Olvasom, hogy ma 75 éves az egyik legklasszabb, de mindenképpen a legikonikusabb hajdani Bond-lány: Ursula Andress. Namármost egy késekkel foglalkozó médium egyszerűen nem teheti meg, hogy néhány képpel illően meg ne emlékezzen meg arról a filmtörténeti jelenetről, amikor Honey Ryder híres fürdőruhájában épp jön ki a tengerből. Természetesen csak és kizárólag a szigorú szakmai elhivatottság kényszerít bennünket erre.
Tag Archive for 'film'
Sajnos nagyon kevés olyan mű, tanulmány, forrás akad, amely kellő részletességgel szól a magyar bicskákról. Nekünk pedig alapvető feladatunk, hogy ami legalább van, arról vagy hírt adjunk, vagy ha lehetséges, be is mutassuk. Íme, mostantól végre mindenki számára elérhető ez a jó kis film, amelyet 2003-ban a Duna TV készített a Révész késes dinasztiáról és bicskáikról. Láthatunk benne szakmai részeket a készítésről, megtudhatjuk, mik a népi iparművész cím megszerzésének feltételei, juhász mesél arról, hogyan és mire használja a bicskát… 26 perc, jön a hétvége, kötelező.
Nemrég mutatták be itthon is a The Expendables című filmet (magyar cím: A feláldozhatók), amely soha nem látott mozis késbőséggel és késhasználattal kényeztet bennünket. Magától értetődő dolog, sőt, szakmai kötelességünk is, hogy ezen örömteli tényből kiindulva a Késportál foglalkozzon a művel. Alaposan utánajártam tehát, hogy pontosan milyen készítők milyen bicskáit, tőreit, bowie-jait és dobókéseit láthatjuk a vásznon. Figyelem: igyekeztem nem lelődösni a poénokat, de némely, a történettel kapcsolatos információk azért szerepelnek a szövegben.
Legutóbbi hozzászólások