anal porn
21sextury

Tag Archive for 'penge napok'

Késműves 2009/4

Mondtam Fazekas Józsinak, hogy majd hírt adunk az új számról, ha megjelenik. Erre ő szabadkozott, hogy nem lesz-e ez reklám. Azt válaszoltam, hogy a magunk részéről legfeljebb akkor illene ezen moralizálni, ha több magyar nyelvű késes szakmagazin is versengene egymással, és a Késportál láthatóan egy felé húzna. Amíg viszont az országban nyomtatásban csupán a Késműves létezik, addig nincs miről beszélni. (Ha pedig lesz másik sajtótermék is, arról ugyanígy hírt fogunk adni.)

Tovább

A japán kard magyarul

Sosem voltam a japán kard nagy ismerője. Távol-keleti harcművészeti és késbarát körökben forogva azonban mindig is úgy éreztem, hogy kicsit ez is olyan, mint a foci: mindenki hihetetlenül ért hozzá. Ebben a megállapításban van némi szarkazmus, azt azonban a legteljesebb jóindulattal is leszögezhetjük, hogy a téma közöttünk: a fejesgörbe, a fokos és a karikásostor kultúrtörténeti ivadékai között is roppant népszerű.

Tovább

Penge Napok 2009 – a videó

Szinte semennyi idő alatt és szinte semennyi pénzből, elkerülhetetlen szervezési gyermekbetegségekkel, de a segítők, résztvevők hihetetlen munkájának és lelkesedésének köszönhetően igen jól sikerültek a Késportál által első ízben szervezett Penge Napok. Hab a tortán, hogy Papica feladatai mellett végig dokumentált is, és ebből hangulatos videót szerkesztett. Induljon!

Pék-kés

A Monostori Erődben ezen a hétvégén volt a VII. Országos Pékfesztivál, ahol afféle „látvány-késkészítés” keretében, jórészt késportálos készítők együttműködésével elkészült a Rendi Pék-kés. E rövidke pékes képes tudósítás ennek a – markolatával és tokjával kifli és fonott kalács hangulatot és illatot árasztó – késnek a születéséről szól (a Fórumban bővebben is olvashattok róla).

A Rendi Pék-kés készítés egy kicsit a szintén az Erődben rendezendő Penge Napok beharangozója is volt, melyet az eseményen külön kis plakát is népszerűsített.

Tovább