maç sonuçları

Mütyür

Gyakori eset, hogy a késkészítők a megmaradt acélvégekből, a kontúros lézervágás széleiből, a kivágott, de elrontott pengékből (ja nem, ilyen nem fordulhat elő…)  még kitalálnak valamit, mondhatni „újrahasznosítanak”.

Ezek aztán leginkább az acéldarab méretei és formája által diktált praktikumnak, illetve persze a készítő fantáziájának köszönhetően keskeny pengéjű kések, kisebb vágó-, szúró- és feszítőeszközkék alakját öltik.

A jelentős anyagi áldozatra képes rajongótáborral rendelkező, divatos mesterek ezeket aztán szinte aranyáron tudják értékesíteni – naná, majd nem. (Az egyik nagy párizsi késboltban láttam olyan Jens Anso „pálcikákat”, „nyársakat” és „szikéket”, amelyek csupán némi további felületmegmunkálást, köszörülést és élezést kaptak, s mind-mind 100 euró közelében mozogtak…)

A készítők ezeket a kütyüket többféleképpen nevezik, Hegyespenge például Kis vasnak, s mint az alábbiakból is kiderül, Császi mester pedig éppen Mütyürnek.

A képeken látható Kilden Mütyürök pengéje foltosan maratott, rusztikus hangulatú. Éle az alkotó szerint skandináv, egy pici élszalaggal, amitől (ha kötekedni akarnánk, de… naná, hogy akarunk, mert nehogy már csak dicséreteket halljon…) persze már nem igazán skandináv, de azért a leginkább még talán az…

A furatokba a Mütyür fogásának segítése érdekében parakord térfonatok (vagy, ha akarjátok, scoobidoo, scoubidou) kerültek – nekem úgy tűnik, hogy Kilden az utóbbi időben e műfaj jeles szakértőjévé képezte ki magát.

A mini vágóeszközök a kényelmes és biztonságos napi hordás érdekében apró kydextokokat kaptak, így ha akarjuk, Mütyürünket akár nyakban is hordhatjuk.

MÜTYÜR – ADATOK

Acél : Rigor

Vastagság: 4,8 mm

Méret: 44 x 30 mm

Vágóél hossz: 37 mm

Súly: 48 gramm ( tokkal ), 40 gramm ( tok nélkül )

Keménység: 59-60 HRC

 

 

Rózsa Edvárd

12 hozzászólás


  1. 1 rty42

    Jó kis cikk, jó kis mütyűrök.
    Gratula a cikk és a mütyűrök alkotoinak.

  2. 2 Somi

    Én meg a gyorsasághoz gratulálok. Fórumon pár napja „jelentek meg” a mütyürök, és máris itt a cikk. Csak így tovább. 😉

  3. 3 pixelshogun

    A jövőben pont fordítva lenne érdemes csinálni, a fórumban inkább csak figyelmeztetés legyen, itt pedig egy friss poszt, ami kereshető a későbbiek folyamán is kényelmesen, így nem merül el a fórumban.

    Amúgy tényleg nagyon klasszak a mütyűrök, külön vállveregetés a névért 🙂

  4. 4 Kilden

    Köszönöm a dicsérő szavakat! Eddel egyeztetve először neki küldöm a továbbiakban a képeket, és Ő megpróbál minél hamarabb cikket kreálni hozzájuk. 😉 A „Mütyűr” meg csak jött, hiszen „Mütyűr”! 😀 😉

    Üdv.

  5. 5 edrose

    Somi: fórumon pár napja? Tegnap, apám, tegnap! 😀
    De persze köszi!
    pixel leírta: a koncepció és a cél a pörgős, színes portálmagazin, amiért érdemes idekattintani. Ráadásul a címkézésnek köszönhetően tényleg egy-két klikk, és előjön minden, nem kell rég lesüllyedt topikok iszapjában vájkálni…
    Fűzzük is a késkészítőket, hogy aktivizálják magukat, jöjjön az alapanyag. De nem csak tőlük várunk, hanem mindannyiótoktól, cikket is, tesztet, mindent!!!

  6. 6 Somi

    Most OFF leszek, de Le Goff-tól is szívesen olvasnék egy kés bemutatót vagy akár egy tesztet. Meg az összes többi portálos késkészítőtől is, de azt ne felejtsük el, hogy az emberek igen nagy többsége az általa ismert „kommersz” márkákat keresi, szóval azokat se hanyagoljuk.
    Régi cikkeket nem lehet ide feltenni? Vagy a cél egy teljesen új tudásbázis?
    ON
    Akkor tegnap. 🙂
    [img]http://www.smileyhut.com/eat_drink/cheers1.gif[/img]

  7. 7 Escape

    Szerintem a régi cikkek is felkerülnek. Érdekes ez a pörgős megoldás, jól fog kinézni.

    De csak hogy a rózsán is csomót keressek 😉 , azért az a „parakord” nagyon odavert.

  8. 8 edrose

    Somi: mindezek megvitatására ott a „Portál/magazin: infók, megjegyzések, ötletek, javaslatok”.

    Escape: akkor remélem, magadhoz tértél… És igen, „mikartát” is fogok írni. Egyet ne várj tőlem: azt, hogy „digitklíma”! 😉

  9. 9 pixelshogun

    reményeim szerint minden regi cikk is felkerul, persze vannak meg nagyon ingadozo minosegu kepanyaggal rendelkezo cikkek is, de alapvetoen, keruljon fel minden szerintem, hisz sok munka van bennuk, es nem lenne jo, ha elvesznenek. csak eleg sok munka feltolni oket, de vegere jarunk idovel 🙂

  10. 10 kamanart

    Szépek a kis kütyük!
    http://atwoodknives.com/ lehet szinezni 🙂

  11. 11 sama

    általában ezekből a „maradékokból” lesznek azok a darabok amiket szivesen használunk, mindig kéznél vannak és nem sajnáljuk ha kicsorbulnak.

  12. 12 f_zsolt_01

    😀 nekem kell ilyen 🙂

Hozzászólok

Hozzászóláshoz be kell lépned.