Késportál

Juliska bemutatásával hegyespenge örvendeztet meg bennünket.

Az egykezes bicska nem egy új találmány, mint ahogy azt sokan feltételezik. Már jóval időszámításunk előtt is készültek egyszerűbb változataik (pl. Kínában) bronz pengékkel, és valamilyen agancs, vagy szarv markolattal. Korszerű zárszerkezetekről, vagy egyáltalán biztosításról persze szó sem volt, egyszerűen a náluk is közismert bugylihoz hasonlóan a penge tengelyének kalapálásával lehetett beállítani egy olyan szorosságot, amely csukott és nyitott helyzetben egyaránt elfogadhatóan tartotta a pengét.

Jelenleg a nemzetközi szakirodalom az ilyen bicskákat leginkább a „friction folder” („súrlódásos” bicska) néven emlegeti, és egyszerűségéből, kortalanságából eredően talán a bicskák világának legváltozatosabb képviselőjét tisztelhetjük benne. Előfordulása sem helyileg, sem időben nem határolható be, mivel egy annyira primitív dologról van szó, amit az egyszerű emberek gyakran mindenféle hulladékvasakból, törött pengékből készítettek el, a környezetükben található egyéb anyagok felhasználásával. Kevés vágóeszköz létezik, ami még a fixpengés késeknél is egyszerűbb felépítésű, de egy friction folder könnyen lehet ilyen. Mivel a véletlen nyitás ellen semmiféle beépített védelemmel sem rendelkezik, így a tok ezekhez a bicskákhoz praktikus kiegészítő, de nem létkérdés. Ha készít is ilyet a gazdája, sokkal egyszerűbben megoldható, mint egy nem becsukható késnél, hiszen az él védett helyen van.

Persze felmerülhet a kérdés, hogy nem veszélyes-e egy ilyen késsel dolgozni? Önvédelemre, közelharcra valóban nem igazán alkalmas, de ha a felborult szekér szíjak és kötelek közé szorult lovait kellett kiszabadítani, a kis egy kézzel is nyitható bicsak a csizmaszárból előhalászva már tökéletesen megfelelhetett. Egyszerűbb munkákra, étkezésre, farigcsálásra pedig aligha volt szükség ennél többre.

A képeken látható „friction folder” (magyarul talán nevezhetnénk „egykezes bugyli”-nak) Szántó Szabolcs (Szasza) munkája. A penge stílusosan reszelőből (egy Valdor típusúból) és rugóacélból(51CrV4), mondhatjuk tipikus hulladékvasakból készített kis rétegszámú damaszt, Szasza saját hőkezelésével. A leélezés eredménye egy igen vékony, kézi fenőkövekkel is könnyen élezhető penge lett. (A pengehossz éppen 8 cm.) A markolat csiszolt szarvasagancs, a bicska tengelye egyszerű vasszög. Hogy a szög szétszegecselése ne tegye tönkre a csontot, Szasza alátétnek két darab holland 10 centest használt fel. Az érmék „fej” oldalán Julianna királynő arcképe látható. A bicskát ez alapján neveztem el Juliskának. A penge és az agancs közé egy kis turpisságként két darab teflon alátét került, ami az autentikusságnak ugyan nem, de a súrlódás egyenletességének annál többet használt!

Hagyományos megoldás ezeken a zsebkéseken a hosszú pengenyúlvány, ami csukott helyzetben erősen kilóg a markolat elé, de kinyitva a hosszabb nyúlvány nagyobb területen osztja el az él használatakor keletkező nyomatékot, és a véletlen becsukódás ellen is hatékonyan véd, hiszen kézben tartva ösztönösen összefogjuk ezt a nyúlványt a markolattal.

Egy kiállításon kézbe venni egy ilyen semmitmondónak látszó kis holmit, miközben az ember önfeledten beszélgethet a készítővel, azt hiszem mindannyiunk számára kellemes élmény. Számomra annyira kellemes volt, hogy nem is tudtam megszabadulni azoktól a finom kis részletektől, amelyek az egész munkát jellemezték. A szép egyenletes mintázat a pengeháton, a harmonikus forma, a penge mozgatásához nagyon jól megválasztott szorítóerő (stb.), mind-mind olyan elemi erejű vonzalmat ébresztettek bennem, hogy még a kisebb hibák, pontatlanságok sem tudták elvenni tőle a kedvemet, csak tovább fokozták ezt az érzést. A folytatást talán nem kell részleteznem…

Teszt

Úgy alakult, hogy egy vadász ismerősünk jóvoltából egy kisebb szarvas teljes bordázatát kellett előkészítenem pácolásra, sütésre. Persze ki nem hagytam volna az alkalmat egy próbára! Szasza egyszerű élszalagos élezése alapvetően működőképes lett volna, mégis úgy éreztem, hogy ha már dolgozni kell, akkor ne kelljen ahhoz a szükségesnél nagyobb erőfeszítés, így kissé átéleztem az élszalagot egy finom konvex ívre.

A bordák feldolgozása során nehéz elkerülni, hogy néha ne nyomjuk oda az élt egy-egy keményebb csontnak, a porcok többszöri átvagdosása pedig magától értetődően része a feladatnak. Ebben az esetben néhány vastagabb porc leküzdéséhez a testsúlyomat is be kellett vetni (bal kézzel egyszerűen rátámaszkodtam a pengehátra), de mindez nem akadályozta meg, hogy az él végig kifogástalanul működjön. A csontok alatti húst rendszerint egyetlen folyamatos mozdulattal el tudtamvágni.

Kissé tartottam a mindenféle rögzítést nélkülöző bicsakló penge veszélyességétől, de rövid idő elteltével meg tudtam feledkezni erről. Semmiféle külön odafigyelésre sem volt szükség. Ha a hegy el is akadt valahol, a penge nyúlványa rögtön nekitámaszkodott a tenyeremnek, így nem volt semmiféle igazi veszély. A sima csiszolt agancs nedvesen nem tapad valami jól, de természetes íveltsége a két pénzérme kiemelkedésével együtt már elegendő volt a folyamatos stabil fogáshoz.

A munka végeztével a tisztítás meglepően gyorsan megy, egy biztosítós bicskához viszonyítva. Mivel semmiféle szerkezet sincs benne, mindenhol hozzá lehet férni, és még az eldugottabb részek takarítása is megoldható, ha valaki nagyon szeretne vigyázni a bugylijára. A reszelő-rugóacél damaszkolás Szasza edzésével kifejezetten jól sikerült! Egyetlen kis kovácshegesztési hiba van benne, de a munkát és a takarítást követően az él még szó szerint borotvaéles volt, semmiféle utólagos javítást, korrekciót sem igényelt, se csorbulás, se kipattanás nem volt rajta látható… Határozottan elégedett voltam vele.

Örvendetes hír, hogy -Szasza elmondása szerint- amennyiben lenne rá érdeklődés, úgy portálunkon a kovácsolás iránt érdeklődők számára egy topik keretében szívesen adna folyamatos írásos tanácsadást, szakmai segítséget. Úgy vélem ez egy igazán jó hír!

hegyespenge

Képek: hegyespenge, www.couteaux-moing.com, www.couteaux.oufti.com