maç sonuçları

Tag Archive for 'alkotótábor'

IV. Hajdúböszörményi Alkotótábor

Megtörtént, elmúlt. Zárt körben, mert ezt is ki kellett próbálni. Nem volt nagyon más, mint az előző három, mégis kicsit jobban működött (talán). A lényeg megmaradt: kést készíteni, kovácsolni, bőrözni kellett. Illetve… muszáj éppen nem volt, de aki ott volt, ezek közül valamelyikkel akart foglalatoskodni. A rendezvényről olvashattok összefoglalót, hogy ti se maradjatok ki teljesen.

Kesportal: Bosz4 01

Tovább

Az alkotótábor gyümölcsei

Jó hangulatban, sok munkával telt a hajdúböszörményi késes alkotótábor. Voltak stabil dolgok, melyek szinte semmit sem változtak, mint például a skanzen, a baráti légkör, a kések szeretete, na, meg a mázsás kovácsüllő. A társaság egy összeszokott bázis körül azért változott, egyfelől bővült, másfelől voltak távol maradók. A legfontosabb dolog, az alkotásvágy viszont jobbára megvolt. A termésről, az elkészült munkákról olvashattok most egy rövid beszámolót.

Kesportal: HB3 Cimkep

Tovább

Alkotótábor, harmadszor

Közeledik az augusztus, ezzel együtt a III. Hajdúböszörményi Késműves, Kovács és Bőrműves Alkotótábor. 1-től 4-ig (szerdától szombatig) a főszerep a késkészítésé, a kovácsolásé és a bőrművességé. 5-e, vasárnap pedig ismét a „Mesterségek Napja” lesz, melyen hagyományőrző kézműves foglalkozások, kirakodóvásár és zenés-játékos programok mellett az alkotótáborban készült munkák is megtekinthetők lesznek.

Kesportal: HBOSZ3 CIM

Tovább

Tettleges késbarátság Böszörményből

Megjártuk Hajdúböszörményt, alkottunk kicsit, csináltunk nagyot, kovácsoltunk görbét, csiszoltunk egyenest. Kis képes beszámoló mindazoknak, akik kihagyni kényszerültek az idei hobbista alkotótábort.

Kesportal: Bosz02 01

Tovább

Alkotótábor és Mesterségek Napja Hajdúböszörményben

Lepókhálózzuk a műhelykilincset! Portálunk lelkes tagjai hamarosan ismét összegyűlnek Hajdúböszörményben, hogy néhány napra hobbijukra koncentráljanak, a késeknek szenteljék idejüket. Alkotótábor keretében újra a kovácsolás, a köszörülés és a késektől elválaszthatatlan bőrös munkák (elsősorban a tokkészítés) válnak központi elfoglaltsággá. Augusztus 4-től ismét benépesül a Hajdúböszörményi Tájházak területe, a környéket megtölti a jó hangulat és az üllők csengése és a nyers marhabőr illata. A tábor záró, vasárnapi napja, tehát augusztus 7-e ismét nyilvános rendezvény lesz Mesterségek napja címmel, várunk minden késbarátot és érdeklődő látogatót!

Kesportal: HB2 01

Tovább

Böszörmény, alkotók, tábor képekben

Nem lehet véletlen, hogy Hajdúböszörmény címerében két kard és egy tőr is van! Képes összefoglalóban olvashattok a nemrég véget ért, de minden bizonnyal hagyományteremtő első Késműves, Kovács és Bőrműves Alkotótáborról.

Kesportal: Kep00

Tovább

Hajdúböszörményi alkotótábor és mesterségek napja

Úgy látszik, az idei év a portál életében mozgalmasra sikerül. Szorosabbra fűztük kapcsolatunkat a székesfehérvári kézművesekkel (Tűzzel-vassal Fesztivál), segítettünk egy árvízkárosult óvodának, a médiában egyre többször kerülünk ha nem is középpontba, de említésre, mint például az Indexen megjelent konyhakés-teszt, vagy a kiváló készítőink által megvalósított „Borgia Navaja” kapcsán. Idén először, amatőr kezdeményezésre és szervezéssel megrendezésre kerül egy késműves, kovács és bőrműves alkotótábor Hajdúböszörményben, igen hangulatos helyszínen, a Tájházak területén.

Kesportal: Plakat

Tovább