maç sonuçları

Kadarka

Hegyespenge legújabb művét mutatom be nektek: a Kadarkát. Kis ügyes integrál (na jó, puristáknak félintegrál, mert a markolatvég már nem eredeti vastagságú), mikarta markolatpanelekkel, S600 gyorsacélból.

 

A kés születésének körülményeiről szóljon maga a készítője:
„Ha egy szóval kellene elmondani a legfőbb motiváló erőt, akkor azt mondanám: kíváncsiság. Korábban már próbálkoztam gyorsacél gyalupengékből késeket készíteni és a legtöbb esetben ezek a kések várakozáson felül tudtak teljesíteni. Aztán jött a Benchmade, és egy nem túl hosszú gyártási ciklusra bevezette az M2-es gyorsacélt is a kínálatába. Ismereteim szerint aki nem csinált problémát a korróziótűrésből, és hosszú éltartást igényelt, az általában elégedett volt vele. Elég volt felhívni egy üzletkötőt a Böhlernél, és kiderült, hogy ez a gyorsacél (M2) náluk is beszerezhető S600 néven, és a hőkezelése is megoldható. Sőt, ami az Uddeholm kínálatával szemben komoly előnyként jelentkezett, az a rendkívül széles méretválaszték. Gyakorlatilag tized mm-re megmondhattam, hogy milyen vastagságot szeretnék, jó eséllyel beszerezhető volt, ha egy egész táblányi acélt megveszek. Hát igen. Az ára viszont az Uddeholm porkohászati acéljainak árával vetekedett, így nem mertem próba nélkül beleugrani egy ilyen beruházásba. Táblát nem vágtak el, így egy vastagabb tömbből kellett levágatni egy cm-es szeletet. Mivel nem terveztem 1 cm-es pengevastagságú vágóeszközökkel kísérletezni, ezért úgy döntöttem, hogy kis méretű integrál kések lesznek belőle, lehetőleg minél több, hogy az egy darabra jutó anyagár ne szálljon fel az egekbe. Ebből az alaphelyzetből kiindulva lehetett elkezdeni töprengeni, hogy akkor milyen formákat is lenne érdemes elkészíteni.”

 

Kis acélismeret: a gyorsacélok – angolul high speed steel, németül schnellarbeitsstahl – acélok nagysebességű megmunkálására valók, esztergakéseket, forgácsolószerszámokat, fémfúrókat stb. készítenek belőlük. Jellemzőjük a magas ötvözöttség (magas , ami nagy éltartósságot és magas forgácsolási teljesítményt ad. Ennek megfelelően az S600 Böhler által megadott összetétele: C 0,88%, Cr 4,12%, Mo 4,97%, V 1,77%, W 6,50%, Si 0,22%, Mn 0,35%. Ebből az is látszik, hogy az S600 nem kifejezetten korróziótűrő, így ápolására – ha ez szempont – oda kell figyelni.


 

KADARKA – ADATOK

Teljes hossz 174 mm

Pengehossz 75 mm

Pengevastagság 4 mm

Markolat: burgundi vörös lenmikarta

 

A Kadarka ihletője Bob Loveless egy nagyon korai, egyedi modellje, a City Knife őse, annak egy egyenesebb rajzú változata volt, amelyet egy olasz késmagazin gyűjtői rovatában láttunk, és amely leginkább talán a Dietmar Kressler-féle Loveless-Kressler késben élt tovább.

 

A burgundi vörös lenmikartát én adtam a késhez, korábban az eBayen vásároltam. S bár Burgundiában értelemszerűen nem a kadarka, hanem a pinot noir az uralkodó kékszőlő-fajta és az ebből készített vörösbor, a kés nevét természetesen a markolat színe ihlette.

 

Külön említést érdemel a Kadarka tokja. Én mindenképpen valami egyszerűt szerettem volna, és hegyespengével abban is megegyeztünk, hogy ilyen markolatszín mellett a csicsásság, a giccsesség elkerülése érdekében az semleges, tehát mondjuk fekete bőr legyen. Mint láthatjátok, Hegyes barátunk roppant szépet alkotott: nemesen egyszerű, de komoly minőségű tokot „rittyentett”, méghozzá süllyesztett öltésekkel – ezt késtokon először alkamazta (korábban öngyújtótokon már kísérletezett vele). S ami nem látszik: a bőr élvédőt belül, kétoldalt, nagyjából a penge hosszúságában és magasságában egy-egy kydexlap veszi közre. Ezek egyrészt megvezetik a pengét, másrészt a tokot és a pengét is védik „egymástól”, illetve a toknak nagyobb merevséget is adnak.

 

 

Végezetül egy szomorú kötelességemnek kell, hogy eleget tegyek: mivel a Kadarka (és a hozzá hasonló méretben, ugyanabból az acélszeletből előkészített többi, már lefoglalt penge) nem sztenderd  hegyespenge modell, lepkés mesterünk az ő legnagyobb sajnálatára nem vállal hasonló darabokat… Ugyanebből a sorozatból készült egyébként a képen látható agancsmarkolatos kés is, amely viszont markolattüskés, és a Kis Gonosz nevet viseli.

 

Szöveg és kép: Rózsa Edvárd

 

 

19 hozzászólás


  1. 1 csoty

    Nagyon elegáns. Mind a kés mind a tok. A fotók is magazinba illőek!

  2. 2 Switchblade

    Hat ujat en sem tudok mondani, ugyhogy csatlakozom az elottem nyilatkozohoz…
    Gyonyoru,igenyes munka. Kis „fixpenges szalonnazo” :). A fotografiaval pedig igen magasra kerult a lec…

  3. 3 almar

    Csodaszép ez a gentleman fixpengés.
    Sanyi hál’ Isten hozza a formáját….

    Gratulálok hozzá mindkettőtöknek!!!

  4. 4 finucci

    Dettó, dettó, dettó!

  5. 5 rty42

    Még mindíg döndölű 🙂

  6. 6 Silent Bob

    Nagyon elegáns. Nincs rá esély, hogy bekerül a szériamodellek közé?

  7. 7 edrose

    Hát sok esély biztos nincs…
    Majd hegyespenge nyilatkozik ehelyt. 😉

  8. 8 tanto

    Nekem a Loveless helyett a Puli, mint tapogatott és használt és tulajdonban lévő kések jutottak eszembe.
    A Lovelessnéla hegy lejjebb van, it a hegy meg pont a PUli késekkel asszociál.

    Tanto

  9. 9 edrose

    Tanto, igazad is van, meg nem is. A Loveless-t mint kiindulási pontot, ihletadót említettem, nem mint aktuális hasonlatot. Az, hogy a végeredmény esetleg egy Pulihoz hasonlít jobban, ezen a tényen nem változtat. A hegy pedig csak egy tényező, ami – és ebben igazad van – valóban különbözik. Nincs ugyanakkor rajta a jellegzetesen Pulis ujjmélyedés, hanem a bakni alatt rovátkolt, ebben meg kifejezetten a Loveless-re hajaz. Hiába, nincs igazság a Földön… 🙂

  10. 10 Czano

    Újat én sem tudok mondani! Valóban nagyon elegáns és iszonyúan jól kidolgozott kés!
    Gratulálok hozzá!!!

  11. 11 Jaq Draco

    Csodaszép, egyszerű. Egyszerűen csodaszép.
    Az összes foto azt ordítja, hogy a szériamodellek közt a helye!

  12. 12 hegyespenge

    Tanto-nak igaza van, nagyon tetszik az a Puli is, amelyikre gondolsz. Nyilván benne van annak az egyszerüsége is, a konvex élezésről nem is szólva. Viszont még ezt megelőzően BennyRay-töl kaptam egy képet egy másik Loveless-röl, amilyet szeretne velem készíttetni. Az jobban is hasonlít a végeredményre, de fogalmam sincs, hol van az a kép. Már nagyon régen volt…

    Ebböl az acélból nem fogok rendelni többet. Horror megmunkálni, horror az ára, és késként mégsem tud többet, mint egy Vanadis 4 Extra penge.

  13. 13 tibor

    Nagyon szép a kés, mindig is vágytam egy ilyenre. A fényképek is szépek, kínálják a kést. Gratulálok!
    Tibor

  14. 14 rajzolo

    Nagyon guszta!
    Gratula.

  15. 15 Vikusz

    Nagyon szép!

    Azért az időzítés se semmi, hiszen már nagyban mennek a szüretek!!!
    Engem nosztalgiával tölt el. Köszönöm!!! 🙂

  16. 16 Fördős László

    Nagyon szép a kés, de nem tudom megéri e önedző acélbol dolgozni. Embertelen
    munka lehet.Minden tiszteletem a készítőé!

  17. 17 afk

    Nagyon szép kés.
    Egyszerű, letisztult és nagyon egyben van.
    Gratulálok.

  18. 18 miki

    Nagyon elegas a munkadarab ,látszik rajta az igenyesség. Tudsz esetleg alapanyagot vagy cimet küldeni?

  19. 19 Tommycat

    Csak véletlenül kerültem az oldalra, (gyorsacélok után nézelődtem, mert van egy kis Optimum műszerész esztergám) Amúgy villamosmérnök volnék, de székely lévén ha találok egy darab fát (vagy bármit) azon agyalok, mit lehet belőle csinálni? Látom nem csak az én „mániám”, hogy SZÉP és JÓ eszközöket tárgyakat alkossunk.. GRAULÁLOK!!!

Hozzászólok

Hozzászóláshoz be kell lépned.