anal porn
21sextury

Enticer – a CRKT csábítása

A CRKT-t hajlamos a gyakorló késbarát elkönyvelni, mint az alsó szegmens éllovasát. Tudja, hogy évről-évre vannak újabb és újabb modelljei, gyakran újít valamit, mégsem kell olyan komolyan rajta tartani a szemet, mert ritkán eget rengetőek az újdonságok. A cégnek pedig néha sikerül jól eltalálni a piaci trendeket és kicsit előre dolgozni. A 2013-as biztosan ilyen év, a T-Hawkok mellett van némi innovatív mocorgás a napi viselésre szánt zsebkések pályáján.

Kesportal: Enticer01

Ahogy a korábbi években az Eros és a Ripple modellek rendre megmozgatták az érdeklődők fantáziáját, úgy idén az egyik említésre méltó újdonság a sok közül a csábító nevű (tulajdonképpen szó szerint) Enticer nevű modell. A zsebkés érdekessége, hogy Mary Jo (M.J.) Lerch neve alatt fut a modell, így azon kevés darabok egyike, melyet hölgy tervezett. MJ egészen véletlenül Matthew Lerch felesége, aki ugyancsak évtizedek óta késkészítő. Neki a CRKT kínálatából most aktuálisan a Moxie-t köszönhetjük.

Kesportal: Enticer021

Kesportal: Enticer022

Az Enticer első látásra jellegtelenül belesimul az utóbbi évek kínálatába. Viszonylag kisméretű bicska, egyszerű alapanyagok, kínai vagy tajvani gyártás (jelen esetben utóbbi), $50 és $100 közé belőtt kiskereskedelmi árak. A zsebkés nyitott állapotban mindössze 18 centiméteres. A penge teljes (szúró-)hosszúsága 82 mm, így itthon csak majdnem legális.
Egyszer-kétszer megélezi az ember és már viheti is a zsebében. A felhasznált acél a hazai késkészítők által is elterjedten használt 1.4034 rozsdamentes acél (melyet itthon gyakran KO-13 acélként ismerünk, vagy éppen AISI 420-ként hivatkozunk rá).

Kesportal: Enticer03

A penge vastagsága mindössze 2 mm, legszélesebb pontja sincs 22 mm. Holkeres élezésű, melyhez a ma igen divatos fokél jellegű felcsiszolás (swedge) párosul. A pengehát enyhe ívű, a lapos hassal együtt egy igen szúrós, domború hegyű pengeformát valósít meg. Tulajdonképpen örökzöld pengeforma, általános célra kellően generikus, nehéz vele melléfogni. A Ripple mellé téve rögtön szembetűnő a hasonló kontúr.

Kesportal: Enticer04

A kés markolata kopogós, kemény műanyag, mely a Zero Tolerance 030x sorozat késeinek CNC-zett markolatmintázatát idézi (nyilván ez a műanyag panel így került öntésre, semmi köze CNC megmunkáláshoz). Az íves kialakítás kis kezűek számára célszerű, akiknek elfér a 10 cm-nél rövidebb markolaton 4 ujja. Három ujjas fogáshoz a kialakított ujjvájatok kissé kényelmetlenek. A markolatban mindkét oldalon van acél merevítés, melyek nagyrészt a műanyag panelekbe süllyesztettek, rejtettek. A bicska övklippel rögzíthető, mely nem átszerelhető, ettől függetlenül feladatát remekül ellátja.

Kesportal: Enticer051

Kesportal: Enticer052

Kesportal: Enticer053

A kés általános kidolgozása megfelelő. Az egyes részleteket vizsgálva jól láthatóak például a présszerszám nyomai. Nyilván a távol-keleti gyárak mára tökélyre fejlesztették technológiájukat, így igen kevés utólagos munkával pillanatok alatt összerakhatók ezek a bicskák. Nem lehet a szemükre vetni, bántó élek, kiálló sorja nem nehezítik életünket, sem pedig a kés használatát. Egyetlen kifogásolnivaló talán csak az elkent, agyonpolírozott élekben lelhető – ez persze gusztus dolga. A magam részéről én az élesebb kontúrokat favorizálnám a pengén.

Kesportal: Enticer06

Áttekintettem, hogy miben átlagos a kés, itt az ideje, hogy rávilágítsak, miben különleges. Az első dolog kézbe véve a szerény tömege. A mindössze 60 gramm alig nehezebb, mint egy átlagos csokiszelet. Újszerű megoldás az úgynevezett „FireSafe” nyitási mechanizmus. Ennek lényege, hogy a módosított zárlemez segítségével meggátolja a penge nyitását a nyitórugó ellenében még akkor is, ha a kést leejtjük vagy erősen odaütjük. Ebből mindjárt következik az is, hogy a kés bizony nyitás rásegítéssel szerelt, mely nem kikapcsolható. A zárlemez kettős funkciójú, tehát zárva is és nyitva is rögzíti a pengét.

Kesportal: Enticer07

A mechanizmus működtető eleme a pengén elhelyezett, kis mértékben elfordítható nyitó tárcsa (tulajdonképpen csak egy fél). Ha a zárt pengén a tárcsát hüvelykujjal kifelé toljuk, mint azt más zsebkések esetén megszoktuk, bizony nem fogunk sikert elérni. A FireSafe mechanizmus oldásához a tárcsát kb. 15°-kal el kell csavarni a hüvelykujj felfelé tolásával. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy ki-felfelé átlós irányban kell erőt kifejteni (tehát a tengely irányába is kell egy kicsit tolni ujjal). A tárcsa felületén kialakított, jól látható, agresszív bordázat segítségével (megfogja az ujjat) a csavaró mozdulat hatására a keresztzár lemezét semleges helyzetbe tolva a penge szabadon kifordul, nyílik. A folyamatos nyitóerő és a rásegítő rugó (mely a markolat részben nyitott gerincén át jól látható) egy hirtelen mozdulattal ki is löki a pengét. Bonyolultnak tűnik leírva, de kb. a harmadik próbálkozásra már lehet érezni a hogyant. Kis gyakorlással természetessé is válik a mozdulat, egyáltalán nem kényszeredett.

Kesportal: Enticer081

Kesportal: Enticer082

A FireSafe mechanizmus kicsit talán túlzásnak is tűnik. Hímsovoniszta énem mindjárt rá is vágta volna, hogy hát persze, hiszen nő tervezte, ezért a túlbiztosítás. De sajnos, vagy szerencsére ez nem így van! MJ Lerch saját bevallása szerint (egy Shot Show 2013-on készített interjú közben szólt erről, picit idegesen) ő csupán a markolat formáját és annak mintázatát vetette papírra. A biztosító fontosságát ráadásul nem kell ennyire lebecsülni – éppen a napokban nyílt ki a zsebemben egy Benchmade rugóskés (szerencsére nem teljesen, csak kb. 45°-ig), pedig a nyomógombon túl biztosítóelem is van rajta. Murphy törvényei a késiparra is vonatkoznak.

Kesportal: Enticer09

Fenti Enticer példány promóciós darab, az IWA-n járt különítményünknek köszönhetően került hozzám (ahogy a tavalyi kiállításról származó Ripple is). Kvázi reklámkések lettek, pedig nincs velük semmi probléma, szépen összerakott, innovatív darabok, maximálisan használható EDC bicskák. Valami furcsa azért van bennük. A kínai beszállítók olyan szintre hozták fel technológiájukat és a technikát kezelő munkaerőt, hogy az igazán alsó szegmensben már értelme sincs próbálkozni. Ez jól látható pl. a Böker olcsóbb késein (nem csak Magnum, de a Plusz brandben is).

Kesportal: Enticer10

A CRKT úgy tűnik, inkább a magasabb technológia-igényű vagy megoldásukban extravagáns modellek felé próbál kiutat keresni. A Ripple esetén ez a meglehetősen sok gépidőt igénylő markolat volt, vagy éppen egy csapágyazott penge (IKBS). Az Enticer esetében inkább az összetett zárómechanizmus az olcsón nehezebben másolható vonás. A nagyobb munkaigény meg is látszik a bicskák árán, hiszen ez drasztikusabban emeli az árat, mint az alapanyagok variálása (ésszerű kereteken belül). Ezek az „alap” EDC bicskák árban bőven a középkategóriába tartoznak, miközben a lényegük, a penge tulajdonképpen az alsó kategória szolgáltatását nyújtja.

Kesportal: Enticer11

Valamikor eltolódtak az arányok az utóbbi időben. Pár éve a dizájner-bicskák alá azért gyakran odatették a jól bevált, középkategóriás pengeanyagot, vagy éppen valami frisset. Például a Kershaw Zing a maga fura, CNC-zett pengefelületével és az akkoriban még újdonságszámba menő Sandvik 14C28N acéljával. Ez mára (nem csak a CRKT esetében) ellaposodott, már meg sem próbálkoznak ilyesmivel. Szimplán a formával, marketinggel próbálják a vevőt megfogni. Már akit meg lehet. Talán ezért érzem, hogy a CRKT az alsó szegmensben, szegmensre „utazik”. Talán ezért követik kevesen az újdonságaikat. Feltehetően ezért ritka vendégek itt a blogon termékeik. Lehet, hogy a rutinosabb késmánt már nem lehet pusztán a külcsínnel önfeledt pénztárcabontásra, vásárlásra késztetni. Pedig ezek a bicskák alapvetően nem rosszak. Ezekért érdemes néha visszanézni a váll fölött.

BlackWoOd

GoingGear interjú MJ Lerch-csel (angol):

Hivatalos CRKT videó (angol):

5 hozzászólás


  1. 1 Golbat

    Jó írás, gratu! :)

    A CRKT 2013-as felhozatala valóban elég “taktikusra” sikerült :D , de azért akadnak érdekességek. Mondhatni az alsó osztály felső szegmenséből erősen kacsingatnak a középkategória alsó-középső része felé, különösen igaz ez a tajvani gyártású modellekre. (Onion modellek hozzák a szintet, és az IKBS-t pl. más gyártótól nem mostanában fogunk látni… )

  2. 2 Wolverine

    Lehet rajta balkezesre állítani a nyitást, vagy a gonosz jobbkezesek megint nem gondoltak ránk? :)

    Ezt leszámítva tetszetős, max a vékony penge tűnik riasztónak -bár a kershaw leek-el meg vagyok elégedve.

  3. 3 edrose

    Az IKBS szerintem nagy dolog, nekem magas fokon bejön, hihetetlenül finom járásúak az ezzel szerelt pengék.
    Amit még nagyon szeretek a CRKT-nál, az a kimagasló gadget-faktor, a kütyütényező-gazdag kínálat. Ezzel az Enticerrel is olyan önfeledten tudtam játszani – márpedig részben ezért is veszünk késeket, mert kell a játék a felnőttnek is. :)

  4. 4 Golbat

    Ed, egyetértünk. :)

    Magával a Firesafe megoldással viszont nem igazán vagyok kibékülve. Ezt a modellt nem próbáltam ugyan, de azoknál, ahol a nyitószemölcsöt kell megnyomni ÉS egyidejűleg kitolni (pl. Rave), mindig a frász kerülgetett, hogy a zsebkés kirepül a kezemből nyitás közben. :O (Nagyobb késeknél meg lehetne rendesen fogni a markolatot, a kis filigránoknál viszont rezeg a léc.)

  5. 5 Wolverine

    Ismerős, amire gondolsz. Bár nekem a kershaw leek-emmel volt ilyen, az is rántott egyet nyitásnál. Nekem azzal is egyetlen problémám volt, hogy csak jobbkezes -mondjuk a kétféle nyitás mód miatt bal kézzel is prímán nyitható volt. Nem is aggódtam nagyon amiatt, hogy kirepülne a kezemből, mert pont rá tudtam támasztani a klipszre, így biztonságos volt teljesen, de mégis volt bennem egy kis félsz.

    Ez a CRKT viszont, hogy csak jobb kezes… azért kipróbálnám és nem hajítanám vissza, ha hozzám vágnának egy ilyet :) A hissatsu nekem valahogy jobban bejön.

Hozzászólok