anal porn
21sextury

FuTi szubjektív szorongása

FuTi éltársunk eretnek módon* késtesztelés adta a fejét. Egészen furcsa következtetésre jutott, hiszen biológus szemmel vizsgálta a folyamatot. Megosztó, vitaindító és igen eredeti késteszt következik. Sok a szöveg, de érdemes átrágni, kicsit sem száraz.
(*: a kérdéshez így viszonyuló késkészítők terméke nem szerepel a tesztben)

Kesportal: SzubSzor00 - indafoto.hu

A cím ellenére nem csoportterápiára szeretnék bejelentkezni a késbarátok közé, hanem szeretném megosztani éltársaimmal az acéltesztnek indult, de hamarosan markolat összehasonlítássá változott próbáim tanulságait. A végére bizony csak vakarom a fejem, mert azt kell mondjam, hogy bár imádom a míves, egyedi, drágább késeimet, de olcsóbb alternatívákkal is tökéletesen dolgozhat az ember.

Kesportal: SzubSzor01 - indafoto.hu

Az egész úgy kezdődött, hogy a munkahelyemen folyó felújítás során valaki a szemétbe hajított egy 1 x 2 cm átmérőjű több mint másfél méteres keményfa díszlécet. Egy gyógyszerekkel kellően beállított, tehát a társadalomra és családjára alig veszélyes késmániás mi mást tehetne, mint nekiáll farigcsálni. Kezdetben talán csak azért, mert egy cirka kétméteres léccel nehézkesebb sétálni, és a zsebében lapuló EDC miért is lenne kéznél, ha nem pont az ilyen esetekre. De aztán hamar az eszembe jutott egy nemrég olvasott teszt, ahol egyforma élszögre átélezett késekkel végzett teszteket egy derék amerikai (Jim Ankerson). Mivel elég sokféle acélból készült kés van a birtokomban, bár egyáltalán nem hasonlatosak az élszögek, gondoltam milyen szép lenne, ha végre kiderülne, hogy melyik milyen jól vág. Lelki szemeim előtt máris kibontakozott az S30V mennybemenetele, visszafogott VG10-es éljenzés közepette. Nos, a valóság alaposan rácáfolt az elképzeléseimre.

Kesportal: SzubSzor01T - indafoto.hu

A birtokomban levő foldereket és fix késeket, valamennyit az erdei, terepi esetleg külföldi kirándulásaim, expedícióim, ürügyén, „a természetben társak és eszközök” céllal szereztem be. Nem tekintem őket harci vagy önvédelmi eszköznek, és mivel nem vadászok, zsigerelésre és nyúzásra is ritkán használom őket. Ezért elsődleges feladatuk a napi EDC, a szokásos szendvicskészítés és levélbontás, és kint a terepen a túrabot és lézerkard faragás a gyerekeknek, tűzrakáshoz szükséges fa előállítása, nyársfaragás, a madárbefogáshoz használt hálók helyének kialakítása, a kertben egy-egy kisebb ág lemetszése, a nagyokkal sportból kisebb husángok kivágása. Tehát a keményfa munkák a legnehezebb feladatok, amivel szembetalálhatják magukat.

A kések összehasonlítását úgy végeztem el, hogy a fent említett keményfa lécet az egyik kezemben tartva a késekkel a sarkoknál 45 fokos vágással indítva húzóvágásokkal addig faragtam a lécet, amíg az szépen lepottyant, azaz sohasem törtem le.
A lehető legmegdöbbentőbb eredményt kaptam: ez a fogpiszkáló keményfa díszléc bizony kemény dió, a hőn szeretett bicskáimmal kínszenvedés volt őket elvágni. A prémium acél vagy gyenge acél nem igazán számít, penge profil, leélezés sem számít. Ennél a hangsúlyozom, hogy egyszerű feladatnál, elsősorban a markolat kényelmessége döntötte el, hogy mennyire nyomta a markolat, hogy milyen nehéz volt a munka, ergo milyen gyorsan fáradt el a kezem és hány vágás kellett a feladat befejezéséhez. Erre később kesztyűben végzett próbálkozásaim talán jobb bizonyítékkal is szolgálhatnak. Bár nem szeretném túldimenzionálni az eredményeket, de rá kellett ébredjek, a csúcsacél, leélezés, szőrt borotváló élesség mit sem ér, ha a kés számomra kényelmetlen, és 5-6 vágás után már nyomja a kezem a klipsz vagy a markolat valamilyen dizájnos eleme, fodra, rücske… Talán a sok kés összevetése alapján elmondható, hogy a legalább 10 cm körüli élhossz volt számomra a leghatékonyabb, amivel már egy becsületes húzóvágást lehetett ejteni, és a vékony, keskeny élprofilú, alacsony élszöggel bíró pengék haraptak a legvérmesebben a fába.

Kesportal: SzubSzor02T - indafoto.hu

A szívemnek oly kedves kések gyengébb szereplése láttán az eredményeim ellenőrizendő a vesztest és a győztest kétszer is megdolgoztattam, sőt, a hőn szeretet Spyderco Manix clipjét is leszereltem. Majd úgy ismételtem a próbát, hogy megbizonyosodtam róla, a kés a fa elvágása előtt és után is borotválta a karomról a szőrt. (Tehát a fa nem vette el komolyan az élét, először 78, másodszor klip nélkül 72 vágásra volt szükség). Keskeny pengéje és skandináv leélezése miatt talán nem megdöbbentő, hogy a fixek között keményfa farigcsálásra a kicsi, könnyű, szénacél pengés, 2.5 mm pengevastagságú szénacél Mora pont olyan jó, sőt sokkal jobb volt, mint a 20-szor drágább Fallkniven (VG-10-es) A1, vagy a 4-szer nehezebb Sasa által gyártott Busse Steel Heart Fusion (N678 acél, szablya élezés konvex élszalag) kópia. A rozsdamentes pengéjű Mora pedig finoman szólva lemosta a mezőnyt.
 
Kesportal: SzubSzor03 - indafoto.hu

Még egy érdekes megfigyelést megosztanék azokkal, akik még nem zuhantak mély álomba az unalomtól. A legjobban teljesítő folder, a D2 acélos Hinderer XM-24 másolat, titán frame lock szerkezetű. A kést erősen kellett markolni, a faragás közben, így a frame lock zárnyelve egyre erősebben hozzápréselődik a penge tövéhez. A puha titán úgy viselkedett, hogy a fa átvágása után mindkét esetben nem tudtam oldani a zárt, beragadt. A kés gyakorlatilag fixpengéssé változott, egy kis műanyag lapot préseltem a markolat fix része és a penge tövét tartó titánlemez közé, óvatosan ezzel sikerült szétfeszíteni az összeragadt felületeket. Mindkét vagdalkozásnál a puszta kezes és a kesztyűs megmozdulás során ez volt a helyzet. Ez önmagában jó hír, hiszen a kés nagyobb terhelés hatására inkább rögzül, mint lazul.

Hadd szedjem sorba a keményfa elvágásánál szerzett tapasztalataim.

1. Dédelgetett késeim (esetleg sokunk kedvencei), amíg csak egy zsemlét gyilkolnak le, felbontanak egy borítékot, esetleg hatékonyan, elegánsan hűvös halomba vágnak 12,5 cm paracordot, addig nem fedik fel igazi valójukat. A munkára, erdőjárásra, netán túlélésre szánt akár fix akár folder késeinkkel érdemes egy legalább 2 -3 cm átmérőjű, száraz keményfa darabot elvágni puszta kézzel, majd egy kesztyűben, és ha érzékelünk különbséget, akkor gyanakodjunk arra, hogy a kés markolatának ergonómiája javítható lenne. 

2. Ha a nagyon designos, „tacticool” késünkön bárhol éles, lekerekítetlen, akár fém akár G10 sarkok, csücskök vannak, számítsunk rá, hogy tartós munkánál nagyon hamar kényelmetlen lesz. Egy kiálló klip, egy fedetlen back lock él hamar megkeseríti az ember életét. 

Kesportal: SzubSzor04a - indafoto.hu

3. Ugye „önvédelemre kizárólag forgót”, ennek mintájára kirándulós, táborozós, vadászós, outdoor, fafaragós feladatokra használjunk inkább fixet! A fixek kb. fele annyi munkával és idővel, fáradtsággal végezték a feladatot, mint akár a legjobb prémium acéllal rendelkező bicska. Itt szeretném gyorsan leszögezni, hogy ezeket a szavakat csak az általam tesztelt folderekre vélem igaznak. Az általam kipróbált bicskák egyike sem dolgozott olyan jól, mint a Mora. Lehet, hogy egy hordó alakú markolattal és vékony, borotvaélesre húzott szénacél pengével bíró, nagyobb méretű Opinel pontosan ilyen jó lett volna. Vagy egy keskeny profilú McHenry-Williams BM 710, vagy egy kényelmes markolatú, jó acéllal és faragásra optimalizált pengéjű Jakab, Kocsis, Robi, Zsolt bicsak (senkit sem szeretnék megbántani, akit kihagytam, csak a portálon ezek az egyedileg készült bicskák bukkannak fel leggyakrabban). Mivel ezek nem álltak rendelkezésemre, természetesen könnyen lehet, hogy egy átgondolt, az emberi kézhez tervezett, és nem a laposság, jó hordhatóság céljával épített markolatú zsebkés ragyogóan teljesítene. De ha pld. a klip kiáll a markolat síkjából, azt a 20. vágás után már alaposan érzi az ember. És persze valószínű, hogyha a Spyderco Mini Manix kapna egy olyan utángyártott rendkívül lekerekített, kényelmes markolatot, amit az egyik éltárs kérésére Zsolt készített, akkor bizonyára előkelőbb helyet foglalt volna el.

4. Biztos vagyok benne, hogy ezekkel a feladatokkal nem a kések acélját, leélezés profilját, hanem a markolatokat sikerült összemérnem, ami kényelmes, azzal jó dolgozni! Tehát a markolat ergonómia az ász. Kések kiválasztásánál lehetőség szerint a markolatot ne csak simogassuk, hanem lehetőség szerint kemény anyagon húzóvágásokkal próbáljuk meg, mennyire illik a kezünkbe. Ha a markolattal minden rendben, onnan számít az, hogy milyen acéllal rendelkezik eszközünk. A szememnek oly kedves, és egyébként a kézbe ragadó markolatú Ganzo G-710 markolatának szorongatása 5 vágás után egyértelműen fájdalmas élménnyé vált. Ez volt az a lélektani határ, ahol majdnem feladtam.

Kesportal: SzubSzor04c - indafoto.hu

5. Újra és újra és újra: A Mora NEM csak ár/érték arányban verhetetlen. A rugalmas gumival bevont markolat nagyon kényelmes, és elég nagy ahhoz, hogy akár kesztyűben is kényelmesen használhassuk. Télen (a teszt akkor készült) nem fagy rá az ember keze a markolatra. Tapasztalataim szerint a szénacél és a rozsdamentes változat is könnyedén borotvaélesre élezhető, éltartásuk bőven elégséges. Aki tart a vékony penge esetleges sérülésitől, az a Youtube-on végtelen mennyiségű videót találhat, amiben ezek az olcsó kések szinte elpusztíthatatlannak bizonyultak. Nem véletlen, hogy olyan népszerű és sokat látott régi motorosok, mint például Mors Kochanski, ezeket a késeket ajánlják a túlélő kurzusaikra érkező tanulóknak. Amióta a tesztek lezajlottak, kutyasétáltatás vagy kisebb napi túrák alkalmából gyakran kanyarítom a nyakamba a kis Mora-t egy vékony madzagon, kezes, könnyen hozzáférhető és vág mint a veszedelem. Az utóbbi években a Mora cég kínálatában a hagyományos, hordó alakú famarkolatos modellek mellett megjelentek a modernebb, olcsó fröccsöntéssel markolatozott, különféle acéllal, pengehosszal, sőt pengevastagsággal rendelkező újabb változatok, lassan egy Batman képregénnyel vetélkedik a katalógus terjedelme. A szikravetővel integrált markolattól a feketére vett „tacticool” késekig sokfélét vásárolhatunk, de persze ilyenkor már gyakran nem a 3000 Ft-os kategóriáról beszélünk. A próbák eredményein felbuzdulva elhatároztam, hogy a már meglévő szénacél és rozsdamentes 12c27 mellé még egy Mora Craftsman Heavy duty-t is beszerzek, mert állítólag kényelmesebb a markolata és kibírósabb a szénacél pengéje: az eddigi 2,5 mm helyett 3,2 mm. A neten kemény 3500 Ft, kíváncsi vagyok az megmarad-e ilyen jó vágás teljesítményűnek. Autóba, táska aljába remek: a súlya észrevehetetlen, és a „visszafogott” (értsd: rém unalmas) nem „túldesignolt” külleme ott úgyse számít. Csak megerősíteni tudom, egyetértve a túlélés ikonikus figuráival, mint Mors Kochanski vagy Ray Mears, hogy fityegjen egy állandóan a nyakunkba, nem csalódunk benne! A svájci bicskából kinőtt kirándulóknak jó szívvel ajánlom kezdő fixnek, aki kinövi, mert már nem elégségesek számára a szolgáltatásai az biztosan tudatosan fog jobb kést választani, gyártatni magának.

Kesportal: SzubSzor04b - indafoto.hu

Sufnituning markolat PIMP buhera

Ezután elhatároztam, hogy a foldereknek G-710 kivételével (milyen édes tud lenni a bosszú) adok még egy esélyt kesztyűben. (Az eredmények a második táblázat hátsó oszlopaiban láthatók.) Arra gondoltam, éles helyzetben, szerencsés esetben egy munkakesztyű, esetleg egy markolatra tekert zokni vagy sál, kendő jelentheti a különbséget a lassú kínszenvedés és a gyors, kényelmes munka között. Nos, ez megtörtént, a fentiekben használt díszléccel, és ráadásként a mindennapi EDC késemmel, a Spyderco Mini Manix-szal kiszáradt tölgyfából hasított tölgyfa egyenes hasábbal is. Érdemes megjegyezni, hogy a Mini Manix és Spartan is óriásit fejlődött (30-40 %-kal kevesebb vágás kellett a keményfa léc leküzdéséhez), kesztyűben gyakorlatilag mindkettő felnőtt a fixkések mezőnyének gyengébb eredményeihez. A hosszabb pengés XM-24 pedig egyértelműen a fixkések teljesítménynek középértékeit hozta, azaz ésszel használva egy ilyen HD folder kiválthat egy kisebb fixet. Azért sújtásra csak óvatosan használnám őket, ütőfázásra pedig csak nyitott pengével, ami azért elég kényelmetlen, tehát korlátozott a felhasználásuk.

Ezután hasítottam egy kb. 2 cm x 2 cm átmérőjű negyven centiméteres darabot tüzelőnek vásárolt tölgyből. A szokásos előtte utána borotválja a szőrt teszt között újra húzóvágásokkal kétszer feldaraboltam a tölgyfa hasábot a Mini Manix-szal. Puszta kézzel 101 vágásra volt szükség, és bizony 30 után már nem volt kedvem szorongatni a markolatot, néhány vágás elég erőtlenre sikeredett. 10 perc pihi után sima munkavédelmi bőrtenyerű „Tesco gazdaságos” 500 Ft-os kesztyűben megismételtem a próbálkozást. 72 vágással átvágtam magam a tölgyfa hasábon. Tehát 500 Ft-ért 30%-os teljesítménynövekedést értem el egy használtan is kb. 25.000-30.000 forintos késen. Ez az egyik leghatékonyabb sufnituning, amit életemben láttam. És én vagyok a boldog szellemi tulajdonosa! Bárcsak tudnék ilyent a Toyotánkra is…

Ha ez így van, akkor mi értelme nagyobb, nehezebb késeket vásárolni? Önelégülten mosolyogva mondtam magamnak a VARÁZSIGÉT: SÚJTÁS…

Kesportal: SzubSzor06 - indafoto.hu

Azt gondoltam, hogy a díszléc faragás után a fixkéseket sújtással is megdolgoztattam (4,5 cm-es friss mogyoró husángon), illetve ütőfa segítségével kétféle anyagon is: egy száraz dió és egy friss mogyoró ágon. Az ütőfával a faágra csaknem merőlegesen tartott késekkel szükséges vágások számát mutatja a táblázat. A sújtásokat pedig a kb. 70 fokos „V” kivágással történő darabolással teszteltem.

Kesportal: SzubSzor03T - indafoto.hu

Nos, itt egyértelműen a nagyobb tömegű kések teljesítettek jól. A Busse Steel Heart Fusion másolat a maga tekintélyes tömegével mindenkit maga mögé utasított sújtásban, és a Fallkniven A1-es is derekasan helytállt. Őszintén szólva a Morával már könnybe lábadt szemmel gondoltam a derék fekete harkályra és népes rokonságára, akik megélhetésszerűen kopácsolnak. Persze ésszel él az okos, ők alapos hallgatózás után biztosra mennek, és inkább a korhadt fákban dolgoznak. A rövid Joe Elmax EDC Tanto okozta a próba egyetlen sérülését: a rövid penge miatt a faág alátámasztására használt tuskóval került kelleténél közelebbi és intenzívebb kapcsolatba a jobb kezem mutató ujja. Egyértelműen az én hibám, nem figyeltem oda, és a kés elsődleges feladta persze nem ez lenne. Az ütőfázás során ilyen gond nem volt. Itt a vékonyabb pengéjű kések remekeltek, a konyhából elorzott „tacticool” markolatúra tuningolt kenyérvágó teljesítménye alázta porba a nagynevű és vastag pengéjű versenytársakat. Érdekes módon ott a keskenyebb pengés Morát volt nehezebb átpofozni a faágon.

Kesportal: SzubSzor05 - indafoto.hu

Mindent összevetve, ha az ember egy tisztességes méretű ütőfára szert tesz, mondjuk fűrész segítségével, akkor a kisebb, vékonyabb pengés késekkel sem jelent gondot átvágni 4-5-(8?) cm-es ágakat. A nagy, nehéz kések egyetlen erőssége a még lábon álló akár karvastagságú fák lemészárlása, ott bizony nem mindig alkalmazható eredményesen az ütőfa, hiszen alátámasztás híján visszarúg a fa. (Azért egy bármelyik barkácsboltban kapható kihajtós fűrésszel, esetleg egy arisztokratikus Fiskars, Bahco vagy Silky fűrésszel ez sokkal kényelmesebb.) Azt is figyelembe kell venni, hogy ha a kést mindenes tábori szerepkörben akarjuk használni (tűzgyújtáshoz szükséges fa felhasogatása akár ütőfával akár sújtással, fokla kifeszegetése, esetleg kisebb gödör kimélyítése) akkor egy masszívabb kés ezekre alkalmasabb. Álmainkban persze a rohamozó Grizzlyk, falkában támadó kaukázusi juhászkutyák támadásának visszaverése, vagy egy frissiben leterített vadkan zsigerelés utáni bontása, szeletelése esetén is hatásosabbak lehetnek az ilyen nagy vasak, de ez már nem az én asztalom.

Kesportal: SzubSzor07a - indafoto.hu

Azért azt nem árt megjegyezni, hogy egy kommersz közepes méretű Fiskars X7 (Fej súlya: 470g, Összsúly: 640g Hossz: 355mm) balta a legnagyobb késeimet is könnyedén lekörözte sújtásban. Hogy a nagy késeink védelmében mondjak valamit, egy Steel Heart Fusion méretű kés sújtással hamarabb boldogul a száraz vagy friss fa darabolásával, mint a legkisebb, az X5-ös (fej súlya: 390 g, összsúly: 480 g, hossz: 228 mm) Fiskars fejsze. Az utolsó táblázatban azok az eredmények láthatók, ahol több faanyagon kipróbáltam a Fiskars X7-es és X5-ös baltákat, ezekkel mértem össze a nagyágyú Busse replika teljesítményét. Nos, a behemót kés egyrészt könnyen maga mögé utasította a pici baltát, a fiaim lelkesen számolták melyik eszköz milyen gyorsan rágja át magát az ágakon. És jegyzetelték melyik hány vágással kopasztja a karácsonyfa 2 cm-es ágait, vagy szeli ketté az akác, gyertyán és tölgy ágakat. A Busse sokkal nagyobb önbizalmat adott, mert a hosszú pengével könnyebb célba találni, és azért is, mert a kis X5-ös esetében a markolatot fogó kéz nagyon közel van a vágóélhez, oda kell figyelni, hogy a kis balta és a tuskó közé ne szoruljon be a kéz. Azt mindenki maga döntse el, hogy tűzrakós téli túrára egy nagyobb kést, plusz ügyes kis kést (esetleg foldert), vagy nagyobb, nehezebb, de hatékonyabb balta + kisebb kés, vagy esetleg fűrész + kés mellé teszi le a voksát. Ha az eszemre hallgatok, és a legkönnyebb felszerelés összeállítása a cél, akkor én hajlok a fűrész + kis ügyes fix kombóra. HA a szívemre hallgatok, akkor a Busse másolat jön rombolni egy rátermett kisebb kés társaságában.

Kesportal: SzubSzor07b - indafoto.hu

Kesportal: SzubSzor04T - indafoto.hu

Én ennyi tanulság levonására voltam képes, és ajánlom mindenkinek, hogy hőn szertetett „tacticool” kései mellé szerezzen be egy biciklis kesztyűt nyárra, megerősített marokrésszel ellátott polár kesztyűt őszre-télre. És ha csak egy jó Morára és kis fűrészre futja, szinte minden épeszű feladatot elláthat az ember késő tavasztól őszig az erdőben!

Az Él legyen veletek! Túrázzatok sokat. Élvezzétek a természet szépségeit és a késeitek képességeit.

Kesportal: SzubSzor08 - indafoto.hu

Lapzárta után: a díszléc teljes szétforgácsolását követően a közelmúltban beszereztem egy N678 pengéjű ffg + konvex leélezésű Lovász „legál-EDC” fixet (80 mm pengehossz, 30 mm széles, 5 mm a pengehátnál a vastagság, kényelmes, nagyméretű mikarta paneles „full tang” markolat). És ez a kis fix végre megszorongatta a Mora Stainless-t, a fej-fej mellett végzett faragásokban kevesebb metszéssel vágta el a száraz és friss hüvelykujjnyi kemény és puhafa ágakat! Emelem a kalapom a mester előtt!

Fuisz Tibor István

20 hozzászólás


  1. 1 sasa

    Jó sok energiát belefektettél,gratulálok.
    A Busse klón az én munkám,örülök,hogy jól teljesített.

  2. 2 Wolverine

    Ha valaki szeretné, akkor tesztelheti az én “custom” Le Goff-omat, tokostól mindenestől, de vigyázva. Jó is az a Mora, de mellé lehetne állítani egy lauri tradi skandit -de kár, hogy eladtam az enyimét… visszavásárolnám :)

    Köszönjük a cikket ;)

  3. 3 mormogi

    nagyon jó cikk, köszönöm.

  4. 4 szabi72

    Nagyon érdekes cikk volt, élvezettel olvastam, köszi!

  5. 5 Golbat

    Jó és érdekes írás lett. :)

    Mora kiváló konstrukció, a skandira/lonvexre átélezett Hultafors GK és RFR szintén “lowcost allroundererek”. A Lovász-konvexek pedig jó ideje a kedvenceim terepen, ha az izmosabb egyedi konstrukciókat nézzük. :)

    A kis Manix lapos markolatát pedig valóban kesztyűben lehet a legjobban használni (a kesztyűs használat amúgy is gyakori a tengerentúlon).

  6. 6 vasbicikli

    Ez jó volt!
    Szeretem az efféle teszteket, és – 2 Mora, 1 Bahco, 1 Hulta gazdájaként – külön öröm számomra, hogy a “plebejus” cuccok ilyen szépen helyt álltak!

  7. 7 FuTI007

    Kedves Éltársak!
    Köszönöm a pozitív reakciókat. Wolverine éltárs, nagyon szívesen megfuttatnám jelenlétedben az én “standard” Mora és Lovász vágóberendezéseim mellett a fenti Le Goff custom késed egy általad biztonságosnak vélt fadarabon.

    Nos a cikk:
    Nehéz de rendkívül élvezetes szülés volt, a kölykeim nagyon imádták hány csapásra vágja el SASA (köszönet a késért ,ez a standard sétálós vasam mostanában, és nem kell kicsi Fiskars-szal bajlódnom) brutállal vagy Fiskars baltával apa a dorongokat.

    Nem tudok eléggé hálás lenni BlackwoOd kollégának, aki ellátta a “bába” szerepét, és bátorított, hogy másokat is érdekelhetnek a próbálkozásaim. Köszönöm a méltatást, és mindenkinek javaslom, hogy a késeit kesztyűben is próbálja ki, és ne habozzon a csiszolópapír után nyúlni, ha valami kényelmetlen. Két nagy becsben tartott, állandóan magamnál tartott késem egy kicsit talán piacképtelenebb, de sokkal munkára foghatóbb lett. Ma ha új kés áll a házhoz, azonnal klipsz le, próbakör mezítláb, kesztyűben, klipsz vissza, kesztyű vissza, és azonnal tudom hányadán állunk. Egy CRKT Hammond Desert Cruiser vásárlása után döbbentem meg, hogy bizony ez az olcsó kés milyen jól dolgozik, egyáltalán nem fáraszt 15 perces farigcsálás alatt, ha a klipszet leveszem. A munka persze nem olyan haladós vele, mint a Morával, de nem is fárasztó, nem karja elhajítani az ember a kését az egyik a munkadarabot a másik meleg égtáj irányába. Mindenkinek kívánom, hogy legyen egy hasonló “gyors” és élvezetes tesztje arra nézve, hogy mit várhat a késeitől!
    Üdvözlettel, és köszönettel a figyelmetekért: FuTI007

  8. 8 A.S.H

    Nagy meglepetes nem ert. Ugyes kis teszt.

  9. 9 sentinel

    Tuti kis írás Futi. :)

  10. 10 RICO

    Nagyon jó lett a cikk (tesztsorozat). Köszi.

  11. 11 Wolverine

    Futi!

    Nagyon szívesen odaadom, elviheted egy körre :) Csabi vállalta anno a garit rendeltetésszerű használat mellett. Priv-be megbeszéljük, aztán hátha születik egy újabb, hasonlóan jó kis cikk.

  12. 12 sov

    Nagyon jó cikk köszönjük! Sok sok ilyet! :)

    Mindig nagy örömmel olvasom amikor a Morákat istenítik, nekem is gyakorlatilag a kedvenceim.
    Nagyon fontos szempont a súlyuk. Akár kocogni is zsebre lehet vágni tényleg meg sem érzi az ember.. Jelenleg épp egy hosszított verzió beszerzésén vagyok :) (Mora749)

    Köszi! :kalap:

  13. 13 BandiBuilder

    Köszi szépen, hogy leírtad! Jó volt olvasni.

  14. 14 Capakka

    Hasznos, és hiánypótló írás.
    Rávilágít arra : hol válik el a nyugati divatokat majmoló sznobizmus, a valóságtól.

  15. 15 FuTI007

    Azt hiszem a fenti állítás messze több, mint amit én gondolok. Véleményem szerint a CRKT Spyderco, Benchmade, Cold Steel, Böker, Fox stb. stb. cégek (egyes) termékei messze jobbak, és többet adnak, mint a hajdani Mikov, vagy AK bajonett. De főleg sokkal többet, mint a 10-20-30 évvel ezelőtti önmaguk. Tudom, hogy kiviszik a munkát Japánba, Taiwanra, Kínába, meg már nem olyan az íze mint 50 éve, de mégis… Szerencsére egy-egy csúcs, ötletes megoldás a csúcstervezőktől, a kis “custom” cégektől belopakodnak a tömegtermelésbe. Csak hogy párat említsek: Spyderco lyuk, övcsipesz, Triad lock, új anyagok ma már egyre több cég kínálatában megjelennek, mert a verseny erre ösztönzi őket. Ez a mi szerencsénk, mert ezekhez olcsóbban hozzájuthatunk egy idő után. Tegye a szívére a kezét minden késbarát, ha elolvassa a CRKT Ripple Ikoma-Korth csapágyazott tengelyéről, vagy a legújabb M390 acélról szóló beszámolót, ki ne szeretné kipróbálni? ÉS azt hiszem akkor nem bánja, ha ezek az újítások megjelennek mondjuk a magyar késipar csúcstermékeiben. Legalábbis az én esetemben sok kés azért került a tulajdonomba, mert kíváncsi voltam egy új acélra (VG-10, S30V, N678, N690 pen), vagy zár- illetve nyitási megoldásra: Endura Spy: wave nyitás, Kershaw Lahar flipper, Spy Mnimmanix backlock, Cold Steel Spartan Triad lock. Hogy ezeket az anaygokat és megoldások némelyikét összegyúrva szeretném- látni a hanyatló nyugat ópiuma helyett egy magyar csúcsfolderben? IGEN! Hogy meg tudom-e fizetni majd, az más kérdés.

  16. 16 hegyespenge

    Nagyon tetszett, különösen a lelkesedés, és a tényleg tapasztalati felismerésekből táplálkozó információk értékének a felismerése.
    Bevallom, az eslő gondolatom az volt, hogy ez így az acélokról, élekről nem igazán fog használható eredményt adni, annyira sokfélék voltak a pengék és az élezések, de aztán kiderült, hogy tudsz nyitni a szemléleteden, és úgy nézed őket, ahogy vannak, és valami komplexebb felismerés lett az egészből.
    Tényleg élveztem. Köszönet érte! :)

  17. 17 FuTI007

    Kedves Hegyespenge!
    Menet közben alakult. Acéltesztnek indult, markolat ergonómia lett belőle. Most már tudom, hogy kényelmes, a kezemhez lehetőleg télen nyáron illő markolatot kell keresni, ha az megvan, akkor továbblépni az acél-élprofil-hőkezelés szentháromság felé. Az egyik a másik nélkül hasztalan. Még csak az út kezdetén járok, a zseblámpám csak idáig világít a sötétben.

  18. 18 Filly

    Jó volt olvasni, gratula! :)

    (Én is gondolkoztam már kecskebontós késteszten :D de “szerencsére” kevés a kés hozzá – bár azóta, hogy a kedvencem hegye beletörött egy térdízületbe, már kedvem sincs annyi… :D )

  19. 19 FuTI007

    Remélem nem a sajátodba!

  20. 20 FuTI007

    Jobb, ha több a birka mint a kés…

Hozzászólok