Késportál

Az év első fele úgy látszik, a feltörekvő, friss készítőknek kedvezett. Taktikai-túrakés vonalon Szabó Zoltán ötletei, termelékenysége, késeinek hozzáférhetősége és megfizethető árai szép szeletet csaptak ki a lassan vánszorgó késpiacból. Az egyik sláger a fórumon az ő Long Ranger névre keresztelt kése, illetve ennek változatai.

Mielőtt nekilátok ezt a Ranger verziót kivesézni, mindenképpen ide kívánkozik egy rövid „Rangerológia”. SzabóZé termelékeny műhelye ebből a szempontból kifejezetten megkeseríti az ember életét, az utóbbi közel egy évben sok változat készült. A Rangerek családját néhány fő tulajdonság azért jellemzi. A pengeforma letörő hegyű (clip point), tehát a pengehátról a hegyig egyetlen, határozott egyenesben vezet az út.

Szintén fajtajellemző az élezés döntött egyenes mentén kifuttatása is. Talán csak egyetlen verzión, a famarkolatos „Wood Ranger” nevű példányon volt ez ívesebb, mely egy laprugóból kovácsolt példány. A rusztikusabb jelleg (és a meghagyott kovácsolt felület) okán talán jobban is passzol a késhez, mint az egyenes-szögletes megoldás.

Közös jellemvonás még az ujjvájatos, íves végű markolat is, melynek természetesen mérete a pengéhez mérten (és a megrendelő igényeihez illeszkedően), arányosan változhat. Nagy kézben mindenképpen jól ül, a leggyakoribb fogásmódokban használható, néhányban (normál fogás, „ice pick”, „chest lever”) még kényelmes is.

A méret tekintetében és az alapvető felépítést figyelembe véve közel tucatnyi verzió készült (és került bemutatásra Zé blogján vagy a portálon). Jelenleg a legrövidebb a 95 mm pengehosszúságú darab (amíg el nem készül a már tervezett, legális, 8 cm-es családtag). Érdekes példány még az egyetlen markolattüskés (fűzött markolatos) megoldás is, mely kicsit sem „taktikai” darab, inkább hagyományos (nyúzó) vadászkés benyomását kelti. A méret és elnevezési kavalkád egyetlen biztos pontja a „Ranger XL”, mely szerencsére tényleg a leghosszabb kést jelenti. Long Rangerből korábban készültek eltérő méretű darabok, mostanra a standard a 125 mm hosszú pengéjű változat lett. Kiforrta magát, na meg sablon is készült. Nyilván Zoli sem gondolta az elején, hogy ekkora lesz az érdeklődés.

A tesztelésre rám bízott példány is a Long Rangerek nemzetségéből való. A penge a népszerű Sleipner acélból készült, 6 mm vastag lemezből került kivágásra. A 12,5 centis penge a közepes méretű kések kategóriájába sorolja a darabot. Az egyedi készítésű túrakések mezőnyében ezzel az anyag és méret választással nagyon nem lehet mellélőni. Sem készítő, sem vásárló oldalról nem kell meglepetésekre számítani.

A markolat többszörösen is kompozit. A panelek alatt 2 mm vastag bakelitből (szövet és műgyanta keveréke) készült „fiber” található. A felső réteg szénszálas – műgyantás keverék, gyakorlatilag CF mikarta. A vastagságot növelő bakelitréteg az acél és a CF közötti színhasonlóságot is szépen megbontja, így duplán hasznos kombináció. A paneleket rozsdamentes csőszegecsek és ragasztás rögzíti az acélra. A CF mikarta mintázata erősen hajaz az Anso mintázatra, de nem teljesen azonos. Talán az „esőcsepp Anso” elnevezés lenne megfelelő leírására, lévén a felületi bemarások kontúrja a levegőben aláhulló vízcsepp formájára hajaz. Persze ez az anyagválasztás is ízlés dolga, fa markolatos és baknis Long Ranger is készült már – kinek mi tetszik.

Ha már a kezemben volt a kés, fogtam magam és elbóklásztam kicsit a közeli erdőbe, hogy jól ki is próbáljam. Nem mellesleg a majd 40°C-os hőségben minimum 5 fokot spóroltam hőérzetem számára a lombok alatt. Valamiért tartós, nagy tüzet rakni nem szerettem volna (száraz idő, 1000 fokos hőség), a szúnyogok sem nagyon próbálkoztak a vérszívással, így tűzifa aprítás helyett inkább egy csapdát próbáltam felállítani a körülöttem heverő „alkatrészekből”. Hát persze, hogy a szokásos négyessel (4) próbálkoztam.

Egy kiszáradt akác surján csapkodása közben mindjárt fény is derült a markolat erősségére, egyben a pengeforma egy hátrányára is. A kés nyelét jól hátul megfogva (mutató és középső, valamint a hüvelykujjal) is egészen stabil fogás maradt rajta. Elégnek bizonyult a markolatvég kiszélesedő íve, hogy ne engedje a kést kicsúszni a szorításból a lendületes, íves mozdulatok közben.

Valahogy úgy esik, hogy sújtás közben ennek a pengének az elejével kényelmes elérni a céltárgyat. Így igényli a legkevesebb befektetett energiát, így a legkönnyebb célozni és odavágni. Jelen esetben a fadarab az él ívének meredekebb, hegy felé eső részénél találkozik a pengével. Valahol a penge „hasának” közepétől a hegy felé tartó él mentén. Ez okoz egy szokatlan, „leszaladós” érzetet a kés használatában. Gyakorlatilag ez a meredekebb szög a fában haladva hátrafelé (felénk) tolja a kést, könnyű kiszaladni a vágott anyagból. Nem feltétlenül kritikus probléma, azonban fokozottan figyeljünk, ne legyen az esetleg nekilóduló kés útjában semmi értékes vagy érzékeny. Persze nem is biztos, hogy ekkora késsel fontos volna csapkodni, de kézben a 6 mm-es acél ezt valahogy kívánja. (Az egész késnek van egy jól összerakottságot, masszivitást sugárzó hangulata.)

Szóval botjaim már voltak, csak a csapda szerkezetét kellett összeállítanom. Ehhez szükség volt egy pici farigcsálásra, meg persze kicsit gondolkodni is kellett. Életvitelszerűen nem építek csapdát, sőt, ilyen fajtát még talán sosem csináltam, csak fotóról, videóról emlékeztem, nagyjából hogyan áll össze. Szerencsére volt egy jó késem és nem féltem használni. Itt el is érünk egy farigcsálás szempontjából sokkal kritikusabb ponthoz, jelen esetben az élkiképzéshez, élszalaghoz.

A penge leélezése gyakorlatilag pengehátig felköszörültnek tekinthető. Igazi amerikai stílus, ugyanis a leélezés során a penge élét viszonylag szélesre meghagyta Zoli. TOPS késeken gyakori, de néha Busse, Swamp Rat késeken is ilyennel találkozunk gyári állapotban. Bolondbiztos hasítóékek, melyeket csak a legelvetemültebb élbetyár tud tönkretenni. Nem tudom, hogy jelen kés esetében vajon ez a terv része-e vagy a mester már előre tudta, hogy rám fogja bízni ezt a darabot és inkább biztosra ment? Egy biztos, a szép fényes, széles élszalag után az acél kb. 2 mm vastagságú. Az élszalag egyébként konvexnek készült, de a fénylő fotókon jól látszik, hogy inkább progresszív élszalagos, helyenként jól elkülöníthető élszögekkel.

Az erős éllel a csapdához szükséges vágási feladatokat el lehetett gond nélkül végezni, de az jól látszik, nem szikének vagy konyhakésnek tervezték a vasat. Alap famunkákhoz, tüzelőhöz, bothegyezéshez stabil és tartós eszközt kaptam a kezeim közé.

A pengeháton kialakított ujjtámasz mintája szintén kellemes részlet, mely ráadásul még hasznos is. Éppen elég korán véget ér, hogy ne zavarhassa a szikravető működtetését, ha esetleg a késsel indítanánk. A penge tömege és a kaparóél kifejezetten segítség annak, aki nem hord kaparólemezt tűzgyújtó rúdjához. Kevés korhadt fából készített élesztékkel néhány húzással és egy kis fújással gond nélkül sikerült a lángokat és a füstöt előcsalni.

A kanálteszt most elmaradt, de nem lustaságból. Maradt ugyanis a csapda-alapanyagból egy darab bodza, így inkább úgy határoztam, nem a hasamra gondolok (kanál), hanem a szórakozásra. Bodzából mit is lehet készíteni? Hát persze, puskát. Na, meg persze vészhelyzetben és tábortűz mellett is hasznos, egyszerű jelző és zeneszerszámot. Bodzasíp, bodzatilinkó, bodzafurulya, vadászkürt, trombita, szaxofon. Ezek ötlöttek fel bennem, miközben a maradék bodzát bámultam késsel a kezemben. Eztán visszatértem a realitás talajára, képességeimnek megfelelően a legegyszerűbben megvalósítható célt választottam. Lett tehát hosszú bodzasíp. (Bár, jobban nézett volna ki, ha sikerül fából rézfúvóst faragnom.)

A bodza szivacsos belének kifúrásához pár keményebb fa „szerszámot” kellett faragni. Primitív fából készült fúrók, hornyolt kaparók voltak ezek, melyekkel sikerült nagy nehezen kitisztítani az ág belsejét. Kellett még egy dugó a síp végébe, melyen keresztül a befújt levegő csak egy szűk keresztmetszetű csatornán tud áramlani. Végül a penge hegyével ki kellett faragni a peremet, melyen a befújt levegő örvényt fog kelteni, ami a síp hangját adja. Ha tudományosan nem is, empirikusan sikerült jól megoldani, mert veszett hangja lett a zajszerszámnak. Igaz, tüdő is kell hozzá, ujjnyi vastag a cső belső átmérője.

A széles, nagyobbacska pengével a síphoz szükséges finomabb munkák egy része (főleg a tetején levő éles nyílás kialakítása) igazán hajmeresztő mutatvány volt. Síp faragáshoz vigyünk inkább bicskát, egy Long Ranger méretű pengével rossz lesz az élkihasználási statisztikánk.

Őszinte leszek. Ha nem tudjuk, mi az a Ranger, ne is nézzük meg a szótárban. Online fordítók mindjárt az erdőkerülő szót tolják az arcunkba, pedig ez így biztosan nem igaz a kés kontextusában. Ha van egy ilyenünk, ne kerüljük az erdőt! Sőt! Bátran menjünk a mélyére, a szükséges eszköznek nem leszünk híján – már ami a kést illeti. Összecsukható fűrész mellé egészen jó darab, feltéve, hogy nem szeretnénk bükkből 1:1 arányú hangyacsaládot faragni vagy más aprólékos munkát végezni. Egyetlen eszközös megoldásnak talán nem elég hosszú és nehéz, de ha a sújtásról hajlandóak vagyunk lemondani, ütőfával akár elég is lehet. Kiránduláshoz, tóparti, pecázás közbeni tábortűzhöz mindenképpen használható választás. Akár a képeken látható, Boda Csaba -féle bőrtokkal is. Ami a rám bízott kést illeti, azt én bizony el is mentem magamnak.

BlackWoOd

(Fotók: SzabóZé és BlackWoOd)