Zárjuk az évet egy fölöttébb szokatlan késsel: Ignazio barátunk, a DVTK-drukker érdekes ötlet szeretetteljes megvalósításáról adott hírt. Boldog új évet kívánunk!
Monthly Archive for december, 2011
Még tavasszal történt, hogy a fórumban Kocsis Ferenc két héten át, folyamatában, kiváló képekkel dokumentálta egy náderbicska elkészítését. Értékes anyag, amelyet szerettem volna egybeszerkeszteni és nagyobb nyilvánosság számára is elérhetővé tenni – íme.

Az átlagember manapság a sertéssel leginkább a hentespultban találkozik, legtöbbször feldolgozott formában, konyhakészen. János barátunk úgy gondolta, megosztja velünk legutóbbi háztáji disznóvágásának enyhén pálinkagőzös részleteit. Természetesen a beszámolóban hangsúlyt kapnak a használt „vasak”, ha már egyszer Késportál…

A korábbi Szabó Zé késről szóló bejegyzésnek meglett az eredménye. Dallos János éltársunk a fórumban megosztotta velünk élményét, melyet a Grizzly névre keresztelt vasával szerzett, ami ugyancsak Zoltán munkája. Olvassátok szeretettel Wlad24 beszámolóját, vagyis lássuk a medvét!

Nagy „Le Goff” Csaba kovácsolt munkáival, fixpengés késeivel már bizonyított – szép elismerés, hogy bőven a legfiatalabbként már föl is vették a Magyar Késmíves Céhbe. Nemrég említette, hogy a télen bicskatéren is szeretne ügyködni – jó alkalom tehát, hogy idevágó életművét, azaz az egyetlen, egyes számot viselő darabot bemutassam.

A Cold Steel-től nem szokatlan, hogy időnként olyan piaci rést próbálnak betömni, mely leginkább csak a marketingeseik fantáziájában létezik. Korábban ilyen „hiánypótló” modell volt a Paradox, melynek 2011-re megszületett a testvére, Grivory Paradox néven. Vessünk pár pillantást erre az új modellre, mely közel sem az, mint aminek elsőre látszik.



Legutóbbi hozzászólások
Opinel: kalandra fel!- edrose: Csak egy kis kiegészítő infó a sípot illetően: az olyan túlélő-, mentő- stb. sípok, mint az ACME Tornado vagy a Fox40 Micro, amelyeket...
Opinel: kalandra fel!
- Tóthbandi: Egy vidám narancs-feketét én is hordanék a hátizsákomban, vagy karabíneren. A feltűnő színe miatt a leesett kést könnyebb megtalálni, az...
Opinel: kalandra fel!
- bbalee77: Üdvözlöm a kezdeményezést, rájuk fért már egy kis innovűáció. Remek darabok, de kínkeserv opinelt hasznűálni nedves közegben, láthatóan ez...
Cs. M.: Skandináv jellegű késtok
- taro: Köszi szépen! Nagyon jó a cikk, szép a tok! Gratulálok!
Opinel: kalandra fel!
- Moti: Kipróbálnám. Melósnadrág zsebébe uccu,és használnám. Érdekes a fogazása,kíváncsi vagyok,hogy a vásznas erősítésű gumicsövet ,vagy a műszálas...
2012. február 22. szerda
2012. február 22. szerda
2012. február 22. szerda
2012. február 21. kedd
2012. február 21. kedd