Késportál

Mókamiki, portálos hobbi késesünk nemrég megkérdezte, mi a véleményem a munkáiról. Bár itt-ott, például késtalálkozón láttam egy-egy darabot, mégis igen nehéz helyzetben voltam a válasszal. Hogyan nyilatkozhatnék érdemben, ha még sosem próbáltam egyik kését sem. Nos, Miklós a tettek embere, küldött egyet legutóbbi munkáiból, melyet szabadon kipróbálhattam. A véleményem pedig alább olvashatjátok.

Bemelegítésképpen jobb, ha letudjuk a kötelező köröket, nevezetesen a fizikai paraméterek ismertetését. Adott a képen látható kés, mely az erdei / túrakés vonalon igen gyakori kontúros vagy teljes markolattüskés felépítéssel valósult meg. A kés 4,5 mm vastag Sleipner acélból készült. A penge hossza majdnem 13 centiméter, szélessége a tövénél kb. 33 mm. A markolat anyaga fa, a sötétebb darab a markolat elején ében, a vörös fa pedig padouk. A feketék és a vörösök között a demarkációs vonalat fehér fiber adja. A szegecsek rozsdamentes acél csövek, a panelek pedig ragasztva vannak.

A kés tömege 210 gramm tok nélkül (tokkal 293 g). A hozzá kapott bőrtok festett marhabőrből készült, melyet esélyes, hogy Miki maga csinált. Viszonylag egyszerű, erszény jellegű bőrtok, az élein szépen lekerekítve, némi érdesített mintázattal díszítve. A bujtató optikailag soványkának hat, ám így is éppen elég erős, hogy feladatát ellássa. A bonyolított késnyélhez talán egy fokkal díszesebb tok jobban passzolt volna, de akkor lehet, hogy nem szívesen mocskolná be az ember a dudvában.

Adott volt a kés, amihez társult némi mocoroghatnék, ráadásul kellemesen napos, tiszta idő is volt, így vakon megbízva az új késben (meg a zsákban rejtőző még két, jól bevált darabban – ha minden kötél szakad), nekivágtam egy könnyű ebéd utáni sétának. A kést fel sem fűztem először az övemre, amint nyugodtabb (és a kíváncsi szemek elől takartabb) részre értem, kézbe vettem. Csak azért, hogy szokjam a fogását, az egyensúlyát. Na, meg ilyenkor ősszel minden lehullott ágakkal van tele, szóval időnként suhintani is volt lehetőség.

Itt akkor kicsit részletezném is a kés fogását, a markolatot. A markolat az erdei felhasználásra szánt késeken (a vevők által szinte megkövetelt módon) a szokásos „halacska, madárfej forma véggel” mintát követi. A mutatóujjnak a markolat elején, a kisujj számára pedig a végén van egy-egy elkeskenyített vájat. Az első értelemszerűen ujjvédőként funkcionál, hogy ne csússzon a kéz a pengére. A hátsóba pedig mutató és hüvelyujjunkkal „O” alakot formázva kapaszkodhatunk a markolat végén, hogy ezzel virtuálisan növeljük késünk hosszát, javítsuk a csapások hatékonyságát. A markolat „halacskája” pedig a tenyér optimális kitöltését biztosítja normál, teljes tenyeres fogásnál.

A markolat méretezése eltalált, én a magam lapát kezével egy hangyányit nagyobbat, vaskosabbat igényelnék, de ezt sem volt rossz vagy nehéz használni. Azt mondanám, hogy az átlag férfikézzel rendelkező felhasználók 75%-a megfelelőnek fogja találni a formát. Két gond merült fel használat közben. Az egyik mindjárt a csodafákból adódik, melyeket jól fel kellett csiszolni, hogy szépen mutassanak. Ez annyira jól sikerült, hogy komolyan koncentrálni kell, nehogy bedobja az ember valami (lehetőleg jó tüskés) bokorba a vasat. A felcsiszolt fa csúszik! A hátsó csőbe tán elkelne a csuklózsinór.

Másik probléma, hogy a fák felületkezelése nem teljesen stabil. Az erdei kés jellemzője, hogy mocskos lesz, ha az ember tényleg használni próbálja. A szerszámot viszont illik megtisztítani, mielőtt elraknánk, így a kés alapos vizes mosása szinte elkerülhetetlen. Nos, nekem valamiért az ében sötét színe és a padouk üde vöröse is megfogta a szövetet, amivel szárazra próbáltam törölni. (Igen, természetesen lustaságomból fakadóan ez a zubbonyom belső fele volt. Semmi maradandó, a mosás kihozta belőle.) Szóval nem tudom, mi van a fán, de az vízzel együtt távozni szándékozik onnan. Egy erősebb finish, egy jó viaszolás biztos nem ártana.

A markolat mellett a kés legalább ilyen érdekes része a pengéje. Ha válogatni lehet, én nem hordok már ekkora pengét, megelégszem a 10-11 centis hosszal. A maga 13 centijével ez a kés nem mondható nagynak, inkább a közepes méret felső felében tanyázik. A majdnem övmagasságban levő tokból könnyű kivenni, a visszarakás már picit tovább tart. Ekkora pengét már nem lehet „vakon”, a tokra nem is nézve mutatóujjal megvezetni a visszahelyezéshez. Nincs az a mutatóujj, kivéve talán E. T. Éltársnak.

A leélezés a vonalzóm szerint pengehátig felköszörült egyenes, majdnem FFG. Az él viszont domború, az utolsó kb. 7-8 mm széles sáv nagyon széles, domború élszalagként teszi a dolgát. Némely fotón látszik is ez a sáv, ahogy a fény eltérő szögben törik meg rajta. A konvexesítés viszonylag nagy élvastagságról történik, mintha Miki nem merte volna jobban megvékonyítani az él közelében a pengét. Ettől a kés „amerikai” feelinges, bolondbiztos, mint a nagyobb Busse, Swamp Rat és társai. (Legutóbb talán a HRLM tesztjében emlékeztem meg erről.)

Az erős élnek köszönhetően a kés túléli a trehányabb kirándulót is. Nem kell sokat görcsölni, hogy az ember egy-egy kiszáradt ágat kettécsapjon-e vagy sem. A legrosszabb, ami történik, hogy nem megy egy suhintással, de az él az egyben marad. A kiszáradt bodza igazi él-ellenség, de szerencsére gond nélkül ment annak az átvágása is. Az erős él ugye azt is jelenti, hogy nem hatol olyan mélyre a rostokba a penge, így több csapás kell a keményebb ágak átvágásához. Azt is mondhatnánk, hogy forgácsbarát az él (több, de kisebb szilánk képződik).

Az uzsonnára vitt körtével és pár dióval nem volt gond, de nem is számítottam ilyesmire. Jó is az, amikor körtelétől tocsogó, felcsiszolt markolattal próbál az ember bodzaágakat csapkodni. Hogy ne ok nélkül legyek gonosz: a túrakést jó, ha az ember fáradtan is biztonságosan tudja használni. Ehhez elengedhetetlen a jó tapadása a markolatnak, nem véletlenül érdesítik gyakran a felületet vagy készítik pl. mikartából. A tetszetős, de kevésbé stabil fogású markolat talán túl nagy áldozat egy munkakés esetén a funkció rovására.

A gyümölcsöktől friss erőre kapva, kb. másfél kilométerrel távolabb nekiláttam egy fél try-sticket kifaragni. A 13 centis penge jellemzően nem egy kezes jószág, különösen ezzel az erős éllel. Remekül látszódott, hogy a kést nem erre (bushcraft, faragás) tervezték, hanem a tűzrakás támogatására, hasításra, maximum sátorcövek, nyárs faragáshoz. Ilyesmire éppen nem volt szükségem, így megelégedtem pár fadarab széthasításával. A pengehát a markolatig kiváló kaparóélnek. Ezt szerintem egy erdei késen nem volna szabad máshogy megcsinálni, hiába érdes mondjuk a hüvelykujjnak időnként. Nyársat kéregteleníteni (pucolni), vagy épp a try-stick botjáról lekaparni óriási segítség az ilyen kialakítás. Különösen, hogy a markolat elejénél a legkényelmesebb kapirgálni egy késsel (nem feszíti a csuklót). Ha osztogatnék, ezért nem is piros pont járna, hanem minimum vigyorgó napocska. (Nem mellesleg az erdőben nincs kéznél általában smirgli, viszont egy jó kaparóéllel kellemesen sima felületet lehet varázsolni a legrücskösebb fadarabra is. – vö.: citling)

Használat közben óhatatlanul megakad az ember szeme az apró részleteken. Ezen a késen felfedezni véltem olyan hibákat, melyeket én (mint rutintalan amatőr) szoktam véteni, főleg türelmetlenségemből fakadóan. Nem tudom, Miki milyen géppel dolgozik, mikor a pengéket csiszolja, de a leélezésének síkját szépen megcsinálja. Aztán valahogy belekapott az él tövébe, meg a markolat nehezebben munkálható, konkáv ívekkel bíró belső felületébe. Mintha ütne a szalagja, rezegne a csiszolója.

Apró eldolgozásbeli hiányosságok, amihez a türelmet vagy a rutint még meg kell szerezni. Nem tudtam igazán jól lefotózni, de míg a markolat hátsó ívei (felületek) egyenletesre húzottak, addig a belső ívek ragyásak. Persze ujjal nemigen tapintható, annyira nem elnagyolt, de oldalfényben azért látszik. A markolat elülső felületének eldolgozatlansága ugyancsak technológiai hiányosság vagy alkalmi feledékenység. A lendület megvan, szaktudás is, ideje a trükkökre, apróságokra koncentrálni.

Igazán rosszat ha akarnék, sem tudnék mondani erre a késre. Szép, nagyjából arányos darab. A markolat is jól átgondolt forma, funkcionális szerszámnak való. A tokja is hadra fogható, erős darab. Miklós hozza azt a szintet, amit több profi (ebből élő) késes akár egy késvásáron is az asztalára kirak. Érzésem szerint erre a szintre gyorsan eljutott, kíváncsi vagyok, lesz-e türelme a továbbiakhoz.

BlackWoOd

Köszönet Miklósnak a próbára kölcsönadott késért!