Késportál

Az állattartás legtöbbünk számára (akár városi, akár vidéken élő) közel egyenértékű a voodoo mágiával. Gyerekkorunkban biztos sokan találkoztunk vele, akár testközelből is, azonban egyre kevesebbünk életének mindennapos része ez. A körmölő penge, juhászbicska nem ismeretlen a hagyományos kések kedvelőinek számára, azonban a körmölésről feltehetőleg nagyon hiányosak ismereteink. Dr. Varga Gábor, Banshee éltársunk tömören összefoglalta, amit szóban össze lehet erről a fontos juhásztevékenységről. Olvassátok mondatait, hisz autentikus információforrás, gyakorló körmölő.

Ez egy olyan munka, amelyiket minden jószágtartónak el kell végeznie, azaz tudni kell a fogásait és megfelelő szerszámra is szüksége van. Milyen is ez és mik is ezek?

Szerencsére nekünk ezt nem kell kitalálnunk, hisz a magyar juhászat már évszázadok óta megtette ezt számunkra. A körmölő kés rövid, görbe pengéjű, a belső ívre fent, nagyon célszerű eszköz. Mindig egypengés, bár árulnak juhász bicskaként olyan kést is, ami mellett ott az evésre használt penge. Ez nem szerencsés kivitel, mert ahogy nem eszünk koszos, ganajos kézzel, úgy nem eszünk azzal a késsel sem, amelyikkel előzőleg ilyen anyagokban turkáltunk. Arra egy igényes (és épeszű) juhász egy külön bicskát tart. Nem nagy befektetés két külön kés tartása, hisz a késkészítők általában a legpuritánabb kialakításban, díszítetlenül készítik a körmölőkést. Egyrészt ez az a penge, amelyiknek a legnagyobb az esélye arra, hogy elvesszen, másrészt meg ez az ütős-vágós kés, ugyanis az evés kivételével mindent ezzel vág a juhász, ami a keze ügyébe kerül. Ezek miatt olcsók, még a jó késes mesterek munkái is. Olcsó, de nagyon hasznos! Ez az a befektetés, amelyik az árát sokszorosan megszolgálja. Na, de hogyan is használjuk?

Hacsak nincs az embernek a manapság divatba jött drága fordító kalodája, akkor bizony meg kell a jószággal birkózni. Ez – bár első hallásra elég hihetetlen – azokkal az állatokkal megy könnyebben, amelyeknek szarvuk van. A szarv ugyanis egy természetes fogantyú, amibe jól bele lehet kapaszkodni. Még a 100 kiló feletti nagy szarvú bakkecskét is ledönti egy ember, ha ismeri a fogásokat. Ellenben egy nagy termetű, szarvatlan kecskebakkal, vagy a 100 kiló feletti hús típusú birkákkal meg tud gyűlni az ember baja. Ezeket a haskorcnál megfogva magunk felé kell húzni, aztán a mellső láb kirántásával, vagy a nyak lerántásával eldönteni és utána ülő helyzetbe felrántani. Ez számukra ugyanis nem egy stabil helyzet, az erejük nagy részét nem tudják kihasználni, mert a lábaik nem tudnak földet fogni. Csak kapálózni tudnak, ami felett könnyen úrrá lehet lenni. Ha sikerült beültetni szépen a lábunk közé, akkor először a hátsó lábakon kezdjük el faragni az olykor betonkeménységű körmöt. Ennek is megvannak a fogásai, amelyeket igazán csak úgy lehet elsajátítani, ha csinálja az ember.

Ehhez kicsit ismerni kell a jószág lábának az anatómiáját. A juhok, kecskék páros ujjú patás állatok, melyek a két középső körmükön járnak. Az ujjuk háromszög keresztmetszetű, amit úgy kell elképzelni, hogy az ujjbegy a sarokpárna, a háromszög alapja, amelyből kiindulnak a háromszög szárai, a csúcsba futó valódi körmök. Ezek idővel megnőnek és a túlnőtt rész az emberi körömhöz hasonlóan elhal. De az emberrel ellentétben a jószág ezen jár, ezért ez az elhalt rész behajlik a talppárna fölé, vagy berepedezik – olykor a körömágyig. Ezért ezt el kell távolítani!

A tapasztalt körmölő minél kevesebb metszéssel dolgozik, mert az apró vágások, karcok idővel koszgyűjtő helyekké válnak, ahol megáll a mocsok és dolgozni kezd. Az érzékeny elevenbe se vághatunk bele, különben az állat jobban fogja kíméli a lábát, nem mozog annyit a legelőn és így leromolhat. Még jó körmölés esetén is megfigyelhető, hogy pár napig óvatosan emelgetik a lábukat a jószágok.

Akkor hogy is csináljuk? Először is a penge hegyével piszkáljuk ki a koszt, almot, füvet, mindent ami nem oda való. Utána ha jobbkezesek vagyunk és a bal lábbal kezdünk, akkor az állat belső körmével indítunk. Levágjuk a sarokpárna bőrkeményedését és megindítjuk a vágást a köröm külső szélén. A pengét a talppárna vezeti, a vágás a sarokpárnától indul és magunk felé történik. A penge hegye picit felfelé áll, hogy ne egyre mélyebb, hanem egyre sekélyebb legyen a vágás. Majd folytatjuk a belső ívvel. Kicsit továbbcsúsztatjuk a pengét, hogy a hegy akadjon bele a köröm szélébe, így az előző vágásunk mintegy sablonként szolgál. Levágjuk a belső szélt, majd folytatjuk a külső körömmel. Itt a sorrend fordított, először a belső, majd a külső felét vágjuk át a körömnek. Végül a köröm hegyét lekerekítjük, hogy ne tudjon megrepedezni. Ez jó késsel három vágás, megfelelő gyakorlat esetén tovább tart elmondani mint megcsinálni. A jó köröm pár milliméterrel a talppárna felett ér véget, hogy ne kelljen az állatnak az érzékeny talppárnán járnia.

Fontos, hogy mindig magunk felé és nem tőlünk elfelé vágunk. Vigyázni kell, hogy mikor a pata végét hüvelykujjal megtámasztjuk, akkor a vágás vége alá tegyük az ujjunkat, ha nem akarjuk saját magunkat is megkörmölni. Valamint jegyezzük meg, hogy hogy körmöltük az adott állatot, mert a legközelebbi körmöléskor ugyanott kell folyatni ahol előzőleg abbahagytuk.

Ha a kés éle kimegy, márpedig a kemény patán ez biztosan hamar bekövetkezik, akkor meg kell fenni. A fenést a pásztorember nem cifrázza, előveszi a tarisznyából a kaszakövet és annak a legömbölyített sarkán megfeni a bicskát. És kész. A hozzá nem értő simán kihúzhatja így a kés élét, viszont megfelelő gyakorlattal már abból a hangból is tudni lehet hogy jó úton járunk, ahogy a kés korcog a kövön.

Mikor kell ezt a munkát elvégezni? Sánta jószág esetén akkor, amikor meglátjuk hogy húzza a lábát. Ekkor le kell vágni a köröm elhalt részét az elevenig, majd szárító kenőccsel vagy spray-vel lekezelni.

A többi esetében tavaszra vagy őszre kell időzíteni. Télen istállótartás van, nem jó akkor körmölni amikor egész nap az alomban tipródnak. Nyáron meg a szárazság és a nagy meleg nehezíti meg a dolgot és okoz a száraz föld a talppárna érzékeny bőrének kellemetlenséget. Tavasszal vagy ősszel nedvesebb az időjárás, nincs is olyan meleg, puhább a pata, könnyebb a vágás.

Köszönjük Gábor részletes ismertetőt, barátnőjének, Gulyás Viktóriának pedig az illusztráló fotókat! Most már legalább elvi szinten megismertünk egy olyan tevékenységet, mely a kecske, juh háziasításával vált szükségszerűvé, illetve vált ezen jószágok tartásának nélkülözhetetlen részévé.

Szöveg: dr. Varga Gábor
Fotók: Gulyás Viktória
További felhasznált fotók: Tűzzel-Vassal, Puli Blog, Gáborék Kecske Művek Blogja

BlackWoOd