maç sonuçları

Kést kölcsön?…

Múlt hétvégén a fiam is örökre megtanulta, hogy ha nem muszáj, kést ne adjon kölcsön. Csónakban ültek hárman, egyikőjük elkérte a nyakában lógó, GFKnives-féle Fanyűvőt, és beleejtette a vízbe, ahol az rögtön el is tűnt a mély iszapban.

gabor_fazekas laikus fanyuvo

Egy kis tó mellett töltöttük a hétvégét, és mivel volt rajta egy-egy elköthető csónak meg ladik, a három tízéves fiú nagyban „tüskevárazott” föl s alá, a nádas mentén. Egyikőjük nádat akart vágni, a fiamnál ott volt a kése, amaz elkérte, emez odaadta, amaz a csónak orrán nyiszálta a nádat, aztán… plutty. Szegény fiam persze megijedt, merthogy egyrészt a kése, másrészt meg, hogy majd mit fogok én mondani. Megszeppent a másik „Tutajos” is, hogy pont ő ejtette be, és a másét. Én meg persze simán szomorú lettem.

Barnabás a Fanyűvőt négy éve, 2007 karácsonyán kapta, mint első kését. Laikus (Fazekas Gábor, GFKnives) készítette direkt neki, gyerekkézre szabva. Szépen megtanulta biztonsággal használni, és azóta is ahogy kitesszük a lábunkat a szabadba, nem csak a nyakában lóg, de irdatlan vehemenciával áll neki faragni. (Az utóbbi években szerintem már vagy egy köbméternyi fát el-, ki- és szétfaragott.) Egy olyan kés veszett tehát el, amely egyrészt abszolút egyedi, személyes darab, másrészt nagyon komoly érzelmi töltettel is bír. Ez okozta az én végtelen szomorúságomat is, hiszen egy bármikor pótolható, reprodukálható svájci bicska esetén azért nyilván máshogy éreztem volna – bár az érzelmi oldal természetesen nem egyediség- vagy értékfüggő.

A dolog mindenesetre újra elgondolkodtatott azon a számunkra örökzöld kérdésen, hogy érdemes, szabad-e kést kölcsönadni, és ha igen, kiknek, illetve hogy illik-e megtagadni, és ha igen, kiktől… Másnap reggelinél valaki kérte a Révész szalonnázómat, hogy elvágja a kiflijét, de mondtam, hogy adja csak ide ő a kiflit, majd elvágom neki – én általában így teszek, nem magyarázkodom, hanem inkább elvégzem magam a műveletet. A kiflis illető azonban ismer engem, és persze jót nevetett, de egy félismerős, vagy egy idegen vajon mit szólt volna ugyanebben a helyzetben? Tudok olyat, hogy valaki azért tart magánál két kést is, hogy az egyiket kölcsön merje adni – hatékony, de azért nem épp optimális megoldás. Sőt, megoldás nincs is talán, csak stratégiák meg helyzetekre alkalmazott spontán ötletek – és persze az ezekből eredő sztorik. Te hogy viselkedsz, hogyan csinálod? Osszuk meg egymással, irány a kommentdoboz!

Ja, s hogy az én történetemnek is pozitív feloldása legyen: a barátommal mi közben odébb, a ladikban lazítgattunk és figyeltük a mesés rablásokat (utána odaküldtük a tó másik felén villantózó pecást, a harmadik dobásra meglett egy 55 centis csuka). A tüskevári csapatnál közben gyanús lett a messziről is látható csöndes matatás, odaeveztünk, ekkor derült ki, hogy eltűnt a kés. Mit tesz ilyenkor a késmániás apuka: nekivetkőzik, hasra fekszik a ladik szerencsére alacsony és lapos orrán, és a hideg víztől egyre jobban elgémberedő kezekkel, de hatalmas elszántsággal addig matat, a bolygatástól bűzös buborékokat eregető iszapban turkálva és a nádtorzsákat tapogatva, amíg úgy egy negyedóra múltán hál’ istennek – mert gondolatban már felkészült arra, hogy ha minden kötél szakad, ő bizony a vízbe is bemegy, de be ám – egyszercsak nádtorzsa helyett a kés akad a kezébe.

gabor_fazekas laikus fanyuvo

Szöveg és kép: Rózsa Edvárd

51 hozzászólás


  1. 1 erdesz53

    kést,puskát,feleséget soha nem adok kölcson!!!
    Az is igaz,hogy az utolsó öltönyön nincsen zseb,ezért hagytam meg a testamentumomban,hogy
    anno a kedvenc minden nap használt vadászkésem akasszák a NYAKAMBA!!! :):)

Hozzászólok