maç sonuçları

IWA 2010/I.: a Mora új kora

Idén is jártunk Európa legjelentősebb „fehováján”, a nürnbergi IWÁ-n. Azóta mondjuk nem kevés víz lefolyt a Pegnitz folyón (jövőre gyorsabb leszek, esküszöm…), de szerintem így is élvezni fogjátok azt a riportsorozatot, amely Escape tollából és az én kamerámból született, és ezennel el is indul. Elsőként lássuk, mi a helyzet a Moránál.

Kesportal: IMG 3232

Változások és újdonságok a Mora háza táján

A Mora of Sweden három márkanevet alakított ki, hogy különböző területekre szánt termékeiket könnyebben lehessen azonosítani. Természetesen ezzel egy időben nemcsak márkaépítés, hanem nagy ívű termékfejlesztés is történt. Ezt szeretném néhány mondatban összefoglalni nektek.

Kezdeném talán a Mora Ice-szal. Gyakorlatilag a lékhorgászok teljes kiszolgálását tűzték ki célul – ahogy már eddig is gyártottak különféle lékfúrókat, sátrakat és kiegészítőket. Aki 100–200 centi vastag jégbe kíván lyukat fúrni – akár géppel, akár kézzel –, az itt nézzen körül. Nem fog csalódni.

A második a Frosts Mora. Őszintén bevallották, hogy marketing szempontból hiba volt nyom nélkül beolvasztani a márkanevet a Morába. A Frosts több mint száz év alatt az élelmiszeriparban – is – olyan ismertségre tett szert, amit nem lehet meg nem történtté tenni. Ebből tanulva a Frosts-ot visszaemelték a kínálatukba. Önálló szegmensként az élelmiszeriparban használatos termékcsaládot fémjelzi. Itt a közelmúlthoz képest alig történt változás.

Kesportal: IMG 3244

A legtöbbünk számára talán legérdekesebb márkanév a Morakniv. Ez alá tartozik a részben megújult szerszámkéses és a frissített Outdoor termékvonal. A szerszámok közé sorolják a régi klasszikus darabokat is, tehát a fanyelű No.1-től kezdve a 175-ös linóleumvágóig mindent. Bővebben kitérnék a Craftline családra. A márka megújulása a termékek újrapozícionálását is magába foglalta. A kortárs technológiájú munkakéseket három minőségi és árkategóriába sorolták: Q, HighQ, TopQ, ahol a Q a quality, azaz minőség szóra utal. A Q osztály a két ismert, kemény műanyagnyelű 546-ból (rozsdamentes) és 511-ből (szénacél) áll.

Felettük található a szintén ismert, puhább gumibetéttel, jobb kidolgozással és acéllal készült HighQ sorozat. A markolatok puha betétjének egységes szürkesége jól megkülönböztethető a korábbi, illetve jelenlegi késektől.

A csúcson a Sandvik 12C27 acéllal készülő TopQ kések állnak. Az acél mellett olyan újdonságok is felbukkannak, mint a fogazott penge (rope) és az áttetsző tokok, amelyekben elővétel nélkül is láthatjuk, hogy milyen pengeforma rejtőzik (ha a színkód fejtése nem megy). Bár képről, illetve külön-külön kézbe véve a HighQ és a TopQ kések között nem látni az ugrást, egymás mellett már érezni a különbséget, amit minden bizonnyal megerősít a használat is.

Kesportal: IMG 3216

Az Outdoor név alatt rengeteg régi ismerőst üdvözölhetünk. Újdonság viszont a Bushcraft család és annak három tagja, a Forest, a Force és a Triflex. A Forest a 2000 újragondolása, a Force a könnyítés nélküli hagyományos forma, míg a Triflex az előző két rozsdamentes anyaggal szemben szénacél. A stramm tokok csuklós övbújtatót kaptak.

Kesportal: IMG 3226

Kesportal: IMG 3241

Elmondásuk szerint a megújulást az árazás is követni fogja. Legalább a saját felsőkategóriás késeiknél ki akarnak lépni az „eldobhatóság” árnyékából, ezért az új modellek árai valamivel magasabbak lesznek. Ezzel együtt még mindig az egyik legjobb beugró kések nagyon sok területen. Sőt, sokszor talán nincs is hová továbblépni.

Kesportal: IMG 3222

Szöveg: Escape, kép: edrose

A Mora honlapja

19 hozzászólás


  1. 1 BB

    Na ezekből a késekből jöhetne 1-1, így szépen sorban.
    Köszönöm az ismertetőt! THX 🙂

  2. 2 BB

    Azt azért egy kissé nehezményezem, hogy „ki akarnak lépni az „eldobhatóság” árnyékából”. Pont az „eldobhatóság” miatt ( is ) szeretjük ezeket annyira. Az outdoor 2000 nagy kedvencem és szeretnék egy signalt vagy forest-et is mellé, de nem tartom indokoltnak, hogy 8000 körül legyen az ára, úgyhogy ennyiért nem lesz!

  3. 3 firpojoni

    Abszolút egyetértek BB-vel! Kicsit úgy érzem, a Mora „ráérzett” arra, hogy divatba jött, ezért aztán árat is emelt. Csakhogy 8kHUF körül a Forest azért annyira már nem jó (bár én persze megvettem :-), mert akkor már elgondolkodik a vevő, hogy esetleg 15 körül már kap egy „normális” kést. Ráadásul a hegynél elvékonyított penge – bár nagyon látványos – szerintem kicsit gyengébb a kelleténél. Úgyhogy továbbra is a „jó öreg” 911 a legesleg …

    Escape: Köszönjük az ismertetőt!

  4. 4 sov

    Ide is johetne sorban mind 😀 Jo lett a cikk!

  5. 5 hegyespenge

    Jó kis írás ez! Meg jó ötlet előszedni az IWÁ-s infókat, volt ott sok érdekes dolog még. 🙂

    A Mora vonalhoz csak annyi jutott eszembe, hogy a Bushcraft család tokjain a bújtatók már lágyabb, hajlékonyabb műanyagból készültek (úgy látszik a régi másoknak se jött be), és a Triflex nem egy egyszerű szénacél penge, hanem differenciált edzést kap. Volt egy korábbi eresztésű Triflexem, az él keménysége tényleg nagyon jó volt, de a pengehát még a szikravető működtetéséhez sem volt elég kemény. A katalógus szerint erre az újaknál már kifejezetten odafigyelnek!

  6. 6 csimpi

    Tetszik a cikk!
    De ez az átlátszó műanyag tok nagyon igénytelen. Aki nem tudja megjegyezni, hogy épp milyen pengéjű kés van nála, az ne hordjon kést!
    A bézs tok-fekete markolat (és fordítva) viszont nagyon állat.

  7. 7 edrose

    Az átlátszó tok azért nem véletlenül a szerszámkéseket díszíti. Ha egy szerszámosládában hever kettő-három-négy belőlük, akkor azért igencsak könnyebb rögtön a megfelelőhöz nyúlni.

  8. 8 Golbat

    A Morák jók voltak, jók és jól lesznek. 🙂 Az új modellek, bár drágábbak lettek, tényleg megérik az árukat.
    Nálam pl. egy Force és egy Triflex még elférne a gyűjteménybe/terepre… 😉

  9. 9 csulak

    Koszonom az infokat es a fotokat! Szep es hasznos osszeallitas, ugyhogy most megint muszaj vegyek egy Morat, mert Frostom az mar van.

  10. 10 Egy laikus érdeklődő

    Nagyon jó az írás és a képek is szépek. Viszont lenne egy kérdésem, meg tudná nekem mondani valaki, hogy a Mora 860MG pengéje milyen anyagból készült? Sok jót olvastam már róla, és nekem az ára is megfelelne, 3ezer forint körül van +- pár száz forint. Előre is köszi az okítást. 🙂

  11. 11 BB

    Banyek 860MG-nek is így felment az ára :jajne: Egyébként az éltartása rosszabb, mint a Outdoor2000-nek (legálábbis a sárga Bacho feliratú változaténak roszabb). Ha mákotok van akkor az Outdoor2000 még mindig 6300 HUF a magnumvadásznál :metal: ; esetleg a 860-as 2300HUF körül kapható még :metal:

  12. 12 tibor

    Egy laikus érdeklődőnek:

    * Penge hossz: 97mm
    * Teljes hossz: 215mm
    * Penge anyaga: Sandvik rozsdamentes acél (keménysége: HRC57)
    * Markolat: Magas tapadású, fekete és zöld színben
    * Tok: Magas ellenállású műanyag, melyben a kés biztosan benne marad,és övre csatolható a könnyű szállításért
    * Súly: 107g

    Egyébként a beszámoló nagyon klassz, ha volna most pénzem, rohannék ezekből a késekből vásárolni. (Meg ha a hét végén nem lenne a Lurdy házas találkozó.)

  13. 13 h_g

    firpojoni,

    mire gondolsz 15-ért, ami „normálisabb” egy Moránál?

  14. 14 Suvernyák

    Szalontai

  15. 15 edrose

    Kedves Suvernyák, köszönjük a cikk témájához szorosan kapcsolódó, és mindenki lelki-szellemi-szakmai gazdagodását elősegítő hozzászólásodat!

  16. 16 mohican

    Sziasztok!

    Szeretném megkérdezni Tőletek,hogy a mora Triflex-el kapcsolatban van-e valakinek már gyakorlati tapasztalata. Én ebben vasban gondolkodom. Most egy 911-est és egy 2000-est nyúzok. Számomra a szénacél pengék jöttek be leginkább.

    Jó a cikk!

    Üdv Minden késmániásnak!
    M.

  17. 17 ShD

    Üdv Moralisták!
    Ki szeretne egy vadonatúj Mora Signált hatezerért?

  18. 18 rigger

    Sziasztok!
    Én most gondolkodom egy ilyen Mora késen. Viszont késamatőr vagyok de valahogy beleszerettem ebbe a gyártóba. Teljesen általános felhasználásra keresnék kést. Valahogy égető szükségem nincs rá de magyar ember kés nélkül. Eddig egy zsebkésre gondoltam de most elgyengültem. Olyan kéne amivel ha úgy alakul akár nomád konyhában (erdő, túra akármi) is megállná a helyét de mondjuk egy gyakorlaton sem hagy cserben vagy túrán.
    Nagyon tetszik az outdoor 2000 de a sima alap MG is.

    Segítsetek eligazítani 😀 Fontos az ár is azért…

  19. 19 Szubhuti

    Most vettem pár hónapja egy buschraft forest-et. Sok késem van, lévén késb…zi vagyok :-). Lmf2, Muela- több is, mora 860, fireknive mora, böker bob, stb. Amikor ezt a kést kézbe vettem, abban a pillanatban éreztem, hogy ilyen kés még nem volt a kezemben. Ilyen jó, kompakt, finom, mégis erős….ez tökéletes kés! I love Mora……

Hozzászólok

Hozzászóláshoz be kell lépned.