A mikartát sokan szeretjük markolatanyagként. Szintetikus, tehát nem árt neki különösebben a nedvesség, a gyakori hőmérséklet változás. Jól tűri a fizikai behatásokat, nehezen sérül. Ugyan könnyen zsírosodik, koszolódik, de tisztítása is egyszerű, szappanos-körömkefés hadművelet. A mikarta egyik vitathatatlan kellemes tulajdonsága, hogy tapintása még hideg időben is meleg, kellemes – hiába, a műgyanta mellett mégiscsak valamilyen szövetből van. Mikartás késeink szinte kivétel nélkül kontúros (teljes markolattüskés) kivitelű, paneles kések. Van azonban más mód is.

A videomegosztókon portyázva egy későbbi Cs. M. blogbejegyzés háttéranyaga után, rábukkantam a következő, tulajdonképpen kézenfekvő és ráadásul pofon egyszerű megoldásra. Markolattüskés penge + műgyanta + némi rongy = mikartás kés. Egyszerű képlet, kipróbálva nagyjából ugyanakkora feladat, mint egy egyrészes, fából készített markolat. Vagy talán egy picit könnyebb is. Mély lyukakat furkálni, illeszteni sem kell hozzá. No, kísérletképpen kipróbáltam a látottakat, készítettem egy ilyen kést.

Egy nagyjából két éve elkezdett, szó szerint a műhelyasztalon, a fémhulladék között hánykolódó pengét és egy Wirkkala puukko jellegű késhez illeszkedő baknit építettem össze végre, melyre eredetileg valamilyen gyümölcsfa markolat került volna. Tapio bácsi továbbgondolta a skandináv kést, lett belőle deltoid profilú markolatos variáns. Folytatva a folyamatot, a fát most kiváltottam a korszerű vegyipar vívmányával.

Az elkészítés menete roppant egyszerű. Kell hozzá egy penge, mely jelen esetben egy szénacél Polar volt. Nem ússzuk meg a bakni reszelgetést sem, itt szinte nélkülözhetetlen kellék. Ezekről a lépésekről külön nem készült felvétel, mivel nem így terveztem 2 évvel ezelőtt. Nem is baj, az én bénázásom helyett ezt szakavatott mestertől lessük el inkább. Gondolok itt például a Hegyes Sándor készítette „Késkészítés” DVD-re, illetve a fórum késkészítéssel foglalkozó topikjaira.

Mint a képeken látható, a ragasztó kordában tartására a baknik alá került egy-egy méretes vulkán fiber alátét is. Ez praktikus segítség lesz, miközben félkézzel a ragasztót kenegetjük a szövetcsíkokra, a másik kézzel lehetőleg feszesen próbáljuk tartani a ragacsos részeket. Így legalább az oldalirányú (penge és a markolat vége felé) mozgásokkal nem kell szenvedni. Spórolhatunk egy-két ősz hajszálat és némi verbális vulgaritást.

A szükséges ragasztómennyiség nagyjából 100 gramm (a képen látható 400 grammos doboz kb. negyede elég). A felhasznált szövet fénykorában egy ing volt, melynek háta éppen elég volt a teljes markolatra. Ha valaki nem nőtt elég nagyra, akkor az vágja fel a leselejtezett ruhadarab mellrészét is, legfeljebb nem lesz rá szükség. Fontos itt is megjegyezni: elvenni lehet belőle, hozzárakni nem. Tehát ne a ragasztóval és a ronggyal próbáljunk spórolni. A latex kesztyű is kötelező kellék, kellemetlenül ragacsos munka elé nézünk. A ragasztó lehetőleg tiszta (átlátszó) legyen. Jelen esetben epoxygyantát használtam, de a poliésztergyanta is éppen olyan jó erre a célra. Minimum 30-60 perces fazékidejű alapanyag kell, ha nem akarjuk, hogy munka közben használhatatlanná váljon a ragasztó.

Szóval ott tartunk, hogy van egy pengénk, amire felragasztottuk a baknikat és fibert. Ragacs bekeverve, a rongycsíkok darabolva, a penge stabilan leszorítva. Két mód is van a szövetcsíkok ragasztózására. Az egyik a tapétázós módszer. Tehát a teljes csíkot végigkenjük ragasztóval, majd ezzel a végig ragacsos csíkkal próbáljuk meg körbetekerni a markolattüskét. Elméletileg jó megoldás, gyakorlatilag azonban a vége az, hogy alkarunk szőrzete és a műgyanta külön kompozitot fog képezni, melyet fájdalom nélkül csak borotvával tudunk eltávolítani. Sokkal jobb és működőképesebb megoldás, ha csak a csík végét ragasztózzuk és a tüskére tekerés közben, folyamatosan nedvesítjük, itatjuk át a szövetet. Így a csík szabad vége száraz, tiszta, könnyebb vele dolgozni, tekergetni.

Ha felépítettük a szükséges méretű kompozit markolatot, akkor jöhet a jól megérdemelt sör. Amíg a műgyanta térhálósodik, nyugodtan pihenhetünk kicsit. A magam részéről hagytam 24 órán keresztül állni, sokkal könnyebb úgy dolgozni a mikartával, ha rendesen kiszáradt, kikeményedett. Mivel ez egy nagyjából deltoid keresztmetszetű markolat lesz, melyet az első és a hátsó bakni formája jól körülhatárol, így nyugodtan lenagyolhattam fűrésszel a kés nyelét (egyenesek határolják, nincsenek ívek, mint a halacska formánál és a madárfej forma végnél). Mikartával leggyorsabban így lehet dolgozni. A fűrészelés után a következő lépést nyugodtan végezhetjük egy jó ráspollyal is, épp úgy, mint fa markolat esetén. Sokkal haladósabb, mint a fémreszelő vagy a csiszolópapír.

A maradék csiszolást a magam részéről 100-as, 120-as papírokkal végeztem el, ennél finomabbra itt nem volt szükségem illetve kézben forgatva nem láttam értelmét. Illetve annyi csalás van a dologban, hogy a baknik oldalán a karcokat 400-as csiszolópapír segítségével azért valamennyire eltüntettem, egyszer-kétszer a mikartán is végigmenve (de nem csiszoltam teljesen 400-as finomságúra).

Az eredmény szó szerint kézzel fogható, de a munkának itt még nincs vége. Ha már egyszer Cs. M., akkor a hátul varrott skandi tok elkészítése szinte kötelező gyakorlat volt – ASH útmutatásai szerint. Nem mellesleg így legalább ki tudtam magammal vinni a kést egy kis próbára – noha a jobb kezesnek szánt tok mindjárt az elején balul sikerült. A Wirkkala modernizáció persze kydex tokot igényelt volna, hogy teljes legyen, de akkor nem lett volna saját készítésű halfarkú skandi tokom.

A próba lényege leginkább abból állt, hogy a kompozit ilyen formában rögzítve bírja-e a gyűrődést illetve biztonságos-e a kés fogása. A markolatnak mocorognia nem igazán szabad, lévén mindkét oldalon acél bakni tartja kordában, illetve a tüskére elvileg teljesen rásimul. Nagy meglepetés nem ért, kivéve talán annyi, hogy ez a mikarta most éppen úgy sikerült, hogy egyáltalán nem csúszik. Ennek persze az lesz a hátulütője, hogy jobban felveszi a koszt. Hiába a gondos ragasztás, ahogy tekerés közben feszítettem, kipréseltem némi ragasztót a szövetből. További technológiai hiányosság, hogy a lapos mikartát valamilyen módon nyomás alatt kell tartani a jó eredmény érdekében (pl. préselés), ezt így feltekerve megoldani problémásabb (talán valami vákuumos technikával, vagy talán széles, megfeszített gumiszalag feltekerésével). A videón látható ragasztószalagozás annyit ér, mint halottnak a csók.

Szóval ha épp van kéznél egy jóképű, de feleslegessé vált, kellően nagy méretű ruhadarab, egy kis ragasztó, akkor nyugodtan ki lehet próbálni ezt a tulajdonképpen pofon egyszerű és kézenfekvő megoldást. Én a magam részéről örülök, hogy belebotlottam az ominózus videóba és nekiláttam a saját példányomnak. Ráadásul teljesen kezdőnek is könnyen sikerélmény lehet.

BlackWoOd

Idén a 121 pályázatból öt egészen biztosan portálunk profiljába vágott. Szántó Szabolcs (Szasza) azzal a disznótoros szettel nevezett, mellyel elnyerte a „Népművészet Ifjú Mestere” címet. Tóth Árpád (Révész Késes Műhely) hagyományos náder bicskáival szállt versenybe. Az ifjabbik Flaschner Kálmán idén vadásztőrökkel próbált szerencsét. A caklijairól, halas bicskáiról közismert Tarjányi József idén a fejes görbéit kívánta a zsűri elé tárni. Ismét nevezett Debreczeni Sándor is vadásztőrrel, vadász bicskával.

Munkája elismeréseként a Révész Késes Műhely náder bicskái kapták meg a „Magyar Kézműves Remek” címet. Az elismerés egyaránt szól a hagyományőrzésnek és a kiváló színvonalú terméknek. Nem utolsó sorban egyfajta iránymutató a kevésbé tájékozott vásárlók számára, ugyanis az elnyert címet ezután a mesterek használhatják díjnyertes termékeiknek a megkülönböztetésére.

A díjnyertes náder bicskák a hagyományos három részes markolatú, szaru és agancs paneles verziók voltak, hagyományosan, árokkal és bajusszal díszített paklikkal, illetve egyszerű rugódíszítéssel. A zsűri az öt részes markolatú változatokat túl díszesnek találta – számomra érthetetlen okból.

Szerencsére portálunk tagjai is jelen voltak az ünnepségen, kiváló paparazziként megörökítették a díjátadást és a kiállított bicskákat. A fotók korántsem ideális körülmények között készültek, de azért egészen jól illusztrálják a látottakat.

A díjazottak között volt idén is Debreczeni Sándor, aki újabb Kézműves Remek címmel lett gazdagabb. Sajnos az ő pályázatáról nem készült fotó, illetve portálunkon sem képviseli magát a mester. A most nem díjazott pályamunkák készítőit sem kell nagyon sajnálni, a korábbi években többen remekeltek már.

Gratulálunk a díjazottaknak és a pályázóknak! Egytől egyik kivételes munkákkal neveztek, ebben biztosak lehetünk – már ami a késes vonalat illeti! Aki teheti, a következő nagyobb késes szeánszon, a júniusi Tűzzel-vassalon mindenképp nézze meg a Révész nádereket közelebbről!

Köszönet kelapu és BandiBuilder éltársaknak a fotókért!

BlackWoOd

A szerszámacélok mellett Péter kedveli a tiszafát, mint szépen erezett, változatos mintázatú fafélét. Ugyan a tiszafa minden része (a termésének húsán kívül), így száraz fája is mérgező, ez az idők során soha senkit nem gátolt meg abban, hogy dísztárgyakat (pl. ékszerdobozt), bútorokat vagy használati eszközöket (például tálakat is) készítsen belőle. Gyönyörűen erezett és kellően kemény fája a hangszereken, íjakon kívül akár késnyélnek is megfelelő. Már azon túl, persze, hogy a legenda szerint boszorkányok lakták a vénebb példányok odvas törzsét.

Kevesen tudják, hogy Boczor kések azért eddig is készültek, legfőképpen ismerős vadászok, barátok számára. Az eddig felbukkant munkák (késtalálkozóra rendszeresen járók előnyben) kivétel nélkül hagyományos formavilágú kések voltak. Péter úgy tűnik, a jól bevált és sokszor bizonyított formákra szeret építeni, a világ megváltását és a szokatlan formákkal kísérletezést meghagyja az ifjaknak. A konzervatívnak is tekinthető látvány azért szerencsére kicsit sem régies vagy marad meg a szigorú hagyományőrzés szintjén.

Tiszafa gyökérből készült markolatpaneles bicskái, melyeket volt szerencsém alaposan szemügyre venni abszolút megállják a helyüket a piacot jellemző bőséges formaválaszték mellett is. Például a Buck hasonló hangulatú, 110-es modellje a mai napig népszerű az amerikai vásárlók körében, annak ellenére, hogy közel 50 éve készül lényegében változatlan formában. A cseh késbarátok számára is hozzáférhető a Mikov markolatból kiemelkedő záróelemes hátsó záras bicskája (lásd a fotón), szintén már legalább 30 éve. No, a mi hazai száztizesünk nyugodtan lehetne egy ilyen Boczor-bicska.

A technikai részletek iránt érdeklődők is megnyugodhatnak: ezek a bicskák az utolsó csavarig kiváló anyagokból építkeznek. Mindkét bicska pengéje D2 szerszámacél. A nagyobbik pengéje 90 mm hosszú, a rugó és a kékített zárelem 60SM1A rugóacélból készült. Az elülső és hátsó baknik ezen a késen tömör ezüstből vannak. A fekete fiber alá alpakka lemezke került díszítésnek, így az ezüst szürkéjéből az alpakka jellegzetes fényén keresztül jutunk el a réz alaplemezek sárga színéhez. A kisebb bicska rugója és kilincse KO13 rozsdamentes acél, baknija alpakka (újezüst).

A bicskákat csavarok tartják össze, melyek ügyesen el vannak rejtve – ha máshogy nem, ebonit korongokkal vannak lefedve. A zárelem kilincsei mindkét esetben finoman érdesítettek (stílszerűen a szerszámokról megszokott gyémánt mintázattal). A nagyobb bicskán a zár mögé került egy furat is, melybe díszítő zsinórkát, bőrfonatot, óraláncot, vagy „Hello, Kitty”-s fityegőt fűzhetünk. Ez a kis furat a markolatból kilógó zárelemmel együtt manapság unikumszámba megy. Sokkal elegánsabb, mint pl. a Victorinox bicskák mini kulcskarikás megoldása – kár, hogy ez gyakorlatilag kikopott a ma kapható kések tervezőinek eszköztárából, a felhasznált dizájnelemek közül.

A stílusos, úriemberes (egyáltalán nem öreguras) bicskákban benne van az anyag, mindkettő picit súlyosnak tűnt kézben forgatva. Apró hátrány, de legalább érezzük, hogy a zsebben van. Penge Borisznak nem lehet egy rossz szava sem, hiszen „a súly a megbízhatóság jele”. A képeken felbukkanó rövid integrál vadászkés szintén D2 (K8, 1.2379, kinek hogy ugrik be) acélból készült, természetesen szintén tiszafa gyökér panelekkel.

Mivel Péter nem bicskagyáros, így a precíz munka és minőségi anyagok mellett ritkaságuk is hozzájárul késeinek, bicskáinak exkluzivitásához. Sajnos Boczor Úr nem az informatika barátja, így viszonylag ritkán és kevés információt kapunk munkáiról a fórumban (szerencsére időnként van segítsége). Aki egyébként nem követi figyelemmel a fórumot, annak is érdemes majd nyitott szemmel járnia, hátha belebotlik egy-egy Boczor késbe itt-ott.

BlackWoOd

A fotókat Boczor Péter biztosította.

A kiválasztott kés egy tavaly decemberben elkészült darab, melynek pengéje egy ideje már pihent Imre műhelyében. A kés anyaga N695 jelű rozsdamentes acél, mely a Böhler kínálatában a jól ismert 440C megfelelője. Az anyag jó korróziótűrő, gyakran használják gyári, nagy sorozatban gyártott késeknél csakúgy, mint egyedi készítésű vadászkések esetében. Népszerűségének oka közismertségén túl (a vevők számára ez fontos) a könnyű élezhetőség melletti megfelelő éltartás. A kés 4 mm vastag lemezanyagból készült, a penge hossza picivel 10 centiméter fölötti. Nagyjából 95 mm a hasznos élhosszúság, melyet munkára lehet fogni.

A penge formája mindenképpen érdekes. Jens Ansø néhány kése mindenképpen feltűnik hatására lelki szemeink előtt, ha figyelemmel kísérjük munkáját. Különösen a Haddock folder, mely igen hasonló pengével készül. A VOX kések között is találkozunk hasonlóval, különösen, hogy Jesper Voxnæs egészen újszerű formájú konyhakéseket is készít. Taktikai „santoku” kése például egészen hasonló forma. Jesper és Jens (mindketten dánok egyébként) munkáit a késes társadalom régóta követi, legnépszerűbb formáikat a Böker is gyártja hozzáférhető áron.

A markolat anyaga cocobolo (trópusi keményfa fajta), mely ugyancsak elterjedt alapanyagnak számít a késkészítők körében is. Készítenek még ebből a fából hangszert, ékszerdobozt, de vadhívó csalisípot is. A fa érdekessége, hogy fellelhető belőle a víznél nehezebb példány is, tehát olyan fa, mely a tiszta vízben elsüllyed. Ennek a markolatpanelnek a szépségét a kontrasztos évgyűrű-sávjai adják. A narancs-vörös árnyalathoz a réz szegecsek harmonikusan illeszkednek.

Ha már a markolatnál tartunk, akkor muszáj megvizsgálnunk az ergonómiáját is. A kontúr szinte tökéletes, kellemesen elkeskenyített a mutató és kis ujjaknál. A markolat közepének „pocakja” is jól kitölti a tenyeret, az is jó gondolat. Apró malőr, hogy az egész markolat kicsire sikerült. Rendesen megmarkolva vagy a kisujj támaszkodik a lekerekített markolatvég alatt, vagy ha a kialakított íven megtámasztjuk, akkor a mutatóujjat tolja a pengetőre, közvetlenül az él kezdetéhez. Háromujjas fogással, ha a kisujjat hagyjuk a markolatra alulról, hátulról támaszkodni, akkor kis kompromisszum árán egészen jól lehet a kést használni.

Használni, de mire is? Ha a háromujjas fogáson túltesszük magunkat, akkor elkezdhetünk a kés számára munkát keresni. Konyhai inasként (a santoku forma okán) kipróbálva elég gyorsan levonható a következtetés: a penge rövid. Egy kisebb pulykamell-filé feldolgozása is körülményes, ha nem éri át teljesen az acél. Zöldségfélék darabolása közben a 4 mm-es pengevastagság eléggé érezhető, a majdnem teljes felköszörülés ellenére. Fokhagyma, vöröshagyma apróra vágásához, kockázásához például teljesen jó volt, de nem mindenki szereti cserélgetni a kést főzőcske közben (inkább gyakran öblíti le). Ha már összemaszatoltuk a pengét, akkor egy apró kellemetlenséggel szembe kell néznünk. A fa és az acél között helyet kapó fiber az a fajta, mely meleg víz (mosogatás) hatására jelentős mértékben feldagad, kilóg. Száradás után persze visszamászik a helyére, kérdés, a ragasztás tartósságára ez milyen negatív hatással van.

No, de ha nem a konyha az ideális tetthely, akkor micsoda? A kés erős hegye és a majdnem egyenes él egészen kellemes tábori farigcsálós késsé teszi ezt a csíkos markolatú darabot. A kerekített panelek jól támaszkodnak a tenyérbe, így az erős mozdulatok közben sem nyomja a tenyeret – de sajnos a rövid markolat itt is korlátozó tényező. Farönkön szétverni – no, ahhoz túl szép és rövid is. A zsinórfurat éppen ezért picit optimista elképzelés, nem hiszem, hogy valaha szükség lesz rá. A kihasználatlanság ellenére a lyukban levő csőszegecs eldolgozása azért példás.

Általános késnek, mondjuk a kesztyűtartóba van kevésbé szép, egyszerűbb darab száz is, kár ezt ilyesmire elpazarolni. Reggelizni, kolbászt szeletelni, zsemlét vágni, lekvárt kenni viszont kiváló. Hegye nincs, így alapvető étkezési illemre is nevel – nem tudjuk a katonákat felszúrni, villaként használva a pengét, így nem is vesszük azt a szánkba. Esetleg magunkkal vihetjük a szabadba, szigorúan az étel elkészítéséhez, elfogyasztásához. Legalább lesz nálunk egy tartalék kés, mely bírja a gyűrődést és szükség esetén nyársat is faraghatunk vele, vagy állványt a bográcsnak.

Szóval ez egy mindenes kés, elsősorban kis kezűeknek, ifjaknak és hölgyeknek. Imre formatanulmánya, ujjgyakorlat a késkészítés bonyolult hangszerén. A néha-néha bemutatott kései közül ez is egy mintaszerűen kivitelezett darab. Jó acél, kellemes forma, érdekes panelek. Minden, ami egy figyelemre méltó késhez szükséges. Csak az a fiber fogyjon el gyorsan…

BlackWoOd

Azt mondják

Mikor születtem, a kezemben kés volt -
azt mondják, ez költemény.
Biz tollat fogtam, mert a kés kevés volt:
embernek születtem én.

Kiben zokogva bolyong heves hűség,
azt mondják, hogy az szeret.
Óh hívj öledbe, könnyes egyszerűség!
Csupán játszom én veled.

Én nem emlékezem és nem felejtek.
Azt mondják, ez hogy lehet?
Ahogy e földön marad, mit elejtek, -
ha én nem, te megleled.

Eltöm a föld és elmorzsol a tenger:
azt mondják, hogy meghalok.
De annyi mindenfélét hall az ember,
hogy erre csak hallgatok.

1936. november-december

Fotó: Móricz Simon
bagulaci, köszi!

Először a fotó. Nagyon szép szakmai tabló, jó pár évvel ezelőttről, a magyarországi késkészítők akkori többségének részvételével (információink szerint még többen is lehetnének rajta, csak őket épp elcsábította a jó birkapörkölt, és lemaradtak…). Történelmi fotó: még Polyák Imre bácsi is szerepel rajta, azóta pedig fölnőtt egy teljesen új késkészítő-generáció is. Kunkovács László készítette Kecskeméten, a Népi Iparművészeti Múzeumban, 2005. április 30-án, az intézmény által szervezett „késesek országos találkozóján”. Köszönet érte Farkas Péternek.

Másodiknak pedig egy hivatalos közlemény, amelyet Fazekas Józseftől (Pyraster), a Magyar Késmíves Céh elnökétől kaptunk, és amely a szervezet legutóbbi közgyűlésének döntéseiről tudósít.

2012.03.24.-én a Magyar Késmíves Céh közgyűlést tartott Érden.
Új tagokat vettünk fel: Császi Zoltán, Jeneses József, Lovász Gyula, Tóth László.
Előfelvételis tag lett Szálkai Róbert, ő novemberben válik rendes taggá.

Szántó Szabolcs javaslatára a céh közösen készít el egy bowie-kést.
A munkafázisokat felosztjuk annyi részre, ahány céhtag van.
A kést valamilyen módon majd értékesítjük, és a befolyt összeget jótékony célra szeretnénk felajánlani.

Az új tagoknak szívből gratulálunk, a bowie-t pedig majd lássuk!

Rózsa Edvárd

Az anyagválasztás és a formavilág igen kellemes. A penge D2 szerszámacélból készült, melyet az utóbbi időben gyakran részesítenek előnyben a Benchmadenél. A kőmosott felület gusztusosan homogén, nagyon szép kivitel. Az enyhén domború hegyű, 8 centiméteres penge itthon épp a legalitás határán egyensúlyozik (ha akarom, tudom épp 8-nak és 8,5 centinek is mérni a szúróhosszt). A lemezvastagság 3,5 mm, ami épp jó kompromisszumnak tűnik az erős penge és a jó vágóképesség között. Utóbbihoz a pengehátig felköszörült élezés is nagyban hozzájárul. A gyári élszalag 20-20° oldalanként, melynek minőségére jelen esetben nem lehet panasz.

A szárak G10-ből készültek, külön merevítés nélkül. Külső felületük érdesített, a tengelyek felől simább, sűrűbb, a végek felé erőteljesebb, ritkább bordázattal. A szárakat végeit alumínium távtartók rögzítik, a záróelem szintén ilyen anódizált könnyűfém. Az övcsipesz polírozott rozsdamentes acél, mely átszerelhető a markolat másik oldalára is.

A penge tengelyei csapágyazottak. Jelen esetben ennek praktikus oka, hogy az acél tengelyen elforduló G10 túl gyorsan elkopna a mindennapos használattól. A csapágyaknak köszönhetően a függőleges holtjáték elenyésző, ennek ellenére a feszes szárak így is finoman járnak. Charles Marlowe munkái között nem példa nélkül való a csapágyak használata, egyedi késein (akár folder, akár balisong) gyakran alkalmazza az IKBS csapágyrendszert. Az IKBS rendszer szabadalmait Flavio Ikoma és Rick Lala (Korth Knives) birtokolja, ötletük a pengébe illetve az alaplemezekbe mart csapágyházakkal megvalósított, kosár nélküli golyóscsapágy használata volt. A rendszer nem igazán újdonság (axiális csapágy), de az említett uraknak jutott eszükbe elsőként kések tengelyén alkalmazni (és levédetni) ilyet.

A Benchmade által választott megoldás nem nevezhető egyértelműen IKBS-nek, ugyanis a futófelületek nem a pengében és a markolatban kerültek kialakításra (ahogy az az eredeti szabadalomban szerepel). A golyók is acél kosarakba kerültek, melyek körül az oldalirányú terhelésnek megfelelően kialakított futófelületek külön betétként kerülnek a tengely köré. Igazán gusztusos megoldás, noha bonyolultabb és több alkatrészt tartalmaz, de legalább a golyók nem gurulnak szerteszét karbantartáskor. (Biztos megvan az a jelenet mindenkinek ifjúkorából, mikor a bringa főtengelyét először, óvatlanul szétszedte, aztán keresgélte a betonon a golyókat. Csak messziről nézve vidám dolog.)

A Mangus batangas stílusú, azaz a záró elem az él felőli száron kapott helyet. A szárak kialakítása okán ez nem átszerelhető. A pengeforma és az aszimmetrikus szárak miatt inkább EDC munkakésnek szánták, mint késes trükkök gyakorlására. Bár a pörgetések, trükkök végrehajtása nem lehetetlen, azonban a könnyű markolatok és a csapágy miatt azok végrehajtása picit fura. A markolatok egyszerűen visszapattannak a penge tövében levő acélstiftekről.

Súlyosbító körülmény, hogy a markolat G10-ében az igen kevés próbálkozás is jól látható nyomott hagyott. Egyszerűen nem erre való a kés, legalábbis nem hosszú távon. A munkakés profil és a csapágyazás csak látszólag mond ellent egymásnak, ugyanis a perselyezés és a precíz összeszerelés miatt a szennyeződésnek nehéz dolga lesz a golyók közé kerülni. Nem árt azért az olajjal csínján bánni, a beleragadó zsebszösz ettől függetlenül összegyűlhet, de a rendszer amúgy sem igényli túlzottan a kenőanyagot.

Szóval van egy különösen szép kivitelű bicskánk, mely külsőre pillangókésnek látszik, de igazából egy igazi ceruzahegyezős, zsemlevajazós mindenes zsebkés. Csattogtatni, trükközni van jobb Benchmade modell, ezt a kést hagyjuk meg annak, ami. Városi EDC, némi zsiványos csavarral. Ráadásul veszettül jól néz ki.

BlackWoOd

Forrás: Impressions du jour blog

Az új késcsalád neve Adamas lett, mely görögül egyaránt jelent legyőzhetetlent és gyémántot is. Amellett, hogy a név az Army Rangerek kivételes teljesítményét hirdeti, utal a 2. világháborús gyémánt (rombusz) alakú állományjelzőjükre is. A késcsalád marketingje szempontjából fontos tényező, hogy az eladásukból származó profit egy részét az aktív szolgálatból visszavonuló katonák és családjaik számára segítséget nyújtó Ranger Assistance Foundation alapítványon keresztül támogatásukra fordítják.

A HD folderek (masszív, „tankhámozó” bicskák) mezőnyében az Adamas bicskákkal a Benchmade ismét versenybe szállt a népes konkurenciával szemben. A kés fizikai paraméterei mind méretben, mint tömegben vetekszenek egyik-másik taktikai fixpengés kés adataival. Amit lehetett, azt megerősítették ezen a bicskán. A markolat hossza a taktikai folderek esetén szokásos, „kesztyűs kéz” mérethez igazodik.

A közel 10 cm hosszúságú penge 4 mm vastag D2 szerszámacélból (hideg munkaacél) készült, mely ugyan nem rozsdamentes, de magas, 12%-os krómtartalmának köszönhetően remekül ellenáll a korróziónak. A taktikai jelleghez természetesen a Cerakote bevonat is hozzájárul, mely egy fegyvereken is gyakran alkalmazott kerámia bázisú felületkezelési eljárás. A Cerakote érdekes tulajdonsága, hogy csökkenti az infravörös fény visszaverődésének mértékét is a felületekről.

A kés alaplemeze is a túlbiztosítás jegyében készült, oldalanként 2 mm vastag, ugyancsak felületkezelt rozsdamentes acél. A linerek mellett az Axis zár záróeleme is vaskosabb, mint a legtöbb Benchmade modell zártengelye. A markolat G10, melynek élei, sarkai kellemesen lekerekítettek, így nem csak kesztyűben kényelmes a fogásuk. A markolat arányos masszívsága és mérete (túlzásba vitt bumfordiságnak egyáltalán nem nevezném, nincs olyan érzésem tőle) a kisebb kezűek számára egyértelműen rossz hírt jelent.

A kétkezességhez a mindkét oldalról működtethető zár mellett a kétoldali nyitószemölcs is hozzájárul. Az átszerelhető övcsipesz csak „hegy fent” viselési módot biztosít. Akinek a klipszes rögzítés nem felel meg, a késhez kapott gyöngyvászon tokot is használhatja. A bicskához színben passzoló tok MOLLE kompatibilis, felszerelésre is biztonságosan rögzíthető a szintén tartozék Malice pánt segítségével. A tok a szokásostól eltérően hátulról előre nyíló fedéllel készült, mely patenttal záródik. Méretes nyitófül segít a fedél nyitásában, ami kinyitva tépőzárral rögzíthető.

A kés dizájnja (a fix változattal egyetemben) letagadhatatlanul Shane Sibert munkája. Az enyhén domború hegy feletti hamis fokél (jelen esetben inkább swedge) és a pengébe mart könnyítés a mester több munkájáról visszaköszön. A markolat furatos, könnyített kivitele is jellegzetesség, csakúgy mint a furatok közötti érdesítő bemarások. A markolaton alul, felül és a végén is érdesítő bordázatot találunk. Azon túl, hogy látványelemek, a megfelelő helyen és mértékben segítik a kés stabil fogását.

A pengeforma, az acélválasztás, a nyitott markolatkialakítás a mostoha körülmények közötti, terepen történő használhatóságot sugallják. Nyilván az éppen aktuális forrongó, háborús helyszínek körülményeit tartották elsődlegesen szem előtt, melyben az amerikai katonák is érintettek, talán a „desert tan”, azaz homokszínű verzió is ennek köszönhető.

Az Adamas folderek taktikai ruhája alatt kemény munkakés rejtőzik. A penge hegye kellően erős, hogy ne sérüljön munka közben, ám a fokélnek köszönhetően feltehetőleg a harciasabb igénybevétel esetén is megfelelően teljesít. Az egyszerű pengeforma szablya élet kapott, melyre 40° körüli élszalagot húztak (oldalanként 20-20°). Munkakésnek, mindenesnek kiváló, bár a maga 220 gramm körüli tömegével nem éppen pehelysúlyú kiegészítő.

Aki eddig nem találta meg a maga HD folderét a Zero Tolerance modelljei között és nem engedhet meg magának egy Stridert vagy egy Hinderert, nyugodtan vessen egy pillantást ezekre a BM 275 Adamasokra. Kiváló kések és a pénztárca is kevésbé fog fájni, ha súlyosan beleszeret valaki.

BlackWoOd

Jöjjön erre rögtön két példa, amelyeket idén alaposabban tanulmányoztunk. A Fantoni márkát (kevesen tudják, hogy saját kínálatuk mellett ők gyártják a Gerber Blackie Collins féle River-sorozat csupafém változatát, illetve részben ők gyártották, és szerelték teljesen össze a Lone Wolf R. W. Loveless sorozatát is) idősebb és ifjabb Fantoni urak maguk képviselték, és igen érdekes dolgokat fedezhetünk föl kínálatukban. Itt van például népszerű vízi-, vitorlás- és búvárkésük, a fixpengés R.R.K., amelyből Németországban már tizenötezres (!) eladásnál tartanak. Könnyű, jó fogású (gumírozott markolat) modell, 3 mm-es 425 mod. pengével, amelyet az egyik legnagyobb vitorlás szervezettel, a Brit Királyi Yachtszövetséggel (Royal Yachting Association, RYA) együtt terveztek. Két változatban készül: van egy lekerekített birkaláb hegyű-seklinyitós (utóbbit nem rendszeres, hanem vészhelyzeti használatra ajánlják), illetve egy hevedervágós hegykiképzésű modell.

Van aztán egy dedikált mentőkésük is, a Rescue Tool. Ez már Sandvik 13C26 pengével és üvegszálas műanyag markolattal (piros vagy sárga) készül, a végén karbidtüskével, leszerelhető csipesszel. Automata, igen határozott működéssel. Jó ötlet, hogy a penge csapódását egy kis acélcsavar fogja föl, amely állítható is, így a penge esetleges játékát szabályozni lehet.

A taktikai vonal sem idegen tőlük, ezt bizonyítja például a két méretben létező, impresszív, Harsey-tervezésű folder. Kőmosott S30V penge (8 vagy 10 centis), fekete vagy prérifarkasbarna G10 markolat, titán alaplemezek és csipesz – mi kell még?

Találtunk aztán egy igen szép vonalú új modellt is náluk, 2012-es újdonság. Egy fiatal fehérorosz késkészítő, Dimitrij Szinkevics tervezte, akinek modern vonalú, szép és érdekes folderjei és fixei vannak (további képek itt). (Mellékszál: a Fantoni-standon épp ott volt egy jelentősebb orosz kereskedő, akivel szintén elbeszélgettünk, és mondta, hogy Szinkevics valamennyire talán ismert már, de a legnagyobb sztár náluk mindenképp Szkrilov: minden szpecnazos, kágébés, kormány-, test és egyéb őr meg elitalakulatos Szkrilov-kést akar. Ja, és azt is mondta, hogy: A Strider? Ugyan már… Az bájkereknek való!)

A LionSteelnél először egy olyan újdonságra lettünk figyelmesek, amely a sztenderd kínálatban nem szerepel, mert a svájci rendőrség és a Polizeibedarf rendőrellátó szaküzlet közreműködésével kifejlesztett, kizárólag az utóbbi által forgalmazott modell: a PM-1. Nagy, erős, rokonszenves ergonómiájú modell, persze élezze a fene.

A svájcirendőr-bicska után persze jött – a figyelmet a márka minden további modelljéről elvonó – SR-1, amellyel sose lehet betelni. S nem csak azért, mert mindig öröm kézbe venni, hanem azért is, mert annyi változatban létezik, hogy csak na. Alu-, titán- vagy immár damasztmarkolat, normál (D2, Sleipner) vagy damasztpengével, sok színben… Ami közös bennük, s egyben a modell védjegye: a látványos, anyagtól függetlenül egy tömbből kimunkált (monoblokk) markolat, amelynek köszönhetően 2010-ben az SR-1 a Blade magazin „Leginnovatívabb külföldi dizájn” díját is elnyerte.

A különböző markolatú modelleket fogdosva meglepő volt, hogy az ugyanolyan méretekkel rendelkező alumarkolat ekkora tömegben/térfogaton már mennyire érezhetően, és milyen jelentősen könnyebb a titánnál – pedig még csíptető is volt rajta.

A damaszkolt pengék az amerikai Chad Nichols rozsdamentes damasztjából készülnek, fantázianevük gyík- (Lizard) és esőcsepp- (RainDrop) damaszt. A képeken a gyík látható.

És igen, jól látjátok: akinek a damaszt-titán kombó túl kevés lenne, damaszt penge- és markolatpárosítást is választhat. Ugyanaz az acél, ugyanúgy egy tömbből forgácsolva. Hogy a mindennapokra is akadjon valami bicska a zsebünkbe, értitek.

Folyt. köv.

Szöveg és kép: Rózsa Edvárd