A pályázat egyébként még 25 napig nyitott, és 6500 eurós összdíjazású, ebből 1500 € az első helyezetté. Már most igen nagyszámú pályamű között tudunk csemegézni, vannak egészen ötletes és látványos darabok is. mookenator alkotásai közül a legütősebb értelemszerűen a címképen látható kalocsai mintás, amely – minden bizonnyal a Forma-1-es overálloknak és Iker Casillas kapuskesztyűjének köszönhetően – ugyan már másnak is eszébe jutott, de beszéljünk haza: szerintem nem néz ki ilyen jól. mookenator egyébként az első változatot még a svájcibicskák hagyományosabb piros alapjára készítette, de a fehér természetesen látványosabb.

Rögtön kapott aztán egy „megrendelést” is, hogy az ősi és a modern kontrasztjaként tudna-e Lascaux- vagy Altamira-szerű barlangrajzosat is produkálni. Naná, hogy.

A magyaros huncutság sem hiányozhat: íme az igazi Strider-fan svájcibicskája.

Aztán jókedvében még összedobott egy-egy lángosat, vízcseppeset, ilyesmi…

Azóta, az első lendület utáni figyelmesebb olvasás után (ez is mutatja, hogy a fenti tervek mennyire spontán jöttek) ugyan kiderült, hogy a pályamunkákat kifejezetten a kicsi (58 mm-es) Classic modellre kell elkészíteni, amelyekből eddig is voltak különlegesen dizájnolt szériák (havasi gyopár, skótkocka stb.), tehát a fenti modellek nem pályázatkompatibilisek, de sokunk szerint megérné beküldeni őket, megfelelően átszabva a kis Classicra. Ráadásul regisztráció után szavazni is lehet – hé, moo’, hát mögötted a komplett Késportál, micsoda esély!

Tegnapelőtt nagyvadvadászat volt nálunk, az utolsó ebben a szezonban. Ismét kipróbáltam néhány kést, amelyek közül az egyiket két disznó erejéig már egy decemberi, nem túl jól sikerült kétnapos hajtáson is haználtam.

Először jöjjön a bal oldali kés. A pengét Tóth László (a fórumon tlknives) készítette Vanadis 10-es acélból, majdnem a pengehátig tartó holkeres élezéssel, az általam elküldött sablon alapján. Akik rendszeresen olvassák a Vadászat topikot, talán emlékeznek rá, hogy tavaly  volt szerencsém kipróbálni egy általa készített kést, ennek apropóján rendeltem tőle ezt a pengét. A  markolatot  én készítettem Zsolt barátom segítségével. Szarvasagancs, papírbakelit alátéttel, 6 db 4 mm-es csavarral rögzítve. Azért a csavarrögzítés, mert a Vanadis 10 hajlamos a rozsdásodásra és időnként szeretném kitisztítani. A tokot szintén én készítettem, 4 mm-es marhabőrből. Keményített, profilozott erszénytok. Fejtetőn rázogatva is megtartja a kést.(Ez az első olyan tokom, amivel mind az esztétikum, mind a funkcionalitás terén elégedett vagyok. Természetesen nem egy bőrös mester szintjén, csak magamhoz képest.)

Adatok: pengehossz 105 mm, pengevastagság 4,2 mm, markolathossz 115 mm, markolatvastagság ~22 mm. Mit mondjak, számomra kis híján ez a tökéletes vadászkés, csak a kézvédőt nagyobbítanám meg 4-5 mm-rel. Nem mint ha rácsúszott volna a kezem a pengére, inkább csak a saját megnyugtatásomra. A Vanadis 10 újra bizonyított: 9 vagy 10 nagyvad zsigerelése után még érezhetően nem csökkent a vágóképessége. Úgyhogy jelenleg ez az elsőszámú vadászkésem, és az is marad. Hacsak a Tóth Pali bácsitól rendelt késem nem sikerül ettől is jobbra.

A következő, a jobb szélső  Petrovszki Gábor, „Dugó” portáltársunk munkája, RWL-34 pengével, rajta 2/3-ig tartó egyenes leélezéssel. A markolat tigrisfa, piros fíber alátéttel, melyet 2 mm átmérőjű rozsdamentes szegecsek rögzítenek, plusz egy csőszegecs a markolat végén, a csuklózsinórnak. A tok Jókai Atilla munkája, 4 mm vastag marhabőr. A kezemben eddig tartott legszebb használati tokok egyike. Keményített, profilozott erszénytok. Fejre állítva is tökéletesen tartja a kést.

Adatok: pengehossz 98 mm, pengevastagság 4 mm, markolathossz 120 mm, markolatvastagság ~14-18 mm.

Ez a kés csak tesztalanyként van nálam, és ez az, amelyet még tavaly kezdtem el tesztelni, és tegnapelőtt fejeztem be. Mikor megérkezett hozzám, úgy tűnt számomra, hogy nem elég éles. Ezért megéleztem, közepesen finom gyémánton, majd pedig szürke-fehér Rákóczi-kövön, utána már vitte a szőrt. Kipróbáláskor a legelső disznónál éreztem, hogy rohamosan tompul az éle, a másodikat pedig csak becsületből fejeztem be vele, mivel úgy gondoltam, hogy ennek az acélnak minden körülmények között többet kell tudnia. Este újra megéleztem, a gyémántélezővel húztam rá egy 0,6-0,7 mm-es élszalagot, és nem finomítottam tovább. A másnapi eredmény már biztatóbb volt. De úgy alakult, hogy csupán 2 disznón tudtam kipróbálni. Egészen tegnapig, amikor is még 5 disznót és 1 borjút zsigereltem ki vele, mire eltompult az éle. Egyetlen hibája talán, hogy a szúróképessége valamiért nem túl jó.
Arra, hogy az első élezés miért nem sikerült, két lehetőség van: vagy elcsesztem, vagy a kés nem tartja a nagyon finom élét. Összességében a kés jól használható. A markolat először kézbe véve kissé szögletesnek tűnik. De fura módon használat közben ez egyáltalán nem észlelhető, stabilan fogható, még véres kézzel sem csúszós. Alapvetően azért ez nem egy vadászkés, de azért megállná a helyét.
Még egy gondolat: az RWL 34-től kicsit többet vártam. Nem azt mondom, hogy nem jobb a hagyományos acéloknál, mert jobb. Csak nem annyival, mint amire számítottam. Persze lehetséges, hogy csak az én elvárásaim voltak túlzóak.

A harmadik kés pedig Egy Ontario Rat-5. Tudom, ez a  kés nem igazán passzol a másik kettőhöz. De ez az egyik legújabb szerzeményem, és ki kellett próbálnom – s ha már megtettem, megosztom a tapasztalataimat. A penge egyenes élezésű, hátig köszörült, 1095-ös acél, a markolat csavarokkal rögzített zöld micarta. A tok pedig Molle-rendszerű gyöngyvászon.

Adatok: pengehossz 130 mm, pengevastagság 4,8 mm, markolathossz 135 mm, markolatvastagság 19 mm.

Előrebocsájtom, hogy csupán két disznót zsigereltem vele. A borotvaélét elvesztette, de használható maradt – pedig a mellcsontot és a keresztcsontot is ezzel vágtam el. Első benyomásként a kés NAGY, aztán az ember felfedez egy kettősséget: mintha a markolatot és a pengét nem azonos célra tervezték volna. Vagy ha igen, akkor valami lapátkezű embernek. A penge elég hosszú, de a choil (a pengén található ujjkivágás) miatt a vágóél nem haladja meg egy átlagos kését. (Megjegyzem, nem vagyok choil-párti, nem értem, mi szükség van rá.) Elég vékony ahhoz, hogy jó vágóképessége legyen. A markolat vaskos, el tudnám képzelni egy erőteljesebb pengéhez is. Szinte kiált az erőteljesebb használatért. A végén levő üvegtörő engem nem zavart. De ezt is, mint a choilt, feleslegesnek érzem. A tok gyalázatos, a műanyag betétben egy kétszer vastagabb penge is lötyögne. Ha nincs becsatolva, már egy leguggolástól félő, hogy kiesik belőle a kés. Az egész számomra olyan, mint egy univerzális tok ami jó még öt másik késhez, de egyikhez sem tökéletes.
A kés jól használható durvább feladatokhoz, de nagyon finomakhoz nem, mert a lapátszerű penge miatt nem túl fordulékony. Nem barátkoztam meg vele teljesen. Ha megtartom, átalakítom, a markolatot legömbölyítem, a törővéget leköszörülöm és kap egy bőrtokot. Vagy túladok rajta.

Képek: Sötétmocsárfy

A karambitról úgy általában sokan tudják, hogy Délkelet-Ázsiából, pontosabban Kelet-Ázsia és Ausztrália közötti szigetvilág népeitől származik. Elsődlegesen mezőgazdasági eszköz volt, melyet például rizs aratására használtak, de természetesen a helyi parasztok fegyverként is alkalmazni kényszerültek (pl. útonállók, rablók ellen). A hindu mitológia egyik alakjának, Hanumannak a karmából is szokás származtatni ezt az eszközt. (A Fox le is csapott erre, a „Kuku Hanuman” szó szerint fordítva azt jelenti, „Hanuman karma”.) Az eszköz formai sokszínűsége ellenére két fontos stílusjegy azért könnyen található. Jellegzetes a változó mértékben kampós, íves penge, illetve a markolat végén található gyűrű. Ezek a jellemzők a szerszám fegyverré specializálódása során alakultak ki. A jellemzően védelemre használ típusok pengéje általában rövidebb, a pengehátra is gyakran karmok, fogazás került. A kifejezetten harctéri használatra szánt kések pengéje hosszabb, hegyük jobban előre nyúlik. (A képen egy turistáknak szánt, díszes, modern darab látható.)

Az 5.11 neve alatt forgalmazott kések között is több karambit változattal találkozhatunk, melynek oka feltehetően a silat és kali népszerűsége, terjedése. Jelenleg a bemutató tárgya, a „C.U.B. Master 2.0” és egy fixpengés, a „Karambit Utility Blade” szerepel a kínálatban. Egyik változathoz sem kínálnak tréning verziót, így a komoly késharcos igénybevétel és gyakorlás minimum ragasztószalag használatát is megköveteli (a penge élére, hegyére, hogy lehetőleg ne okozzunk társunknak és magunknak sérülést).

Steve Tarani, kinek neve alatt a C.U.B. Master 2.0 is fut a harcművészet szerelmese, gyakorlója és oktatója is. Rendvédelmi szervek számára tart lőfegyveres és késes közelharc képzéseket, oktatásokat. Honlapja több, mint fél tucat keleti harcművészeti ágat sorol fel, melyben minősítést szerzett, jellemzően instruktorit. Silattal és kalival is több, mint 15 éve foglalkozik. Több oktató videót készített a témában, ezek közül pl. a „Karambit” című, még VHS-en megjelent sorozata népszerű videomegosztókon is megtekinthető és talán hasznos is. (A sorozat első része kis eredettörténeti áttekintéssel kezdődik.) Tarani egyébként kínál késharc tanuláshoz, gyakorláshoz fémből készült gyakorló „kést” is, de az formájában és tömegében is eltér a neve alatt futtatott széria modellektől.

A kis kitekintés után nézzük meg, mit kapunk pénzünkért, ha a C.U.B. Master 2.0-t választjuk. A bicska kulturált, fekete-sötétszürke színű dobozkában érkezik. A késen túl mindössze egy kis „L” alakú szerszámot tartalmaz, mellyel a markolatcsavarokat húzhatjuk meg. A tengelycsavarhoz nem adtak eszközt, így a penge „lötyögését”, nyitáskori ellenállását adott esetben szabályozni vagy beállítani sem tudjuk. Végül is, ez csak kb. 100x fontosabb lenne, mint a panel piszkálgatása, így nyugodtan vehetünk egy Torx készletet.

A C.U.B. Master 2.0 igen impozáns, kellően dizájnos, tacticool külsőt kapott. A korábbi modell fekete G10-ét lecserélték középszürke színű üvegszálas műanyagra (FRN), melynek textúrázásaként a cég logóját használták mintának. A markolat fogása közepes és nagy (!) férfikéz számára is kiváló. Ezt azért fontos külön kiemelni, mert a karambitot tervezők és készítők gyakran tévútra kerülnek, ami a kéz anatómiáját és méretét illeti. Az ujjgyűrű belső átmérője éppen egy inch (25,4 mm), az elterjedt késes technikákban gyakran alkalmazott mutatóujj körüli perdítéshez éppen elég és kényelmes. Az övcsipesz egyszerű vonalvezetésű, szolidnak mondható, ráadásul fekete felületkezelése is jól bírja. Két hetes zseben viselés után sem fényesedett ki vagy kopott meg (a fotók a kés viselt állapotáról készültek).

Az új markolat mellé a modell másik pengeanyagot is kapott, a korábbi 154CM helyett ez a verzió már S30V rozsdaálló acélból készült. A fekete bevonat (egyelőre nincs más változatban) szemre és tapintásra is azonos az övcsipesz bevonatával, mely a pengén is szépen teszi a dolgát. A penge mérete egyébként itthon is legális, a szúráshossz még a hegytől a markolat elejének legtávolabbi pontjáig mérve sem lépi túl a 8 centit. A vágóél hossza kb. 6,5 cm, ezt talán tekinthetjük hasznos pengehossznak is.

A markolatpanelek közötti acél távtartó és a hátsó zárelem szintén fekete, így ezek sem bontják meg a látvány egységét. Még szerencse, hogy erre is figyeltek, így csak a pengén elhelyezett nagy, ezüstösen csillogó feliratok keltenek reklámbicska hangulatot, legalábbis a teljes markolatot borító céglogó-mintával együtt. A panelek alatt nincs további acél merevítés, de ennek hiányát eddig nem éreztem. A penge stabil oldalirányban, a hátsó zár határozottan, keményen jár. A zárrugó működtetéséhez szükséges erő érezhetően nagyobb, mint ami egy átlagos hátsózáras pl. Spyderco bicska zárásához már elég.

Karambitot viselni mindennapi használatra leginkább vicces élmény, legalábbis akkor, ha ezek a mindennapjaink éppen nem egy rizsföldön telnek, aratás idején. Egyenes (de legalábbis domború) élhez szokott ember számára (például nekem) a homorú élet (hawkbill) használni önmagában nem lenne nehéz, de ha ez a markolattal is egy visszafelé hajló szöget zár be… Nos, maradjunk annyiban, hogy az ásványvizes palackokat összefogó csomagolófólia felvágása és a narancshámozás is komoly átgondolást igényel, nem a jól begyakorolt „kinyitom, egy nyisszantás, egy sekély vágás, becsukom és elrakom” reflex szerint zajlik. A kés szokatlan formája után érdeklődő, kevésbé késbarát közönségnek is érdekes lesz majd a rizsaratás és a kerti szerszám sztorit előadni, pusztán olyan megfontolásból, hogy a késharc emlegetése utáni szemöldök-felszaladást elkerüljük.

A késharcot gyakorlati oldaláról is jól ismerő, kalit vagy silatot gyakorló közösség számára is használható lehet a kés. Ha a kötelező tréningen gondolkodik valaki, akkor érdemes mindjárt két példányt beszerezni. A penge ragasztgatása nem baleset biztosítás, ráadásuk a ragasztószalag miatt a zsebből gyors elővételt, egykezes nyitást sem lehet gyakorolni. A penge hegyét, élét lekerekítve viszont teljes értékű (igaz, picit drága) tréning késünk lehet. Harcias megközelítésből a bicska ordítóan fájó pontja, hogy egyszerűen mellőzték a nadrágzseben, elővétel közben nyitás lehetőségét. A penge formája és a markolat ezt könnyen kivitelezhetővé tenné, mindössze egy Emerson-féle wave „vitorlán” múlott volna.

Sokan vágynak egy jó karambit folderra különböző okokból. Az 5.11-féle C.U.B. Master 2.0 egy kifejezetten használható darabra sikeredett, igen magas mallninja-faktorral és taktikai, becsillanásmentes, matt fekete fémfelületekkel. Nem lehet nagyon melléfogni vele, de azért a markolatmerevítés és a „wave” hiánya korlátok közé szorítja a józan felhasználót. Gyűjteménybe, rizsszüretre kötelező darab!

BlackWoOd

A Katicát Curtis tervezte és rajzolta meg, majd Farkas Péter, alias Messerfarkas készítette el. Íme a kiindulási alaprajz.

Curtis így beszél róla: – Méretei ellenére is megőrizte feminin báját. Formás és kacér, kihívó és szemrevaló. A teljes hossza 2 mm híján 20 cm, és 8 cm –es pengéje teszi legálisan hordhatóvá. Ezért akár EDC–re is alkalmas lenne, de ha az öt és fél millis pengevastagságot és a konvex csiszolást is szemügyre vesszük, látható, hogy többre is képes, mint a zsömle megvajazása, és a zsugorfólia lehámozása. Ez a kés akár a természetben is jó szolgálatot tehet, ha épp ott kell helytállnia. Masszív piros és fekete G10 markolatát Messerfarkas olyan bravúrosan illesztette, mintha festve lenne. Jól bírja a nedvességet, az igénybevételt, és könnyen tisztántartható. A fogása stabil. Szúrásnál, húzásnál jól tart. Az élénk színnek köszönhetően feltűnő, és remélem ez a tulajdonsága elveszés ellen is védelmet nyújt majd. A meredek hegy elég erősnek tűnik, és az él ívelése akár nyúzásra is alkalmas lehet. A penge anyagát még nem is mondtam: N690.

Azt, hogy az illesztések fantasztikusak lettek, magam is megerősíthetem: ámulva-bámulva vizsgáltam egész közelről, simogattam végig minden pöttyöt – műszaki élmény, komolyan.

Farkas Péter így nyilatkozik: – Nekem végül is csak annyi volt a dolgom, hogy megvalósítsam… Természetesen nem titok, hogy az íves illesztés kontúrjához egy kis CNC marót hívtam segítségül. Bár azt mondják, elég jó a kézügyességem, de nem hiszem, hogy reszelővel sikerült volna így. (Talán, ha japánnak születek.) A fekete bakni és a piros katicaszárny „bütüről” ragasztva vannak egymáshoz. Kicsit aggódtam, mert a fekete eléggé elvékonyodik egy darabon, de a G10 szerencsére elég masszív ahhoz, hogy ne legyen gond. No meg egy picikét csaltam is a mérettel a fekete javára. A bakni rejtett szegecsekkel van rögzítve, a pöttyök alatt hatos szegecsek vannak. A pöttyök helyei csapos süllyesztővel vannak kialakítva. Természetesen a markolathéjakat rá is ragasztottam az acélra. Az leginkább a szerencsés véletlennek tudható be, hogy a piros és fekete G10 „erezete” majdnem találkozik, ami fokozza azt az érzetet, hogy egy anyagból van a két szín.

No, kérem szépen, a technológia és a gyakorlat tehát már megvan, innentől lehet ostromolni Farkas Pétert. Ötleteim: Pöttyös Túró Rudi kés a gyereknek, illetve a hozzám hasonlóan öreg fickóknak Beatrice-kés, „babos kendő” markolattal…

A mű előtt azonban nézzük csak meg, kik is voltak a késes Szirákiak, és mi is volt a halbicska. Korábban, a Kocsis-náder kapcsán már idéztünk Bálint Sándor: A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete című, a Móra Ferenc Múzeum 1976-1977-es évkönyvében megjelent tanulmányából – az alábbiak szintén onnan származnak.

*     *     *

A késesség egyike a legjellegzetesebb, leghíresebb szegedi mesterségeknek, amely német céhhagyományai, német szakmai szókincse mellett is tősgyökeres szegedi ma­gyar iparággá, országoshírű különlegességgé vált. Ismeretessé a halbicska tette, amely­nek készítésében a Sziráky-család hosszú időkön át (1825—1939) jeleskedett. [...] A családi hagyományok szerint a műhelyet 1825 táján Sziráky Mátyás nyitotta meg, aki egyébként ott van a céhalapító mesterek között is. Fia, Sziráky József (1832—1899), Mikszáth Kálmán novellahőse, örökölte a mesterséget. Vándorlegény­ként bejárta Ausztriát, Olaszországot, Svájcot. Hazatérve, mint orvosi szerszámok mestere folytatta a munkát, de hamarosan csak késgyártással foglalkozott. A magyar világban, vagyis a hatvanas években sarkantyú és fokos is készült a műhelyében. Nevé­hez fűződik a halbicska megteremtése. Erről Gasparics Péter késesmester, aki a Sziráky-műhelyben szabadult föl, majd később ő is vezette, a következő anekdotát mesélte:

„Tisza Lajos, aki a Víz után az újjáépítés királyi biztosa volt, nagyon megbecsülte Sziráky mester tudományát. Egy alkalommal a Tisza gátján sétáltak. Hal ugrott föl a vízből. Tisza megszólalt – Olyan bicskát csinálj, mint a hal. – Hát rajzoltasd le a fullajtároddal, én majd meg is csinálom.
Meg is csinálta.”

Az öreg mesterek a görbe halbicskát máig tiszabicska néven emlegetik. Kétségte­len, hogy Sziráky Tisza Lajos megrendelésére csakugyan remekbe készült halbicskát készített a számára. [...] A halbicska nemcsak az urak, hanem a parasztok, vízenjárók világában is párat­lanul népszerű volt. Bitó János nagyhírű szegedi halászmester önéletrajzában olvas­suk, hogy halas bicskáját „az öreg Sziráky készítette remekbe, 16 pengőforintért. Az egyik oldalára rá volt vésve Nepomuki Szent János, a vizek védőszentje, a másik oldalon egy ponty és az én monogramom. Statner vésnök véste rá 4 forintért. Ettől a bicskától meg nem váltam volna a világért.”

*     *     *

Bálint Sándor ugyanitt azt is említi, hogy „Sziráky mester dicséretéből Tömörkény is kivette a részét”, méghozzá Szegedi parasztok és egyéb urak című művében. Ezt ugyan nem találtam meg, de egy hajnali félálomban egyszercsak eszembe jutott, hogy a Különféle magyarok meg egyéb népek, az viszont megvan itthon, és tessék, találtam egy olyan írást ebben is, amelyben Sziráki-bicska szerepel. Ez az 1910-ben írt Öreg embör napáldozatja, amelyben Faragó Mönyhért kanalat farag az unokájának (és amely könnyeztetően szép mű, tessék szánni rá öt percet).

Mönyhért mostand elővötte a bicskáját. Mögnézte egyik végül, mögnézte másik végül. Akkor kinyitotta a tulajdon ágát. Igenyös, szép ág ez, még az öreg Sziráki csinálta a városban, de tulajdon maga. Haj még akkor fekete haja vót annak is. Mert lakodalmi bicskának vötte ezt a bicskát Mönyhért.

És akkor jöjjön a Mikszáth-tárca.

*     *     *

Milyen a magyar iparos?

Nem hiszem, hogy akadna ember a Szent István birodalmának területén, aki ne érdeklődnék az iránt, hogy hol és miképp terem a szegedi bicska.
Hát azt bizony Sziráki uram csinálná – ha csinálná. Őneki adatott meg az égiektől az a különös talentum, hogy akár nyél, akár penge dolgában túltegyen a földkerekség minden bicskacsinálóján.
Van is becsülete az ő készítményének; aki csak megfordul Szegeden, mind ellátogat az ő boltjába, s úgy veszi onnan a halalakú bicskát, mintha ingyen adnák; semmi árt nem tart érte túlságosnak. Ajándékba valósággal nem lehetne becsesebb tárgyat vinni ennél. Boldog, akinek ilyen jut. Még az unokáira is ráhagyja testámentumban, s azok is megemlegetik, hogy: „Ni, a nagyapánk bicskája, mégpedig nem bolondság, hanem valóságos Szirákitól való szegedi bicska.”
Hát azt hinné ezek után az ember, hogy ez a Sziráki bizonyosan valami nábob, akinek gyárai vannak s aki az egész világba szállítja méltó hírnevet szerzett iparcikkeit, akinek ügynökei vannak Londonban, Párizsban, Amsterdamban, New Yorkban s mindenfelé.
Oh, dehogy, dehogy! Esze ágában sincsen Sziráki uramnak ilyen bolondság! Igaz, hogy ez így lehetne, hanem hát ő bőven meg van elégedve azzal is, ha Szeged környékén az ő bicskáival szelik a szalonnát az atyafiak. Már a hódmezővásárhelyi embertől szinte irigyli. Jó annak a fanyelű bicska is.
Sziráki uram kevély arra, hogy az ő pengéje örökkévaló, s kivált arra büszke, ha szemtől szembe megdicséri a komája, vagy a sógora, hogy „no, Sziráki uram, ez aztán bicska!”
Hanem világelterjedésre éppen nem gondol, az meg alkalmasint még csak az eszébe sem fordult meg sohasem, hogy valami üzleti hasznot húzzon az ő renoméjából.
Történt ugyan nemrég, hogy egy londoni cég egyszerre tízezer darab bicsakot akart nála megrendelni egy ügyvivője által, de Sziráki uram a szeme közé nevetett az ügyvivőnek.
- Tízezer bicska! Tegye az úr bolonddá az öregapját! Hiszen annyi bicskát talán nem is lehet csinálni.
- De ha egyszer komolyan megrendelem.
Sziráki uram ötölt-hatolt, hímezett-hámozott. Nagyon kellemetlenül érintette ez a dolog.
- Hát tudja, kérem, az nagyon messze van ide (már t. i. hogy London van messze). – Aztán kérem, mire való volna neki egyszerre tízezer bicska? (már t. i. a londoni cégnek). Nem okos beszéd az ilyen… igaz is, nem is.
- De kérem, ha kételkedik, azonnal deponálom a pénzt a közjegyzőnél. Hát jó lesz ez? Mi?
Most aztán még nagyobb zavarba jött a híres iparos.
- No, ezt meg éppen nem akarom. Az lehetetlen. Hanem tudja mit, egy-két bicskát a maga kedvéért szívesen csinálok az angliusnak prezentbe… Azt megteszem, hanem annyi töméntelent… Ej, hát úgy nézek én ki, mint akit mindenre rá lehet venni? Hagyjanak nekem békét…
Sziráki urammal igen nehéz boldogulni, ha egyszer megköti magát.
Némelykor alig van harminc-negyven kész bicska a boltjában, s mikor vevők jönnek, nem ritkán esik meg, hogy nem találnak olyan formájú kést, aminőt keresnek; „most nincs az a fajta készen”, ez a felelet.
- Mikor lesz? – kérdi a vevő.
- Hja, azt nem lehet tudni – feleli vállat vonva. – Most a mezei munka miatt nem dolgozhatunk.
Sziráki uram ugyanis mind elviszi ilyenkor a legényeit kukoricát kapálni s szénát gyűjteni; az éppen nem jutván eszébe, hogy ezek vele együtt valóságos művészek, kik tíz forintot teremtenének addig az ipar terén, míg itt egy nyolcvan krajcáros napszámot pótolnak.
Hanem iszen azért magyar ember Sziráki uram, hogy ilyen legyen, ne értsen az üzlethez s ne csiklandozza a nyereségvágy.

Mikszáth Kálmán, 1882

A képeken eredeti Sziráki-bicskák láthatók, külön köszönet értük Kocsis Ferencnek.

A Benchmade 530-as modelljéről annyit érdemes tudni, hogy első verziója 2003-ban jelent meg fekete Noryl GTX 830 (üvegszálas műanyag) markolatpanelekkel, 440C pengeanyagból. Ez akkoriban általánosan használt acél volt a BM-nél is, pl. az első Griptilianok (melyek ugyancsak Mel Pardue tervei alapján készültek) is ilyen pengével jelentek meg. A penge anyagát később felváltotta az ugyancsak rozsdaálló 154CM acél, mely jobban megfelelt az éppen aktuális felhasználói elvárásoknak. A jelenlegi modell tehát a 154CM pengés változtat, mely készül fekete pengebevonattal és félig fogazott változatban is, fekete műanyag markolattal. Az éppen aktuális verziók markolatanyagaként a gyártó honlapja „grivory”-t jelölt meg, mely gyakorlatilag szintén üvegszál-erősítésű műanyag.

Elég régóta alkalmazott marketing-fogás, hogy vállalkozások, civil szervezetek különböző megfontolásokból készíttetnek egy-egy ismert késmodellből limitált kiadású változatot. Jelen késmodell kapcsán a komoly múlttal rendelkező REI (Recreational Equipment, Inc.) outdoor nagyhatalom számára készült egy eltérő kivitelű (limitált modellként emlegetni túlzás volna), kék markolatos, S30V pengés változtat. Érdekes, hogy míg az amerikai webshopok kínálatában kifutó modellként akciózzák ezt a verziót, addig az REI webshopján kizárólag a legolcsóbb, fekete, félig fogazott, szatén pengés változat hozzáférhető (kb. 15 dollárral drágábban, mint a számukra készített akciós kék, mely elvileg jobb anyagú pengével bír). Picit vicces továbbá, hogy a RAI webshop felhasználói tapasztalatok oldalán elég sokan javasolják ezt a modellt, mint sátorozáshoz, vadászathoz, hobbi-túléléshez alkalmas eszközt (na, ők biztos csalódni fognak).

Az 530-as modell (nincs könnyebben megjegyezhető fantázianeve) fizikai paraméterei igen impozánsak. A penge 82 mm hosszú, lándzsahegy kialakítású, élszalagos kivitel. A lemez vastagsága nem éri el a 2,5 mm-t, így nem egy erőbajnok, cserébe viszont kiváló metszőképességgel rendelkezik. A markolat üvegszálas műanyag, melybe mindkét oldalról kisméretű acélbetétet helyeztek el. Tapintásra abszolút műanyag érzetű, de zárt kialakításának köszönhetően kellően merev, kézzel erősen megszorítva sem hajlik jelentősen, nem nyikorog vagy ropog.

A penge gördülékeny nyitását és a megfelelő hézagolást bronz alátétek (vagy siklócsapágyak, kinek, hogy tetszik) segítik. A zár a Benchmade egyik legerősebb megoldása, melyet „Axis lock”-nak neveztek el. A zár és a penge mindkét oldalára elhelyezett nyitópöcök bármelyik kézzel könnyen működtethető, így a balkezesek sincsenek hátrányban egy ilyen késsel.

A bicska igazi erőssége nem a penge körül keresendő azonban. A markolat a penge vékonyságához igazodva meglehetősen lapos, mindössze 8 mm. A kés teljes tömege valahol 5,5 dkg körül van, ez alig több, mint egy tisztességesen megpakolt szendvicsben levő sonka tömege. Igazi pehelysúlyú versenyző, ingzsebbe vagy akár hölgyek számára szoknya, zseb nélküli nadrág derékrészére (kés belül) akasztva is egészen biztosan kényelmes és főleg láthatatlan marad. Lapos mérete és csekély tömege ellenére teljes értékű zsebkés, a 8 centiméteres penge kellő hosszúságú a mindennapi feladatokhoz a csomagbontástól a zsemle felvágásáig.

Egy ilyen pehelysúlyú zsebként viseltem az elmúlt 4-5 héten keresztül annak ellenére, hogy az övemen bőven több, mint 50 dkg plusz tömeget hordok, így egy emberes bicska sem okozott volna jelentős többletet. Természetesen a törékeny penge mellé masszív fixpengés is szükséges, kizárólag a lelki nyugalom érdekében, így egy színben passzoló társat választottam kiegészítő viseletként. Sosem lehet tudni, mikor kell vasbetont rombolni, tankot hámozni vagy elvesztett kulcs miatt páncélszekrényt feszegetni. A tőrszerű penge ránézésre igazán harciassá teszi egyébként a kést. Egyik kollégám meg is jegyezte narancshámozás közben, hogy micsoda fegyverrel járkálok. Mindkettőnknek jobb, hogy az övem tartalma a ruházat takarásában és az ismeretlenség jótékony homályában maradt.

Két, mindenképpen említést igénylő kellemetlenséget meg kell osztanom az egyébként kiváló bicskával kapcsolatban. Az övklip festett, már az első hét után az egyik éléről eltűnt a bevonat. Formája és erőssége jól eltalált, mindkét oldalra felszerelhető (csak „hegy fent” módon), de sajnos ledobja a festéket a legkisebb fizikai hatásra is. Egy foszfátozott vagy más vegyi úton kezelt alkatrész sokkal jobb lett volna. A másik kellemetlenség a nyitópöcök formája, melynek felső élére peremet álmodott meg Mel Pardue vagy a Benchmade tervezője (más típuson is találkozhatunk ugyanezzel az alkatrésszel). Funkcióját természetesen tökéletesen ellátja, kiválóan működik, de ha gyakran nyúlunk a kést is tartalmazó zsebünkbe (ugye az övcsipesszel a legtöbben inkább a zsebbe akasztjuk a bicskát), a körmünkre vigyázzunk. A nyitópöcök pereme épp eléggé kiáll, hogy megakadjunk benne. Egy szerencsétlen mozdulat és könnyfakasztó élményben lehet részünk.

A modell históriája is érdekes, 2003-ban, mikor bemutatták, a Benchmade 350-est váltotta le, mely szintén Mel Pardue tervei alapján készült és ugyancsak lándzsahegyű bicska volt. A 350-es egy picit Gerber Applegate Combat Folder (ACF) utánérzésű keresztzáras bicska volt, mely szintén a pehelykönnyű EDC kategóriát erősítette. A „modernizáció” oka a 2003. novemberi Blade magazinban megjelent cikkrészlet szerint az Axis zár népszerűsége (mely azóta is töretlen) és a formai korszerűsítés volt.

A sorozatban készülő kollaborációs modelleken túl Mr. Pardue szakított időt egyedi, az 530-as formajegyeit felvonultató alkotásokra is. Az 1976. óta elismert mester rendszeresen oktatott bicska zárszerkezetek témakörben Bill Moran késes iskolájában. Fia, Joe Pardue szintén az „élesebb utat” választotta. Tervez késeket a Benchmade számára, de az ő nevéhez fűződik például az Utilitac késcsalád, melyet az egyedi modelleken túl az Ontario gyárt sorozatban. Az ifjabbik Pardue a taktikai kések vonalán egészen kellemes portfólióval büszkélkedhet, úgy látszik örökölte (esetleg ügyesen elleste) apja precizitását és tehetségét.

Szóval itt van kéznél egy régi modell, túl a botoxon, trendi színes gúnyában. Ugyanaz, mint volt, de frissebb a címkéje (S30V, de nincs igazi jelentősége a 154CM-hez képest). Bár én is azokat a bicskákat kedvelem, melyekben „benne van az anyag”, jó masszív pengével, de ez a kis „játékkés” sem okozott csalódást. Sőt, a feláldozott nyers erőért cserébe a vékony penge kiváló vágóképessége egészen kényelmes áldozat. Úgy érzem, érdemes volt kibányászni a webshopok leárazott portékái közül.

BlackWoOd

Sziasztok!
Nem szeretnék hosszas lányregényt írni, de a következő késsel kapcsolatban néhány információt azért megosztok veletek. A lényeg tömören: szeretett futballcsapatom, a Diósgyőr 2010. és 2011. éve feledhetetlenné vált szélsőséges teljesítményével, s erre immár ez a kés is emlékeztetni fog.

Előzmény: a DVTK sokadik hullámvölgyében, több százmilliós tartozással, szétesett morállal, gyenge játékosállománnyal és dilettáns vezetéssel a megalakulásának 100. évfordulóján, 2010-ben kiesett az NB I-ből… Senki nem így képzelte a centenáriumot. Ez a borsodi sors. Én azonban azt vallom, hogy nagypéntek nélkül nincs feltámadás – és ez Miskolcon is beigazolódott. Új tulajdonos érkezett új szakmai stábbal és – a Diósgyőr fanatikus szurkolóinak ezreivel, sőt tízezreivel a háta mögött – Benczés Miklós régi-új edzőnkkel a megújult csapat kis magyar futballtörténelmet írt.

A váltást és a téli újjáépítést követően jött a feledhetetlen tavaszi menetelés. 7 pontos hátrányból úgy jöttünk fel, mint a talajvíz, 14 meccsből álló győzelmi sorozattal megnyertük a másodosztályt. A kétkedőknek bebizonyítottuk, hogy a csoda nem múlik el, ha Miskolc, a vörös szörnyeteg elindul: az NB I-ben manapság példátlan 10-12-ezres nézőszámú és országos visszhangot kiváltó hazai meccsekkel a csapat az első osztály őszi szezonját a harmadik helyen zárta, mely önmagában is nagy eredmény, de új feljutó csapatként még nagyobb! Új legenda született. A klub aranykorát idéző hangulat és a foci engem is magával ragadott, így szurkolóként és késrajongóként ebben az emlékkésben örökítem meg tiszteletem és örömöm.

Hirtelen felindulásból kedvenc pengeformám miatt egy Enzo Trapper D2 pengét választottam, a klubszínek miatt pedig a vastag vörös fiberen és fehér paneleken kívül más nem is jöhetett szóba. A projekt még nyáron indult, Roninnak köszönhetem a szokásosan profi minőségben összerakott alapot, melyet Jóvíz scrimshaw-zott. Az egyik panelen látható a DVTK-címer és az indulónk leghangosabban zengő jelmondata. A másik oldalra kerültek a focira, a gólörömre, és a stadionra emlékeztető motívumok, és az ötletesen a szegecsbe karcolt „100 év” felirat. A srácok munkáját ezúton is köszönöm!

Bevezetésképp először azonban próbáljuk meg tisztázni, hogy mi is az a náder. Azt sokan tudjuk, hogy nevét hajdani készítőjéről: Náder Ignác XIX. századi szegedi késes mesterről kapta. Bálint Sándor: A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete című, a Móra Ferenc Múzeum 1976-1977-es évkönyvében megjelent tanulmányában ezt olvashatjuk: „Egy másik érdemes, rókusi késes családnak Náder a neve, amely szintén nemze­dékeken át folytatta a mesterséget. Az ő műhelyükből került ki a szakmában náder-bicska, náderosbicska nevezetű fajta. A náderforma hosszú, eléggé keskeny bicska, amelynek nádernyél néven emlegetett egyszerű, de mutatós nyelén három szarkaláb­bal díszített pakni, azaz fémből készült végződés látható.”

A további meghatározáshoz hadd idézzem két, az ügyben a lehető legmagasabb fokon illetékes késkészítő: Tóth Árpád (Révész Késes Műhely) és maga Kocsis Ferenc igencsak hiteles szavait.

T. Á.: „Mindkettő (ti. a cakli és a náder, a szerk.) széles, jó markolatú erős bicska, kiválóan alkalmas juhászbicska készítésére oly módon, hogy az alsó felébe körmölő pengét teszünk. Nagyon régen, amikor kovácsoltuk és reszeltük a bicskákat, mi is csináltunk cakli juhászkést, de a náder jobban tetszett nagyapámnak, ezért ezt szerszámoztatta le. Így lett a 110 mm markolathosszú náderből a Révész juhászkés, amely legalább 50 éve készül ebben a formában. A legutolsó csinosítást: a pakli „szalagjának” második lépcsőben történő domborítását nemrég találtuk ki, és az ehhez szükséges célszerszám elkészítésének oroszlánrészét Feri (ti. Kocsis, a szerk.) végezte, amiért örök hála neki.”

K. F.: „Náder, cakli, völgyelt: egy család. A náder formatervezettebb és jobban kidolgotott változat. A cakli kicsit „parasztosabb” (ezt nem pejoratív értelemben gondolom), kevésbé művi. A földrajzi elterjedésük is más volt – bár nagyon hasonló célra, nagyon hasonló társadalmi réteg használta.”

Most pedig jöjjön tehát a címszereplő náder születése, innentől már a mester hozzáfűzött magyarázataival.

*      *      *

Kb. 25 évvel ezelőtt a debreceni vásárban vettem Polyák Imre bácsitól egy kis náder bicskát. Hazamentem, s hirtelen felindulásból megpróbáltam lemásolni. Persze nem sikerült úgy, ahogy szerettem volna. El is határoztam, hogy többé nem koppintom senkinek a munkáját. Azóta sem csináltam náder bicskát. Most azonban az egyik kedves éltársunk megkért, hogy készítsek egyet. Hát, valami ilyesmi lesz.

A rajz és a reszelő sablonok után a baknikhoz húzóvasat kellett készíteni.

A kész platina és a baknik.

Fiókbaknik felforrasztása.

Türelemjáték. Szarulapok beillesztése.

Napkorongok kialakítása szegecsekből…

…és szarukorongokból.

Tablácskák behelyezése, a nyers penge és rugó elkészítése.

Megmutatom a macskát is.

A baknik mintázatának kialakítása.

A rugó mintázása.

Összeszerelés.

Kifáradt a segéd.

Megjött a vésnöktől a bicska.

Közelkép a rugóról.

Kész a bicska.

Tanúsítvány.

Fehér, hópelyhes karácsonyt a Case-zel és a Victorinoxszal.

Jégvirágokat az ablakainkra Pyraster mester csudás damaszkjairól.

Mikulás és karácsonyi jókivánság a Frost Cutlery által (a második egy régi amerikai bicskatípus, az ún. elefántköröm).

Ajándék a fa alá és szaloncukor a fára a Spydercóval.

A Case egy-egy trapperen a csengettyűre és a betlehemi csillagra is gondolt.

És tudom, mostanra már mindannyian aggódtatok, hogy idén tán nem kerül elő Bicskás Mókusunk (tudom, hód…). Na, ez elő nem fordulhatna. Nagyon boldog és békés karácsonyt kívánunk!

Üdv Éltársak!
Korábban készítettem egy hentesbárdot, melyet eddig nem volt alkalmam kipróbálni. Itt a tél, itt vannak az ünnepek, kezdetét vette a disznóvágás-szezon, így végre méltó feladat elé állíthattam korábbi munkámat. Természetesen nem minden feladatot bíztam a bárdra, jól bevált késeimet is picit megdolgoztattam. Azt gondolom, többeket érdekelhet, hogy hogyan is zajlik egy háztáji disznótor, ezért a feleségem kezébe nyomtam a fényképezőgépet, dokumentálja az eseményeket és a munkafolyamatokat. Én maradtam az éllel rendelkező eszközöknél, no meg a böllér munkájánál. Hogy ne kanyarodjak el túlságosan a kések vonalától, először is bemutatom, hogy én milyen készségekkel „vágok” neki a munkának.

Balról jobbra haladva az első egy szalonnázó bicska, szigorúan étkezésre. Két íves, más néven skandináv csontozó. Az egyik egy Icel Proflex (50CrMoV15 acélból), a másik egy Eikaso Solingen. Az íves formát jobban kedvelem mint az egyenes csontozókét. Az Icel-t csak húsfeldolgozásra, a Eikaso-t a durvább csontozós feladatokra használom, így „spórolok” az élezéssel, ráadásul az egyik késnek mindig tipp-topp az éle. A következő szerszám a kaparó kés. Ehhez a művelethez jó bármilyen (nem recés), nem túl éles kés. Ezt a Tramontinát azért szeretem, mert aránylag széles, így kényelmes, mikor a pengét fogva használom. Egy kerámia fenőrúd ugyan nem kés, ám elengedhetetlen a folyamatos munkához, élkarbantartáshoz.

Kötelező darab még a hentesbárd, melyet „Hardox 600” jelű acélból készítettem. Anyaga 8 mm vastag, a leélezését 40-45° környékére sikerült belőni. Textilbakelit markolatpaneleket tettem rá, így nem árt neki a vér, a só, a meleg. Bírja a munkát és könnyen tisztítható.

A késekről nagy vonalakban ennyit, kezdődjék a munka. Persze csak az áldomás után, melyet a reggeli csípős hideg ellen és a disznó emlékére elfogyasztottunk. Hárman vágtunk bele, sógorom, az ő komája és jómagam – no meg a lányok. Az áldozat egy 250 kg-os göbe, ő fog az asztalra kerülni az ünnepek alatt. Sokkolás és kivéreztetés után, mi pörzsöléssel tisztítjuk meg a disznót, két fázisban. Lemosás után egy „nagyoló” pörzsölés a szőrzet eltávolítására, majd ismételt mosás következik. Még a földön a lábakat koromfeketére pörzsöljük, majd beáztatjuk, és hófehérre mossuk, kaparjuk késekkel. Az általam használt Tramontina már sokszorosan megdolgozott az áráért. Hiába olcsó kés, remekül végzi (ezt) a feladatát.

Ezután rémfára akasztjuk a disznót. Első lépésként a fej levétele következik. Jómagam és Tódor „barátom” már izgatottan várjuk az első munkafolyamatot és az első falatokat.

A fej előkészítése az első komolyabb hentes feladat, itt kapja a bárd is a legkomolyabb igénybevételt. A fej bontásának mozzanatait külön nem részletezem, de azért jól látszik, milyen kemény csontot kell leküzdenie a szerszámnak. Az orra, füle megy a kocsonyába való közé, a velőből pedig egy remek vesevelő pörkölt készül majd. A munka során a kalapács használatát a szükség diktálja – helyenként 4 ujjnyi csontot kell kettéválasztani.

Miközben a fejjel foglalatoskodtam, sógorék megpucolták a disznót. Elég jól állunk, ideje tenni ellene. Egészségünkre!

A bélontás nem túl gyomorbarát művelete, majd a szétbontás következik (orjára), aztán szép lassan beköltözünk a hastok mellé, hogy „konyhakész” állapotra bontsuk a két fél disznót.

Végre kész a reggeli is, igazi fejedelmi lakoma. Friss, fokhagymás sült máj, pulykakolbász (hiszen a disznó még nincs olyan állapotban) és sült hasnyálmirigy.

Húsok a sózóban, töpörtyű az üstben, jöhet a kolbásznak való bekeverése, bélbe töltése!

Az utolsó munkafolyamatok, a hurka, svárkli, disznósajt töltése, főzése (abálása), no meg a töpörtyűnyomás.

A nap utolsó pillanatai. Kellemesen elfáradva, jóllakva beszélgetünk az üstház mellett, mikor is végre (4 óra főzés után) felbukkan a disznósajt is a színen. Mára végeztünk!

Nos nagyjából így zajlik nálunk egy családi disznóvágás. A bárd nem okozott csalódást. Bár a Hardox 600 nem szuperacél, így a használat meglátszik az élén. A pár kihajlás és egy nagyobb csorba elszenvedését később orvosolni kell. Összehasonlítási alapom csak egy laprugó bárd lehet, ami hasonló hibákkal zár egy ilyen végigdolgozott napot. Egy a lényeg, teszi a dolgát, a fogása jó, és nem sajnálom kalapáccsal kombinálva használni (melynek nyomait elég nehéz nem észrevenni).

Képek és szöveg: Wlad24