Késportál

Van egy késem, mely a többihez képest nem nagy durranás, szinte szót sem érdemel, azonban mégis hasznos darab. Az ősz eleje még bőven a betakarítás szezonja, az alma, a körte és a szilva mellett természetesen és legfőképpen a szőlőről, borkészítésről szól. Mivel a ház mögötti kertben nekem is akadt némi szüretelni való, az így előkerült szerszámot mint apró érdekességet azért megmutatnám.

A „Old Hickory” az Ontario Knife Company konyhai és munkakéseket egy termékcsoportba foglaló márkaneve. A hagyományos formavilágú, régóta gyártott késeiket találjuk meg ebben a csoportban, melyek még amerikai gyártásúak. Olcsó, jól használható és népszerű darabok ezek úgy általában. Vannak az „Old Hickory II” jelű portékák, melyek ezzel szemben már egytől-egyik Ázsiából származnak, Kínából importálják őket. Az alacsony ár és az elterjedtség megmaradt, a népszerűségük inkább változó. A szüretkor használt kés egy ilyen kínai import változat, általános célra, gyümölcsök és zöldségek betakarítására szánt darab.

Létezik kifejezetten szüretelésre való célszerszám is, a „grape knife”, azaz kb. szüretelőkés. Ez leginkább egy piciny sarlóra emlékeztet, markolattüskés kivitelben. Természetesen létezik hipermodern, munkavédelmi szempontból is kiváló eszköz a szürethez, elsősorban üzemi felhasználásra.

A penge igen határozott kampós kiképzése okán az általános célú eszköz hatékonyságban nem marad el célszerszám társától. Az egyszerű, hengeres markolattal szemben még kis előnyben is van. A visszahajló markolatrész segítségével különösebb erőkifejtés nélkül is könnyen elnyisszanthatjuk a fürtök szárát a vesszők helyenként szűkös labirintusán keresztül. Mivel célszerűen éllel-heggyel felfelé, alulról vágunk a késsel, az ujjak remekül feltámaszkodnak a markolat végén levő kunkorra. Húzhatjuk bátran a kést, esélye sincs kicsúszni a fogásból. Különösen hasznos ez, mivel az érett szőlőtől gyorsan nedves, ragacsos lesz a kezünk (is).

A markolat végére helyezett zsinórszem a szőlőben nem kifejezetten praktikus, inkább dinnye vagy tök ültetvényen lehet haszna, ahol lehajolva kell dolgozni (könnyebb leejteni) és a nagy levelek miatt esetleg problémás lenne megtalálni. Nem mellékesen, ott legalább nincs derék-váll magasságban általában semmi, amibe a zsinór bele tudna akadni (ellentétben a szőlőlugassal).

A penge egyszerű rozsdamentes, a 420-as jelű acélok családjából, a kés árának okán nyilván az olcsóbb, alja szegmensből. Élezni pusztán az acél miatt könnyű lenne, de ezt az erősen kampós élet még vékony hengeres célszerszámmal is macerás karbantartani. A magam részéről egy durvább, fűtőszálbetétből származó kerámiarúddal oldottam meg a harci feladatot, talán valami ilyesmivel a legkevésbé körülményes ez a művelet. A penge mindössze 1,75 mm vastag lemezből készült, a leélezés holkeres, melyet egy menetben, az íves élrész tövére nagyjából merőlegesen próbáltak a gyárban összehozni. Ennek köszönhetően az él kicsit egyenetlen, a kampó hegyénél, úgy 1 centiméter hosszon pedig már szinte konvex. Na, erre kell elfogadható, használható élszalagot varázsolni.

Az acél éltartása anyagának megfelelő, meglehetősen gyenge. Mire végigértem a konyhakerti, maximum 30 tőkés „szőlőültetvényen”, a frissen rendbe szedett él a kampó tövében használhatatlanná tompult. Az utolsó fürtöket már az egyenes élszakasszal kellett elválasztanom a vesszőtől. Az világos, hogy nem ipari felhasználásra készült, de az alkalmi használatnál nagyobb feladatot sem feltétlenül érdemes erre a késre bízni. (Vagy be kell kalkulálni a rendszeres élkarbantartást is.)

Azért a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy ez a kés tengeren túli netes boltokban $10 alatti összegért hozzáférhető. Ezért réz alaplemezes bicskát kapunk, melyen valamilyen (külön nem részletezett) fa markolat van, szépen csiszolva, polírozva. Ebből a modellből több méret is készül, saját példányom a legnagyobb, 3,4”-os (majdnem 9 cm) pengehosszúságú változat (az élhossz az ív miatt nagyobb). A kisebb példány pengéje 2,5” hosszú, arányosan lekicsinyített markolattal.

A kivitel minőségéhez tartozik, hogy némi illesztési problémával azért meg kell barátkozni, illetve megesik, hogy a markolat fája vetemedés közben a réz alaplemezt is elhúzza. Az én késemnek ez már a harmadik szürete volt, úgy tűnik, itt az ideje egy kis felújításnak, vagy legalább egy kis igazításnak, ami a hátsó szegecset illeti. A penge azért még mindig stabil, számottevően nem lötyög, a zárrugó is szépen teszi a dolgát, de azért picit gyenge egy ekkora pengéhez. Túl könnyű becsukni, gyakorlatilag a penge ronggyal áttörlése közben is hajlamos engedni a rugó az enyhe erőszaknak. Erre használat közben mindenképp figyelni kell, ha nekitoljuk egy útban levő vesszőnek vagy oszlopnak, bizony megindul a penge. Szerencsére félállásban (90°) is megállítja azt a rugó, nem csapódik rögtön a kezünkre.

A mustról-borról ne is kérdezzetek, vagy féltucat különböző szőlő elegye alkotja. Inkább készítek az el nem fogyasztott gyümölcsből valami alig-alig iható lőrét, mint hagyjam a tőkén elfonnyadni. Ha jövőre is teremnek a tőkék, a kés akkor is dolgozni fog, ez az egy teljesen biztos.

BlackWoOd