anal porn
21sextury

Alkotótábor, harmadszor

Közeledik az augusztus, ezzel együtt a III. Hajdúböszörményi Késműves, Kovács és Bőrműves Alkotótábor. 1-től 4-ig (szerdától szombatig) a főszerep a késkészítésé, a kovácsolásé és a bőrművességé. 5-e, vasárnap pedig ismét a „Mesterségek Napja” lesz, melyen hagyományőrző kézműves foglalkozások, kirakodóvásár és zenés-játékos programok mellett az alkotótáborban készült munkák is megtekinthetők lesznek.

Kesportal: HBOSZ3 CIM

Az alkotótábor zártkörű, az érdeklődők számára jelentkezési lehetőség, feltételek illetve információ a fórumban található. A vasárnapi nyílt nap viszont mindenki számára szabadon látogatható kötelezettségek nélkül, akár a családdal együtt is. Gyerekek számára érdekes népi játékokban és foglalkozásokban a „Mesterségek Napja” igazán bővelkedik. A vásári jelleg és programok mellett hagyományos étkeket is lehet majd kóstolni a Tájházak területén.

Kesportal: HBOSZ3 GYF

Kesportal: HBOSZ3 KM

Az alkotótábor szakmai része idén úgy tűnik, igen erősre sikerül. Berényi Sándor, Kocsis Ferenc, Nagy Csaba, Szálkai Róbert, Szántó Szabolcs, Szekeres Antal tart majd elméleti, gyakorlati előadást, foglalkozást a részvevők részére. Kovácsolásban igen kompetens kis csapat fogja támogatni a munkát, reméljük a teljesen amatőr kotnyelesek (pl. mint én) számára is hasznos és főképp hasznosítható információt sikerül magunkra szedni a szénporon és a faforgácson kívül.

Kesportal: HBOSZ3 SZORO

Az érdeklődőket, akár családdal együtt a nyílt napon, akár résztvevőként a munkában részt vállalva szeretettel várjuk!

Képek a tavalyi alkotótáborról és rendezvényről, kedvcsinálónak.

BlackWoOd

3 hozzászólás


  1. 1 Moti

    Örülős szmájli! :)

  2. 2 tibor

    Dolgozzatok sokat, tanuljatok egymástól, érezzétek jól magatokat! :)

  3. 3 kelapu

    Jó időjárást, zökkenőmentes lebonyolítást kívánok nektek. :-(

Hozzászólok