Wolf roppant életszagú beszámolót küldött. Külön örülök az írás azon üzenetének, amely eszünkbe juttatja, hogy nem csak az aktuális és trendi divatacélok teljesíthetnek jól, s hogy igen, 2009-ben is lehet létjogosultsága egy olyan acélnak, amelynek négyessel kezdődik a „személyi száma”.
Június volt és talán szerda lehetett, mikor megjött az SMS a Görögországban nyaraló szüleimtől: a szomszédok riadólánca jelentette, hogy a vihar a házra döntötte a diófát a telken. Meg is volt a hétvégi program: nem teszt, éles bevetés.
Természetesen nem bántam annyira az exra feladatot, mivel nyilvánvaló volt, hogy rettenetes vagdalkozást csapok majd – az azért kissé aggasztott, hogy meddig fog majd tartani. Mindenesetre elkezdtem a célszerszámon morfondírozni. A láncfűrész adott volt, de melyik legyen a kés? Kifejezetten célszerszámban gondolkoztam, így a Farkasfog és az Iisakki Järvenpää leuku ugrott be elsőre.
Ez a kihívás várt rám:
Valahogy be kellett jutnom a házba, hogy a megszerezzem a pincekulcsot, mivel persze a láncfűrész a pincében volt. Elővettem hát a leukut. Miért pont azt? Két okból: egyrészt a markolatzsinór eddig még mindig feltörte a kezem, másrészt meg Papica tesztjei nyomán kifejezetten zsinór nélküli késsel akartam megkíséreli a mutatványt. Az sem volt utolsó szempont, hogy a leuku nyele nagyon kellemes és – markolattüskés konstrukció lévén – kizárólag fa.
Elkezdődött hát a harc, ami tiszta Indiana Jones fíling volt. Szerencse, hogy az ádáz küzdelemben velem volt két hűséges társam, akik a vídia keménységével ugrottak neki a feladatnak.
Egész jól haladtunk, úgyhogy egy óra alatt elkészült az ösvény, azaz járhatóvá vált a lépcső. Eddig a pontig úgy fogtam a kést, hogy a kisujjam már a markolat kiszélesedő vége mögé került és elégedetten tapasztaltam, hogy nagyon stabilan áll a kézben. Jókorákat tudtam odacsapni finom csuklómozdulatokkal kísérve.
Végül kiszabadítottuk a láncfűrészt a pincéből. Ezután jött a meglepetés, mivel a levegőben meredező vékonyabb ágakba a láncfűrész nem kapott bele, viszont idegesítően lökdösve pattogott rajtuk. Kicsit izgulni kezdtem, hogy aznap már nem megyünk haza. Megmarkoltam hát a jó kis (nagy) leukumat és újra nekiveselkedtem a fa minden, csuklónyinál kisebb ágának.
Összesen nagyjából 5 órán keresztül vagdalkoztam. A kisebb ágakat késsel, a karvastagságúakat láncfűrésszel küzdöttem le. Ez lett az eredmény:
A végén már simán marokra fogtam a kést, mert kicsit aggódtam, hogy az alkarom fáradásával esetleg kirepül a kezemből. Az aggodalom végül feleslegesnek bizonyult, mivel a nyél geometriája aszolút mértékben meggátolta a véletlen elejtést. A teljesen (körben) fa markolat pedig 5 óra intenzív vagdosás alatt sem törte fel a kezem.
A leuku kiválóan teljesített, remek célszerszám pontosan ilyen jellegű feladatokhoz. A behatolóképessége és az éltartása kiváló (az aprítás vége felé sikrült lecsapnom egy kisebb darab bőrt a bal hüvelykujjamről, de olyan vékonyan, hogy nem is vérzett, ehhez pedig kell a jó él). Nagyon gyorsan, kifejezetten gyorsan tudtam utánaélezni is – és ebben a kérdésben én rendkívül igényes vagyok.
Ezen az oldalon mindent meg lehet tudni a Järvenpää késekről és a leukuról – elsősorban azt, hogy ez a nagyszerű munkakés „csak” 420-as acélból készült. Ilyenkor mutatkozik meg a célszerűség, a pengeforma és a hőkezelés szerepe.
És végül íme egy fotó a nap hőséről, a leukumról.
Szöveg és kép: Mészáros Gyula (Wolf)
Gratulálok, szép munka!
A diófa csapkodás, és a cikk is jól sikerült! Most én is kedvet kaptam egy kis dió csapkodáshoz, meg amúgy is tervbe van véve a ritkítás. Na majd ebéd után a saját gyártásút kipróbálom.
Köszönöm az inspirációt!
Jó cikk, jó kés. A két segítőhöz meg különösen gratulálok!
Csak irigykedek: én külföldön, a Mora2000 meg otthon vár (egy jópofa svéd kolléga ajándéka, kis iróniával fűszerezve: az otthoni címemre küldte…). Sebaj, januárban hozzájutok és irány az erdő!
Grat a cikkhez, de a munkához is!
Hagy gratuláljak az írásodhoz és a „teszt”-hez is. Én már többször állítottam, hogy a 420 nem egy rossz acél az pedig, hogy egy északi kést használtál erre a feladatra, nekem külön öröm. Így mindenkinek érezhető, hogy a jól elkészített puukkok és leukuk igenis használhatók extrém körülmények között. Köszönöm, szép volt.
Ez a beszéd !
Így kell ezt csinálni. Nem gyűjteni, hanem használni. Külön öröm számomra, hogy az „utódokat” is bevontad a munkába. Így ők is megtapasztalták, hogy egy ember ,és a kése néha többet ér mint megannyi drága szerszám. Tudom azokra is szükség van ,de akkor mivel jutottál volna oda a pincéhez.
Maradok tisztelettel minden késhasználó iránt, AMA.
Aminek mindig örülök, ha ilyen cikket olvasok, hogy újra a gyakorlat bizonyította azt, hogy egy jól élezhető acél és az élezni tudó felhasználó együttesen, az összes létező csodaacélra képes ráverni…
Arról nem is szólva, hogy kímélni sem kell annyira, mert egyszerűen az ilyen acélok általában szívósabbak, másrészt nem is sajnáljuk őket annyira, mert alapvetően olcsóbbak is.
Szóval az „eszményi kés” ideálja kapcsán is remélem, hogy ez a cikk nyomokat fog hagyni az olvasókban. 🙂
Csatlakozom Wolfhoz – hegyespengét némileg belekeverve:
Sanyitól származó pengére készített Laikus egy leukut, melyet közös barátunknak ajándékozott. Nos, ez az őrült, ami kárt tett azóta a Tenkes-hegy flórájában-faunájában ezzel a mezei svéd szénacél leukuval – arra nincs szó. Piszok jó kés, annyi szent, minden tekintetben- Ráadásul a Fazék-féle kivitel gyönyörű is! Birka voltam…, megszerezhettem volna, és most nekem is lenne leukum, brühühűűűű…
Köszi Mindenkinek!
A végén még lehet, hogy monitorra vetem pár másik tapasztalatomat is.
Azért ne hagyjátok magatokat megtéveszteni, nálam is 40 feletti számban lapulnak a fiókban a különböző vágószerszámok. 🙂
Üdv!
Végre egy leuku is bevetésen,gratula.
Szasza
U.I.:Nekem a kerti zuhanyzó is nagyon tetszik 🙂
Ugy lett volna igazi ha kiprobalod a szaami kes kinai verziojat is 🙂
Hogy van e koztuk annyi 🙂
Nekem is van egy Leukum és tény hogy nagyon jo munkakés