maç sonuçları

Jótékony bowie III.: irány a Lurdy-ház!

Két, egymáshoz kapcsolódó hír egy posztban: beharangozó a IX. Nemzetközi késkiállítás és vásárhoz, illetve a jótékony bowie aktuális helyzete.

Kesportal: plakat

A Lurdy-házban megrendezendő késkiállításról és vásárról sokat nem kell mondani: nem más ez már, mint országunk rendes, éves késes seregszemléje. Aki látogatóként nem lesz ott, az magára vessen (persze az is lehet, hogy dolgozik a szerencsétlen, mint például én). Az idei plakát az amúgy megbízhatóan magas színvonalú sorozatból is kiemelkedik, ráadásul az első gondolatom az volt, hogy úgy, ahogy van, az egész készletet kompletten elfogadnám, semmilyen ízlés- vagy funkcióbeli kompromisszumot nem kellene kötnöm magammal. Nyitva szokás szerint szombat-vasárnap, idén szeptember 22-23-án (figyelem, vasárnap korábban zár, 16 órakor!), belépő még mindig 500, 14 év alatt még mindig ingyenes – szoktassuk csak az ifjakat. A kiállítás helyszíne térképen.

Ami pedig a viszontagságos történetű céhkést illeti: emberek, kész van! A legújabb, az utolsó, a harmadik! (Pyraster mester már vele alszik, nehogy bármi is történhessen vele…) De nem ám csak úgy tessék-lássék módon van kész, hanem tokkal-(vonóval) scrimshaw-val! Íme.

Kesportal: MG 1483 copy

A végleges adatok: a penge hossza 192 mm, szélessége 41 mm, vastagsága 5,5 mm. A markolat hossza (kézvédővel együtt) 140 mm. A penge és a szerelékek anyaga M1 (DIN 1.2842) és 75Ni8 acélok. A penge mozaikdamaszt, a szerelékek pedig torziós damasztból készültek. A tokot Kovács Zoltán, Kuvasz készítette.

Kesportal: MG 1527 copy

A markolat rozmáragyar, a rajta lévő metszés Harmat Attila munkája, és Chief Joseph-et ábrázolja. S bár a név gyanúsnak tűnhet, József, a Főnök vonásaiban ne a frissen borotvált Fazekas mestert keressétek, jelen esetben ugyanis egy másik Józsefről, a Nez Perce indiánok nagy törzsfőnökéről van szó.

Kesportal: MG 1535

A jótékony bowie a kiállításon külön vitrinben lesz látható, és aki nem emlékezne, annak ismételjük meg: az elárverezéséből befolyó összeget a Késmíves Céh a vakvezető kutyák kiképzésével és látássérült gazdáikhoz juttatásával foglalkozó Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítványnak ajánlja fel.

A késről további képeket a saját oldalán láthattok.

Rózsa Edvárd

9 hozzászólás


  1. 1 RICO

    Ott az helyem.

  2. 2 szabi72

    Gyönyörű lett ez az újabb kés, nekem jobban tetszik, mint amelyik megsemmisült. A pénz pedig nagyon jó helyre fog kerülni, kalapom emelem a készítők előtt a felajánlás végett!

  3. 3 angag

    Ott leszek!!!!!!!!!!!!

  4. 4 Lapos Elemér

    A helyem nekem is, – mint mindenkinek ott van.
    Csak nem biztos hogy feltöltöm…

  5. 5 Mamut75

    A vas és tokja gyönyörű gratula a készítőknek. Én ott leszek az biztos.

  6. 6 TUSKE698

    Tényleg szép a kés. Remélem ott tudok lenni

  7. 7 ZenO'Brian

    Nagyon szép lett ez a kés, gratulálok mindenkinek aki részt vett a készítésében! Sajnálom, hogy nem tudok ott lenni a Lurdyban, szívesen megnézném élőben is!

  8. 8 tibor

    Gyönyörű lett a kés, gratulálok! Igyekszem valamelyik nap ott lenni a Lurdy-ban, minden évben ott voltam eddig. 🙂

  9. 9 csulak

    Gyonyoru munka lett ez is! Gratulalok mindegyik keszitonek, remelem jo aron fog elkelni es a befolyt osszeg hasznara lesz sok embernek !

Hozzászólok

Hozzászóláshoz be kell lépned.