De akár csak annyit is mondhatnánk – hiszen nekünk, késbarátoknak már nem is kell több –, hogy: Szeptember? Akkor Lurdy!

Merthogy tavaly is majdnem ezt írtam, íme: „Nincs mese: mára már hagyomány, hogy ha szeptember, akkor késkiállítás és -vásár a Lurdy-házban. A kiállítók között pedig – éljen! – évről évre több a Késportálos készítő.” Nos, az első mondat ugye idén is áll, ez világos, a másodikat azonban némileg már át kell alakítani. Ugyanis nemcsak a kiállító Késportálos készítők száma növekszik évről évre, hanem egyre több az olyan késkészítő mester, aki egyben – igen örvendetes módon – már Késportál-tag is. A következő, a fórumunkban aktív késkészítőkkel biztos, hogy találkoztok a kiállítók között (szigorúan ábécésorrendben és nicknéven, illetve bocs attól akit kihagytam, majd javítgatok): laikus, Le Goff, LovászGy, Kilden, samurai, Szasza, SZATHI, szüri, Zsolt. (Ha valaki nem tudja, de érdekelné, hogy melyik nick kit takar, az a Lurdyban rögtön ki is nyomozhatja.) Idén Ausztriából és Németországból is lesz új kiállító. Nyitva: szeptember 25-én és 26-án, délelőtt tíztől – szombaton 18.00, vasárnap 16.00 óráig. Cím: Lurdy-Ház, Könyves Kálmán körút 12-14. Belépő 14 év fölött 500, alatta ingyibe’. Hadd jöjjenek a lurkók tanulni.
Ott találkozunk.
Pénzt hozzatok!…
Ed
Ott a helyem!
Drága Spyderco Fan, kevered…, sajtkóstoló a Kaiser’s-ben van, nem a Lurdyban!
Idén már nem vagyok hajlandó pénz nélkül menni, mint legutóbb! Csak sírni tudtam!
Ha megyek ( márpedig szeretnék!), én csak sírni fogok. :_(
á tavaly az első asztalnál vásároltam, csak utána sírtam
Jó kis szakmai kirándulás lesz, énis sírni fogok csak nem a pénz miatt
Tök jó,hogy felköltöztem Pestre, mert végre elmehetek ilyen késes rendezvényekre.
És Veletek együtt sírhatok majd
Ezt én se hagyom ki az idén, csak azt nem tudom miért kellene sírni menni.
Kelapu!
Azért mennek sokan “sírni”, mert pénz nélkülelég elég fájdalmas nézegetni azt a sok szépséget.
Tudom én azt, ki más ha én ne tudnám, azért még nem kell sokat sírni ha az ember szeretne sok szépet látni inkább nevessünk a sírás nem old meg semmit. Kedvenc régen volt főnököm ahogy mondaná: “Kár belesírni a kifolyt levesbe”.
Javaslom a késportálos kitűzőket legyetek szívesek föltenni, ha lehet, vagy valaki késportálos jelvényárusítással is foglalkozhatna, (timmunkában).
Jé, már kinn is van!!!!!!!!
Már nincs? Káprázott a szemem? Az előbb mintha azt láttam volna?
Kedves Mindenki!
Segítséget kérek.
Kaptam ajándékba egy szép vadászkést (jó, adtam érte egy százast, mert ugye kést ajándékba nem…:-), és érdekelne, h akad-e Pesten olyan profi késes, aki TISZTESSÉGESEN megélezi?
(tehát minőséget produkál, és nem összehuzkodja fenőkővel, mert azt én is meg tudom tenni)
Valaki említett egy céget, aki profik, és hozzák-viszik a késeket…nem találtam rájuk a neten, sajna
Tud vki vmi tippet adni?
Nagyon köszönöm előre is!
-B-
Beszerző!
Keresd fel a Hegyessanyit!
De ez itt eléggé off!
ok, bocs!
Kerek mindenkit csinaljatok sok fenykepet azoknak a szegeny bajtarsaknak akiknek nincs lehetosege elmenni a kiallitasra.
Szervusztok!
Hol lehet hozzájutni a KÉSPORTÁLOS kitűzőhöz?
Ezt a kiállítás-vásárt nem hagyom ki.
Szerintem Szaszát keresd meg a felújítással Budapesten.
Maybe you will want to put a facebook button to your site. I just bookmarked the blog, however I must complete it manually. Just my $.02
Szeretném megkérdezni, hogy a belépőjegyet csak a helyszínen tudom megvenni azon a napon vagy előtte pár héttel is.
I like to participate on this exhibition as a seller of materials for knifemakers. Can anyone send me a contact on promoter of this action?
Thanks
PH
Hi pronuz, please contact Jozsef Fazekas at pyrus@pyraster.hu, he is the organizer.
Sziasztok,
nem tudja valaki, hogy az alábbi DVD-t meg lehet-e majd venni ezen a kiállításon?
http://kesportal.hu/2011/02/24/csinald-magad-%E2%80%93-keskeszites-dvd-segedlettel/
Köszi előre is mindenkinek