Késportál

Szardínián élő éltársunk kis színes összefoglalója a szárdok hagyományos bicskáiról, szubjektív megközelítésben. Remélem, mindenkit kiragad kicsit a fejesgörbe – Cold Steel – kínai másolat háromszögből, hogy újra felfedezze ezt a mellőzött vonalat. Olvassátok szeretettel Vadász Zsolt (Geonauta) sorait.

Sokan, sokféle kitekintőt írtak már egzotikus tájakról, mediterrán szigetekről. Én most egyedi megközelítésben próbálok bemutatni egy földközi-tengeri szigetet, Szardíniát, méghozzá a kései által.

A sziklás hegyvidéki táj és a szinte csak legeltetésre alkalmas köves földterületek a pásztorkodás, kecske- és birkatenyésztés kialakulását eredményezték. Az itt élő népcsoportot szárdoknak hívjuk. Nem merülök el a geológiai, antropológiai vagy egyéb történelmi, régmúlt dolgok kikutatásában, hanem rögvest a késeik bemutatásával kezdem.

Mivel egy elszigetelt (szigetlakó) pásztor nép használati tárgyairól van szó, az egyedi formavilágot sokkal jobban ki kell emelni, mint a fémmegmunkálás magas szintjét. Természetes, hogy elmaradott, primitív körülmények között nem lehet szó komoly acélművességről, ezért a pengék tartóssága, minősége messze alul marad az európai kontinensen megszokottól. Ugyanakkor a pásztoréletben jelen lévő nyélhez szükséges alapanyagok kéz-közelben vannak. Olíva az elegáns színével és erezetével, valamint a különféle szarvak – elsősorban kecske, muflon, de nem utolsó sorban fekete bivaly – kidolgozásukkal, eredeti formájukkal kárpótolnak a penge silány minőségéért. Természetesen itt a régi, még valóban kézzel, saját részre előállított pásztorkésekről beszélek.

50-100 évvel ez előttire, 3.-4. generációra taksálható azon manufaktúrák kialakulása, melyek a közelmúltban késkészítéssel foglalkoztak. Innen kezdve lehet a szárd késeket csoportosítani is. Érdekes, hogy nem a készítő család nevéről, hanem egy adott városról vagy településről kapták a típusneveiket.
Három fő csoportra oszthatjuk őket.

Az első Arburese, ami Arbus városához köthető. Itt a legelhíresültebb manufaktúra a Puscheddu családé. Az apjuktól örökölt késkészítő műhelyt Paolo és Francesco fivérek emelték világhírűvé. A régi műhely ma is tradicionális körülmények között működik, látogatható, berendezett múzeuma is van. Az inkább művészhajlamú testvér Francesco sajnos már nem él, de Paolo egy modernizált üzemben nagy tételben gyártja a kos fejjel jelzett bicska remekeket. Itt már nincs probléma a pengék minőségével sem. A 440-es acél mellett a damaszkolt pengék is helyet kaptak a kínálatban.

A második a Pattadese, természetesen Pattada városából. Alakra kevésbé „hasas” penge, merész, agresszív hegyével inkább szúró fegyverre hasonlít. A szárdok vérmérsékletének megfelelően gyakran találkozunk ezzel a késtípussal rendőrségi jegyzőkönyvekben. A szigeten még a 900-as évek elején is éltek kóbor hegyi rablók, akik szintúgy preferálták a Pattadat. A Pattadese-nek már nincs kiemelt manufaktúrája, a forma megalkotói kihaltak, feledésbe merültek. Ma sok-sok cég gyártja, egyet-kettőt fotóval is bemutatok.

A harmadik fő csoport a Guspini. Funkcióját tekintve ez is pásztorkés, bár az őslakosok történelmük kezdetén csak a szigetre jellemző őrtornyokban éltek, az úgynevezett nuraghikban.
Többek között engem az fogott meg, hogy az alacsony bejáratú őrtorony első belső helyisége egy emelt szintű oldalággal kezdődik. Azaz a lehajolni kényszerülő vendéget a belső térben, az őrt álló családfő fél lépéssel magasabban, kézben tartott termetes husánggal fogadja. A nemkívánatos vendégnek nem sok esélye van. Nos, a Guspini késtípus legrégebbi darabjai ilyen lakótornyokból kerültek elő. Azóta is az egyik vezető, Guspinit gyártó manufaktúra cégjelzése a nuraghi.

Ezzel elérkeztünk a beszámoló siralmasabb részére, a jelenbe, amikor a rablóknak már leáldozott, viszont a külföldiek kirajzottak Szardínia tengerpartjaira, s a tömegturizmus áldásaként szárd bicskák és kések özönlötték el a piacokat. Ha járunk arra, tegyük félre az „újmódi” modelleket! Nincs is olyan üdülőváros a szigeten, aminek ne lenne ma már autentikus, saját késtípusa. Természetesen ezek valamiféle módosításai az eredetiknek.

Nem írok becsmérlő szavakat, de ha tehetjük, menjünk fel az előbb említett városok valamelyikébe, ismerkedjünk meg az áhított késtípus készítőjével és vásároljunk ott! Ha mindenáron piacon akarunk kést venni, keressük azokat az árusokat, akiken látszik, hogy családi vállalkozásban árusítanak. Eredeti, szárd, kézzel gyártott kést azon a pulton fogunk találni, ahol lesz mellette parafa, háziszőttes, bőrdíszmű.

A pult mögött meg az árnyékban a nagyapó figyeli a fiát, a menyét és az unokáit árusítani. Aki csak egy üvegpult mögött kizárólag késeket, bicskákat árul, nagy valószínűséggel délutánonként cimboráival egy garázsban „kis flexszel” és dekopír fűrésszel fabrikálja a turistacsalogató „remekműveket”.

Vadász Zsolt

Fotók: a szerző sajátjai, kiegészítve a webről.