maç sonuçları

Késes kalandozások korszakokban és kontinenseken IV. – a Wirkkala puukko

E részben egy érdekes kés történetét követve, Finnországból indulva jutunk az USÁ-ba, teszünk egy háborús kanyart Vietnámba, és némi igazságot szolgáltatunk az iparművészet és a formatervezés egyik nagy európai alakjának.


 

Néhány évvel ezelőtt valamelyik angolszász fórumon futottam bele Tapio Wirkkala puukkójába, és amennyire tudtam, rögtön utána is olvastam: szeretem az ilyen érdekesebb darabok történetét megismerni. Annyira ugyan nem lettem rabja, hogy le is vadásszak egyet, de mindenképpen eredeti és szép késnek tartom. Aztán valamikor egyszercsak kijött a Cold Steeltől a Sisu, majd még a Finn Bear is, én meg csak néztem, hogy mi van? Merthogy Lynn Thompson bizony szót sem ejt a tervezőről, sőt, csúsztat – nem is kicsit.

 

 

Tapio Wirkkala (1915-1985) az egyik legnagyobb név a skandináv/európai iparművészetben. Tervezett üvegtárgyakat, kerámiákat, evőeszközöket, bútorokat, bankjegyeket, ékszereket, dolgozott szobrászként és grafikusként is. Alkotásai gyakran a finn hagyományokból és a lapp kultúrából táplálkoznak, vagy ezeket interpretálják a modern (XX. századi) skandináv dizájn jegyében. Az utóbbira esetleg kevésbé fogékony ember pedig leginkább a Finlandia vodka palackjának alkotóját ismerheti és tisztelheti benne. Finn gyökereivel és ilyen változatos életmű mellett Wirkkalától szinte kötelező ujjgyakorlatként foghatjuk föl a hagyományos puukko átgondolását is.

 

 

Ezt a puukkót az egyik legismertebb skandináv evőeszköz- és konyhafelszerelés-gyártó, a Hackman rendelésére tervezte 1961-ben, de konyhakéseket és evőeszközöket is tervezett a márkának. A Hackman 1790-es alapítású, és a legpatinásabb finn márkanevek egyike, amely azóta már a Fiskars tulajdona. Érdekesség: a Hackman hajdanán gyártott két másik olyan modellt is, amelyek szintén jelentős karriert futottak be, és amelyek miatt érdemes egy kissé elkanyarodni a Wirkkala puukkótól.

Az első egy „skandináv” pillangókés, természetesen skandi éllel és piros nyelekkel. Ebből a vietnámi háború idején a CIA komolyabb mennyiséget vásárolt, és bizonyos egységeknél felszerelésként rendszeresítette, ezért aztán mára az amerikai gyűjtők által igen keresett darab, amely egészen őrült árakon mozog – az eBay-en épp van egy, $260-ért…


 

A Hackman-időszak után sem állt le a gyártása: a Pertemet cég a finnországi Sorsakoskiban mind fekete, mind piros nyéllel ma is gyártja „retkiveitsi” néven, ami tábori vagy kempingkést jelent.

 

 

Nagyjából ugyanebben az időszakban (60-as, 70-es évek) volt kapható a másik, szintén híressé vált modell, amely már egy markolattartályos túlélőkés. Méghozzá egy préselt bőrkarikás markolatú, igen tekintélyes méretű (a penge hossza 18 cm, vastagsága 6 mm, szélessége 38 mm, a kés teljes hossza 30,5 cm!) darab, gumigyűrűvel tömített acél markolatkupakkal, amelyből szintén komoly mennyiség került Vietnámba. Az eredeti Hackman-tok nem volt túl jó minőségű, viszonylag vékony bőrből készült, így a katonák gyakran inkább minőségibb darabokat rendeltek hozzá .

 

 

Érdekes anekdota: e Hackman túlélőkésből Bill Moran is vett jó száz darabot, és az eredetinél vastagabb bőrből, természetesen saját maga által készített tokkal, plusz a pengét átélezve árulta őket azoknak a katonáknak, akiknek nem volt idejük vagy türelmük kivárni egy eredeti, kovácsolt Moran-kést. (Az igényesebb késre vágyó katonák másik népszerű lehetősége a Randall volt, de a vietnámi háború idején a megnövekedett kereslet miatt a különféle Randall-modelleket is nehéz volt beszerezni. Egyébként a Randall szintén kínált egy markolattartályos harci-túlélőkést, a Model 18-at, más néven az Attack Survivalt.) Morantól tudjuk azt is, hogy a markolattartályos modelleknél amúgy mindig neuralgikus pengerögzítés miatt csak nagyon kevés példánnyal akadt gond, kifejezetten jó minőségű kések voltak. Az alábbi képeken a Hackman előbb egy minden valószínűség szerint eredeti Moran-tokkal, majd az az utáni két fotón egy Randall (fölül) és eredeti Hackman (alul) tokkal látható.

 

 

 

 

A Hackman ezt a modellt csak túl drágán tudta gyártani, így egy idő után felhagyott vele, és a Hackman Survival később Garcia márkanév alatt már Brazíliában készült tovább. Egy eredeti, jó állapotú Hackmanért ma 3-400 dollárt kérnek, és a Garcia sem sokkal olcsóbb…

 

 

No, de térjünk vissza a puukkóhoz. Amint az a képeken is látható, Wirkkala a pengéhez különösebben nem nyúlt (elvégre miért is kellett volna), az hagyományos, skandináv élezésű puukkopenge maradt. Nem úgy a markolat, amely kifejezetten „dizájnermarkolattá” alakult: keresztmetszete deltoid, amely alul-fölül némileg lekerekített, de az oldalakon viszonylag éles peremű; a markolat pedig hátrafelé enyhén szélesedik-magasodik.

 

 

Hogy ez ergonómiailag mennyire előnyös vagy sem, az persze vitatható, illetve minimum ízlés dolga, plusz egy markolathoz ugye hozzá is lehet (és kell) szokni. Az biztos, hogy Wirkkala tudta, mit csinál, mert modelljeinek faragásához a kezdetek óta ő is puukkót használt. A fórumokon a tulajdonosok szeretik a markolatot, nem róják föl a furcsa formát.

 

 

A markolat két oldalsó, vízszintes pereme látványban kellemes folytatása a felköszörülési vonalnak. A pengetüske teljesen végigfut a fekete műanyag markolatban, elöl és hátul sárgaréz betéteket találunk. Két méretben is lehetett kapni, egy 22 cm-es és egy kisebb, 18 cm-es (teljes hossz) változatban. Egyszerű, hagyományos bőrtokkal árulták, amelyből – amint az a képekről is kiderül – az idők folyamán több változat is készült, illetve készletben is kapható volt, az alant látható dupla tokkal. A 70-es években az USÁ-ban 30 és 20 dolláros áron a Brookstone áruházlánc forgalmazta.

 

 

A jó állapotú Wirkkala puukkók az eBay-en 120-250 dollár között mozognak. Teljesen újak ritkán bukkannak föl, láthatóan használatra vásárolták és valóban használták is őket.

 

 

Aztán egyszer csak jött Lynn Thompson és a Sisu, majd ennek olcsó, kínai gyártású változata, a Finn Bear. A Sisuról a Cold Steel honlapján és a katalógusban is a szokásos, a főnököt középpontba állító ismertetőt olvashatjuk. Ebből még azt is megtudjuk, hogy melyik michigani faluban született (!) Thompson finn származású felesége – csak az nem derül ki, hogy a Sisu gyakorlatilag egy az egyben a Tapio Wirkkala tervezte puukko. Sőt, a következőt olvashatjuk a legendásan szerény CS-főnökről: „…he has revived and updated a classic Puukko design…”, azaz hogy „felelevenített” és „korszerűsített” egy hagyományos puukko formát… Hát, hogy mennyit korszerűsített rajta, azt az alábbi képeket tanulmányozva döntsétek el ti magatok. Véleményem szerint annyit biztos nem, hogy illő lenne elhallgatnia a formatervezés történetének egyik legnagyobb nevét, és hogy gyakorlatilag a saját műveként tüntesse föl a kést.

 

 

Lynn Thompson marketingpolitikájába az ilyesmi általában bőven belefér, és ezt már meg is szoktuk tőle, tehát alapjáraton én sem akadnék fönn a dolgon. Ebben az esetben azonban nem csupán egy történelmi, néprajzi forma felélesztéséről (és ebben, amint azt folyamatosan hangsúlyozom, igenis sokat köszönhetünk a Cold Steel-nek), hanem egy konkrét alkotóhoz köthető mű kisajátításáról van szó, ami erkölcsileg egészen más kategória. Hasonlóan ahhoz, amit a sorozat harmadik, az Okapiról szóló részében a CS Kuduval kapcsolatban írtam, itt is főleg azért sajnálatos dolog ez, mert a Sisu amúgy bizony csodaszépre sikerült: a San Mai penge, az elegáns fekete lenmikarta és a nikkel-ezüst „bakni” és zárókupak szemet gyönyörködtetővé teszik. A kínai gyártású Finn Bear pedig 14 dollárért kiváló ár-érték arányt ad. (Megkockáztatom egyébként, hogy a magasabb árkategóriájú, japánban gyártatott kések mellett a Krupp 4116 acélú „kínai” sorozat modelljei a Cold Steel legmegbízhatóbb, minőségingadozás nélküli kései közé tartoznak.)

 

 

Ez lenne tehát a Hackman-Wirkkala puukko története. És ti legalább már azt is tudjátok, Sisu-ügyben mi az igazság.

 

 

Rózsa Edvárd

 

 

Kép: internet, militaryfightingknives.com, Cold Steel, talks.guns.ru.

20 hozzászólás


  1. 1 Moti

    Edrose,köszönet ezért a cikkért (is).Végre valami írás sokunk szíve csücskéről,a puukkoról,annak is egy különleges vonaláról.

  2. 2 Soma Bear

    Jó volt bejönni ma is a „suliba”, megint tanultam valamit!

  3. 3 poe

    Cold Steal ugyi…. Lynn papán már meg sem lepődöm, a nekem tettsző CS vasak többségéről előbb-utóbb kiderül valami ilyesmi.
    A cikk ellenbe klassz, szép képekkel, sok új és érdekes infóval. Köszönet érte!
    😉

  4. 4 hegyespenge

    Már nagyon vártam, hogy mikor került sorra ez a téma! Kellemes kiegészítés volt a finn pillangó és a Hackman túlélőkés is hozzá.
    Hiába no, azért eléggé elszomorító, hogy sok Benchmade, meg Spyderco, Strider, stb. típus nevét, sorszámát sokan fejből lökjük, az ilyen finomságokról meg csak úgy szerzünk tudomást, hogy valaki (legtöbbször Edrose barátunk) nyughatatlan lelkesedésétől vezérelve feltúrja utánuk az internetet.

    Hálás köszönet érte! 🙂

  5. 5 iknight

    Nagyon jó cikk köszönet érte. A finn bear-s dologgal amit irtál énis egyet értek, kettőt vettem belőle mindkettő rendben van, főleg ennyiért. Egyébként én használatra nem vennék sisut mert ez a befelé szűkülő, keresztvas nélküli markolat igen balesetveszélyes lehet, a finn bear is csúszik ha vizes lesz vagy valami, de ugye az bordázott ha megszorítja az ember lehet fogni. De az biztos hogy a Sisu vagy Wirkkala puukko benne van az általam legszebbnek tartott 5 késben.

  6. 6 öregindián

    Ezt a cikket szívből írtad, érezni a stílusán! A Hackman féle harci túlélő(?) késnél nem értek valamit. Ugyan miért állnak előrefelé a fűrészfogak? Ezt láttam egyébként más, talán szakmailag nem teljesen végiggondolt késeknél is. Az előreálló fogazat borzasztóan megnehezíti a késsel való fűrészelést,- hozzá teszem a testbe döfést is.

  7. 7 Golbat

    Ed, ismét nagyot alkottál. Szokásos magas színvonal, csak így tovább! 🙂

    Lynn papa meg hát… jó markecinges.

  8. 8 Filly

    Szokásosan grat! 🙂 (Borzasztó, mennyit tanulok Tőled… :D)

  9. 9 Spoon

    Nagyon jó lett ez is Ed!
    Komolyan mondom,lassan szívesebben olvaslak mint Rejtőt 😀

  10. 10 horog

    klassz, Ed!

  11. 11 AMA

    Köszönöm, hogy több gyártótól megmutattad ugyanazt a formát. Annak meg különösen örülök, hogy”csak” Lynn Thompson üzletpolitikája nem szimpatikus neked, és nem a cége által gyártott megannyi használható eszköz. Én már alig várom azt, hogy a Cold Steel csapata elkészítse a maga stílusában a Woodlore névvel illetett erdőjáró kést. Már lerajzoltam magam számára, kraton markolattal, és fekete pengével………de a lényeget is kibököm, a cikk amit írtál, no az hibátlanra sikeredet. Öröm volt olvasni az írásodat.

  12. 12 szilva

    Ed!
    Szerintem ez az írásod is tökéletesre sikeredett, akárcsak az eddigiek. Nagyon szeretem, hogy az általad (eddigi írásaidban is) bemutatott késeknél nem csak a fizikai paraméterek, felhasználhatóság, alapanyag, stb. szempontjait taglalod, hanem az adott kés gyártójára, tervezőjére, „múltjára” is kitér a figyelmed, ennek köszönhetően egy nagyon komoly történeti-történelmi hátteret is az olvasó elé társz. Köszönet érte!
    P.s.: Szerencsére a Knifeworks „Sisu” ismertetőjében nem feledkeztek meg a tervezőről, ott egyértelműen leírták, hogy ennek a klasszikus Puukko-nak az eredeti tervezője Tapio Wirkkala, valamint hogy Lynn Thompson a Finn nép tisztelete és szeretete jeléül élesztette fel ezt a (már rég nem gyártott) modellt.

  13. 13 edrose

    Köszönöm a kedves szavakat mindannyiótoknak!

    iknight: a keresztves/kézvédő hiánya és az ebből fakadó „veszélyesség” örök téma, sőt polémia. A skandinávok úgy tűnik, rengeteg késen elvannak nélküle…

    öregindián: sajnos fogalmam sincs, miért néz előre a fogazás… Valaki?

    AMA: valóban, igyekszem kettéválasztani a CS üzletpolitikáját a termékeitől. Érdemes…

    szilva: hát persze, hisz Knifeworks Roger a mi jó emberünk! 😀 Érdekes egyébként, hogy a KW-szöveg valóban majdnem szóról szóra egyezik a nyomtatott és az online katalóguséval, de itt benne van a lényeg: „originally designed by Tapio Wirkkala”…

  14. 14 AMA

    Nem szeretnék okoskodni, csak öregindián kérdésére válaszolok. Imádkozó fogásban két kézzel, és lefelé mozgatva, igen is életképes az előre álló fogazás. A fémvágó fűrészbe is igy rakjuk bele a lapot…..asszem.Ráadásul tolni magadtól kevésbé balasetveszélyes, mint húúúúzni(és hasizommal hárítani). Ha pedig döfni szándékozunk( szigorúan csak háborúban) akkor azt hatalmas erővel, lendülettel tesszük, és a végeredmény egy csodálatosan roncsolt szélü seb, ami ráadásul baromi nehezen gyógyul be.

    UI: Maradok tisztelettel öregindián, és minden késbarát, késkészítő iránt.

  15. 15 öregindián

    Ama! Vártam ilyen hozzászólást. Ugyanis lábra jön a labda, hogy a vasfűréssznél is előre állnak a fogak. Csakhogy a keretet két kézzel fogjuk-toljuk előre, ráadásul az apró fogak könnyen bele is harapnak a fémbe. Nem tudom, mit értesz imádkozó fogás alatt? Ha azt, amire gondolok, akkor két kezet kell használni a fűrészeléshez. Akkor meg mivel fogod a „munkadarabot”? Meg hogy lefelé nyomod a kést. és ha egy suháng csoportból akarsz kivágni neked megfelelő botot, de nem te döntöd el a vágóirányt? Nézz meg egy olyan klasszikus túlélő kést, mint mondjuk a Wilkinson Sword cégét, vagy akár a klasszikusnak mintának tekinthető Rambo késeket, a Robert Parrish féle t.élő kést, Buckmastert stb. stb. mindenütt hátrafelé áll a fogazat. Én azt hiszem inkább egyedi „designe” döntött, nem a praktikum, amikor néhány késes cég megfordította a dőlésszöget. Hasonló tisztelettel.

  16. 16 AMA

    Örülök, hogy számítottál erre a hozzászólásra, Öregindián. Imádkozó fogásnál két kéz ujjai összekulcsolva, és közötte a kés markolata. A munkadarabot pedig a maradék végtagommal (lábammal) ,vagy nagyobb átmérőjű fánál zsinór és cövek segítségével fixálom. Egyébként ravasz vagy, mert tudtad a választ.

    Még mindig, tisztelettel, AMA.

  17. 17 madve

    Van egy eladó Hackman-Wirkkala puukko-m, ha valakit érdekel:
    hernyocskacska@freemail.hu

  18. 18 madve

    ja a cikk nagyon érdekes és jó volt! 😉

  19. 19 öregindián

    AMA! Ez egy kultúrált vita volt. Még akkor is, ha nem értünk egyet. Gratula!

  20. 20 AMA

    Köszönöm Öregindián. Nálam a „tisztelettel” szónak még van jelentése és nem üresen puffogtatom. Amióta pedig láttam a cikkedet, amiben „nem gyári” körülmények közt kovácsoltál, azóta hajlamos vagyok téged egyenesen Hephaistos leszármazottjának tekinteni.

    Nem szűnő tisztelettel, AMA.

Hozzászólok

Hozzászóláshoz be kell lépned.