anal porn
21sextury

SzabóZé Műve(k)

Szabó „Zé” Zoltán barátunk tucatnyi kést bemutatott már a fórumon, azonban kevesek láthatták, foghatták munkáit személyesen. Voltam olyan orcátlan és bizony kölcsönkértem egyet tőle, hogy kicsit közelebbről szemügyre vegyem. Ha már úgyis a kezemben volt, kipróbáltam egyik munkáját. Nézzük, mit küldött Zoli, ismerjük meg egyik „gyermekét”!

Kesportal: SzaboZe01

A kölcsönzött darab a „háló micartás” néven korábban bemutatott kés volt, melyhez azóta elkészült a viseléshez, használathoz szükséges bőrtok is. Közepes méretű, munkára szánt eszközről beszélünk, melyet a tok alapján leginkább erdőjárásra, túrakésnek képzelt el készítője.

Kesportal: SzaboZe02

A kés laprugóból (rugóacél) született, mely 5 mm vastag. Az anyagát még a készítő próbálta hőkezelni, nyilván nem profi, de kielégítő eredménnyel. A pengehossz 13 cm, ami talán még a közepes méretű kések csoportjának felső széle. A legnagyobb szélesség 40 mm körül van, de a kés letörő hegyű, így a hegy felé vékonyodik. A letörés nem igazán markáns, hosszan levezetett szakasz, szinte fel sem tűnik. A leélezés majdnem 2/3-ig felköszörült szablyaél, normál szélességű élszalaggal. A hegynél még picit csalt a készítő, ott erősítésképpen a letörés meredekebb, de csupán 2-3 mm hosszon. A kés teljes hossza 24 cm.

Kesportal: SzaboZe03

A markolatról is szót kell ejteni. Régi álcahálóból (a PVC levélkék nélkül) házilag készített micarta, mintázata nem túl látványos. Ránézésre úgy tűnik, mint egy betonon össze-vissza huzigált, összevert műanyag markolat. A felületen nem érződnek a látványhoz társuló ütődések és benyomódások, az csupán a háló zsinege által okozott véletlenszerű mintázat optikai átverése. Tapintásra teljesen rendben van, olyasmi, mint a durva vászon micarták: sima, picit bolyhosnak érződő felület, meleg tapintással. Utóbbi így az ősz végén kifejezetten díjazható, pláne, ha párás az idő vagy a munkától megizzad a tenyér (fűtőszál azért nincs benne, de legalább nem érezzük annyira hidegnek).

Kesportal: SzaboZe04a

A nagyon általánosra sikerült forma kézben leginkább úgy viselkedik, mint a hengeres markolatok szoktak. Sújtás, csapkodás közben még erősen markolva is kicsúszós, ezen a csuklózsinór se sokat segít. Ugyan vannak a markolat alján az ujjak számára kialakított bemélyítések, de ezek nem elég határozottak a kívánt hatás elérésére. A hengeres jelleg toló vágások esetén is problémát okozhat, a kés a hossztengelye mentén egyszerűen kifordul a vágott anyagból.

Kesportal: SzaboZe04b

Kesportal: SzaboZe04c

A markolatról ugyanakkor egy pozitív dolgot is meg kell említenem. Favésés közben többször rá kellett csapnom a kés végére, a paneleket is ütve a törővég hiánya miatt. Nos, a markolat egyben maradt, észre sem lehet venni, hogy némi atrocitás érte. Talán ez a legnagyobb előnye az előre „összevert” felületnek. (Meg persze az erős szegecselésnek és ragasztásnak.)

Kesportal: SzaboZe05

Az erdei munka közben természetesen a pengét is igencsak megkínoztam. Kezdődött mindjárt jó pár száraz ág lecsapkodásával, mivel közös törzsükre szükségem volt. A halott, de még korántsem teljesen korhadt száraz fadarabok nem viselték meg különösebben az acélt. Az él nem hajlott vagy töredezett ki (ez amúgy sem túl jellemző a rugóra), tette szépen a dolgát. A nem túl szerencsés markolat ellenére a penge elég nehéz ahhoz, hogy kisebb sújtásokkal megbirkózzon. Vésés közben azért felmerült némi furcsaság. A masszívnak tűnő hegyet sikerült pár kisebb feszítéssel meghajlítani, majd a tetthelyen mindjárt vissza is kalapálni egy doronggal. Fűrésszel kétoldalt bevágott darabokat kellett kivésnem, tucatszor csináltam már ilyet ennél gyengébb késsel is, így a deformáció picit meglepett. Az éltartással semmi gondom nem volt. Használatba vétel előtt kicsit igazítottam rajta, de csak azért, hogy tudjam, mivel megyek ki. Szürkületkor is ugyanolyan használható maradt, mint a kora délutáni munka kezdetekor.

Kesportal: SzaboZe06a

Kesportal: SzaboZe06b

Egyelőre eleget néztük a kést, érdemes egy pillantást vetni a tokra is. Anyaga merev marhabőr (talán talpbőr), varrva, csavarokkal erősítve. A bőr festése kicsit fog és elég erős szaga van, de ez a legnagyobb baja a toknak. Igazán szép munka, ötletesen kivitelezett multifunkciós holmi. Viselhető övről lelógatva, talán ez a legkényelmesebb és munka közben a leghasználhatóbb.

Kesportal: SzaboZe07a

A tokon van egy felcsavarozott bőr fül is, mely a vízszintesen örve fűzés lehetőségét rejti magában. A kést a tokban tartó tüske mindkét esetben kiválóan használható. Stabilan rögzít, mégis akár csukott szemmel, egy kézzel is működtethető. Az aljára rögzített szikravető rúd és bújtatója véleményem szerint túlzás (felesleges), de legalább követi a trendet. A tok egyfajta koprodukció, melyet kivételesen Zoli maga csinált bőrös cimborája, Boda Csaba iránymutatásával és segítségével. (Csaba munkáit is érdemes megnézni, a tokokon kívül számos, mesterien kivitelezett holmit találhatunk köztük.)

Kesportal: SzaboZe07b

Kesportal: SzaboZe07c

Miután kellően felkészítettem „titkos erdei menedékem” az őszi csapadékra, ideje volt elütni az időt valami kellemessel. Mivel a közelben vadon nem igazán terem szelídgesztenye (vagy ügyesen rejtőzködik), így kénytelen voltam a közeli bevásárlóközpont rengetegében összegyűjteni egy jó marokra valót. Kiváló csemege, most végre kipróbáltam, szabad tűzön (parázson) miképpen kell vele bánni.

Kesportal: SzaboZe08

A tűzhöz való fa feldolgozását természetesen Zoli késével végeztem, bár nem volt túl sok munka vele. Némi gyújtós aprítás, kis hasogatás, pár száraz ág darabokra törése – alig több, mint fél óra alatt elég parazsam volt, hogy nekilássak az uzsonnának. A kés pihent a tokjában, én a tűz mellett, a gesztenyék pedig a forró parázs-ágyon. Az idillt csupán egy héján be nem metszett gesztenye hirtelen pukkanása törte meg. A gőztől felrobbanó termés zaja és a szerteszét repülő zsarátnok-tűzijáték a teszt végére éppen jól jött, segített, hogy nehogy elaludjak a tűz mellett.

Kesportal: SzaboZe09a

Kesportal: SzaboZe09b

Megmondom őszintén, SzabóZé kései közül van több, ami tetszik, leginkább ötletességük, a szokványos formáktól elszakadt voltuk miatt. Amilyen sok kést bemutatott, annyira kevesen találkoztak szemtől-szembe vasaival a fórum olvasói közül. Volt már, hogy hibás anyagból vagy rossz hőkezeléssel került ki kés hobbikészítők kezei közül. Zé is hobbista, ráadásul ezt a kést ő maga hőkezelte (bevallása szerint ez volt a harmadik ilyen próbálkozása), ennek fényében az eredmény, ez a kés igazán figyelemreméltó. Az is jól látszik, hogy próbál a kéznél levő anyagokból dolgozni, de ezen a háztáji micartán van még mit változtatni – ha nem is funkciójában, de minőségében, esztétikumában. A hőkezelést már inkább szakemberre bízza (megfelelő berendezések és fontos szakmai tapasztalatok híján), így nagyon nagyot hibázni már biztos nem fog.

Kesportal: SzaboZe10

Remélem sikerült kicsit bizalmat ébresztenem bennetek újdonsült hobbikésesünk munkái iránt. Én mindenesetre megköszönöm Zolinak a kést, amit tesztelésre rendelkezésemre bocsájtott. Remélem fogok még munkáival találkozni személyesen és a fórumon írt felhasználói beszámolók formájában.

BlackWoOd

12 hozzászólás


  1. 1 parrre

    Jó kis cikk, köszi. Zének kitartást!
    Hun kóbászolt kend?

  2. 2 Balika

    Gratulálok Zé-nek,hogy felkerült a címlapra!

    Tényleg hiányzott egy teszt Zoli késeivel,örülök,hogy létrejött ;)
    Egy-két apró dolog javításával,és idővel saját topikot érdemel a fórumban!

  3. 3 powerball

    Tényleg nagyon szépen dolgozik :kalapemel:

  4. 4 Szabó Zé

    Hú, hát nagyon izgultam a a teszt és a cikk miatt!
    Köszönöm BlackWoOd, színvonalas cikk és jó képek! Sosem gondoltam volna, hogy “címlap sztori” leszek :)
    Több éltárs birtokában is van már az általam készített késekből, remélem Ők is leírják majd a tapasztalataikat.
    Köszönöm még egyszer a bemutatás lehetőségét!

    Üdv Zé

  5. 5 taro

    Gratulálok Zé! Köszi a cikket BlackWoOd!

  6. 6 Giga

    csak így tovább

  7. 7 Wlad24

    Gratulálok a cikkhez, no meg Zé-nek is az eddigi munkásságához !
    Én is szerencsés “Zé kés” tulaj vagyok, nagy megelégedéssel. Jó látni a fejlődést amin keresztülmentél !

  8. 8 Zelei K. Andor

    Tetszik! Miben edzette?

  9. 9 gabe

    Gratula Zé-nek és BlackwoOd-nak! Utóbbinak a pompás “titkos, erdei menedékért” is.

  10. 10 Szabó Zé

    Köszönöm a gratulációkat Mindenkinek! Ez ösztönzően hat rám és igyekszek még jobban fejlődni!

  11. 11 AMA

    Ott vagy azon a helyen ami megillet téged. Csak így tovább, Zébarátom !

  12. 12 samuelwx

    Pont az Én ízlésem ez a kés meg a tok. Gyönyörű!!

Hozzászólok