Késportál

Nemrég immár másodszor jártam az aktuális nevén Myanmarnak nevezett országban, s bár John Rambóhoz méltó kalandokkal még mindig nem dicsekedhetem (na jó, ennek inkább örülök), az utazás azért nem kevés érdekességgel szolgált. Köztük egy olyannal is, amely a Késportálon szakmailag is releváns: elvetődtünk egy helyi kovácsműhelybe, én pedig igyekeztem minél jobban dokumentálni a látottakat.

A kovácsság, mint az emberiség egyik ősi mestersége, földrészenként jelentős szakmai és néprajzi különbségekkel bír, s ezek összehasonlítása természetesen nagyon érdekes dolog. Burma Indiától keletre, Thaiföldtől északnyugatra fekszik, utóbbiak mellett Laosszal, Kínával és Bangladessel határos, tehát a szakmát itt távol-keleti kontextusban kell vizsgálni. Jelen esetben, kovácsszempontból az alapok a következők: az ország vidéki részének általános elmaradottsága folytán számos kézműves tevékenységet szinte középkori körülmények között művelnek; az emberek igen kis termetűek; ha valamely munkát akár kisebb nyereséggel/fizetésért, de több embernek/generációnak munkát adva lehet végezni, akkor ott többen is lesznek.

Nézzük először is az üllőt. Adott egy bambuszrudakból kör alakban levert, kb. 120 cm-es kis kerítés. Belülről ponyvafal béleli, a közepén pedig egy nagy teakfa-rönköt találunk. A ponyva és a rönk közötti részt földdel töltötték föl. A rönk közepébe vájt lyukban helyezkedik el a viszonylag kicsi, hengeres üllő, amelyet körben szintén bambuszrudakkal ékeltek ki.

12 óránál, saját kis emelvényén, nagyjából az üllővel egy magasságban guggol a kovácsmester. Balján fekszik a kovácstűzhely, amely mögött pedig a fújtatót találjuk.

A fújtatóról érdemes külön is szólni… Egy nagyjából méter magas platformon, művházas jógatanfolyami oktatókat megszégyenítő pozícióban ősöreg bácsika ücsörög, aki két bádogcsőben, váltott ütemben, egy-egy hosszú farúddal dugattyúkat mozgat föl-le.

A „dugattyúzás” folyamatosan éleszti a tüzet, amiben a kovácsmester forgatja a munkaanyagot, a segédek pedig pihennek.

Ha az anyag megfelelően felizzott, a főnök a saját platóján egy negyed fordulatot tesz, a fogóval az üllőre helyezi a munkadarabot, és sajátos, ritmusos koreográfiát követve elkezdődik az alakítás.

Először a 9 óránál elhelyezkedő fősegéd kezd ütni: pam, pam, pam. Aztán bekapcsolódik a vele átellenben, 3 óránál elhelyezkedő „ütős” is: pam-pam, pam-pam, pam-pam.

Majd beszáll a 7 órás kalapácsos is, pam-pam-pam, pam-pam-pam, s végül az 5 óránál álló segéd belépésével lesz teljes, négy negyedes az ütem: pam-pam-pam-pam, pam-pam-pam-pam… Kívülről figyelve mindez látványában és hangzásában is roppant hangulatos jelenet. Közben a mester a maga felfogásában forgatja, helyezgeti a vasat, az ő dolga tehát csupán a koncepció szerinti alakítás-alakíttatás, a fizikai(bb) munkát a segédek végzik. Olyan ez, mint amikor a kovács valamilyen mechanikus vagy hidraulikus kalapáccsal dolgozik, csak itt a gépek munkáját a segédek végzik.

Ha a munkadarab lehűl, a ciklus véget ér: a mester visszafordul a tűzhöz, az ütők félrevonulnak, a bácsika fújtatni kezd… Mindez a legnagyobb összhangban, vezényszavak nélkül történik, láthatóan és érezhetően mindenki tökéletesen ismeri úgy a saját feladatát, mint az ehhez kapcsolódó egyéb mozzanatokat is.

Ami a szerszámokat illetően meglepett, az a fölöttébb igénybe vett kalapácsok bambusznyele – ráadásul egy mindenféle trópusi keményfában gazdag országban (egy szép teakfa-tömböt szereztem is magamnak). Ez persze a bambusz jó mechanikai tulajdonságairól is tanúskodik. Túl sok időnk nem volt, úgyhogy a fényképezgetésre és a megfigyelésre koncentráltam, arra azonban már nem került alkalmam, hogy az anyagokról, a hőkezelésről kérdéseket tegyek föl. Ami egyébként Burma-szerte alapvető kovács-nyersanyag, az a (teher)autó laprugó – s tekintetbe véve az ország autóparkjának állapotát, az utánpótlás hosszú évekre biztosított…

Ebben a műhelyben amúgy főleg mezőgazdasági szerszámokat és konyhai bárdokat, illetve csónakokhoz szükséges vasalatokat készítenek. A segédek keresete nagyjából napi másfél dollár…

Szöveg és kép: Rózsa Edvárd

Címkép: Serfőző Zoltán