Néhány napja a Victorinox tervpályázatot indított: bárki beküldheti az ikonikus bicska díszítésére vonatkozó ötleteit, és még egy csomó pénzt is nyerhet vele. A fórum svájcibicska-topikjában mookenator barátunk seperc alatt tervezett egyet, aztán kettőt, aztán másoktól is kapott ötleteket, és a végén egész szép kollekciót rittyentett – egyelőre ide, nekünk, és gyakorlatilag viccből.
Archive for the 'Hírek' Category
A Magyar Késmíves Céh harmadik alkalommal, már-már hagyományként ismét késkiállítást és vásárt rendez Budapesten, a Vajdahunyadvárban december 10-én, szombaton. Az épületegyüttes Román épületében várják a céhes kovácsok, késesek az érdeklődőket, nézelődni vágyókat és persze a vásárlókat 10 és 17 óra között.

Lepókhálózzuk a műhelykilincset! Portálunk lelkes tagjai hamarosan ismét összegyűlnek Hajdúböszörményben, hogy néhány napra hobbijukra koncentráljanak, a késeknek szenteljék idejüket. Alkotótábor keretében újra a kovácsolás, a köszörülés és a késektől elválaszthatatlan bőrös munkák (elsősorban a tokkészítés) válnak központi elfoglaltsággá. Augusztus 4-től ismét benépesül a Hajdúböszörményi Tájházak területe, a környéket megtölti a jó hangulat és az üllők csengése és a nyers marhabőr illata. A tábor záró, vasárnapi napja, tehát augusztus 7-e ismét nyilvános rendezvény lesz Mesterségek napja címmel, várunk minden késbarátot és érdeklődő látogatót!

Késbarátok számára nagyszerű hír, hogy nem kell a kora őszi késkiállításig várniuk, ha minőségi, változatos késkínálatot szeretnének egy helyen látni. A Késmíves Cég tagjai elérkezettnek látták az időt a céhes rendezvények bővítésére, így idén első alkalommal a keleti régióban is bemutatkoznak. Július második hétvégéjén (9. – 10., szombat – vasárnap) Debrecenben, a Batthyány utcában felállításra kerülő pavilonokban késvásár, ezzel egyidejűleg pedig a céhes mesterek késeinek kiállítása lesz megtekinthető.

Hamarosan megrendezésre kerül idén is a Tűzzel-vassal Fesztivál! A helyszín ismét Székesfehérváron, a Rác utcában (a Skanzenben) lesz június 18-án, szombaton. 10 órától várnak a késesek, kovácsok és fegyverművesek mindenkit sok szeretettel, karöltve a fehérvári kézművesekkel.

Idén is ott voltunk a nemzetközi fegyvekiállításon, de a tavalyi beszámolókhoz képest ezúttal gyorsak és részletesek leszünk, nem fogjuk ellustázni a dolgot.

Fogadjátok szeretettel a Késportál szerkesztőjének, adminisztrátorainak és moderátorainak jókívánságait. Hogy a képen ki kicsoda, annak kitalálását rátok bízzuk… B.U.É.K.!

Kép: Fortepan


Legutóbbi hozzászólások
A kalocsai svájci- julius 77: A kalocsai mintás verzió fehér alapon nagyon jó lett!Gratula!Beküldeni!
A kalocsai svájci
- cuccos19: Nem lila tehén, hanem Tibi!
Jók lettek nagyon! Csak így tovább, aki tudja, vigye jó hírünket a világba!
A kalocsai svájci
- Curtis: Tetszik
El tudnék képzelni lila-tehén mintásat is
A kalocsai svájci
- samuelwx: A Kalocsai mintásat meg is venném! (Persze az asszonynak:)) Nagyon tetszik!
A kalocsai svájci
- lakbal: gratula móók.
megnéztem a beküldött anyagokat odaát, ha meglesz a végleges terv, ezeknél komolyabban kell majd kidolgozni.
2012. február 4. szombat
2012. február 4. szombat
2012. február 4. szombat
2012. február 4. szombat
2012. február 4. szombat