Azaz egy jó és egy rossz hír.

Lepókhálózzuk a műhelykilincset! Portálunk lelkes tagjai hamarosan ismét összegyűlnek Hajdúböszörményben, hogy néhány napra hobbijukra koncentráljanak, a késeknek szenteljék idejüket. Alkotótábor keretében újra a kovácsolás, a köszörülés és a késektől elválaszthatatlan bőrös munkák (elsősorban a tokkészítés) válnak központi elfoglaltsággá. Augusztus 4-től ismét benépesül a Hajdúböszörményi Tájházak területe, a környéket megtölti a jó hangulat és az üllők csengése és a nyers marhabőr illata. A tábor záró, vasárnapi napja, tehát augusztus 7-e ismét nyilvános rendezvény lesz Mesterségek napja címmel, várunk minden késbarátot és érdeklődő látogatót!

Késbarátok számára nagyszerű hír, hogy nem kell a kora őszi késkiállításig várniuk, ha minőségi, változatos késkínálatot szeretnének egy helyen látni. A Késmíves Cég tagjai elérkezettnek látták az időt a céhes rendezvények bővítésére, így idén első alkalommal a keleti régióban is bemutatkoznak. Július második hétvégéjén (9. – 10., szombat – vasárnap) Debrecenben, a Batthyány utcában felállításra kerülő pavilonokban késvásár, ezzel egyidejűleg pedig a céhes mesterek késeinek kiállítása lesz megtekinthető.

Hamarosan megrendezésre kerül idén is a Tűzzel-vassal Fesztivál! A helyszín ismét Székesfehérváron, a Rác utcában (a Skanzenben) lesz június 18-án, szombaton. 10 órától várnak a késesek, kovácsok és fegyverművesek mindenkit sok szeretettel, karöltve a fehérvári kézművesekkel.

Idén is ott voltunk a nemzetközi fegyvekiállításon, de a tavalyi beszámolókhoz képest ezúttal gyorsak és részletesek leszünk, nem fogjuk ellustázni a dolgot.

Fogadjátok szeretettel a Késportál szerkesztőjének, adminisztrátorainak és moderátorainak jókívánságait. Hogy a képen ki kicsoda, annak kitalálását rátok bízzuk… B.U.É.K.!

Kép: Fortepan
A hackergondok miatt megkésve ugyan, de az időből még nem teljesen kicsúszva nagyon kellemes ünnepeket kívánunk mindannyiótoknak, ezúttal azonban nem csak a már jól ismert (elvégre ez a harmadik karácsonyunk) Bicskás Mókusunk által.

Tavaly is épp ilyentájt jelent meg két hír a Céhről, amelyeket így vezettem föl: Nem mondhatni, hogy a Magyar Késmíves Céh annyit hallatna magáról, mint a Liptai-Gesztesi házaspár, így ha már vannak velük kapcsolatos hírek, akkor azokról mi természetesen örömmel adunk tudósítást. Nos, ebből mostanra az ominózus celebpár már nem létezik, a többi viszont továbbra is érvényes. (S hogy mindebből kit mi érint érzékenyebben, az ízlés dolga és fedje jótékony homály.)

Legutóbbi hozzászólások
Cs. M.: északi mikartás- Spoon: Te Bleki ez megint zseniális lett,ha vastag lenne a bőröm,ezt is megpróbálnám kiénekelni tőled.
A bakni kireszelésére lenne jó valami...
Hindererológia
- Rolexes: Üdv!A Zero Tolarence 0550 egykezesről mi a véleményetek???Rick Hinderer design…..
Cs. M.: északi mikartás
- hegyespenge: Ez valami egészen zseniális ötlet! Ki fogom próbálni egyszer én is.
Préselésnek nem lenne jó egy zsinóros bandázsolással...
Cs. M.: északi mikartás
- julius 77: Jó kis írás!Az ember kedvet kap a bütyköléshez!
Remek náderek
- Stryker: Gyönyörű munkák,méltán kapták az elismerést!! Gratulálok mindkettejüknek !
2012. május 18. péntek
2012. május 18. péntek
2012. május 17. csütörtök
2012. május 17. csütörtök
2012. május 17. csütörtök