anal porn
21sextury

A kezdő kovács lapdamaszkja

Szálkai Robi, a hajdúböszörményi alkotótábor fő szervezője augusztusban még lelkesen kalapálta a késpengére nagy vonalakban emlékeztető vasakat, leste a nyílt napon kovácsoló mestereket munka közben. Akkor senki nem gondolta, hogy októberre használható, hegedési hibáktól mentes damaszkot lesz képes készíteni, hiszen mester nélkül, főleg autodidakta módon próbálja elsajátítani a kovácsolás fogásait. Egy friss, októberben készült lapdamaszk (vaddamaszk) pengéjéből kést készített, melyet kipróbálhattam. Az ezzel szerzett tapasztalataimat szeretném röviden megosztani veletek.

Kesportal: SzRKV01

Kesportal: SzRKV02

A fórumot rendszeresen látogatók figyelemmel kísérhetik a Robi által készített és bemutatott késes munkákat, illetve az ezeken észrevehető fejlődést. Nem csak technikai fejlődésről van szó, szerencsére alapvető esztétikai változás is megfigyelhető. Ugyan nyilván van hová fejlődnie a késkészítés terén (főleg ami a szimmetriát igénylő eredmény elérését illeti), de azért a Robi által most képviselt amatőr késes, a kovácsolás alapjait damaszkon tanuló tevékenysége már talán megér egy hosszabb pillantást. A penge megszületésének első kalapácsütésétől kezdve Robi tisztában volt azzal, hogy az elkészülő produktum végül tesztelésre kerül, elvileg tudásának legjavát beleadta, így ez a munkája tulajdonképpen pillanatnyi késes és kovácsismereteinek késben testet öltött lenyomata.

Kesportal: SzRKV03

A kis közjáték után nézzük végre a „vas” fizikai paramétereit! A penge 96 rétegű damaszk, fűrészlap (L6 minőség) és M1 rétegekből. Hossza 105 mm, legszélesebb pontján 27 mm, vastagsága pedig 4 mm. Közepes méretű, általános felhasználású penge, amely holkeres leélezést kapott vékony élszalaggal. A markolattüske végig ér a wenge markolatban, mely ragasztással és lezárócsavarral rögzül (egyedileg esztergált, a szükséges rögzítés után a markolat síkjába visszacsiszolt, nem oldható megoldás). A bakni rozsdamentes acél, melynek mérete a markolatvég csavarjával együtt érezhetően megnöveli a kés tömegét, amely így 155 gramm.

Kesportal: SzRKV04

Őszintén megmondom, én a damaszkolt késeket inkább show-késnek, gyűjteményi kincsnek tekintem, mintsem komoly használati darabnak. Ennek oka, hogy szerintem a jelenleg hozzáférhető, korszerű acélok bőven hozzák azt a szintet, amit régen esetleg csak damaszkolással lehetett elérni (megfelelő kohászati, hőkezelési technológia és anyagtudományi ismeretek, de főleg a hidegalakításhoz szükséges eszközök hiányában). Munkakésnek tökéletesen megfelelnek a jelenleg használatos acélok (pl. N678, N690, VG-10, Rigor, Sleipner, de a bevonatos 1095 is). Nyilván sok munkaóra benne van egy-egy igazán tetszetős damaszkban, azonban az így készült kés ár/teljesítmény aránya legtöbbször az egyszerű lemezanyagból készült kés hasonló mutatószámánál alacsonyabban lesz. (Most a kovácsolással feljavított tulajdonságú monoacél pengékről szót sem szeretnék ejteni, ne is keverjük ide ezeket.) Arról az apróságról nem is beszélve, hogy a damaszkminta (melyet többnyire vegyi úton tesznek láthatóvá) a használat során fakul, foltosodik, picivel talán rondább erősen használtan, mint egy összekarcolt mono késpenge. Aggályaim okán különösen örültem, mikor Robi a rendelkezésemre bocsátotta ezt a kést megkötések nélküli tesztelésre.

Kesportal: SzRKV05

Semmi akadálya nem volt tehát, hogy a kést némi bozótban végrehajtott tesztnek vessem alá. (Ugyan tokja még nincs, de éppen passzolt a narancssárga Bahco műanyag tokjába, csak egy rögzítő bütyköt kellett bele melegíteni, ami rugalmasan megakasztja az acél baknit, hogy a kés ne tudjon kiesni. Blaszfémia, szentségtörés a köbön, ezért képet a tokról nem mutatok, mert a pokolból, a reinkarnációból, de még a Valhallából is kitiltanak érte!) Irány hát az erdő, némi kiegészítő felszereléssel és nézzük, mire megyünk, ezzel a késsel.

Kesportal: SzRKV06

A kés sújtóképessége erősen korlátozott, jellegéből adódóan (fűzött markolat) nem is illik vele nagyon csapkodni, ellenben az ütőfával operálás alól nincs felmentve. Gyorsan vágtam egy kb. 7 cm átmérőjű nagyobb ágból (viszonylag friss fa, nem tudom, hogy erdészek vagy fatolvajok mellékterméke volt-e) vágtam egy jó méter körüli husángot (mindkét végén vágni kellett belőle). Természetesen a pengét nem merőlegesen vertem át az ágon, hanem kb. harmad átmérőjű ékeket vágtam ki belőle körben.

Kesportal: SzRKV07

A következő művelet a szikravető, illetve úgy általában a tűzgyújtás próbája volt. Ehhez út közben gyűjtöttem egy marék iszalag termést, hozzá négy-öt elszáradt aranyvessző virágját (illetve termését). A száraz gyújtóst egy közeli kiszáradt bodzabokorról termeltem ki, majd a közelben szerteszét heverő vékonyabb ágakat is összeszedtem. A kis próbatüzecske összeállítása után előkerült a ferrocérium rúd, melyet a pengeháttal (nem kifejezett kaparóél, de nincs is teljesen lekerekítve) könnyen munkára lehet bírni.

Kesportal: SzRKV08a

Kesportal: SzRKV08b

Kesportal: SzRKV08c

Vizsgáltam még a kés használhatóságát a szokásos kanálteszttel is. Egy evőkanálnál valamivel nagyobb készséget próbáltam meg kifaragni. A fűrésszel méretre vágott ágdarabból a kanál végleges formájáig nem használtam más segédeszközt, minden feladat a damaszk pengére hárult. A láthatóan finom hegyet picit féltettem, de miután pár határozott fúró mozdulat és csavarás után sem tapasztaltam változást (nem sikerült letörni), folytattam a munkát. A nagyoló mozdulatok közben érdekes dolgot tapasztaltam (amíg hozzá nem szoktam, idegesített is egy kicsit). Kovácsolás közben valahogy a rétegek közé került a fűrészlap hangja is, az anyagból erőteljesen kifutó penge jól hallhatóan pendül. Amiért szokatlan a dolog, az a penge vastagsága és élezése. A 4 mm-es anyag a hegy előtti kb. másfél centiig egyenletes vastagságú, tehát a penge egyáltalán nem vékony vagy gyenge. Nyilván a fűrészlap rugalmasságát örökölte leginkább a damaszk, inkább hajlani fog, nem törni – bár ezzel a fajta késkonstrukcióval nem illik durván feszegetni. Az alábbi képen a figyelmes szemlélő észreveheti a keménységmérési pontokat is (4 van, 57-58 HRC közötti eredménnyel), amelyeken a hőkezelés ellenőrzésre került.

Kesportal: SzRKV09

A kés vágó-, illetve metszőképességére nem lehet panaszom, ahogy az éltartásra sem. Két héten át használtam (ebben benne volt némi külön nem dokumentált vágás is), a „gyári” élét lassan helyre kéne rakni, mert a hasas részénél már nem borotvaéles (durva faragáshoz még jó). A penge mintázata láthatóan kopik, fakul, ami főleg a fában történt hasítások műve. Az élszalag és a hegy egyébként sértetlenül vészelte át a próbát, a kés hozza azt a szintet, amit egy hasonló késtől elvárható (de nem jobb, mint egy ESEE-4 vagy egy Fällkniven F1, csak más). A penge ugye nem rozsdaálló, de valószínűleg a frissen beszerzett Break-Free-nek köszönhetően akkor sem rozsdásodott, amikor pár órára rajta maradt az éppen leháncsolt fának a nedve. A fokozott törődést azért célszerű betartani, ha nem akarjuk egy rozsdafolt eltávolításakor, hogy a minta is vele menjen – legalábbis a csiszolandó részen.

Kesportal: SzRKV10

Használat szempontjából igen fontos a markolat és annak kialakítása, mely az egyszerű munkakés jellegnek megfelelően egyetlen darab wenge fából építkezik. Mivel a fa világosabb, puhább részeit Robi benne hagyta a markolatban (idővel úgyis kikopik, körömmel piszkálva is könnyen kikaparható), az egyelőre vizes kézzel még csúszna, ám ezt a bakni kialakítása, illetve a mutatóujj alatti másodlagos ujjtámasz remekül meggátolja. A markolat fogása épp jó az én kézméretemnek (ami Robiénál minimum 2 mérettel nagyobb). A képeken jól láthatóan szögletesen lapított markolat éleinél sem töri a kezet, a kés oldalra kifordulását is kellőképpen megakadályozza. (Ránézésre nekem is kényelmetlennek tűnt, ám ezt a tesztek abszolút megcáfolták.)

Kesportal: SzRKV11a

Kesportal: SzRKV11c

Kesportal: SzRKV11b

Röviden összefoglalva: a kés funkcionálisan jó, működik, masszív darab lett. Mindenképpen meg kell azonban közelebbről vizsgálnunk, mivel a türelmetlen, gyors haladásnak bizony ára van. Jelen esetben a kidolgozás pontossága látta kárát az erőltetett tempónak. A kés élezése picit félre sikerült, a hegynél (a pengehát felől nézve) nincs meg a szimmetria, nem azonos a két oldal. Nem zavaró munka közben, így nem megy az eszköz használhatóságának rovására, szakértő szemnek azonban ordítani fog az eltérés. A másik ilyen szimmetriahiányos rész az élezés kifuttatása a pengetükörnél. Azt is sikerült elcsiszolni, nem csak mélységben, de ívben is. Szintén olyan apró hiba, amin a szakértő szem biztosan megakad. Márpedig Robi célja nyilván nem csak a késkedvelők számára megfelelés, de előbb-utóbb a késes (és talán a kovács-) szakma képviselői előtt is meg akarja majd mutatni tudását. (A penge-bakni, illetve a bakni-fiber-markolat illesztések egyébként rendben vannak, a markolat szépen síkba csiszolt.) Az elismerő bólintás amatőr részről és a portál közösségétől (a felhasználóktól) megvan, de a profik ennél többet fognak megkövetelni.

Kesportal: SzRKV12

Kíváncsi vagyok, mikor ér el Robi arra a szintre, amikor tudását már nem csak szűkebb fórumunk közösségén belül és portálunk olvasóinak számára mutatja be, hanem szélesebb nyilvánosság előtt is vállalja. Addig még biztosan sok a tanulnivaló, de legfőképpen némi alázatos türelem gyakorlására lesz szüksége. Talán kialakul az egyéni stílusa is, mely remélhetőleg nem a nagy baknis, tükörpolír vadászkésekben fog kimerülni. Mindenesetre a jelenlegi munkáit nézve úgy tűnik, jó úton halad – valamerre.

BlackWoOd

19 hozzászólás


  1. 1 tamasla

    Jó ez a cikk és természetesen a kés is.
    Lehet ,hogy a késes szakma még nem ,de egy átlag felhasználó már leborul a minőség előtt.
    Hajrá Robi!

  2. 2 Gyugyó

    Köszönjük a cikket BlackWood.
    Gratula Robi!!!!

  3. 3 Angyal

    Jó kis írás, köszönjük.
    A kés kifejezetten tetszik, gratula Robinak és a tesztelő BlackWoodnak.

  4. 4 Sasa

    Jó kis írás.Korrekt ,tényszerű,jó képekkel. Grat mindkettőtöknek!

  5. 5 mek

    Jó cikk, szépecske vas.
    Robi, ez sem semmi, de ettől már csak főőfele …

  6. 6 angelero

    Gratulálok a szerzőnek is és persze Robinak is! Meggyőző kis teszt volt!
    Üdv.

  7. 7 csulak

    Kosoznjuk a tesztek, es Gratulalok Robinak , szep kes!

  8. 8 Robi

    Köszönöm a cikket BlackWoodnak:objektív és lényegretötő
    És köszönöm a lehetőséget a portálnak amiért megjelenhetett ez az írás.
    Valamint köszömöm aZ éltársak elismerő szavait igyekszem a jövöben megszolgálni .

  9. 9 lakbal

    jó volt!

  10. 10 firesnake

    Ismét egy jó cikk gratula :)
    Ha legközelebb is ilyesmire adnád a fejed Blacky szólhatnál kimennék veled.

  11. 11 BootKnife

    Gratulálok a késhez, minden kezdet nehéz de soha ne add fel, gyakorlat teszi a mestert!

    Üdv!

  12. 12 Golbat

    Gratu Robinak a fejődéshez, Blackwood-nak pedik a színvonalas cikkhez! Csak így tovább! :)

  13. 13 protect

    Jó cikk, gratula Robinak is, és igaza van BlackWoOd-nak ne ragadj le a vadászkéseknél.

  14. 14 Fegyveres Antalné

    Robi csak gratulálni tudunk a nagy hozzáértéssel, jó ízléssel, igényesen elkészített munkáidhoz.
    Csodaszépek a kések, nehezen tudnék választani, de azért van kedvencem: mindegyik.

  15. 15 bicskás

    Gratulálok Robi.Szép elegáns kést alkottál.A csiszolat asszimetriái ne zavarlanak tulzottan.Én pár ezer pengét megcsiszoltam már,de még soha nem sikerült tökéletesen szimmetikusat csinálnom.Szerintem nem is lehet cél,többek között ez különböztet meg bennünket a gépektől.
    Az ,hogy a damaszt pengéid milyen minőségűek lesznek,nagyon függ a kiinduló anyagoktól.A damaszkolástól a bilivas természetesen nem javul meg.Ha minőségi szerszámacélokból indulsz,és mindent jól csinálsz a pengéd versenyezni fog a szerszámacél pengékkel,speciális estben egy-két tulajdonágban verheti is azokat.Bár a leírtakból úgy látom,jó nyomon vagy.
    Sok sikert.Így tovább.

  16. 16 Robi

    KÖszönöm Mester , meg tisztelö a figyelmed és a véleményed is ,
    igyekszem tanulni , fejlődni, Szerencsére kishazánkban van kire felnézni
    akad pár kiváló kovács, késes ;) .

  17. 17 Filly

    Uhh, az a sok laska, nyammm! :D

    Persze a kés is szép! Gratula! :)

  18. 18 Capakka

    Nagyon szép kés. A cikk írójának magaslataihoz felérni, nos az már más téma szerintem.

  19. 19 Karácsony Imre

    Kedves Robi! Gratulálok a munkáidhoz. Ne törödj az iskolával!!!Járd a magad utját mindig ebböl lesznek a nagy dolgok

Hozzászólok