Késportál

Tegyünk egy rövid kirándulást Kanadába, de ne a nyugati part mentén magasodó Sziklás hegységbe, hanem Újfundland szigetének keleti szegletén egy késkészítő „barlangjába”. Brent Beshara műhelye rogyásig van hegyekkel, melyek szokatlan módon inkább élesek. Szabadalma, a BeshWedge és az ehhez kapcsolódó élkialakítás lesz most a középpontban pár gondoltat erejéig.

Brent Beshara múltja nem példa nélküli a késkészítő szakmában (legalábbis az amerikai kontinensen). Katona, majd búvár-tűzszerész, később tűzszerész instruktor, de bevallottan speciális egységben is szolgált. Honlapja ebben a tekintetben igen részletes, fura módon kevésbé „hype”-olt, mint több más készítő esetén. Saját bevallása szerint a japán késkultúra vonásai, szokásai jelentős hatással voltak korai munkásságára, talán erre vezethető vissza, hogy pályafutása kezdetén Wally Hayes mesterhez szegődött tanulónak (aki egyébként „japánisch”, erősen taktikai jellegű késeiről és kardjairól híres – ám erről részletesen nem is írhatok, gyanús, hogy már a honlapját nézegetve is tartanom kell a nindzsák felbukkanásától). Az mindenesetre biztos, hogy Brent nem egy hűséges típus, kései között egyetlen búvárkést sem találunk minimum 18 éves búvár múltja ellenére (elég elhanyagolt terület ez, nem is kétséges).

Neve ritkán kerül előtérbe annak ellenére, hogy többek között az M.O.D./Blackhawk, a TOPS, a Ka-Bar és a SOG több modelljének is szülőatyja. Honlapján szépen összeszedve megtaláljuk az összes szériában készülő modell képét. Irigylésre méltó munka, több egyedi kés készítő is kirándult BeshWedge területen, mint például Dirk Pinkerton és Tom Krein.

Beshara szabadalma és sok késének alapvető meghatározója a 2002. óta BeshWedge néven közismert élezési és hegykialakítási mód. Röviden arról van szó, a hagyományos, pontban végződő hegy kialakítása helyett inkább egy rövid élszakaszt alakít ki a penge végén, jellemzően a penge lapjának síkjára valamilyen szögben (tehát a hegy élszakaszának és a tényleges vágóélnek a síkja nem azonos). A trükk elvileg egy a hagyományos, vékonyodó, pontban végződő hegynél sokkal erősebb „pengevéget” eredményez, mely kevésbé sérülékeny erős igénybevétel esetén (jellemzően feszegetésre vagy kemény anyagba döfésre célszerű itt gondolni, nem egy vagonnyi sárgarépa felkarikázására), ám élezett mivoltából fakadóan behatolóképessége (döfés) jelentősen nem csökken. Leírva nehezebben érthető, a képek viszont magukért beszélnek, kézbe véve pedig azonnal világossá válik, miről is van szó. Leírva túl szép, de nem látszanak a hátrányok a sok előny mellett. Annyira marketingszagú, hogy a szokványostól eltérő hegykialakítás több potenciális vevőt további válogatásra ösztönöz a globális késkínálatban, esélyt sem adva az esetleges bizonyításra. (Magam inkább a tesztet és a kipróbálást választottam, de ne szaladjunk annyira előre!)

További, nevének közismertségét szűkítő tényező, hogy Beshara elsősorban a katonai és rendvédelmi felhasználást próbálja megcélozni (nyilván a „kutyából nem lesz szalonna” tipikus esete), valamint igen dicséretes módon a civil felhasználók kezébe adna önvédelmi jellegű eszközt. Szokatlan élezésű kései jellemzően a vésőélük (a vágóél egy oldalon élezéssel kerül kialakításra) miatt általános célra kevésbé célszerűek (az aszimmetrikus él elfordul a vágott anyagban, nem halad egyenesen).

Mivel kíváncsi voltam rá, hogy a hegy behatolóképessége valóban jelentős csökkenés nélkül megmaradt-e, azt egyszerű tesztnek vetettem alá. Sok réteg azonos vastagságú hullámkarton lapot összefogva tömbbé egyszerűen beledöftem a késeket, fordított fogással, éllel kifelé. Tíz-tíz sújtást végeztem a BeshWedge pengékkel, illetve kontrollként egy-egy hasonló anyagvastagságú, hasonló szélességű, de hagyományos domború hegyű késsel. A döfések erejét próbáltam érzésre azonos mértéken tartani, sajnos nem vagyok robot, tehát valamennyi szórást ez a tény azért okozott a behatolás mélységében. Nem teljesen „golyóálló” az eredmény, könnyen elképzelhető, hogy pl. pár réteg ruhaszövetbe csomagolt sertéscombot döfködve egészen más képet kapnánk, azonban ezt másnak kell bizonyítania. Számomra nagyságrendi mutatószámnak, próbának megfelelő és elégséges volt ez a módszer.

A fixpengés mezőnyben a rendelkezésemre állt egy Buck Nighthawk Bravo. A nem túl szerencsés markolatkialakítása (vagy inkább az anyagfelhasználás) miatt némileg gyengére sikerült ez a modell, ám pengéje igen erős, 6 mm vastag 420HC rozsdamentes acélból készült taktikainak mondott rombolóeszköz. Tipikus, abszolút jellegzetes BeshWedge kialakítású, kifejezetten tesztalanynak született. Ennek a késnek kontrollpárként egy Warinsky által korábban készített kést választottam, meg ugyan csak 5 mm vastag pengével készült, ám hegye hasonlóan vaskos és erős, mint a Buck késé. A hegy utáni keresztmetszetük nagyjából hasonló lehet, azonos súlycsoportban versenyeznek.

A Buck Nighthawk Bravo „hegye” átlagosan 25 kartonlapon hatolt át teljesen (1x 21; 1x 22; 3x 25; 3x 26; 1x 28; 1x 29 lap). A kontrollként használt Warinsky penge meglepő módon csak átlagosan 19 lapot lyukasztott ki (1x 16; 1x 17; 1x 18; 3x 19; 2x 20; 2x 21).

A döfködést ezután a kéznél levő Buck Bravo bicskával folytattam, mely egy mindössze 3,2 mm vastag pengéjű BeshWedge élkialakítású eszköz. Pengéje 154CM rozsdamentes acél, Paul Bos hőkezelési technológiájával megfejelve. A zsebkés ellenőrző párja a nagyon hasonló (azonos alapokra építő családtag) Alpha Hunter volt. A kartonlapokról annyit érdemes tudni, hogy azonos anyagminőségű és méretű lapok voltak. Ezekből a lapokból 20 egymásra tett és vékony ragasztószalaggal összefogott tömb 32 mm vastagságú papírtéglát eredményezett. A teszt tömbjei 60-60 lapból álltak.

A Bravoval folytatott szurkálódás eredménye átlagosan majdnem 20 lap lett (1x 17; 2x 19; 4x 20; 3x 21). Az Alpha Hunter teljesítménye átlag 19 lap környékén megállt (1x 16; 3x 18; 1x 19; 3x 20; 2x 21 kartont sikerült kilyukasztani). A teszt végén örömmel konstatáltam, hogy mindkét bicska zárja tökéletes épségben vészelte át a kevésbé üzemszerű túlterhelést. A lemezek (mindkét bicska keresztzáras) nem zártak át a szemközti merevítéshez, nem szorultak meg a penge alatt, oldásuk kb. a szokásos erősséggel végrehajtható maradt.

A rögtönzött próbából konklúzióként csak annyit vonnék le, hogy nagyságrendi eltérést nem látok sem a BeshWedge hegy kialakításának előnyére, sem hátrányára. Annyi bizonyos, hogy az ilyen „éles” heggyel fúrni, lyukasztani kínszenvedés. Feszegetés közben a ferde lapok a hegy körül nem segítenek, erősebben kell megfogni a markolatot, hogy a penge kifordulását az anyagból megakadályozzuk.

Kíváncsi voltam arra is, hogy ez a BeshWedge kialakítás a vésőélével egyetemben mennyire állja meg a helyét a mindennapokban, EDC szerepkörben. A Bravo zsebkést hetekig hordtam magammal (természetesen a megengedettnél hosszabb penge miatt csak zárt magánterületen viselve) a felmerülő, kést igénylő feladatokat végrehajtására. A vésőél miatt voltak nehézségek, például egy kevésbé érett mangó vastag, viaszos héjának lehámozása majdnem kétszer annyi időt vett igénybe, mint normál késsel szokott. Kartondoboz fazonírozásához, zacskók bontásához, sekély vágáshoz (ahol a leélezés kiképzésének nincs esélye beleszólni a vágási folyamatba) nagyon kellemesen használható volt.

(Jim Ray (M.O.D.) és Michael Janich társaságában)

Az igazán szokatlan dolog a hegy kialakításából adódik. Ránézésre hasonló, mint az amerikai tantó a maga dupla hegyével és elkülönülő élszakaszaival, azonban az elsődleges hegy alatti rövid élszakasz és a kés tulajdonképpeni fő (elsődleges) éle által bezárt szög olyan meredek, hogy vágás közben nem egyenletesen kifut a kés a vágott anyagból, hanem lendületesen, hirtelen elhagyja azt. A túlzottan meredek szög miatt a hegy alatti élszakaszt kevésbé kényelmes használni, mint az amerikai tantó azonos élszakaszát (sniccerként használva, mutatóujjal megtámasztva a pengeháton). Kétségtelenül vannak helyzetek, mikor előnyös ez a rögtönzött véső, de a valós hegy hiánya könnyen megbosszulhatja magát. Egyértelműen szokni kell a formát és a némiképp megváltozott funkcionalitást. Mindezekkel együtt nem érzem úgy, hogy kispadon fog kikötni a példányom. (Ami azt illeti, nekem nagyon bevált, hozzászoktam, a példásan hőkezelt 154CM penge pedig egyelőre több, mint elég számomra.)

Most, hogy megismertük Beshara legfontosabb védjegyének alapját, érdekes lehet picit böngészni honlapjának galériájában. Azon kevés készítők egyike, aki gondot fordít az utána érdeklődők kíváncsiságának kielégítésére. Nem kevés közismert és neves késkészítővel látható közös fotón (páran közülük azóta már elhunytak, nem feltétlenül Besh hibájából), valamint katona múltjából is megmutat egy keveset. Színes, szagos, szélesvásznú, de csak akkor lesz érdekes, ha az arcok és nevek mögé tudunk kapcsolni némi ismeretet is. Beshara munkáiról és élkialakítási szabadalmáról mostantól tudunk egy picit többet.

BlackWoOd

(A képek egy része Beshara nyilvános galériájából került felhasználásra.)