Késportál

BlackWoOd nagyon finom írást készített, a tőle megszokott minőségben. Kés-, ipar- és márkatörténelem, csipetnyi gyakorlattal fűszerezve. Jó étvágyat!

Sokan ismerjük, kevesebben használjuk és néhányan kifejezetten kedveljük. Ennek a pengeformának a színes és gazdag históriájára derítünk most fényt, valamint személyes tapasztalatok alapján megismerhetjük tulajdonságait.

Már késő ókori leletek böngészése közben is találkozhatunk a pengeformával. A kor egyik nagy természeti katasztrófájának, a Vezúv i. sz. 79.-es kitörésének okán, melyben Pompeii, Herculaneum és Stabiae városai ugyan elpusztultak, hétköznapi használati tárgyak sokasága viszont fennmaradt a vulkáni hamu alatt konzerválódva. A fellelt, reprodukált korabeli orvosi szerszámok között a wharncliffe formával hasonlatos körvonalú (a képen a felső) kést fedezhetünk fel, ugyanakkor a hozzá nagyon hasonlító birkaláb kialakítással (a képen az alsó kettő) is találkozhatunk.

A wharncliffe forma közvetlen ősét mégis inkább a germán eredetű seaxek között kell keresnünk. A „seax” (óangol szó, jelentése egyszerűen „kés”) mindennapos használati tárgynak számított a V.-XI. Században. Méretüket tekintve a 7.5 cm és a 75 cm között bármekkorák lehettek. A rövidebbek (kb. 30 cm-ig) a „hadseax” gyűjtőnevet viselik, a hosszabbakra „langseax”-ként hivatkozik a szakirodalom. Jellemzően a harcosok viselték, függetlenül társadalmi státuszuktól (ám annak megfelelő mértékű és minőségűdíszítéssel), mintegy a szabadságuk jelképeként (a rabszolgaság intézménye még javában működött Európában is), háborúban a fegyverük mellett kiegészítésképpen (pl. a parittyás harcosoknak is seax volt a szúró- illetve vágóeszközük a harctéren). Mint használati tárgyat étkezésben, a napi feladatok elvégzésében használták, jellemzően 15-25 cm méretben. Az egyenes élvonalú, íves hegyű változatok jellemzően norvég és frank eredetű lelőhelyekről kerültek elő, leginkább a VII.-VIII. századból.

A pengeforma a nevét James Archibald Stuart-Wortley-Mackenzienek (1776.-1845.) köszönheti, aki katona és politikus volt a XIX. században. Szerencsére 1826-ban megkapta a „1st Baron Wharncliffe” címet, így nekünk sokkal egyszerűbb dolgunk van, mikor az általa megálmodott pengeformára kell hivatkoznunk. Ötletének lényege egy olyan pengeforma volt, melyet egyszerre lehetett használni nehéz munkák során, ugyanakkor aprólékos műveletek végzésére is lehetőséget biztosított. Az eredeti koncepció egy viszonylag vastag anyagú penge, mely a hegy felé folyamatosan elvékonyodik (szakirodalomban angolul „taper”, többek között ez is a seax hagyományaira utal), valamint a hegy körvonala csőr formájú (szakirodalomban angolul„beak shaped”). Nehéz munkára a pengető közeli pengerészt lehetett igénybe venni, a finom feladatokhoz pedig a hegy alatti vékonyabb részek biztosítottak megfelelő eszközt. Ötletének, elképzelésének kivitelezésben a pengéiről, késeiről már akkor is jól ismert Sheffield késkészítő vállalkozásainak egyike, Joseph Rodgers & Sons manufaktúrája volt segítségére, mely végü szabadalmaztatta a formát és a kitalálója iránti tiszteletből wharncliffenek nevezte el. (A szabadalmaztathatóságra az adhatott esélyt, hogy az akkoriban is használatos faragószerszámok és hasonló pengeformájú kések nem alkalmazták a hegy felé elvékonyodó pengekonstrukciót már akkor sem, ráadásul a szerszámok többsége nem bicska, hanem rögzített pengés volt.) Fent emlegetett manufaktúra meghatározó késes vállalkozás volt a sheffieldi késkészítés aranykorának tekinthető XIX. században, termékeit (többek között konyhakések, zsebkések, borotvák, evőeszközök, vadászkések) világszerte árusították (hála a brit gyarmatbirodalomnak), a királyi udvar hivatalos beszállítója is volt több generáción keresztül, végül a XX. század elején a süllyesztőben kötött ki. Érdekesség, hogy a rengeteg sheffieldi és amerikai késkészítőn kívül a Victorinox is készített ezzel a formával pengéket a kisebb méretű (58 mm) bicskáihoz, „emergency blade”, azaz szükséghelyzeti penge néven, melyek mára gyűjtői ritkaságok.

Most, hogy a forma történetét már ismerjük, épp ideje definiálnunk, mitől wharncliffe a wharncliffe! Legfontosabb jellemvonása (ma már szinte az egyetlen, amit figyelembe veszünk) a kontúrja, melyet csőr formájúnak is neveznek (többnyire angol nyelvi környezetben) és az egyenes, minden hasat vagy visszahajló ívet nélkülöző élvonal. A fenti képen alul látható birkaláb (angolul „sheepsfoot”) formától, mely szintén egyenes élű, csak a hegykialakításban tér el. Míg a birkaláb kevésbé hegyes (nem igazán lehet vele döfni, ami felhasználási köréből adódó, kívánatos tulajdonsága), addig a wharncliffe kifejezett, határozott heggyel rendelkezik. A fenti képen felül látható Spyderco Centofante 4 modell a hegy viszonylag magas ívét egy hamis fokélrésszel próbálja kompenzálni a szúróképesség javítása érdekében (elég sikeresen). A korábban említett, a hegy felé folyamatosan vékonyodó anyagvastagság mára szinte csak az egyedi készítésű késeknél maradt meg. Ennek oka feltehetőleg az egyszerűbb gyártás (szerszám- és időigényes munkafázist takarítanak meg), valamint az így kapott, gyengítetlen, nehezebben sérülő hegy (aminek törékenysége bizonyosan a reklamáló vásárlók számával arányos). A jó behatolóképességű hegy törékenységének kompenzálására az ésszerűség és a használhatóság érdekében sokszor a hegyalatti élszakaszt kicsit felhúzzák (lásd alább, „A” kép) vagy eleve vésőélet alakítanak ki. Mindkét megoldás a legtöbb jó tulajdonság megőrzése mellett masszívabb, tartósabb hegykonstrukciót eredményez. (Nem hátrány, ha munka közben nem törik le a késünk hegye, hiába vág az akármilyen jól is…) Az alábbi „B” képen jól látható (bal szélen) a gyenge, vékony hegykialakítás hamis fokéllel tetézve. A középső hegy a felhúzott él alkalmazására mutat példát, a jobb szélső pedig a vésőélű kialakítás által adott, ránézésre is erős megoldást szemlélteti.

Ennyi elméleti okfejtés után vegyük sorra, mire használhatjuk igazán hatékonyan a tárgyalt pengeformával készített késeket. Hagyományosan a wharncliffe és a birkaláb pengeformákat faragáson, aprólékos famunkákon kívül pásztorok, farmerek (elsősorban az állattartásból élők) használták (és használják a mai napig) a tenyészállatok szükségszerű kasztrálására. Tulajdonképpen a közismert „sniccerek” pengéje is egyfajta primitív wharncliffenek tekinthető, mint ilyen legtöbbünk rendelkezik is tapasztalatokkal pontos és kiemelkedő vágóképességéről.

A pengeforma (és nem mellesleg a képen szereplő kés) tulajdonságainak próbájaként a szokásos kanálteszt minden kétséget kizáróan megmutatta a kés képességeit egy eleve jól faragható nyírfadarab segítségével. A kanál öblének kialakításakor kifejezetten vigyáznom kellett a könnyen mélyre szaladó hegy alatti élszakasz miatt. Egészen biztos, hogy egy rosszul megválasztott alapanyaggal vagy túlzott feszítő erő alkalmazásakor a törékeny hegynek búcsút mondhatunk. Roppantul észnél kell lenni, ez nem a megbocsátó hegytípus. A jól irányítható, hegy alatti élszakasz az íves részletek faragásakor kifejezetten hatékonyan dolgozott a kezeim között. Könnyen fordítható az anyagban, ugyanakkor az egyenes, pengetőhöz közeli résszel a fába tökéletes, széles sík felületeket hasíthatunk. A vékony, hegyes penge okán a munka közbeni biztonságra fokozottan ügyelni kell. Kifejezetten előnyös, ha gyakoroljuk különböző fogásnemekben a kés használatát (ez egyszerűen bármely késre igaz, melyet munkára fogunk), mivel egy rossz mozdulattal esetleg nem csak megbökjük útban levő ujjunkat (különösebb sérülés nélkül), hanem centiméter mély vágást leszünk kénytelenek ellátni az érdemi munka helyett. A finom hegy miatt óvatosan ugyan, de fúrásra is hatékonyan használhatjuk, vékonysága okán mély, kis átmérőjű lyukakat vájhatunk a nyersanyagba.

Meg kell említenem azonban, hogy a vésőél és a vele járó erősebb hegy (illetve az ezzel járó erőteljesebb él) miatt elvesztheti az előnyöket, melyet kialakításának köszönhetően élvezne. Leromlik valamelyest az irányíthatóság ívek mentén, csökken a kiemelkedő vágóképesség egy része. Mindemellett az erősebb hegy és a hosszú, egyenes él kiváló munkakéssé teheti még így is a wharncliffe pengéket. Nehezen hozzáférhető helyeken, például peremek mentén is precízen és tisztán dolgozhatunk – feltéve, hogy kezünknek elfér a markolaton a munkadarab vagy az asztal fölött. Ugyan nem munkakésnek szánták, de a korábban említett Spyderco Centofante 4 markolata az él vonalához képest lefelé szögez zár be, mely gyakran lehetetlenné teszi a hosszú él kihasználását (egy vastagabb vágódeszka még kevés, 5 centis, bárdhoz való ritkán áll rendelkezésre – marad az asztal, munkalap széle). Ritkán gondolnak a késtervezők erre a részletre, ám nem példa nélküli – a Kershaw Needs Work egy remekül sikerült példány ebből a szempontból (képen nem szerepel), a markolat a vágás síkjától fölfelé zár be szöget, így biztosítva, hogy a függőleges, lefelé toló mozdulatok során akár a teljes élhossz munkára fogható legyen.

A kiváló behatolóképességű pengéket farigcsáláson, illetve munkakés szerepkörön túl mire is alkalmazzák manapság? Nos, a késes önvédelem hívei és művelői újra felfedezték maguknak ezt a formát. Ahogy a fába is, az ellen ruházatába és szöveteibe is hasonlóan jó eredménnyel talál utat ez az élkialakítás. Az ellenfél gyors és hatékony „üzemképtelenné tétele” nem igényel igazán erős hegyet (feltéve, hogy nem egy középkori lovaggal kerülünk szembe), ellenben profitál a vékony hegy alatti élszakasz vágóképességéből, mely mélyebbre vezeti a pengét lendületes vágás közben.

A dedikált felhasználási területein túl a wharncliffe pengék kiváló, mindennapi társaink lehetnek, feltéve hogy a felmerülő feladatok kimerülnek némi ceruzahegyezésben, csomagok, kartondobozok felbontásában, egyszerű konyhai műveletekben, esetleg vitaminszükségletünk elfogyasztásában (például narancshámozás, körte, alma felszeletelése). Egy igazi késbarátnak mindenképp célszerű kipróbálnia ezt a formát – már csak a tapasztalatszerzés miatt is. Vagy megszereti, vagy masszívabbra van szüksége.

BlackWoOd

Linkek:

http://www.lva.virginia.gov/public/archivesmonth/2002/archweek_images/UVaHS/

Regia Anglorum

Mike Snody galériája