Előfordul, hogy egy formatervező, egy unatkozó iparművész vagy egy kósza marketinges-dizájner csoport fantáziát lát egy mindennapi használati eszközben, jelesül a késben. Kellő fertőzöttség híján (nem mindenki születik vagy válik késmániássá) nehéz az értő közönség számára elfogható, legalább elismerést kiváltó produkcióval előállni. A közelmúltban is találkozhattunk ilyen sikerrel, de a most bemutatandó francia-kínai koprodukciós bicska esetében egyáltalán nincs így.
A legutóbbi késtalálkozón egy webshopot is üzemeltető tagunk a kezembe nyomott egy bicskát, hogy próbáljam ki, mondjak róla véleményt. Új termékként került be a kínálatába, kíváncsi minden morzsa információra. Próbáltam kitérni a „megtiszteltetés” elől, hisz ezzel a késsel (és a másik két méretvariációval is) az IWA-n sikerült ismeretséget kötni (az összefoglaló első részének végén említettem). Mit lehet tenni, időnként kellemetlen dolgokat is be kell nyelni, ez jutott, ezt dobta a gép.
A korábban Baladeo márkanéven értékesített termékvonal frissítése miatt új cimke került a portékára. Az egyébként áttekinthető, profi és informatív honlap alapján jól látható, hogy igyekeznek a terméket a piacon újrapozicionálni. Az inkább túra/outdoor vonatkozásban ismerős márka helyett Deejo néven, fiatalosabb, rugalmasabb arculattal igyekeznek új vásárlókat szerezni. A megcélzott kör biztosan nem az erősen fertőzött késmán közösség. Azt, hogy pontosan kiknek szól, én nem tudhatom, de elképzelésem lehet a termékvonalat és a lehetőségeket (különösen pl. a Tattoo opciót) nézve.
A méreteket illetően a honlap kellően informatív. A bemutatóban szereplő közepes méret pengéje épp a legális határon van, 8 cm hosszúságú (akárhogy mérem, belefér, én 75 mm pengehossznak mondanám vonalzós mérés alapján). A bicska tömege 27 gramm, ezt a csomagoláson is jól láthatóan feltüntetik – valamint a honlapon is a tömeg (könnyűség) kapja a központi szerepet. A nagyobb, 37 grammos modellek színes műanyag helyett különféle fa „rátétekkel” kaphatók, ezek pengéje kb. 95 mm. A csupasz, „naked” verziók három méretben kaphatók, a legkisebb 15 gramm, 6 centis pengével – azonos műszaki bázison, mint a többi, rátét nélkül. A honlapon szereplő keresztzár (liner lock) helyett inkább keretzárasak (frame lock).
A csomagolás különösen hangsúlyos és tervezett. A merev papírdoboz kemény, átlátszó műanyag fedelet kapott, így akár 10 darabos oszlopokat is építhet belőle a derék kirakatrendező. Ezt megtámogatják a doboz oldalain elhelyezett mágnesek – 2 szomszédos oldalon ragtapasznyi mágnescsík (mint a hűtőmágnes, a borító matrica alatt), a szemközti 2 oldalon acéltappancsok. (Vastagon megfizettetik a gyanútlan vásárlóval a csomagolást, nem lehet kérdés.)
A doboz tartalma a bicskán túl egy ismertető füzetke (semmi extra, a CRKT-é sokkal jobb), valamint egy műszálas szütyőke. Roppant fontos dolgok ezek, a felhasználók szeretik. A zacsi kivitelezésének minősége elég gyenge. Összevetve mondjuk a Benchmade által adott erszénnyel és a Bolle munkavédelmi (nap) szemüvegek tasakjainak minőségével szembetűnő a különbség. Míg utóbbi kettő valóban mikroszálas (törölgetni a polírozott pengefelületet vagy éppen a lencsét), addig a Deejo lazább szövésű anyagot használ (picit talán ’80-as évek iskolaköpeny feeling). A lyukacsosabb anyag okán a szitázott nyomat minősége sem az igazi (folytonossági hiány a festett felületen). Lehet, hogy vastagabb, jobban fedő festőanyag kellett volna, mint pl. a Benchmade által használt, tapintható rétegvastagságú festéke.
Végre eljutunk a késig, mint elvileg elsődleges fontosságú napirendi pontig. Mit tudunk biztosan? A kés „stainless steel” a doboz szerint, de azért a honlapon elárulják, hogy minimál 420-ból van. Rozsda feltehetően nem fog rajta csámcsogni. Azt is tudjuk ebből, hogy ha véletlenül sikerült megélezni, akkor a metódust nem lesz időnk elfelejteni – gyorsabban múlik a kés éle, mint az újdonsült élezési tudomány. (Bocsánat a feltételezésért, de nem hiszem, hogy idült késmán ilyen kést vegyen – kivéve szerelemből vagy fenyegetés hatására, esetleg végszükség esetén.)
A nyalóka-színű műanyagokról sokat nem tudok elmondani. Csavarral rögzítették élvédő gyanánt az alaplemezre, a furatoknál az anyagvastagság minimális. Ne dobjunk mellé a zsebbe aprót, szinte biztos, hogy kipattog a kemény műanyag tőle. Érdekes koncepció, hogy a pengén nincs semmi, ami a nyitást könnyítené. A magasfényű polírnak köszönhetően izzadt, zsíros, nedves kézzel élmény kinyitni. Határozottan nem egykezesnek szánták, erről kár is vitát nyitni. Az övcsipesz egészen jól sikerült, elég erős, masszív, szépen passzol a perforált alaplemezhez.
Apró probléma, hogy szinte minden alkatrészen erősen látszik a présszerszám nyoma az élek mentén. A több, mint 10 éves Schrade Simple Simont mellétéve zongorázni lehet a kivitelezés minőségének óriási különbségeit. Az összehasonlítás ráadásul nem is sportszerűtlen, hisz míg az SSS $25 listaáron szerepelt fénykorában, addig a közepes méretű Deejo-ért ugyanennyit, de euróban szeretnének elkérni. (Azt már félve említem, hogy az SSS pengeanyaga is sokkal használhatóbb, igaz az is csupán 420HC.)
Érdekes műszaki megoldás a méretes anyacsavar, mely a penge oldalirányú stabilitását hivatott biztosítani. Alatta jókora bronz alátét van, de a feszesre húzott csavar miatt ez sajnos nem érvényesül. Lazítsunk rajta? Oda az oldalirányú stabilitás. Az ilyen féloldalas megoldások mindig sokkal nehezebbek, több kompromisszummal járnak. Talán az erősen meghúzott csavarnak is köszönhető, hogy picit nehéz kinyitni a pengét. Érdekes részlet, hogy a zárnyelven levő beültetett golyó (aminek a feladata a penge csukott állapotának megőrzése lenne) számára szerintem elfelejtettek a pengén megágyazni. Akárhogy nyitogatom-csukogatom, nem érzem, hogy a golyó dolgozna.
Igyekeztem azért valamire használni is a gondjaimra bízott bicskát, a néhány napnyi jobbra-balra hordozgatáson túl. Szükség esetén akár egy hideg vacsora összerakására is lehet használni, végül is mint kés, működik. Ha nincsenek olyan maximalista elvárásaink, mint például a normál férfi kézben megfoghatóság. A tömegcsökkentés oltárán a stabil foghatóságot is feláldozták, szinte csak ujjbeggyel összecsippentve lehet a kést tartani. Egyszerűen nincs benne elég anyag. Erőkifejtés, különféle fogásnemek kilőve. Éttermi késként fogható kényelmesen valahogy.
Ha már Deejo, akkor megpucoltam vele néhány diót. Csak a szavak összecsengése miatt. Kétségem nincs, a csonthéjas az igazi „dijó”. Bár a honlapon nagyon sulykolják, hogy „új élmény, mely megváltoztatja a napi késhasználatomat”, ám én a végén ugyanarra jutottam, mint a próba elején. Lehet, hogy begyöpösödött, földhözragadt, maradi figura vagyok, de engem nem győzött meg kellőképpen sem a honlap, sem a termékminta arról, hogy feladjam a teljes markolatos, kézzel megfogható bicskák használatát. Legyen az akár egy ódivatú maskara, egy Pardue-féle rugós kés vagy akár egy negyed kilós tankhámozó. A kés bekerülési értékének negyede elment a dobozra, másik minimum negyede a dizájnra, a maradék félen pedig osztozik a kínai gyártó és az ötletgazda ismeretlen arányban. Nagyon rossznak tűnik az ár-érték arány, különösen, hogy a csodás dobozt később semmire sem lehet használni (ragasztva van a karton távtartó, amikor kiveszed a kést, feltépi a doboz belsejét borító fehér papírréteget). Pedig milyen drága volt… 🙂
Ha van a zsebedben 8 darab ezres, amit késre szánsz, inkább a svájci bicskák felé kacsintgass. Akkor is, ha már van kettő. Vagy vegyél egy Opinelt, a többit pedig költsd borra, sörre, csokira.
BlackWoOd
(A kést a BladeShop adta kölcsön. Biztos, hogy visszakapják.)
Szép napot !
Nálam a cikk címe megadta a kezdő feelinget az íráshoz. Frappáns. Jókat mosolyogtam.
Üdv ! 🙂
Jó írás, szokás szerint. 🙂
(Kinézete alapján borítékolható volt a konklúzió. 😉 )
Alapvetően jogos amit Blackwood írt, nem a „mi” késhasználói igényeinkre lett kitalálva, de attól még ennek a terméknek is megvan a vevőköre. Elsősorban olyan emberek keresik, akik a késben csak egy kiegészítőt vagy divatcikket látnak és nem feltétlenül a napi szinten használható szerszámot vagy eszközt. Én magam sem használom ezt a típust, de a feleségem rögtön lecsapott a rózsaszín Dejoo-ra, hordja is magával az olyan helyekre ahol a szintén rózsaszín Native-ot nem szívesen veszi elő az ember…
…és milyen rosszult teszi. 🙂
Nem a Deejo-sága miatt, hanem mert a fura formájú kés az NKP-k agyában egyszerűen csak késre fordítódik, pont mindegy, hogy Native vagy sem.
Ellenben egy szép kis svájci, pl. egy Edelweiss… A svájci bicska a késekben feleslegesen gyilkolóeszközt vízionálók agyában is békés hullámokat gerejszt.
Nagyon jó az írás. Köszi. Ránézésre számomra ez a Deejo, nem annyira jó. Egy sorozat gyártott divat- ridikül érzésem van evvel az izével kapcsolatban. Csili- vili, meg minden, olyan, mint egy zsiráf. Az is egy szép állat, de mégsem viszem haza.
RICO: pont ez a lényege, retikül vagy öltöny kés azoknak akik a komoly késektől idegenkednek. Vic meg nem kell mindenkinek, illetve Deejo-hoz képest „dög nehéz”. Mindegy, ennek a késnek is megvan a rétege, tanúsíthatom, hogy pont ugyan annyira megveszik ezt is mint pl egy Böker Magnumot 😉
Majdnem sikerült egy jó „Társasági” kést piacra dobni. Csak a nyélen a pengén és a kidolgozás minőségén csúsztak el. És aki gyanútlanul megveszi, hazudozhat önmagának is milyen jó kés. 😀
Hipsterbicska.
BlackwoOd buntiben volt ezzel a bokovel… 😉
Jó kis írás lett. Tx !
8db ezresért vennék egy magyar népi bicskát,pl Révész kis-közép maskarát,vagy egy rácot.
Deejo írás! 😉
Finucci: pontosan, csak én nem mertem leírni épp ezzel a szóval. 😉
Tetszett!
Inkább lehetne Deeross a neve, persze biztos ennek is megvan a piaca. Ahogy én látom az ízlés
nem a szexuális beállítottság vagy a nemi hovatartozás függvénye, a nejemnek és a lányomnak is
százszor különb vasai vannak és férfinél is láttam már olyan gagyi bökőt, hogy a víz kivert tőle.
BlackWoOdnak köszönjük, hogy még így „kínpadra” vonva is produkált egy jó kis cikket. 🙂
Klassz az a Schrade! 🙂
Nem, de komolyan, az a Simple Simon pont olyan, amilyennek lennie kell. Mert amellett, hogy a Deejo is hozza a techo-dizájn-hipster-nemtommi vonalat borítéknyitásra meg zsugorfólia-bontásra, túl harcias formájú meg fölöslegesen hosszú is a pengéje, holott enni aztán soha nem fog vele a potenciális tulaj, még ha létezik is a kanálvillás pároskés változat.
Nem egészen ehhez a cikkhez tartozik, de a szakértő társaság meg tudná mondani, miért böllérbicska a böllérbicska? Pontosan hogy néz ki, mert még az általam megkérdezett késköszörűsök sem értenek egyet ebben. A bicskának milyen speciális funkciója van, hiszen már nevében is megkülönböztetik az egyéb késektől.
Köszönöm!
Kár ezért a cuccért, ha normális áron és/vagy minőségben készülne, szerintem én vennék belőle, de így…:(
Amúgy a cikk a szokásos színvonalat hozza, jó írás!
Az irás klasz,a bicska minden jo és rossz tulajdonságára kitér,és kellemes olvasni,gratulálok hozzá
Tetszik a cikk. Őszinte. Kb az jött ki belőle amire az adatok+ a vizuális infók alapján gondoltam. Akinek meg nagyon kell az úgyis meg tudja ideologizálni,miért vegyen ilyent. Bár necces,mert ha már öltönyös kés kell akkor nem ezt a szintet veszi az ember,de végül is bele lehet passzírozni ebbe a keretbe.
Kedves Cikkíró, kiváló írásodból majdnem minden kiderül. Tudunk például minden részletet a silány zacskóról, gondosan körülírva megismerkedhettünk kiemelt ellenszenveddel. Az viszont nekem az nem derült ki, hogy a bicskát kipróbáltad-e, és hogy a legfontosabb paramétere, a súlya alapján más alternatívákkal összehasonlítottad-e, és ha igen, milyen volt az összehasonlító tapasztalat. Volt ugyan utalás egy már rég nem kapható, és teljesen más jellegű késre. Azt is olvashattuk, hogy bár annak ugyanez az anyaga, de sokkal használhatóbb, hogy ezt milyen módon sikerült kideríteni, arra nem jöttem rá az írásból. Ha esetleg még emlékszel az eredeti tapasztalataidra, írhatnál pár sort elfogultság nélkül, a funkcióra, súlyra és kaphatóságot tekintve releváns összehasonlításokkal.
Helóó!
A 420 nem azonos a 420HC-val, amit pengeanyagként említettem.
Ez a fajta bicskamegoldás oldalhajtásnak tekinthető, kulcstartó-késnek, tartalékba jó lehet (mint az emlegetett Schrade SS is, vagy a CRKT KISS variánsok, de ezek a bicskák sokkal masszívabbak és stabilabbak – hint: érdemes és érdekes kicsit a mélyére ásni, mit is keres egy bicska a kulccsomón).
Pehelysúlyú alternatívát a blogot böngészve is találsz, pl. a CF markolatos egyedi készítésű Jakab bicskát (ezzel nem vagy kisegítve – Karbon EDC címmel volt bejegyzés), vagy a Benchmade 530, ami hasonlóan könnyű, de teljes értékű zsebkés. 55-56 gramm még bőven az ultrakönnyű kategória.
Ha evőkést szeretnél, ami könnyű, olcsó, biztonságos, akkor ott az örökzöld Opinel vonal. Fával vagy műanyaggal, rozsdamentessel vagy szénacéllal, többféle méretben.
Elég nyilvánvaló „warning shot”, hogy a termék dobozára, csomagolására és a „mellékesre” fektették a hangsúlyt – ott is spórolva. Ez az a kés, amit jobb elengedni, keresni kell helyette másikat.
Kedves BlackWoOd, köszönöm szépen, hogy válaszoltál. Talán kiderült, az a problémám, hogy almát hasonlítasz körtéhez, és az egyoldalú ekézés mellett nem keresed, hogy a kezedbe adott késben mi az érdekesség, az érték, mire gondolhatott a költő. Egy Kocsis bicskát nem hasonlítunk menzai késhez, egy háromszor drágább és kétszer nehezebb Benchmade-et sem egy Deejo-hoz, sem egy egyedi karbon markolatos szénszálas kézimunkához. Más a hozzáférhetősége, a kereskedelmi modell, a célközönség. Nemrég voltam egy sziklamászó találkozón: a hegymászó felszerelések kölcsönzője maga is egy vonuló üzlet, cuccolniuk kell. Ezekből a súlytalan, önreklám-táblává mágnesezhető dobozokból könnyű volt display-t építenie, semmi plusz súlyt, polcot nem kellett magával vinnie, amikor kitelepült. Amikor az ember már a hegyen van, nem az Ebay-ről rendel, csak akkor vesz meg valamit, ha ott a helyszínen kapható. A kereskedő pedig akkor fogja árulni, ha könnyen szállítható, könnyen árulható, mutatja és eladja magát az áru. A célközönségnek (és ez esetben a kereskedőnek is) tényleg minden gramm számít, és simán hátrahagyják a felszerelést, ha menekülniük kell. Négy-ötéves gyerekektől kezdve voltak a sziklafalon, könnyen megvehető, fájdalom nélkül elhagyható, könnyű és könnyen pótolható eszközöket keresnek – már amin nem az életük múlik, mert a kötésekkel szemben nyilván kellően igényesek. Koszönöm a review-dat, az objektív műszaki és minőségi dolgokban igazad van, de kérlek, légy nyitottabb más modellek iránt, és egy „eldobható” bicskát (menzai kés kategória) ne diótöréssel tesztelj :-), és ne teljesen más kategóriákhoz hasonlíts.
Ami a CRKT-t illeti, volt KISS-em, szerettem is, de sajnos a kedvenc pengeformámat, a fogazás nélküli spearpoint-ot már pont nem kínálják többé. Talán épp ezt a rést találta meg a Baladéo a spinoffjával.
Hát.. meggyőzni nem akarlak. Az, hogy a kereskedő csodás displayt tudott építeni a dobozból, az egy érdekes szempont.
Hegyre (erdőbe, bárhova) ne menj megbízható felszerelés nélkül. Akármilyen könnyű is.
(Diót törni egy golyóstollal is lehet anélkül, hogy lenulláznád a tollat – ha tudod, hogy csináld.)
Meggyőzni nem is szükséges, mert én is késrajongó vagyok, és tudom értékelni a minőséget. Nem is vitáztam az objektív érveiddel és minősítéseddel, csak tisztelettel, és nem bántó szándékkal jeleztem, hogy a jó kritikusnak megvan ugyan a szilárd értékrendje, mégis érdeklődve próbálja megérteni azokat a dolgokat is, amelyek nem a saját érdeklődésének homlokterében vannak. A Deejo-nál szerintem tényleg a „könnyen jött, könnyen ment”, a „nem kár érte” a fő szempontok. Gyártói és kereskedői a barátaink, mert ők is késekért rajonganak, még ha nem is a kedvenc késeinkért. Igen, úgy gondolom, hogy itt az értékesítési modell első számú szempont volt, amikor a Baladéo egy új cég alapítása mellett döntött, kizárólag ennek a terméknek az értékesítésére. Kiemelt termék paraméter a tömeg, azért lássuk be, hogy a 15g, 27g, 37g kategóriában nem igazán van vetélytárs. Vonzerő a kinézet, termékmarketing meg maga a csomagolás.
Az első mozdulat előtt kettétörő gyorséttermi műanyag késtől a művészi remekművekig nagyon széles a kések skálája, jut hely egy ilyennek is, a magam részéről érdeklődéssel nézem, hogy mi lesz belőle: bukta, vagy kult tárgy. Mindkettő esélyes.
Ami a tollat illeti: csináld, de úgy, hogy ne lássam 😉