: Csukott állapotban nem kell rögzíteni, mert a rugó nagyon erős, két kézzel sem könnyű nyitni-csukni; az acélhurok szerintem csak a szíj rögzítésére van. Az erős rugó mellett határozottan meg is áll a félig nyitott helyzetben (szögletes a penge töve), így a véletlen becsukódás szinte kizárt, ennek nagy része lehetett a sikerében.

    Meg valószínűleg annak is, hogy a keleties pengeforma felső ujjtámasza igazából nagyon praktikus, annál fogva úgy lehet irányítani az elég nagy bicskát, mint egy sokkal kisebb, hasas nyúzókést. (Mint a Bowie esetében is.)

  14. 14 h_g

    edrose: A mini-változat pengéje inkább 7, mint 8 centi. (Itt van a kezemben: hegytől markolatig 73, az éllel rendelkező része 67 mm.)

  15. 15 edrose

    h_g, köszönöm a figyelmeztetést, kijavítottam „kb. … cm”-re.
    Egyébként pedig köszöntelek a Portálon, remélem, hogy a fentiek ellenére azért tetszett a cikk (mert ez sajnos nem derült ki), illetve ajánlom figyelmedbe a Fórumot is!

  16. 16 h_g

    Persze, hogy tetszett! (Bár a kb. 7 cm-t továbbra is pontosabbnak tartanám…)

  17. 17 h_g

    Egyébként még egy különleges megoldást érdemes lehet megemlíteni erről a bicskáról: az eredeti (szénacél pengés) változat acéllemez-markolatát nem lakkfesték védi a korróziótol, mint a japán és német vetélytársakét, hanem bronzbevonat, amilyet a korabeli lőfegyvereknél is használtak. Hosszas használatban ez elvékonyodva lilás színárnyalatot vesz föl.

  18. 18 RICO

    Élveztem ezen kis írást. Gratula. Szép munka.

Comments are currently closed.