anal porn
21sextury

Strider Knives I. – avagy a Bauhaus szellemiségének spontán újjászületése a késkészítésben

Megérkezett a laikus-recon szerzőpáros dokumentarista együttműködésének első része. Büszkék lehetünk: Magyarországon mindenképpen, de nem angolul is először jelenik meg átfogó Strider-tanulmány. A képek jó része ezúttal értelemszerűen archív, ennek tudatában nézzétek őket.

Szokatlan cím… Ahogy a cikk is eltér némileg a Késportálon eddig megjelent írásoktól. Az első különbség, hogy két szerzője is van, méghozzá nagyon eltérő személyes háttérrel.

Recon aktív hivatásos katona, a köznyelvben „különleges alakulat” néven ismert egységnél teljesít szolgálatot, több külföldi misszióban vett részt. Azon kevesek közé tartozik, akik a Magyar Honvédségen belül elhivatottságuk, elszántságuk, intelligenciájuk, képzettségük révén elérték azt, hogy a világ bármely „különleges alakulatában” megállnák a helyüket. Nem csak „névleg” hivatásos – valódi hivatástudat köti a munkájához.

Én (laikus) „tipikus” humán értelmiségi vagyok – művelődésszervező, rajztanár, grafikus, stb. A katonasághoz annyi közöm van, hogy teljesítettem sorkatonai szolgálatomat a Magyar Néphadseregben, ahogy régen ez minden egészséges fiatal számára kötelező volt. Bizonyos szempontokból tanulságos időszakként, de meglehetősen ambivalens érzésekkel emlékszem vissza erre… Olyan egységhez kerültem, amit akkor „első lépcsős” alakulatnak hívtak, ráadásul a helyi katonai vezetés feltett szándéka volt, hogy az akkor éppen zajló szovjet-afgán háborúban tevékeny részt vállaljunk. Így egyszerre részesültem a már-már modernnek nevezhető, „különleges” kiképzésből és az akkori időkre általánosan jellemző, néha tragikus, néha komikus, de leginkább kaotikus állapotokból is. Főleg néhány fiatalabb tisztnek köszönhetően megmaradt bennem egy kis érdeklődés a hadviselés és a haditechnika iránt, de ez meglehetősen felületes szinten maradt.

Reconnal jó pár évvel ezelőtt ismerkedtünk össze. A közös pontot a mindkettőnkben meglévő, a kések iránt megnyilvánuló tisztelet és szeretet jelentette. Jókat „beszélgettünk” fórumokon, jól megértettük egymást, aztán személyesen is megismerkedtünk, ahol mindez folytatódott. Recon – nem mellesleg – a „strideritis” betegség hazai vírusgazdája is – külföldi kapcsolatai révén (valószínűleg) ő hozta Magyarországra az első híreket a Strider késekről és (biztosan) ő volt az első hazai Strider tulajdonosa is. Lelkesedése a Strider kések iránt viszonylag könnyen érthető – ezek deklaráltan katonai célokra tervezett és készített eszközök (amint ez a cikkből majd részletesen is kiderül), de én, a „humán értelmiségi” is szinte azonnal megkaptam a Strider-lázat és az elmúlt években (anyagi lehetőségeim függvényében) jó pár modellt beszereztem, kipróbáltam, némelyeket napi szinten használtam és igyekeztem megismerni a „hátterüket”, információkat gyűjtöttem a készítőkről…

Jó ideig magam sem értettem a jelenség okát, nem tudtam „egzakt” magyarázattal szolgálni sem a magam reakcióira, sem az időközben megismert számos más Strider rajongóéra. Ez arra ösztönzött, hogy megpróbáljam megfejteni a „Strider titkot” (ha van ilyen). Kicsit más szemmel kezdtem nézni a késeket, igyekeztem objektív, kívülálló módon elemezni azokat és apránként ki is kristályosodott valami, amiről úgy gondoltam, hogy majd „valamikor”, egy kisebb cikkecskében beszámolok…

Közben itt a Késportálon is folyamatosan „pörgött” a Strider téma és egyszer csak felvetődött, hogy kellene egy cikk a Strider késekről… És ekkor kiderült, hogy Recon is régóta gyűjtögeti magában az anyagot egy összefoglaló íráshoz. Kézenfekvő volt, hogy „egyesítsük erőinket”, próbálkozzunk meg „összefésülni” a külön-külön összegyűjtött információkat, véleményeket. Recon az évek folyamán hihetetlen szívóssággal és alapossággal ásta bele magát a Strider Knives történetébe, így az én feladatom a tőle kapott hatalmas mennyiségű információ „emészthető” méretűvé való redukálása, összefűzése és formába öntése maradt – beleszőve a saját „civil” gondolataimat.

Terjedelmi okokból a cikk 3 részben kerül megjelenésre, a tagolás tekintetében pedig megállapodtunk egyfajta kronológiai sorban: az első rész a hátteret és a kezdeti éveket mutatja be, a második a Strider Knives (szerintünk) fénykorát, a harmadik pedig a napjainkig terjedő időszakot.

1. A kezdetek

A Strider Knives Inc., mint meglehetősen összetett „jelenség” is nagyon érdekes. Azon kívül, hogy késeket (és egyéb eszközöket – lásd később) készítenek, a „házuk tájékán” folyamatosan, viharosan pörögnek az események: ma hatalmas rajongói táboruk van, a termékeiknek valóságos kultusza alakult ki, a szakma hol rangos elismeréseket oszt nekik, hol a torkuknak esik, állandóak a „balhék” a konkurenciával, néha a felhasználókkal és újabban a cégen belül is…

A mára sok milliós üzleti vállalkozás néhány év alatt nőtt ki a „sufniból” – két olyan embernek köszönhetően, akik minden komolyabb hivatalos előképzettség nélkül, „kedvtelésből” kezdtek késeket készíteni. Jelentőségük mégsem csak a pénzügyi sikeren keresztül mérhető le: másfél évtized távlatából szemlélve a történéseket, meglehetős biztonsággal megállapítható, hogy „berobbanásuk” a késkészítés területére komoly paradigmaváltást eredményezett.

Az alapító Mick Strider (sz. Mickey Ray Burger) első késeit a középiskolás évei alatt készítette. Egy nem hitelesített információ szerint az alábbi képen egyik első munkája látható, amit a garázsukban csinált egy reszelőből… Ha valóban így van (amire bizonyos stílusjegyek megléte is utal), már ezen a darabon látszik, hogy a tinédzser fiúnak határozottan volt érzéke a késkészítéshez.

1984-ben (alig 18 évesen) belép a hadseregbe – feltett szándéka, hogy Ranger legyen. (Megjegyzés: Ranger = az US Army egyik nagyobb „elitalakulata”, ill. annak tagja. További megjegyzés: az amerikai fegyveres erők felépítése, „nevezéktana” meglehetősen bonyolult, nehezen követhető egy átlagos civil számára. Ez részben történelmi, tradicionális okokra vezethető vissza, részben a jelenlegi, többszörösen összetett szervezeti rendszer következménye. Az eredeti forrásokban hemzsegnek az amerikaiak által igencsak kedvelt „betűszavak”, mint pl. az „US SOCOM” és hasonlók. Ezeket igyekeztem elhagyni, ahol nem volt feltétlenül szükséges a használatuk, ill. egyszerűsíteni, ahol lehetett – a közérthetőség kedvéért.)

A hadseregben töltött idejével kapcsolatban később hatalmas balhék robbantak ki különböző fórumokon – hazugsággal vádolták, megkérdőjelezték a korábbi állításainak hitelességét.

Ennek több, máig ható következménye is lett: egyrészt ezen vitákból kifolyólag a Strider Knives nem képviselteti magát a legnagyobb amerikai/nemzetközi késes fórumokon (pl. Bladeforums) és a saját útjait járja. Másrészt, nagyon komoly személyes konfliktusok generálódtak, pl. a Cold Steel és a Strider Knives kapcsolatának „hőfoka” az abszolút nulla fok közelében jár azóta is…

Végül megelégelték a cécót és Mick közzétette a hivatalos állásfoglalásokat, dokumentumokat a múltjára vonatkozóan. Ezek ma is megtekinthetőek itt: http://www.pownetwork.org/phonies/phonies313.htm Akit érdekel, részletesen végigkövetheti a pályáját, egyik alegységtől a másikig – a lényeg: valóban rangernek képezték ki, katonaként szolgált, de aztán egy súlyos gerincsérülés következtében el kellett hagynia a szolgálatot.

Szabadidejében kezdett késeket készíteni katonatársainak és saját bevallása szerint 1984 és 1994 között körülbelül 75 kés került ki a kezei közül. Egyre csiszolgatta a technikáját, stílusát, fokozatosan kikristályosodtak az elképzelései és egyre nagyobb elismertségre tett szert, mint késkészítő.

Egy közelharc kiképzésen ismerkedett meg Duane Dwyer-el (sz. Thomas Duane Poland  Jr., aka Tom Dwyer, aka Thomas Duane Dwyer, aka Duane T Poland…), aki a Tengerészgyalogság kötelékében szolgált. Összebarátkoztak és mivel Duane-t is érdekelte a késkészítés, gyakran dolgozgattak együtt. (Duane múltja is „nyílt titok”, itt: http://www.pownetwork.org/phonies/phonies365.htm szintén közzétették a háttéranyagokat, miután őt is érték hasonló támadások, mint Mick-et. A lényeg: valóban mindketten katonai múlttal rendelkeznek, jól ismertek a Különleges Műveleti Erők körein belül.

1994-re a Strider kések igen jó hírnevet vívtak ki maguknak és Mick megkapta az első szerződését: késeket kellett készítenie a Haditengerészet 1. Különleges Hadviselési Csoportja részére. Annak érdekében, hogy a kötelezettségeknek eleget tudjon tenni, Mick Strider „hivatalosan” is társult Duane Dwyer-el. Ekkoriban a vásárlók szinte kivétel nélkül a fegyveres szervek tagjai közül kerültek ki. 1998-ra a Különleges Műveleti Erőktől érkező megrendelések annyira megnőttek, hogy Strider és Dwyer megalapították a Strider Knives céget és elkezdtek teljes munkaidőben késkészítéssel foglalkozni.

Érdekességképpen megjegyzendő, hogy a Strider Knives kezdetben ugyanabban az épületben helyezkedett el, mint a SOE (Special Operations Equipment) – a California-i Oceanside-on, stratégiailag közel a Camp Pendleton és San Diego-i támaszpontokhoz. Mivel ugyanabban az épületben működött a „különleges erők” társadalma által egyik legjobban tisztelt és keresett késeket, illetve taktikai felszereléseket készítő cég, szinte nem volt olyan pillanat, hogy a műhely/bolt ne lett volna tele SEAL-ekkel, tengerészgyalogos felderítőkkel, Rangerekkel és más alakulatok katonáival és rendőreivel.

És itt most álljunk meg egy pillanatra… Mielőtt folytatnánk a történetet, sorra vennénk a főbb modelleket, tegyünk kísérletet arra, hogy felderítsük a „Strider rejtélyt”, azaz, hogy általánosságban véve milyen tényezőknek tudható be ez a gyors és látványos siker.

Az első és talán legfontosabb, hogy Mick és Duane aktív katonaként kezdték el megtervezni a késeiket. Konkrét tapasztalatokkal rendelkeztek a katonai késhasználatról, ezt ültették át a gyakorlatba. Erről Mick később úgy nyilatkozott, hogy az „alapkoncepciójuk” az volt, hogy egy kés a katona számára elsősorban szerszám és nem fegyver – ellentétben a korábbi szemlélettel, ahol a katonák számára készült késeket inkább „közelharc fegyvernek” megfelelően tervezték meg. Szerintük, ha a katonának harcolnia kell, akkor a lőfegyverét fogja használni és csak nagyon-nagyon ritka, kivételes esetben a kését. (A túlnyomó többséget képviselő, „átlagos” szolgálatot ellátó katonákat véve alapul. Bizonyos különleges egységek tagjai, különleges feladatok ellátása közben eleve fegyverként használják a késeket, de ezek száma és előfordulási gyakorisága elenyészőnek tekinthető… OK – később azért ezeknek az egységeknek is terveztek késeket… De erről majd a következő részben.)

Persze, adódnak esetek, amikor egy katona fegyverként használja a kését, erre is alkalmasnak kell lennie, de sokkal gyakoribbak azok a helyzetek, amikor különféle anyagokat vág, mindenféle dolgok ki-, le- és felfeszítésére veszi igénybe, vagy akár kalapál, tör-zúz vele… Ezt az igénybevételt pedig nem bírták sem a rendszeresített, sem a különféle neves mesterekkel készíttetett egyedi kések sem. (Egy későbbi polémiában felvetődik az az ismert tény is, hogy a II. Világháborútól, Vietnámon át a frontszolgálatot ellátó katonák között „spontán” megindult egy folyamat, amikor a „harci késeiket” sorra eldobálták és helyettük pedig egy jó nagy, megfelelően erős csavarhúzót kezdtek hordani, aminek a hegyét megélezték. Ezt praktikusnak és használhatónak találták…) Erre a helyzetre adott válaszként születtek meg a Strider kések, zseniálisan egyszerű és egyszerűnek tűnő, de rafinált megoldásokkal.

Kiindulási alapként vettek egy darab acélt, az akkor elérhető legjobb anyagok közül – a penge minősége lényeges, az a kés legalapvetőbb része, ebből nem engedtek. (Az első kések BG-42 és ATS-34 pengékkel készültek.) Csak ott és csak annyit „nyúltak hozzá”, alakítottak rajta, amennyi a legszükségesebb volt, hogy a rá váró feladatoknak megfeleljen. Ez a fokozatosan formálódó „minimalista” szemlélet vezetett odáig, hogy minden feleslegesnek ítélt „csicsát”, nem feltétlen szükséges részt eltávolítottak. A finom megoldások helyett ipari jellegű technikákat és anyagokat használtak. A megspórolt megmunkálási és anyagköltségeket pedig (legalább részben…) visszaforgatták a kés legfontosabb részeibe: a pengébe – ami így lehetett olyan vastag, hogy bőséges tartalékokkal rendelkezzen –, a kifogástalan hőkezelésbe, stb. Nem véletlen, hogy már a kezdeti időkben úgy kezdték emlegetni a Strider késeket, hogy ezek „nem kések, hanem élezett feszítővasak”. Ki elismerően, ki lenézően… Szemléltetésképpen vegyünk példának egy „klasszikus” darabot, mondjuk a BT modellt.

Pontosan megfigyelhetőek rajta az említett jellemzők: egy darab, „brutális” vastagságú acél az egész kés. A formája (látszólag) végletesen egyszerű, néhány egyenes vonal meghúzásával körberajzolható. A vágóképesség eléréséhez szükséges minimális mértékű felköszörülés, meglehetősen durva élezés, és legellenállóbbnak tartott tantó hegykiképzés. Ennyi… Markolat? Ugyan! A markolatrész kapott egy ejtőernyő-zsinórból készült bandázsolást és kész. (A paracord néven ismert zsinór az amerikai katonák számára szinte korlátlanul elérhető: effektíve ingyen beszerezhetik, mert nagy, 100 méteres spulniban rendszeresítve van, nem kell érte fizetni). A markolatfonat sérülése esetén néhány perc alatt pótolható. Egyébként meglepően kényelmes és stabil fogást biztosít, de az sem számít, ha valakinek puszta kézzel fogva túl durva érzést okozna: a kesztyű nélküli amerikai, pláne az amerikai katona ritkább, mint a fehér holló…

(Személyes megjegyzés: meggyőződésem, hogy ha nincsenek a hadsereg szigorú előírásai a késmarkolatokra vonatkozóan – melyekről később még lesz szó – , akkor a fixpengés Striderek esetében a mai napig is egyeduralkodó lenne a paracord markolatborítás és még az ipari műanyag G10 sem került volna rájuk… laikus)

Ha „ráközelítünk” egy Strider pengére, meglepő dolgokat tapasztalhatunk. (A képért köszönet Ednek és az ő remek „oldszkúl” EB-jének.) Okosan kitalált, gondosan megtervezett és kivitelezett „geometrikus” formákat láthatunk, de valami „hibádzik”: mintha nem lenne befejezve… Nincs is. „Klasszikus értelemben” biztosan nincs. Ez egy olyan penge, amin még rajta van a hőkezeléskor képződött sötét réteg, a készítéskor keletkezett durva megmunkálási nyomok sokasága.

Mesterségbeli hiányosság? Hanyagság? Nem. Ez pontosan a koncepció része. Ez a felület is azt sugallja, ami az egész kés „ideológiai” alapja: használatra, mégpedig kíméletlen, kompromisszummentes használatra készült, nem dédelgetésre. „Vágd bele nyugodtan bármibe! Feszíts vele! Összekarcolódik a penge? Na és?! Már vadonatújan is karcos, akkor miért sajnálnád?” („Idült” strideresek szemében a pengék annál szebbek, értékesebbek, minél karcosabbak, megviseltebbek. Ez bizonyítja, hogy a tulajdonos nem csak „dísznek” tartja a kését, hanem „rendeltetésszerűen” használja is. A külsérelmi nyomok a Strider szlengben még külön elnevezést is kaptak, „love bits”-nek hívják őket.

Összességében tehát megállapítható, hogy a Strider kések nagyon racionálisan átgondolt, precízen megkonstruált és kivitelezett szerszámok.

Képek egy régi DB-ről:

Az a felhasználói kör (hivatásos katona és rendőr, stb.), akiknek eredendően készültek – teljesen érthető módon – rá is harapott ezekre az eszközökre és rövid időn belül népszerűek lettek körükben. Az is érthető, hogy azok a civilek, akik munkájukból, életmódjukból adódóan hasonló kihívásokkal néztek szembe, mint a hivatásososok (erdő- és természetjáró emberek, vadászok, túrázók, stb.) szintén gyorsan felfedezték maguknak a Strider késeket. Ez teljesen logikus. Van azonban egy – első pillantásra – irracionális része is a „Strider sztorinak”. Ilyen gondosan megtervezett, precízen kivitelezett eszköz rengeteg akad a Földön. Maradjunk csak a kéziszerszámok világában: sok-sok cég létezik, akik bizonyos célokra, válogatott anyagokból, nagyon igényes szerszámokat állítanak elő, a professzionális felhasználók számára. Pl. kombinált fogót… És ezer mást. Ezeket aztán a „célközönség” felfedezi és – miután ténylegesen szüksége van rá, gyakorlati előnyei származnak a használatból – kifizeti értük a nem olcsó vételárat. Ez azonban egy viszonylag zárt, szűk kör.

MT - 1994 előttről

DT – 1994 előttről

Vegyünk egy konkrét példát. Mondjuk, az „Izé Impex” kis cég végtelenül profi fogókat gyárt. (Biztosan találnánk ilyen valóságos céget.) A legigényesebb „hivatásos” felhasználók között nagy valószínűséggel elterjed a hírük és azok, akiknek valóban szükségük van rá, megveszik tőlük a drága, ám nagyon jó fogókat. Még az is lehetséges, hogy néhány jómódú „civil” is vesz belőlük, hobbi célú használatra… Nem lesz azonban belőlük „kultusztárgy” – az „Izé Impex” fogókat nem kezdik el gyűjteni, nem lesz sokezres rajongói táboruk, valóságos és virtuális közösségeik… Ha valaki egyszer vett egy „Izé Impex” kombinált fogót, nem fogja úgy érezni, hogy „muszáj” még egy csípőfogót, egy blankolófogót, egy harapófogót, stb. is beszereznie (főleg, hogy ha komolyan fennáll annak a valószínűsége, hogy pl. életében nem fog vezetéket csupaszítani…).

Minden józan emberi számítás szerint, a Strider késeknek is hasonló utat kellett volna bejárniuk. Mick-ék kitalálták a maguk termékeit és megcélozták velük a professzionális felhasználók speciális piacát. A dolgok „normális” menete szerint, a Strider Knives Inc.-nek a mai napig két-három fős vállalkozásként kellene működnie, akik egy viszonylag szűk, erősen „szakmai” körben jó hírnévvel bírnak. Ehhez képest, már a kezdeti időkben megindult egy furcsa és némileg paradox folyamat.

A legelső késeket még valóban csak az eredeti célközönség vásárolta és használta is azokat, annak rendje-módja szerint. Ez a „réteg” máig meg is maradt és – természetesen – fokozatosan bővül. De már az első pár száz kés piacra kerülése után megjelentek a „civilek”… Mégpedig egyre nagyobb számban, majd szinte „tömegesen”.

Pedig ezzel eredetileg még Mick-ék sem kalkuláltak – a kezdeti időszakban egyértelműen és kizárólagosan a hivatásosok ellátására szakosodott gyártóként pozícionálták magukat, ebbe az irányba fejtettek ki minden marketing és reklámtevékenységet. Ma ez már másképp van (erről lesz szó később), de az indulás idején a civilekért a kisujjukat sem mozdították – azok pedig csak tódultak és szinte tülekedtek a késekért. És bekövetkezett az, amit senki nem feltételezett volna: azok az eszközök, amiket a legszigorúbb racionális szempontok alapján, a legkeményebb használatra terveztek, „kultusztárgyakká” váltak – egy igen jelentős részük soha nem került az eredetileg számára tervezett környezetbe, hanem üvegezett vitrinben, bársony párnákon pihen, jobb esetben vajat kennek velük kenyérre…

Rendben, a civil, „nem rendeltetésszerű felhasználók” egy részét viszonylag könnyű behatárolni. Ők azok, akik gyermekkorukban katonák, vadakat terelő juhászok, stb. szerettek volna lenni, de aztán egy irodában vagy egy pult mögött kötöttek ki…, ám lelkükben sosem szunnyad a tűz. Elméletben mindent tudnak a szolgálatról, otthon még a papucsuk is terepszínű és egyébként is annyira kemények, hogy csak egy (4-5-10…) Strider lehet méltó hozzájuk. Ez a kör nem elhanyagolható méretű – a katonaság (ill. egyéb hivatásos szolgálat) a férfiasság, a „macsóság” analógiájává vált sokak szemében. Ennek a „társadalmi rétegnek” az angolban már külön elnevezései is vannak, pl. ők a „mall ninja-k”…

Összességében azonban a számarányuk nem túl jelentős a civil felhasználók között. Ha valaki veszi a fáradtságot és kicsit megvizsgálja, hogy akár itthon, akár külföldön milyen hányadot képviselnek a Strider kés tulajdonosok között, akkor azt tapasztalhatja, amit én (laikus) a nem reprezentatív és egyáltalán nem teljeskörű felmérésemben: kb. 20-30 „normális” emberre jut egy „mall ninja”.

Akkor mi visz rá vajon egy egyébként teljesen normálisnak mondható tanárt, bolti eladót, informatikust, öntő munkást, menedzsert, stb., stb., hogy egy ilyen tárgyat, eszközt akarjon birtokolni? Sokáig én magam sem tudtam. Félig-meddig kielégítő válaszokat találtam csak – mint a megbízhatóság és hasonlók. Aztán egy alkalommal, amikor nagy buzgalommal ápolgattam egyik (sajnos) hajdani Striderem, hirtelen beugrott: „apukám, ez tiszta Bauhaus!” Nem vennék rá mérget, hogy biztosan igazam van, de a számomra nagyon sok mindent megmagyarázott…

Azok kedvéért, akik ellógták a művészettörténet órákat, vagy hiányos volt a képzésük ;) – a Bauhaust 1919-ben Weimarban alapította meg Walter Gropius építészmérnök. Európa akkori szocialista áramlataira reflektálva az volt a filozófiája, hogy a művészetet és a designt bevezesse a mindennapi élet birodalmába. A Bauhaus stílusát az egyszerűség, a geometrikusság és a kifinomultság jellemzi. A spontán alkotóművészeti tevékenységet felváltja egy precíz mérnöki tervezői munka, melynek hatására a forma és funkció, a felhasznált anyagok, valamint a szerkezetek kialakítása, soha nem látott prioritást nyertek az esztétikummal szemben. Kassák Lajos (talán a legismertebb magyar Bauhaus alkotó) írja: „Az, hogy szép, előttünk nem absztrakt fogalom. Hogy valami szép vagy csúnya azt szigorúan biológiai törvények határozzák meg. Egy tárgy, ami szerkezeténél és anyagánál fogva a legalkalmasabb ahhoz, hogy az ember ráülhessen, az kétségtelenül szép szék.” (1933-ban a náci kormányzat bezáratta az iskolát. Bár az iskola gyakorlatilag megszűnt, tanárai, miután elhagyták Németországot és szétszóródtak a világban, folytatták az iskola által képviselt eszmék népszerűsítését.)

Tehát: Mick és Duane, valószínűleg teljesen spontán módon, mindenféle előismeret és konkrét szándék nélkül újraalkották/megalkották a Bauhaus művészeti eszméinek megfelelő késeket… A fenti Kassák idézetet kissé kiforgatva: Egy tárgy, ami szerkezeténél és anyagánál fogva a legalkalmasabb ahhoz, hogy az ember késként használja, az kétségtelenül szép kés. Lehet, hogy valóban ezzel a rejtett, soha nem deklarált, de mégis meglévő tulajdonságukkal, a SZÉPSÉGÜKKEL (is) magyarázható a Strider kések diadalmenete…

Folyt. köv.

 

laikus & recon

 

Képek: archív, www.ikariya.com, Shelby Chan, edrose.

24 hozzászólás


  1. 1 edrose

    Nem akarok patetikus lenni, de az a pillanat, amikor reconnal egy budakeszi parkolóban, egy biznisz kapcsán életem első Striderét – az ő DB-jét – kihúztam a tokjából, azért az revelatív volt. S bár ettől azért még nem lettem és most sem vagyok feltétlen Strider-hívő, de amit el kell ismerni, azt el kell ismerni!… :)

    Plusz egy szolgálati közlemény: ha felbukkan itt egy Shockwave nevű úriember, akkor az maga recon, csak nicket váltott. ;)

  2. 2 Somi

    Első ránézésre hosszúnak tűnt, de annyira vitt a szöveg, hogy a végére egy hatalmas hiányérzet alakult ki!

    Úgyhogy klassz volt, várom a folytatást! ;)

  3. 3 poe

    Nagyon jó!
    Mióta beharangoztátok, várom ezt a cikket, mert bár messze nem vagyok strider fan, a sztori igencsak érdekel. Szóval lesz mire várni. ;)
    Laikus megnyugtatására:
    Szerintem nem nyúltál mellé a Bauhaussal…. :)

  4. 4 edrose

    És ezt egy építész mondja! ;)

  5. 5 Wegrosta

    Csak gratulálni tudok!Nagyon várom a folytatást!

  6. 6 poe

    Adalék:
    „A társadalmi igény és adottságok, funkció és konstrukció, anyag, technika, minden összetevő messzemenő figyelembevétele, a táguló szemlélet, amely a gépkorszak (a technikai modernizáció) művészetének megteremtését tűzi feladatul, ez a Bauhaus-eszme lényege…”

    Vámossy Ferenc: A Modern Mozgalom és a későmodern :)

  7. 7 tanto

    Hello
    Szerintem csakis nagyfokú elismeréssel lehet szólni e kezdeményezésről, amely betekintést ad egy itthon méltán/méltatlanul elhíresült márkáról.
    De sokkal nagyobb örömmel olvasom, mint hálával – az öröm alapja az alapos, nagyon rendszeretően elvégzett előkészítő munka, ami a cikkben fellelhető. a’la Laikus !
    Számomra fontos továbbá, hogy az olyan szubjektív, genetikai indokok is terítékre kerültek, ami számos esetben elfelejtődik – az 1-essel kezdődő személyi számhokhoz kapcsolható genetikai “előírás”.

    Tanto

  8. 8 fonthunter

    Nem gondoltam, hogy a január eleji felvetésem után ilyen gyorsan sikerül idôt szakítani laikusnak és reconnak a Strider “titok” felgönyölítésére. Magam is íróasztal mögött ülô grafikus vagyok és viszonylag frissen érintett meg ez a funkcionális formavilág, amit a Strider kések képviselnek. Örülök, hogy ilyen jó stílusban sikerült megírni ezt az elsô részt! Ha nem is könyv született/születik itt elôszôr Magyarországon ebbôl a témából, de látszik, hogy ezek az írások az izgalmas illusztrációkkal komoly szakmai kutató munka eredményei, amelyek jól bemutatják ennek a “kultusznak” a történetét. Nagyon várom a folytatásokat és bízom benne, hogy sokan vagyunk így! Köszönöm a munkátokat! :)

  9. 9 laikus

    Köszönöm az elismeréseket – Recon/Shockwave nevében is. :)
    Egy kisebb kiegészítést is fűznék a cikkhez. A nemzetközi fórumokon barangolva, többeknek feltűnhet, hogy a Mick Strider-rel kapcsolatban olvasható szidalmak, gyalázkodások között gyakran feltűnik a “hazug” kitétel (ez a katonai múltjával kapcsolatos állításaira vonatkozik – fentebb ezt elég részletesen kiveséztük…) és a “börtöntöltelék” jelző is. Általában együtt, “hazudós sittes”, stb. formában.
    Sokan, sokat foglalkoztak/foglalkoznak ezzel, mi is gondolkodtunk rajta, hogy kitérjünk-e rá a cikkben, de végül abban egyeztünk meg, hogy a katonai háttérrel ellentétben ennek nincs közvetlen hatása a Strider kések alakulására, egy “lábjegyzetben” (ebben a hozzászólásban) viszont majd foglalkozunk a témával.
    Ha tehát valaki “belefutna” olyan szövegekbe, ahol Mick-et éppen rovott múltja miatt ostorozzák, “legyen képben” a hátteret illetően.
    Röviden: Mick leszerelése után a felesége gyermeket várt. Mick épp nem volt otthon, amikor telefonon értesítették, hogy megindult a szülés. Heves izgalmi állapotba került ;) , kirohant a parkolóba, ahol bevágta magát egy haverja autójába és elszáguldott hazafelé. A haver, akinek elfelejtett szólni, hogy kölcsönveszi a kocsit, felfedezte, hogy hiányzik a parkolóból és azonnal jelentette a rendőrségnek, hogy ellopták. A rendőrök pedig nem messze le is kapcsolták Mick-et a “lopott” kocsiban. Mick megpróbálta magyarázni a helyzetet, de a közegek nem voltak igazán megértőek. Erre Mick, aki még mindig “erősen felindult” állapotban volt, némi heves szóváltás után egy kis lökdösődést és dulakodást is produkált… A vége: előállítás, rabosítás… Elég zavaros ügy, miután a haver megtudta, hogy ki és miért vitte el az autóját, visszavonta a feljelentést, /amit eleinte nem akartak tudomásul venni, aztán mégis…/, de ez a hatósági közeg elleni erőszak vádján már nem változtatott, amit súlyosbított az, hogy ezt egy volt hivatásos követte el, valamint előkotortak még egy ügyet, valamilyen, a leszerelése után át nem jelentett maroklőfegyverről… (Az információk meglehetősen foszlányosak, innen-onnan lehet csak összerakosgatni a részleteket, de kb. úgy tűnik, hogy Mick felindultan, meggondolatlanul cselekedett, amit a rendőrök akár elnézően is kezelhettek volna (miután megismerték a tényeket), de nem ez történt, berágtak és amit csak lehetett “rávarrtak”.) Ennyi. Vége. Sitt…
    Mick letöltötte a büntetését, elismerte, hogy hibázott, azóta békés családapa.
    Amint a bevezetőben említettem, ennek az egész történetnek nincs igazán kihatása a Strider késekre. Viszont máig előráncigálják konkurensek, kritikusok, stb. – méghozzá rendszerint erősen felfújva, olyan szövegkörnyezetben elhelyezve, amiből egy átlagos olvasó számára a “rendkívül elvetemült, elítélt, börtönviselt, köztörvényes bűnöző” képe rajzolódhat ki.
    A 90-es években Mick még igyekezett ezekre az újra és újra felbukkanó vádakra, állításokra részletesen válaszokat adni, de mára – úgy tűnik – ebbe belefáradt és a legutóbbi “értékelhető” válaszában már csak annyit közölt, hogy “elege van, akit érdekel, az keressen utána a neten a történteknek…”. Azóta (jó pár éve) is folyamatosan visszatérő téma, de ezekre Mick már nem is reagál, vagy legfeljebb megereszt a kérdést feszegetők felé egy “fuck em” jellegű hörrenést…

  10. 10 Somi

    Érdekes kiegészítés. ;)

    Azt érdemes kifejteni, hogy a Cold Steel-lel miért van haragban Mick?

  11. 11 laikus

    Lynn Thompson, a Cold Steel tulajdonosa/főnöke régóta ismert khmm… “sajátos” kommunikációs stílusáról… A Strider Knives gyors sikerét igen nehezen emésztgette és – többek között – mindent elkövetett, hogy a számára kellemetlen üzleti konkurenciát lejárassa, tönkretegye. (A Cold Steel jelentős piacvesztést könyvelhetett el a “katonai-”, ill. “hard-core kések” piacán a Strtider késeknek köszönhetően… Lynn balszerencséjére az új konkurensek megjelenése mellett erősen megszaporodtak a minőségi kifogások a Cold Steel termékekkel kapcsolatban. A probléma kezelésének több módja lett volna, Lynn a legegyszerűbbet választotta, az un. “negatív kampányt”.)
    Ő az, aki “nem nyughat” és folyamatosan előkotorja, felhánytorgatja a múltat, még akkor is, ha az ezzel kapcsolatos viharok már rég elültek, a tények tisztázódtak, stb.
    Kb. 3 fő “vádpontja” van: 1. a Strider kések ócskák, néhány centes “vackokat” árulnak sok száz dollárért… 2. Mindezt azért tehetik meg, mert Mick (és Duane) hazug módon arra hivatkoznak, hogy katonai múltjuk van és az erre alapozott tapasztalataik, ismereteik birtokában konstruálják, tervezik a késeiket… 3. Mick nem csak hazug, de veszélyes, elítélt, köztörvényes bűnöző is… (A “lejárató marketing” iskolapéldája a sor: a konkurens terméket fikázzuk, lehúzzuk, aztán kikezdjük a termék mögött álló hátteret is, megkérdőjelezzük annak hitelességét, a szakértelmet, stb., végül pedig a személyes támadás – erkölcsi alapon is megpróbáljuk tönkretenni a konkurenciát.)
    Lynn “papa” még a közelmúltban is közzétett ilyen tartalmú kis “eszmefuttatásokat” a Cold Steel hivatalos honlapján. (Az alábbi anyagot azóta kötelezően el kellett távolítaniuk, annak stílusa és tartalma miatt, de szorgos rendszergazdáknak köszönhetően azért előkotorható… ;) )
    http://web.archive.org/web/20070331043311/http://www.coldsteel.com/strider.html
    “Érdekes” olvasmány… :/

  12. 12 Golbat

    Kiváló cikk, már várom a folytatást! :)
    Jómagam nem vagyok Strider-rajongó – az eddig általam megfogdosott darabok markolata fogásra “nem jött be” :( – ám a HC vonal nem áll messze tőlem, ami egy ZT beszerzésében fog hamarosan kicsúcsosodni. :)

    A CS pl. a GI Tanto modelljének (katalógusban is leírt!) reklámszövegében még tavaly decemberben is alig burkoltan “ekézte” a Strider késeket – a “Please don’t throw away hundreds and hundreds of dollars on similar knives sold by convicted felons and rip off artists posing as elite “military operators…” mondathoz nem nagyon lehet mit hozzáfűzni. A jeges hangulat a két cég között ezek után azt hiszem érthető…

  13. 13 Somi

    Kösz a kiegészítést. ;)

  14. 14 hegyespenge

    Komolyan élvezet volt olvasni a munkátokat. Mindig voltak, akik próbáltak beavatni a “srideritisz” által történő megfertőződés részleteibe, de ennyire tiszta képet most kaptam először. Nagyon hálás vagyok nektek, és izgatottan várom a folytatást!

  15. 15 tibor

    Nagyon szépen összefoglaltátok/játok a STRIDER történetét, kialakulásának körülményeit. Mindig is nézegettem a Stridereket, de valahogy soha nem sikerült ilyet beújítanom. Lehet, hogy most megjön a kedvem hozzá? Esetleg egy replikát? Gratulálok a cikkhez és köszönöm!

    Tibor

  16. 16 fonthunter

    Nem csak Strider kések között található az úgynevezett “steril” kés, de nekem egy ilyenem Striderem is van. Ennek a változatnak a funkciójáról, erről a fogalomról, az ilyen típusú kés értékéről vagy kevésbé értékességéről mindenféle legendák keringenek. Örülnék, ha erre is ekzakt választ kaphatnék majd az igen tisztelt szerzőktől.

  17. 17 laikus

    A következő részekben ki fogunk térni a “steril” Striderek és más különleges, gyűjtői darabok eredetére, fontosabb ismert típusaira, értékükre, stb. Kis türelem… ;)

  18. 18 T-Boar

    Nagyon jó cikk, várom a folytatást. Az életrajzi adatok, pedig inkább a vásárlásra ösztönöznének.

  19. 19 Fördős László

    A cikket kiválónak tartom, bár számomra a kés nem csak szerszám. Igaz ugyan, hogy a kés esetében /is/ elsőrangú a funkció, de számomra szimpatikusabbak a kifinomultabb darabok. A Strider kések passzolnak egyfajta életérzéshez, de azt hiszem sokan vannak akik másféle életérzés hívei

  20. 20 edrose

    Igazad van, bár én még az életérzést is szeretem váltogatni – az az igazán izgalmas! ;)
    Párhuzam: van úgy, hogy a pároddal mennél romantikus filmet nézni, de van úgy, hogy szigorúan a haverokkal és szigorúan a Rambo IV-et… :D

  21. 21 Prubsusergy

    Thank you!

  22. 22 Василий

    Что-то футер у вас вправо съехал (в опере при разрешении 1024х768)

  23. 23 Usul

    Hátha valaki olvassa…

    Érdeklődnék méretarányos ábrák iránt:
    WB, RW-2, BT, DB-L, EB-LT, WP-T ha valakinek van ötlete jelezze.

    Üdv
    U.

  24. 24 the cook

    Kiválló írás, és remélem lesz egyszer folytatás.

Hozzászólok