maç sonuçları

A fotós kése – Spyderco Sage

Rebel alapjáraton fegyvereket fotóz. Nyáron eljött a Penge Napokra, aztán aktív lett a Fórumon is, majd vesztére vett egy-két Spydercót – most meg már lökheti, mert megfertőződött…

Immáron több, mint egy hónapja hű társam ez a kés a mindennapokban. Lapos profilja és magas övklip kialakítása kényelmessé és jól rejthetővé teszi. De mitől is olyan különleges darab?

 

Története

 

A sage szó jelentése bölcs. A gyártó az elmúlt 30 év késgyártása alatt szerzett tapasztalatokra, bölcsességre utal. A Sage sorozat –igen, ez egy sorozat első tagja – célja emléket állítani olyan híres késkészítő mestereknek, akiknek a találmányait a mai napig használjuk. Ez a kés tiszteletadás Michael Walkernek, a liner lock (keresztzár) megalkotójának. (Ez a zármegoldás minden késkedvelő által ismert, a markolatpanel alatt elhelyezett acélmerevítés egy része beugrik a penge alá, annak kinyitásakor, zárt állapotban pedig rögzíti azt a véletlen kinyílástól.)

 

Felhasznált anyagok és kialakítás

 

A kés pengéje a közkedvelt S30V porkohászati acélból készült, és 76 mm hosszú (így mérete miatt a szerv sem köthet belénk). Rendkívül éltartó, élezése mégis egyszerű. A penge ún. FFG (full flat grind) azaz teljesen simára köszörült kialakítású, így remek metszőképességű. Felülete szálcsiszolt.

Bár a kést teljes egészében Tajvanon gyártják, a penge anyagát az USÁ-ból szállítják hozzá. A tajvani szakik kellő minőségbiztosítás mellett képesek hozni a prémium minőséget.

 

A markolat textúrája furcsa megjelenést ad a késnek. Anyaga szénszál, acél merevítésen. A szénszálas panelek első ránézésre úgy festenek, mintha egyszerű térbeli megmunkálás adná ki a felületét, közelebbről megnézve azonban látszik, hogy a kb. 2 mm széles sávok kosárfonás-szerűen vannak kialakítva. Nem csoda, hogy megdobja a kés árát. Nem csúszik, nagyon kellemes tapadást ad.

 

 

A kés ergonómiájára nem lehet panaszunk. Az általam eddig megtapizott Spyderco kések közül messze a legkényelmesebb! Finomabb feladatokhoz az elülső ujjtámasz használható, keményebb munkákhoz kapalácsszerűen megmarkolva is elfér mind a négy ujjunk a késen, az ujjtámasz mögött. A kellő helyeken megfelelő finomságú recézés található, így az ujjunk pengére csúszásának esélye nulla.

 

Az övklip egy hajlított drótból van kialakítva. Eleinte (én is) tartottam tőle, hogy gyenge lesz a feladatra, mert ránézésre sincs olyan erős, mint pl. a Tenacious klipje. De meg kell, hogy mondjam, kiválóan használható, nem engedi mozogni a kést a zsebben, és magas kialakításának hála, szinte semmi nem látszik ki a késből. Ez időnként hasznos lehet.

 

 

A zár a már említett liner lock kialakítású, és teljesen stabilan tartja a pengét. A foszforbronz siklócsapágyak gyors nyitást és zárást tesznek lehetővé, ugyanakkor semmilyen irányban nem engednek holtjátékot a pengének. Őszintén szólva ez a megoldás elviekben gyengébb a hátsózárnál (lockback), viszont hatalmas előnye, hogy nincs a pengének semmiféle holtjátéka, még erős vágás közben sem.

 

 

A kés hiányosságának csupán két dolgot tudok felróni. Az egyik a zsinórlyuk hiánya, bár ez nem tipikusan az a paracord-fonatos késkategória. A másik pedig, hogy az – egyébként kiváló – övklip csak hegy-fent hordmódot tesz lehetővé, igaz, azt bal és jobb oldalon is.

 

Munkában

 

A kis bökőt az utóbbi hónapban mindenféle feladatra befogtam.

A konyhában vágtam vele húst, hámoztam és szeleteltem krumplit, paradicsomot és hagymát, olajbogyót. Nagyszerű metszóképességű kés, remek dolgozni vele! Zacskóbontás, papír- és zsinórvágás rutinfeladat. A remek pengeanyag meghálálja az árát.

 

Keményebb teszteknek nem vetettem alá a kis kést, mert szerencsére vannak olyan emberek akik már megtették, és publikálták a meglepően jó eredményeket:

 

Az interneten fellelhető olyan videó, ahol egy úriember ezzel a késsel felszeletel egy kb. 2 m hosszú és 90 cm széles kartonpapírt kétcentis csíkokra, majd egy kemény fenyőgerendát gyalul több percen keresztül, időnként 30 centiméteres forgácsokat leválasztva. Mindezek után a kés gond nélkül, tisztán viszi a paracordot. Ez az éltartás az, amit nem kapunk meg egy byrd késtől soha. (Ettől persze napi hordásra azok is kiválóak!)

 

 

Kiknek ajánlom? Azoknak a késkedvelőknek, akik nem restek kicsit mélyebbre nyúlni a tárcájukba azért, hogy egy minőségi, kiváló kést tudhassanak magukénak; azoknak, akiknek fontos a 8 cm alatti pengehossz – illetve mindenkinek, aki bele akar szeretni a Spyderco késekbe. Én már megtettem!

 

A jövő

 

A SAGE széria következő darabja meglepő módon a Sage 2 nevet kapja. Pengéje ugyanaz, mint a Sage 1-nek, a különbség csupán a Titán markolatpanelekben, és a RIL (Reeve Integral Lock – keretzár) zárszerekezetben van. Ez a kés természetesen Chris Reeve-nek állít majd emléket. Hazánkban jelenleg nem kapható, várható ára 4-essel kezdődik.

 

 

Szöveg és képek: Rebel

 

További képek Rebel honlapján: GunPic/Sage mappa

6 hozzászólás


  1. 1 BandiBuilder

    nagyon jó kis összefoglaló, azt hiszem elő is veszem a dobozból, ha hazamegyek (már olyan régen láttam 🙂 )

  2. 2 Golbat

    Én pont tegnap este tapogattam újra, nagyon eltalált darab. (Áráért kiváló zsebkés.)

    Rebel, rövid és velős összefoglalót írtál :-), de ezt már jeleztem. 😉
    Csak így tovább!

  3. 3 G.

    Rebel, hadd csatlakozzak az előttem szólókhoz: nagyon jó összefoglaló, tetszett, és reklámnak sem utolsó, mert engem is rögvest elkapott a „birtoklási vágy” 🙂 (de ezt, ezen a weblapon nem valószínű, hogy bárkinek magyaráznom kellene…)
    Csak egy apróság: a Byrd-ökkel való összehasonlítás szerintem nem állja meg a helyét. Azok a jószágok a 8-10e ft-os árukkal nagyon jó ár/érték arányt képviselnek, míg ez a szépség a majd’ négyszeres árával az erős felső-középkategória oszlopos tagja.
    Mellesleg: nagyon tetszik a markolatpanelek tónusa: ahogy görgetem az oldalt, és jön fel a fénykép, az is gyönyörű játékot mutat (ez a fotós dicsérete is!), élőben ez biztosan még szebb…

  4. 4 trice

    Jó kis review gratulálok hozzá. Ez a Sage olyan mint a UKPK csak zárral?

  5. 5 h_g

    Nem, a Caly 3 olyan, mint az UKPK zárral.

  6. 6 Balassa László

    régebben a fotózásokra egy benchmade kisérgetett most egy Strider van nálam de ez a Spy is nagyon szép darab főképp a markolat tetszik….

Hozzászólok

Hozzászóláshoz be kell lépned.