maç sonuçları

IWA 2014 – Összefoglaló (3. rész)

A körkép harmadik része. Olaszok, Opinel, opálból és türkizből újraalkotott markolatú gyári kések és egy oltári jelmondattal rendelkező brand. Plusz egy svájci meglepetés, amiért nem is kellett volna feltétlenül Nürnbergig utazni.

Kesportal: Lubrifood - indafoto.hu

A svájci meglepetés a közismert és közkedvelt Brunox termékei között lapul. A céget itthon leginkább a fegyvertisztító és konzerváló olajukról (spray) ismerhetjük. Közkedvelt termék, ugyanis néhány más fegyvertisztító spray borzalmas szagával ellentétben ennek enyhe mosószer illata van és kevésbé olajos állaga (tehát anyu sem fog képen törölni, amikor a stukker pucolása közben véletlenül telibe fújjuk az abroszt – elég egy mosás és többnyire nyom nélkül eltűnik a folt). De miért érdekes ez nekünk késes szempontból? Nos, úgy tűnik, a cégnek van egy direkt élelmiszer-ipari korrózióvédő anyaga is. Tehát akinek gond az evőkéseinek konzerválása, az kacsintgathat a Brunox Lubri-food felé is. Garantáltan semmit nem okoz, akár pohárba kifújva a flakon tartalmát meg is ihatjuk. Szóval akinek nem felel meg a szalonnabőrke vagy a paraffin-olaj a patikából, az ebben is gondolkodhat.

Az olasz vonalat kezdjük mindjárt a Fantonival. Folyamatosan gyártják egyik kedvencemet, a Loveless-féle City Knife bicskának a saját márkás megfelelőjét (a Lone Wolf-nak készítették City Knife néven korábban), City Dweller néven. Loveless halhatatlan munkája legalább továbbra is hozzáférhető.

Kesportal: IWA14FAN01 - indafoto.hu

Kesportal: IWA14FAN02 - indafoto.hu

Úgy tűnik, próbálnak kicsit jobban belemászni a taktikai vonal szögletességébe. Mindjárt készítettek is egy bicska / fixpengés kombót, borzalmas markolatformával.

Kesportal: IWA14FAN04 - indafoto.hu

Szerepelt még a kirakatban néhány szögletes-íves makrolatformájú kés több pengekivitelben. Egész érdekes darabok, a kiváló kidolgozás mellett alig keltik kínai piacos bicska érzését.

Kesportal: IWA14FAN05 - indafoto.hu

Egyes fantáziaszegény darabok akár egyenesen az Enlan gyárból is érkezhettek volna. A kidolgozásra itt sem nagyon lehet panasz, legalábbis a kiállított darabok jók voltak (nem ez volt az általános a kiállítás egészére nézve – elég meglepő módon).

Kesportal: IWA14FAN06 - indafoto.hu

A hagyományokat idézve azért jól ismert Fantoni munkákat is bemutattak – más márkanéven ismerhetjük ezeket (pl. Aqualung, Gerber, stb).

Kesportal: IWA14FAN03 - indafoto.hu

A Lion Steel standjáról kettő dolgot emelnék ki, mint fontosabb érdekességet. Elkészült a Molletta-dizájn folder hátsózáras (középzáras) markolatverziója. A bemutatott darab pengeformája tükrözi a mostanában ismét divatos taktikai letörő hegyű kialakítást.

Kesportal: IWA14LST01 - indafoto.hu

Kesportal: IWA14LST03 - indafoto.hu

A másik igen szép bicska egy integrál markolatos darab volt, titánból, damaszk pengével. A kis bevilágított forgatón igen jól nézett ki, üveglapok mögül. Példás kidolgozás, ránézésre kellemes-semleges forma. Mindenki kedvence lehet, aki hajlandó a pár száz dolláros (eurós) árat kicsengetni érte. Nagyon hatásos darab!

Kesportal: IWA14LST04 - indafoto.hu

Kesportal: IWA14LST05 - indafoto.hu

A Viper by Technocut munkái is magas színvonalúak. A legtöbb új fixpengésük és bicskájuk közös jellemzője a precíz, részletes és rendkívül munkagép-igényes high-tec kialakítás. Egész szép méretsort tudnak felmutatni a késmodelljeikkel, ami a késeket illeti. A közepes fixtől a machete-ig mindenük volt, akár 3D megmunkált G10 nyéllel is (értékelhető képet erről nem sikerült találnom a pakkomban, de pl. erről is szó van (Carnera)).

Kesportal: IWA14CUT06 - indafoto.hu

Bicskák tekintetében van egy-két üde színfolt. A G10 / mikarta vonal mellett azért látszik, hogy vannak késes szakik is a cégnél, nem csak gépészek. Tipp: a tengerentúli kések árának elszállása esetén (amire most éppen lehet számítani) érdekesek lehetnek az olasz gépészek is.

Kesportal: IWA14CUT03 - indafoto.hu
(nagyítható)

Kesportal: IWA14CUT04 - indafoto.hu
(nagyítható)

Kesportal: IWA14CUT05 - indafoto.hu
(nagyítható)

Kesportal: IWA14CUT01 - indafoto.hu

Kesportal: IWA14CUT02 - indafoto.hu
(nagyítható)

Ennyit az olaszokról, nézzük a franciát, konkrétan az Opinelt. Erről a téma szakavatott ismerője, Edrose emlékezik meg egy bekezdés erejéig.

Kesportal: IWA14OPI01 - indafoto.hu

Az Opinelnél az Outdoor modell sikere után várható volt, hogy a cég nem áll meg az újításban, és idővel egy újabb műanyagnyelű modellel is jelentkezik majd majd. Ez így is történt, a vízi- és hegyisport-modellel ellentétben azonban ezúttal nem a sport lett a vezérfonal, hanem az otthoni, a lakás/ház körüli tesz-vesz lét. Ennek megfelelően az új modell egy barkácsbicska, azaz eredeti nevén az Opinel Bricolage (ejtsd: brikolázs) lett. A forgalmazása áprilisban kezdődik majd, de a standon már kézbe lehetett venni a sárga és szürke nyelű változatokban készülő új üdvöskét. A nyolcas méretű Outdoorral ellentétben ez most a kilences termetével dicsekedhet. Birkaláb-hegyű pengéje némileg vastagabb, mint a normál kilencesé, az élen a penge tövében pedig egy-egy drótvágó és csupaszoló fog található. A vezetéket, drótot a nyélre illesztjük, ráhajtjuk a pengét és huss. A markolat két oldalán kialakított mélyedésben egy-egy sima és kereszthornyos fejű bit csücsül. Ezeket nem bepattintani kell, hanem mint a töltényeket, a nyílás nyitottabb végén betolni, és ott aztán szépen megszorulnak. Jó fixen tartanak, tehát nem fogjuk őket elveszíteni, s mivel sztenderd bitek, ki is cserélhetjük őket az általunk gyakrabban használt egyéb méretekre vagy típusokra. A nyél végében pedig a bitek befogadására alkalmas foglalat van, de nem ám csak úgy, natúr, hanem a mélyén mágnessel, ami nem engedi kipottyanni a fejeket. A markolat igen jó minőségű műanyag érzetét adja, de ez már az Outdooron is így volt. Az Opinel pedig büszke arra, hogy ez a modell is teljesen francia gyártású termék.

Kesportal: IWA14OPI03 - indafoto.hu

Kesportal: IWA14OPI02 - indafoto.hu

Aki a wengére, mint parkettára képes csak tekinteni, annak ajánlom figyelmébe a Santa Fe Stoneworks munkáid. Gyári késeket, bicskákat alakítanak át egy esztétikailag magasabb szintű portékává a használhatóság megőrzése mellett – elérhető áron. Kis családi vállalkozásról van szó, a munkák minősége pedig elképesztő. Aki igényli az egyedit, a testre szabott Spyderco bicskától a japán konyhakés-készletig talál magának megfelelőt.
(Itt az üvegvitrintől a polírozott köveken át az acélokig minden csillogott, külön elnézést a képek miatt.)

Kesportal: IWA14SSWI01 - indafoto.hu
(nagyítható)

Kesportal: IWA14SSWI02 - indafoto.hu
(nagyítható)

Kesportal: IWA14SSWI03 - indafoto.hu
(nagyítható)

Kesportal: IWA14SSWI04 - indafoto.hu
(nagyítható)

Az „oltári jelmondat” díjas kiállító pedig a „Mr.Blade”. A jelmondat: „You don’t know who I am, but I know what you need.”, ami annyit tesz: „Te nem tudod, hogy én ki vagyok, de én tudom, hogy neked mire van szükséged.”.
Valami ügyes marketing bázisú brand-építés lehet, hisz egy cseh online késes „kisbolt” van mögötte, illetve némi orosz kapcsolat. A késeiket megnézve elég vegyes a felhozatal, a gyanúsan Kyzliar-os formáktól a „valahol már láttam (vagy 100-szor)” kínai gyártású érzetet keltő darabokig minden előfordul.
Nehéz komolyan venni, különösen, ha a vitrinjeiket nézem. Honlapjuk itt megtekinthető.

Kesportal: IWA14MRB01 - indafoto.hu

Edrose és BlackWoOd

5 hozzászólás


  1. 1 rolexes

    Nagyon jó cikk!Most elgondolkodtam,hogy Brunox kenőanyag vagy Tuff-Glide???

  2. 2 Rémuszbácsi

    Opinel nagyon tetszik. A hagyományok ápolása mellett jó, hogy elmozdultak ebben az irányban.
    A többi abszolút nem jön be, mostanában egyre ritkábban látok olyan újdonságot, mint ez a Bricolage.
    Vagy a „kínaipiacos” gagyi, vagy a méregdrága, esetenként használhatatlan „technológiai demonstrátorok”. Írom ezt, nem csak a fenti cikk, hanem az előző két rész okán is. A kissé borúlátó véleményem ellenére is köszönöm nektek, hogy fáradoztatok ezekkel a képes beszámolókkal.

  3. 3 Mamut75

    Köszi a beszámolót.

  4. 4 HartaiGyuri

    Lionsteel integrál kése, jajjjjjj
    🙂

  5. 5 RICO

    Köszi a beszámolót.

Hozzászólok

Hozzászóláshoz be kell lépned.